9.fejezet

- Ne borulj ki.

- Ne boruljak ki? Ne boruljak ki? Én mindjárt idegropit kapok! – hadarta hőzöngve, és tovább rótta köreit a nappaliban. Már mindenkit idegesített vele, de jobbnak látták nem szólni érte.

- Caroline, nem történt tragédia – próbálta oldani a feszültséget Stefan, bár nem sokat ért vele, hacsak nem jobban feldühítette a lányt.

- Nem, szerencsére nem, de csak neki hála – legyintett nagyzolósan Elijah felé, aki nyugodtan igazgatta zakóját. – Nem tudom min akadjak ki jobban… hogy majdnem lefeküdtem Klaus-szal, vagy hogy kis híján mindenkit megöltem… nehéz döntés – megjátszott töprengéssel támaszkodott neki az asztalnak, majd hisztérikusan elnevette magát. – Ez teljes káosz! Honnan a fenéből tudhatnám, hogy mikor fogok ismét bekattanni és csinálok ilyen oltári baromságot?!

- Ha ez vigasztal, nem csak te érzed magad frusztráltan – jegyezte meg halkan Rebekah és lopva a Salvatore fiúra nézett.

- Ugyan már! – horkant fel Caroline. – Te már feküdtél le Stefan-nel, és egyikkőtöknek sincsen senkije, Damon és Elena együtt vannak, tehát problémájuk nekik sincs! A legnagyobb gond, ami titeket zavarhatna az, hogy végig nézitek egymást! De én… DE ÉN? Majdnem lefeküdtem azzal a hibriddel, aki a világ másik felére kergette a pasimat, de olyan szinten ráijesztett, hogy visszamerni se jön! Majdnem megcsaltam Tylert, és mindezt úgy, hogy még tudatomnál se vagyok!

- Fogd fel úgy, mintha részeg lettél volna – vetett fel egy másik ötletet Stefan, hátha lecsillapítja a lányt.

- Csak hogy ez nem magyarázza azt, mi történt veletek!

- Caroline – kezdte lassan Elijah, és felállt a kanapéról, majd nyugodtan a lány elé sétált, ezzel megakadályozva őt további útjában. – David most már hisz nekünk, hajlandó segíteni. Claire mindenképpen látni akar téged. Ha jól sejtem, nem véletlen, hogy téged szállt meg a boszorkány. Más magyarázatot nem találok rá. El kell mennetek New York-ba.

- Miért, te nem jössz? – Caroline meglepődve húzta fel szemöldökét.

- Vissza kell mennem New Orleans-ba.

- Mit is csináltok ott? – szólalt meg habozva Stefan. Caroline kíváncsian emelte tekintetét rá,de érezték, hogy Elijah és Rebekah is megfeszült. – Igazán elmondhatnátok – motyogta orra alatt a fiú, de természetesen nem kapott választ.

- Még nem jött el az idő, hogy megtudjátok – bíztatta Rebekah, kissé talán füllentve. Nem igazán tudta, hogy testvérei szándékoznak-e elmondani a kis csapatnak. 

Caroline úgy döntött a ma reggeli ébredés után ki kell szellőztetnie a fejét. Bocsánatot kért, majd visszavonult a szobájába. Sóhajtva dőlt le az ágyába, elmerengve a történteken.

Reggel hatalmas fejfájással ébredt, hunyorogva nyitotta ki szemeit, és mikor már eléggé éber volt, csak akkor érezte meg a testét átkaroló karokat. Megdermedve fordította a mellette levőre a fejét, ajkai elé kellett kapnia kezét, hogy ne sikoltson fel. A kisebb sokk után óvatosan kimászott a hibrid karjai alól, majd felsőjét magához szorítva megtorpant a francia ágy mellett és a férfit fürkészte. Megrázta fejét, visszagondolva az este történtekre. Megmasszírozta homlokát, rengeteg úristenezés közepette, majd habozva a férfira nézett. 

Klaus ártatlan, már-már kisfiús arccal aludt látszólag nagyon mélyen. Caroline még mindig érezte derekán és karján a férfi ölelését, akaratlanul libabőrös lett tőle. Emlékezett rá, hogy valójában egész éjszaka érezte az ölelést, a védelmet nyújtó testet, ami átfonta őt. A hibrid erősen szorította magához, de a lány érezte ez több annál. Habár őt karolta át, úgy gondolta ő nyújtott támaszt a férfinak. A magányos hibridnek, akinek csupán egy kis szeretet kellene. 

Caroline szomorúan nézte a férfi arcát, egy része teljesen felvolt háborodva, de egy másik része helyesnek vélte az egész ébredéses szituációt. Bármennyire is elítélte a férfit a tetteiért, sajnálta őt. Klaus legnagyobb hibája, hogy egyedül van. Aztán ott, abban a pillanatban minden értelmet nyert. 

Klaus megszállottsága a hibrid vére iránt a magányosságból, a fájdalomból fakad. Azért ítéli el őt mindenki mert nem válogat az eszközökben. Csak egy családra vágyott, emberekre, társakra, akik megértik őt és mellette állnak. Caroline ugyan nem tudta ezt átérezni, hisz neki mindig voltak barátai, akik mellette álltak, de a magány neki se volt idegen érzés. A jó szíve arra sarkallta, hogy támogassa a férfit, de józan esze még is csak közbe szólt. 

Megrázta fejét a hülye gondolatai miatt, majd még is csak gondoskodóan betakarta a férfit. Klaus átfordult a másik oldalára, szorosan magához ölelve egy párnát, és hangosan szusszantott egyet. A lány nem tudta megállni mosolygás nélkül. Ő lenne a rideg hibrid? Ennyire félreismerték volna? Vagy elég egy együtt töltött éjszaka ahhoz, hogy valaki más perspektívából szemlélje a dolgokat? Caroline teljesen összezavarodott, de ideje volt távoznia. Még kifele menet vetett egy pillantást a férfira, majd halkan becsukta az ajtót és lesuhant a lépcsőn. 

A szája is tátva maradt, mikor meglátta a többieket a nappaliban, majdhogynem mindenki mély álomba volt. Kivéve egy valakit.

- Menjünk – suttogta Stefan, ugyanolyan tanácstalan ábrázattal, mint ő.

- Veletek tartok – jelent meg Elijah nyugodtan, neki jó éjszakája volt. 

Caroline gyorsan bólintott, majd kifelé sietett. A két férfi követte, de a Salvatore birtokig nem adott magyarázatot az ősi. Egy kávé után Stefan és Caroline is jobban érezte magát, bár mindketten csendbe burkolóztak. A lány próbálta összeszedni gondolatait, visszaidézni minden egyes pillanatot az estéről. A lufi akkor pukkant ki nála, mikor egy óra elteltével Rebekah is megjelent, nem valami nyugodt állapotban. Elijah mindent elmesélt mi történt a megérkezése után, de a tapintatossága miatt volt olyan rendes, hogy nem részletezte a dolgokat. Egyébként sem volt szükséges, mindannyian emlékeztek rá. Caroline majdhogynem a föld alá süllyedt volna, mikor róla volt szó. Rebekah és Stefan is amolyan – ti ketten? – nézéssel díjazták a lányt, aki már így is elég kényelmetlenül fészkelődött a kanapén.

Felsóhajtott, és dühében a párnára csapott egyet. Kezdte egyre nehezebben feldolgozni a történteket. Miért ő? Jelenleg úgy érezte magát, mint egy kislány, akinek szüksége lett volna az édesanyja megnyugtató ölelésére. De erre nincs esélye, hisz veszélyes lehet az anyjára, ami még kiborítóbb volt számára. Úgy érezte, hogy egyedül van ezzel a problémával, és senki nem tudja őt megérteni. Hol ott ez nem igaz, hiszen a barátai mind mellette állnak – kivéve Bonnie-t, aki még mindig nyaral és semmiről semmit nem tud – és még az ősi család is támogatja őt. Nem kellene úgy éreznie, hogy magányos, még is támaszra lett volna szüksége. És nem csak arra, hogy „minden rendben lesz”. 

Bármennyire is segíteni akart neki Elijah és Klaus, egyszerűen kitudta olvasni a szemükből a tanácstalanságot. Ők a legöregebb vámpírok a világon, de ez még őket is meghaladta. Hiányzott neki az anyukája, hiányzott neki Bonnie… és Tyler is. 

Atyám, Tyler! Semmit nem tud az egészről. Úgy érezte tájékoztatnia kellene a dologról, hátha arra ugrik, hogy ő bajban van, de kevés esélyt látott rá. Valahogy megbántottnak érezte magát, miután a fiú ennyi idő után nem jelentkezett. Mindenesetre, ha visszajön, szép kiosztásban lesz része Lookwoodnak, az biztos! 

-Hahó – halk kopogás után, bátortalan lépett be Stefan, és leült az ágy szélére. – Minden rendben?

Caroline megrázta fejét, és gyorsan letörölte kicsorduló könnycseppjeit.

- Olyan… elveszett vagyok – bökte ki végül halkan, sírós hangon. – Olyan szívesen ordítanék egyet, de meghallja egyáltalán valaki?

- Ne idézz a Titanic-ból, rossz film – mosolygott rá Stefan, mire Caroline elnevette magát.

- Szerintem meg igazi klasszikus.

- Megnézhetjük, ha szeretnéd – ajánlotta fel kedvesen, és megsimogatta a lány kezét. – Mit szólsz? Egy este csak mi ketten. Az ősök nélkül, Elenáék nékül, minden gond és baj nélkül…egy kis lazítás.

- Nem lehet – a mosoly lehervadt arcáról, és felemelte könnyes szemeit. – Bár szívesen hátat fordítanék mindennek, még ha csak egy napra is, de az olyan lenne, mintha gyáván megfutamodnék. Erősnek kell lennem, és ki kell tartanom, bármi is ez az egész.

- Le a kalappal előtted, Caroline Forbes!

Stefan magához vonta a zokogó lányt, és csitítani kezdte.

- Nincs nálad erősebb ember. És ezt az apád is tudta – lehelte fülébe mosolyogva. – Aggaszt a tegnap este?

- Kicsit – motyogta orra alatt, majd a barna szemekbe nézve felcsattant. – Oké, nagyon. Úgy értem, Klaus az… Klaus. És még sose kerültem hozzá ennyire közel, de nem is akartam. Ma viszont mikor felkeltem én…

- Úgy érezted nem hibáztál – fejezte be a mondatot, mire a lány biccentett.

- Van benne valami, ami vonzz magához. És az egyik énem, sajnos nagyon is hagyja ezt.

- Az jó szíved megesett rajta, igaz? Függetlenül attól, amiket tett.

- Velem van a baj? – fakadt ki, majd nevetni kezdett saját helyzetén. – Ez annyira hihetetlen! Úgy értem, azon kéne kiborulnom, ami történt, hogy majdnem megöltelek titeket is, meg Klaust is, de ez olyan dolog, amin már nem tudok meglepődni!

- Furcsa mód Klaus egy olyan személy, aki könnyen magával ragadja az embert. Azt hiszem, amikor én megismertem, függetlenül attól, hogy a legrosszabb korszakomat éltem, ezért is… kedvelte meg. Nem olyan szörnyű, mint ahogy azt megpróbáljuk bemesélni magunknak.

- Mindegyikünk tett szörnyűségeket – kulcsolta össze karjait Caroline elkomorulva, és az ágy háttámlájának támaszkodott. – Úgy értem… sajnálom Jennát, és Tyler édesanyját, nagyon is, hiszen ismertem őket és én se fogom soha megbocsátani ezt Klaus-nak. De, akit én megöltem… akiket megöltem, ugyanúgy valakinek a barátja, családtagja volt. És én se várhatom el, hogy megbocsássanak nekem.

- Végtére is ugyanolyanok vagyunk – ismerte be Stefan sóhajtva. – Nincs jogunk ítélkezni másokon.

- Szerinted mi van New Orleans-ba, ami ennyire fontos Elijah-nak? – kérdezte halkabban Caroline, félve, hogy az ős még mindig itt van.

- Mindegyiknek fontos. Rebekah nem mond semmit, és gondolom Klaus se regél. Biztos nagyon magánügy lehet, ha nem mondanak semmit.

- Azért engem aggaszt – ráncolta homlokát Caroline, majd rezgő mobiljára nézett. – Elena?

- Car, minden rendben? Hol vagy?

- Semmi baj Elena, már Stefanéknál vagyok. Sikerült felkelni? – elnevette magát, habár tudta, még neki is fel kell készülnie a találkozásra a hibriddel. De hát nem történt semmi, akkor meg miért lenne zavarban? Nem igaz?

- Ne is mond! Iszonyú, ami majdnem megtörtént! Illetve inkább csak az, hogy majdnem Stefanék szeme láttára. Szóval kösz szépen!

- Nem az én hibám – Caroline elhúzta száját, ő maga is kitörölné a fejéből a történteket.

-Azonnal elmegyünk innen Damon-nel, mihelyst felébred. Apropó Klaus már keresett, de Elijah mindent elmondott neki.

-Szóval innen már elment – jelentette ki tényként Caroline, majd legyintett. Már nem volt fontos. Szíve furcsa mód őrült iramban kezdett verni, a férfi nevének említésére, főleg, hogy kereste őt. Bár nyilván csak a miatt, ami történt az este, mielőtt elaludtak volna, nem azért mert reggel esetleg hiányolta őt.

-Igen, itt van, épp Klaus-t próbálja nyugtatni. Eléggé kiakadt attól, ami történt tegnap. Szerencse, hogy jött Elijah, különben mind halottak lennénk…

Kösz, ez kell a lelkiismeretemnek. Caroline magában fortyogott, habár nem rajta múlott az éjszaka.

- Car? Jól vagy? Minden rendben?

- Igen, minden oké, jól vagyok – próbált mosolyt erőltetni magára, hogy legalább őszintének hangozzon a válasza. Elég, ha Stefan tud a nyomorúságáról, nem akarja, hogy a többiek is tudják. – Majd gyertek. 

Ezzel lerakta a telefont, és felsóhajtott. Ez a nap elég nehéz lesz neki, ha mindenkivel beszélnie kell. Főleg egy valakivel. 

Egy ideig még beszélgettek Stefan-nal, majd a fiú magára hagyta, hogy aludjon egyet. Caroline nem értette miért, fáradtan, kimerültnek érezte magát, betudta a saját érzéseinek és hangulatának. Azok után, hogy az este a boszorkány csaknem mindenkitől nyúlt egy kis energiát, érthetetlennek tartotta, hogy miért ilyen nyúzott. 

Nagyon sokáig forgolódott, állandóan nyakába hasította a fájdalom. Ugyan tudta miért, hisz Klaus az este megharapta, de arra is emlékezett, hogy rögtön utána ivott a véréből. A boszorkány nem hagyta volna, hogy szenvedjen a méregtől, és rögtön az incidens után, csillapíthatatlan szomjúsággal bombázta a lányt, aki azonnal ivott is az alatta fekvő férfiból. Mindezek után, nem értette, miért fáj a nyaka, mivel semmi nem látszódott. 

Próbált mély álomba szenderülni, de az is nehezére esett. Mihelyst lecsukta szemeit, hol az erős érezte magában, amivel folyamatosan szívta a hibrid energiáját, hol csak a hibridre gondolt mint férfira. Hosszú órák után végül elmaradt a fájdalom, amit a boszorkány okozott neki közbe, és maradt az édes emlék, amit a hibridtől kapott. 

Caroline úgy érezte magát, mintha ismét a férfi ölében volna, minden egyes sóhajtást hallott a fülében, a férfi kezeit magán érezte, az apró simogatások és cirógatások libabőrössé tették, Klaus ajkai egyre mohóbban és érzékibben kényeztették nyakát, mellkasát és vállát. A lány teste megvonaglott, kezei között felgyűrődött a takaró, és felnyögött. Teste felhevült a képzelgéstől vagy álomtól, már maga se tudta, csak azt, hogy többet akar belőle. Maga előtt látta Klaus szürke szemeit, amik elhomályosultak, még is tisztán kivehető volt belőle az élvezet édes érzése. Írisze hol saját fényében, hol sárgán villantak fel, szemfogai édes kínt okoztak a bársonyos bőrön, és minden porcikája üvöltötte a lánynak, hogy akarja őt. 

Caroline idő előtt ült fel az ágyában, zihálva, csapzott hajjal, és ködös szemeivel körbe nézett. Sóhajtva temette kezeibe arcát, majd telefonját megnézte az időt. Már rég este van, úgy tűnt az egész napot lassan verejtékben úszva töltötte. Nehézkesen állt rá remegő lábaira, még mindig úgy érezte, mintha a férfin ülne, combjai között érezte a forró testet, kezein pedig a férfi általa sebes, de fehér és puha bőrét. Gyorsan a zuhanyzóba sietett, és magára engedte a hideg vizet. 

Felsóhajtott, ahogy egyre jobban kitisztult a feje, és lerángatta magáról ruháit. A csempének dőlt, és próbálta lenyugtatni heves légzését. Megőrült az álmától, még soha nem érzett ennyire erős vágyat. Pedig már úgymond régóta él nemi életet, és Tyler mindig kielégítette a vágyait, még is még iránta sem érzett ekkora vágyat. Caroline nem értette, hogy ez minek tudható be, egyelőre ráfogta a megbolydult érzelmeire. 

Azonban rájött még valamire. Mindenképpen beszélni akar a férfival. Mivel Klaus is mindig nyílt lapokkal játszik, neki is őszintének kell lennie vele. Mindenkivel az, nem fog kivételt tenni a hibriddel sem. Az érzelmei ugyan nagyon kuszák, de talán, ha elmondja a férfinak és hangosan kimondja őket, akkor minden értelmet nyer majd. 

Ezzel a döntéssel lépett ki a zuhany alól, gyorsa megtörölközött, majd magára kapott egy pólót és nadrágot. Vizes haját, épp, hogy áttörölte, mikor hangos veszekedés ütötte meg fülét. Azonnal felismerte Klaus hangját, a másik női hang pedig alighanem Rebekah lehetett. Összeráncolta homlokát, majd gyorsan kisietett a szobából. Úgy gondolta, ha már eldöntötte megnyílik a hibridnek, azonnal kell cselekednie, mielőtt meggondolná magát. Egyébként is tisztázniuk kell a tegnap estét. 

-Hali – köszönt a nappaliban lévőkre. Mindenki ott volt, Elijah kivételével. Damon és Elena csak futólag pillantottak rá, Stefan az tanácstalanul álldogált, míg Rebekah és Klaus dühöngve kiabáltak egymással. – Beszélnem kell veled – intett a hibrid felé, aki meghallva őt megpördült és szikrázó szemeit rá emelte. Caroline rájött, ez nem a megfelelő pillanat. 

- Na, hát végre te is megjöttél Drágám! Akkor mehetsz is pakolni! Indulunk New Yorkba! – Caroline felhergelte magát a férfi parancsoló hangnemére, azt se tudta miért volt ennyire kiakadva.

- Nézd, lehet, hogy megjárnánk szombatig, de szerintem nem, és én szeretnék ott lenni a Nyár Nyitó bálon, lehet, hogy több lehetőségem már nem lesz rá.

Caroline azonnal megbánta a hangnemet, miután a férfi felbőszülten elé suhant.

-Azt gondolod, érdekel? Leszarom, Caroline! Majdnem mindenkit megöltél, beleértve engem is, és bocsásd meg, hogy nem egy szőke kislány kezeitől akarok meghalni, így ezer év után!

- Nem rajtam múlik, te is tudod! Sajnálom, ami történt, de…

- Kénytelen vagy megtanulni kezelni az erődet, mielőtt mindenkit megölnél, még akkor is ha belepusztulsz, megértetted?

- Íme a minta apa! Sajnálom azt a gyereket – motyogta Rebekah, amivel elérte, hogy mindenkiben meghűljön a vér.

Klaus annyira dühös lett húgára, hogy már megmukkanni se tudott. Rebekah felnézett testvérére, majd gonoszan elhúzta száját.

- Ja,igen… még senki nem tudja. A drága Nik apuka lesz. Reméljük jobb, mint Micheal volt.

- Mi? – döbbent meg Damon és Stefan egyszerre. Elena csak tátogott, mint egy hal, próbálták megemészteni a hallottakat.

- Ez hogy lehetséges? – kérdezte halkan Caroline, és a hibridet fürkészte. – Ez a dolgod New Orleans-ba? És ki az anyja?

Kérdőn nézett a férfire, majd Rebekah-ra, de a válasz nem tőlük jött.

- Csak nem Hayley? – Damon kidülledt szemekkel meredt az ősiekre, de kérdésére a tanácstalanok felnyögtek. – Kathrine azt mondta neki köszönhetjük, hogy Klaus elment New Orleans-ba.

- Tessék? – lehelte Caroline, mire Klaus végre felé fordult. – Azzal a csajjal mindenki lefekszik, aki férfi? – kérdezte inkább csak magától, és Rebekah-ra nézett. – Ez igaz?

- Bocs – Rebekah nem mondta ki, mennyire sajnálja, de szemei elárulták. Sejtette, hogy a szőke lány és bátyja között több van, és bizonyára nem így akarta Klaus a tudomására hozni a dolgot. De kicsúszott a száján, miután a hibrid feldühítette őt. 

Klaus nem reagált a kérdésekre, ami a háta mögül jött, Caroline arcára koncentrált. Nem így akarta elmondani neki, már ha el akarta. Még ezt se döntött el. De, ha már megtudta, akkor mindegy. Caroline a padlót fixírozta, homlokát dörzsölte, és próbálta felfogni a dolgot. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, jelenleg szíve szerint kiabált volna. De mielőtt egy hang is kijött volna a torkán, inkább lenyelte a szavakat. Semmi joga nincsen hozzá, hogy kiossza Klaus-t, hiszen nincs közöttük semmi. 

- Caroline – kezdte a hibrid halkan, miután a többiek elcsendesedtek. Mindenki várta, hogy most mi lesz. 

- Felmegyek pakolni – mondta ki közömbösen a lány, és sarkon fordult. Komótosan indult fel a lépcsőn, teljesen sokkolta a hír, bár nem értette miért akadt ennyire ki. Hiszen Klaus és közte sose volt semmi, és nyilván nem fogadott cölibátust. Még is, fájó érzés kerítette hatalmába a tudatra, hogy a hibrid és a farkaslány együtt.

Kicsit megsemmisülve érezte magát, bár semmi joga nem volt hozzá. Maga se értette viselkedését, de nem tudott ellene mit tenni. Csalódottnak, átvertnek érezte magát. Pont azután kellett ezt megtudnia, hogy eldöntötte bevallja a férfinak valamit érez iránta, bár még ő se tudja, hogy mit. 

Megrázta fejét, hogy valamelyest kitisztuljon feje, felkötötte vizes fürtjeit, és előrángatta utazó táskáját. Ugyan az előbb, még nem akart elmenni, de hamar végig gondolta a dolgokat. Jobb, ha minél előbb megoldják az ő problémáját, hogy Klaus is visszatérhessen New Orleans-ba. Hayley-hez. Nem akarta feltartani a férfit, minél előbb, annál jobb. 

Kezei remegni kezdtek a benne tomboló dühtől, mire mérgesen a földre vágta a táskáját. Legszívesebben összetört volna valamit, de nem adhatja ki a haragját. Azzal túlságosan is kinyilvánítaná, hogy mit érez. De még ő se tudja, ezért kár másokat átverni. 

- Segítsek?

- Megvagyok – hadarta komoran, és felkapta a földre ejtett cuccait.

- Hadd segítsek Car – erőltette továbbra is Rebekah, és kivette kezéből a táskát. – Elég, ha holnap reggel indultok.

- Indulni akarok, már ma – jelentette ki határozottan, majd gyorsan hadarni kezdett. – De, ha Klaus-nak nem jó, majd megkérdezem Elijah-t, ő neki is biztos elég fontos az ügyem, hogy induljunk már ma este.

- Csak ne borulj ki, rendben? Mind tapasztaltuk, hogy nem vagy valami jó benne.

Bólintott, mire a szőke ős, segített neki tovább pakolni. Caroline visszavonult a fürdőbe, hogy rendbe szedje a haját, így nem hallotta, hogy közbe a hibrid is megjelent a szobába.

- Hadd beszéljek vele – utasította húgát keményen, aki csak szeme sarkából rápillantott.

- Szárítja a haját – közölte vele szárazon, mintha nem hallotta volna.

- Azt mondtam hagyj magunkra – Klaus megragadta Rebekah könyökét, mire az szisszenve ránézett.  – Eleget tettél már ma.

- Ne engem büntess a saját hibádért – hadarta dühösen, majd kirántotta karját, és elment. 

Klaus sóhajtva ült le a ruhák közé és megmasszírozta homlokát. Még maga se tudta, hogy mit mondjon a lánynak. Egész nap majd szétvetette a düh a tegnap történtek miatt. Nagy halandzsa volt a papolás arról, hogy majdnem meghalt mindenki, még ő is, valójában nem erről volt szó. Tudta, hogy Caroline rengeteg energiát szívott magába, ami visszafele fog elsülni. Akár bele is halhat. Őrült módjára kereste a lányt reggel, alig tudott megnyugodni, mikor Elijah elmesélte neki, hogy már Stefan hazavitte. Kellemetlen szituációba került, ugyan Caroline felé mindig közelített, de ilyen nyílt, fizikai lépést egyszer tett; a ballagása napján, és akkor is csak egy szájra puszi volt. 

Ha Elijah és David nem jelentek volna meg este, kitudja mi történt volna. Egyrészt nem érdekelte volna, sose volt gátlásos, másrészt viszont, ha olyan sokáig és olyan közel lett volna a lányhoz, biztos, hogy megöli. Aztán nem sokkal követte volna Caroline is. 

-Mindjárt kész vagyok – meglepetten kapta fel fejét a lány hideg hangjára.

- Caroline – kezdte gyengéden és a lány mellé állt, várva, hogy felnézzen rá. – Caroline, én…

- Mindjárt összepakolok és mehetünk – hadarta, csak egy pillantást vetve rá.

Klaus elhúzta száját, majd megfogta Caroline kezeit, mielőtt az tovább tette volna a dolgát. Caroline nem tehetett róla, de képtelen volt elviselni – az addig a pillanatig áhított – érintését, így kitépte kezét a férfiéból. Tudta, már ezzel is sok mindent elárult a férfinak, akinek egyébként sem esett nehezére olvasni a lányban. Nem tudta, hogy ez egy olyan helyzet volt, amikor még a hibrid is tanácstalanul álldogált. 

-Elakartam mondani – kezdte halkan, hogy legalább valamilyen támpontot kapjon a lánytól, miért is van most kiakadva. – Csak sose volt rá megfelelő az alkalom.

-Klaus – a lány sóhajtva lehunyta szemeit, majd mikor kinyitotta már ismét közömbösséggel nézett fel a tanácstalan szürke szemekbe. – Nem tartozol nekem magyarázattal, és ezt te is tudod.

- Nem. De szeretnék.

Caroline szembe fordult fele, csípőre tette kezét és flegmán felhúzta szemöldökét.

-Csak ennyi lenne? Mint látod még sok pakolni valóm lenne, azt javaslom, te is menj haza és tedd ugyanezt. Egy óra múlva értem jöhetsz. Befejeztem – közölte vele szárazon, mire a férfi bólintott.

Sejtette, hogy a lány most nem fog hajlandóságot mutatni felé. Ezt jól elszúrtad, Klaus.

Következ fejezet...