15. fejezet

Már két nap is eltelt az ominózus délelőtt óta, de a várva vált változás nem következett be. Klaus csak később tudta meg, hogy miután bátyja felnyalábolta őt – miután mindenki döbbenetére összeesett – rögtön hazajöttek Mystic Falls-ba, Rebekah pedig gyorsan kiszedte a golyókat fivére hátából. Ugyan mindenki hallotta a férfi könnyebb lélegzését, de csak este ébredt fel. Felkelése óta nem aludt egy percet sem, és a többiek nagy meglepődésére egy tapodtat sem mozdult a lány mellől. Ugyan mindenkiben felkelt a kíváncsiság, hogy miért, - bár a legtöbben tudták a választ és csak kimondani nem merték – de rákérdezni gyávák voltak.

 Elijah volt az egyetlen, aki apró utalásokat tett öccse helyzetére, de hamar durva tiltakozást kapott. Ismerte már annyira testvérét, hogy tudja, most a legkevésbé sem érdekli, mit gondolnak a többiek. Kisebb sokk érte, mikor napok múlva sem volt hajlandó kimozdulni a lány szobájából, de mérhetetlenül örült neki, hogy olyan érzéseket lát a hibrid arcán, amit csaknem ezer éve nem tapasztalt. 

- Klaus! – a harmadik nap reggelén, Damon indulatosan tört be a lány szobájába. – Jött három pasas,és téged keresnek. Elárulnád, hogy kik ők és mit keresnek itt?

- Hibridek – válaszolta kurtán, de tekintetét nem vette le Caroline-ról. 

- Azt hittem az összest kinyírtad – adott hangot meglepődésének, mire a férfi gúnyosan mosolyogni kezdett. 

- Azért mert mellettem volt a legtöbb hibrid, nem jelenti azt, hogy nincsenek elszórva még a világban – nem akart ennél jobban magyarázkodni Salvatore-nak.

- Maradjunk csak ezen a kontinensen – grimaszolt Damon, miközben magában bosszankodott egy sort. Jobban is ismerhette volna már a hibridet. – Egyébként nem akarok rossz házigazdának tűnni, de nem akarsz visszamenni a saját kis odúdba? 

- Imádnivaló a kedvességed – jegyezte meg szórakozottan, majd felállt a fotelből, és elhaladt a feszülté vált vámpír mellett. Mindenki tisztába volt vele, hogy nem tanácsos bosszantani az érzelmileg instabil hibridet. Könnyen törött nyakkal végezhetik egy elejtett, rossz mondat miatt.

Az óvatosság bölcs döntés volt mindenki részéről, de nem tudták, hogy Klaus egyáltalán nem foglalkozott velük. Jobb dolga is volt, mint velük törődni, de persze észrevette a habozást tőlük akárhányszor hozzá szóltak. Megmasszírozta homlokát, miközben lesietett a várakozó hibridekhez. Már az este felhívta őket, és megparancsolta nekik, hogy kémkedjenek Claire-ék után, remélte, hogy hasznos információkkal keresték fel.

- Mi a helyzet? – lépett eléjük szigorúan. 

- Megtaláltuk őket – kezdte a legidősebb férfi közöttük és egyben a legmegbízhatóbb, bár Klaus már lassan mindenkiben kételkedett. Ha a több száz éve ismert, barátja képes volt rá, akkor egy hibridtől se várhat többet, főleg azok után, mi történt az előző tizenkettővel. – A nő felgyújtotta a kriptát. 

Klaus meglepődve ráncolta homlokát, majd halványan mosolyogni kezdett. Egy gyengepont? Talán Caroline ezért nem tud meggyógyulni, biztos összeköttetésben állt a fával. 

- Claire és a két férfi valami helyet keresnek.

- Milyen helyet? – kérdezte kimérten, miközben átvette a fotókat, amiket készítettek.

- Azt nem sikerült kiderítenünk, csak, hogy valami mágikus helyet. A boszinak alighanem szüksége van rá, ahol megakarja ölni a suttogót – folytatta a másik férfi. 

- Csak így tovább, mindenről tudni akarok. Mikor, hol, mit csinálnak és hogy mi a következő lépésük – utasította keményen őket, mire azok bólintottak és távoztak is. Az ajtó azonban nem csukódott be, Stefan és Rebekah igen jókedvvel jelentek meg. Klaus felhúzta szemöldökét kettősük nagy örömére, majd karba fonta kezeit, mikor megtorpantak előtte. Stefan zavartan toporgott, míg Rebekah csak szúrósan nézte fivérét.

- Megyek, megnézem Car-t. 

A ősi nézett utána egy darabig, majd szőke húgára nézett, aki feltűnően csendbe volt, ami nem volt tőle szokványos.

- Mi a mulatozás oka, ha megkérdezhetem – kezdte a hibrid, kicsit sem kedvesen. 

- Maga alatt volt és kicsit felvidítottam. Fogalmad sincs, hogy Stefan-nak milyen könnyű elterelni a figyelmét.

- Jobban ismered, mint én, ez sosem volt kérdés – mosolygott rá túlságosan édesen a férfi, mire Rebekah megforgatta szemeit. – Behatolóan ismeritek egymást, már 1917 óta. 

- Semmi közöd a magánéletemhez, Nik! – sziszegte ellenségesen, de a férfi csak megvonta vállát.

- A te szíved fog összetörni. Muszáj mindenki elé letérdelned mihelyst kicsit is kedvesebb lesz hozzád? És mi van Matt Donoven-nel? Hamar váltottál kedves húgom – Klaus is tisztába volt vele, hogy a saját problémáját nem Rebekah-nak kellett volna levezetnie, de hát mire jó egy kishúg, ha nem erre…

- Semmi közöd hozzá! És különben is, ha Chicago-ban nem igézted volna meg Stefant, akkor még mindig ugyanúgy szeretne! A te hibád, Nik!

Megforgatta szemeit Rebekah dühös vádaskodására, most nem igazán volt kedve veszekedni vele, de ha tovább folytatja hamar törött nyakkal végezheti. 

- Egyébként, semmi nincs közöttünk, ha tudni akarod, csak jóba vagyunk – Rebekah lekezelően adta meg a választ, a hibrid ki nem mondott kérdésére. 

- Nem érdekel az életed, amíg az nem veszélyezteti az enyémet. Pusztán meglepődtem, hogy ti ketten… - célzatosan elharapta a mondatot, de Rebekah nem válaszolt neki. Más annál inkább.

- Ne is mond, ez tragédia – grimaszolt mellette Caroline. Már hozzászokott, hogy őt senki nem látja, szellem formában van jelen. – Azt hittem Stefan-nak jobb a stílusa, mikor normális. 

 A hibridnek beszélt, habár ő nem hallotta őt. Legelőször nagyon megijedt, mikor meglátta saját testét, aztán rájött, hogy mi folyik itt. Nem örült neki, de ha másképp nem, így is részese lehet az eseményeknek. 

- Nem kell őt elítélni – rázta meg fejét mellette Lexi apró mosollyal arcán. 

- Én nem ítélkezem, szeretem Stefan-t a barátom, épp ezért kellene mielőbb felvilágosítanom – fakadt ki Caroline, de a mosoly, amit látott a fiatal fiú arcán, sokszor elbizonytalanított. A szerelmet nem lehet irányítani. Nem mi határozzuk meg, hogy kibe szeretünk bele. Legalább is a lány ezt vallotta. Sokkal inkább saját tapasztalatból beszélt, mint a többiekéből.

Teljesen kiborult, mikor a nagy sötétség után a Salvatore panzióba találta magát, de nem abban a helyzetben, amit remélt. Ugyan látszólag semmi baja nem volt, de mikor oldalra pillantott meglátta saját halott testét.

- Nem hiszem el! Ez képtelenség! Pont most? Tegnap még annyira a kétségbeesés szélén álltam, hogy azt mertem mondani Klausnak öljön meg, aztán kiderült, hogy még sem kell meghalnom, erre egy idióta megöl? Hát szép mondhatom, ez aztán a pech! Annyira sajnálom – intézte utolsó szavait a hibridhez, de nem hallhatta.

- Jól vagy? – kérdezte közömbösen Rebekah bátyjától, miután kiszedte a golyókat. 

A férfi indulatosan válaszolni akart valamit, aztán még is csak becsukta száját és bólintott.

- Elég lassan gyógyul – jegyezte meg meglepődve a szőke lány, mire Klaus csak megvonta vállát.

- Már meg se lepődök.

Rebekah mondani akart valamit testvérének, de aztán még se mondta ki gondolatait. Szinte alig hitte el, amit lát, Klaus-t Elijah öntudatlan állapotba hozta be a házba, de még sose találkozott ilyen helyzettel, hogy az erős és rettegett bátyját valaki vagy valami még is csak leterítette. 

- Én hoztam ezt rád – suttogta bűntudatosan Caroline. – Bárcsak tehetnék valamit. 

- Klaus önként vállalta, hogy veled tart – Caroline kitágult szemekkel pattant fel az ágyról, amin eddig ült.

- Ric?

- Hello, Car – mosolygott rá a férfi, majd nevetve magához ölelte az örömködő lányt. – Kár, hogy így kell találkoznunk!

- Igen, de akkor még enyhén fogalmaztál – grimaszolt rá a lány, majd elnevette magát. – Szóval, te mindig itt vagy közöttünk… azt reméltem, hogy te tudod mit jelent a magánélet…

- Nem élek vissza ezzel az adottsággal, hidd el – Ric elmosolyodta magát az élesen csengő hangnemen. – De legalább képben vagyok a dolgokkal, és mi is tudunk infókat gyűjteni. 

- Miért, tudsz valamit? – értetlenkedve húzta fel szemöldökét, de a férfi nagy csalódására szomorúan megrázta fejét.

- Nehezebb kifaggatni a szellemeket, mint gondolnád. De visszatérve a történtekre ne magadat okold. Klaus magától nyújtotta a segítségét, és az övét elutasítani nagy hiba lenne. 

- Miattam sérült meg – motyogta fejét rázva, de egészen más érzések is társultak a bűntudata mellé. Melyik férfi ugrana elé, ezzel kockáztatva a testi épségét? Még akkor is, ha Klaus azt hitte a fagolyók nem árthatnak neki. Nem gondolkozott, csak cselekedett, amíg tudott… arról már ő sem tehetett, hogy a golyók sebessége túl erős volt, és még a hibrid testét is átfúrták. Caroline miután összeszedte magát a felháborodásán, és a szomorúságán, azonnal másképp látta a helyzetet. Nem gondolta volna, hogy a férfi valaha is olyat fog csinálni, amivel megváltoztatja majd a véleményét róla. De az, hogy megvédte őt, Caroline álláspontját teljesen megváltoztatta. Már eddig is adott neki utalásokat ugyan, hogy nem akarja veszélyeztetni az életét, még is ez meglepő tett volt tőle. Caroline-ba pedig még sose volt ennyire sok pozitív érzés Klaus iránt. 

Caroline elgondolkodva pillantott a férfire, és most leplezetlenül bámulhatta. Már a találkozásuk után észrevette, hogy mennyire jóképű, de most végképp annak látta. Helyesnek, sármosnak és iszonyatosan vonzónak. Nem sokkal volt idősebb, mint akár a Salvatore testvérek, csupán borostás arca tette őt felnőttesebbé. A karakteres arcot azonban a szürke szemek tették különlegessé, a férfi arcát, hangulatát mindig a szemei adták meg. Caroline töprengő arccal, beharapta ajkait és karba font karokkal ült le pontosan a hibriddel szembe. Mindig is tetszett neki a férfi stílusa, de ezt sosem vallotta be, a ruhái pedig biztosan egy nyálcsorgató testet takarnak. Ha Klaus összes porcikájával úgy tud játszani mással, mint az ajkaival, akkor egyik nőnek sem lehet panasza. 

Caroline megköszörülte torkát, majd zavartan félrenézett. Kicsit rosszul érezte magát, amiért ilyen leplezetlenül végig nézte a férfit, miközben érzései felerősödtek, és legszívesebben végig simított volna a férfi arcán. 

- Jó pasi – motyogta mellette Lexi vigyorogva, mire Caroline ijedten a mellkasához kapott.

- Jesszus, Lexi! Megijesztettél. Amúgy igen, ahhoz képest, hogy ki ő nagyon helyes – biccentett, majd füle mögé tűrte az egyik tincsét.

- Tudod a gonosz csávók általában szívdöglesztőek – nézett rá célzatosan, majd a szőke lányhoz hasonlóan megnézte magának a férfit. – És Klaus… messzemenően az egyik leggonoszabb, de az egyik leghelyesebb férfi is az univerzumban!

- Gonosz? – Caroline-t lehűtötte a jelző, amivel nagyon sokan illették a férfit, de ő már nem tudta volna ezt mondani rá. – Szerintem nem az – habozva pillantott föl Stefan régi barátjára, aki felhúzta szemöldökét. – Egyáltalán hol kezdődik a gonosz jelző meghatározása? Mind tettünk szörnyűségeket, és ha egyszer mi is olyan idősek leszünk, mint ő, kitudja mennyire rossz dolgot hagyunk a hátunk mögött. Illetve, ha lehettünk volna – bosszúsan megforgatta szemeit, de már nem tudott tombolni a cselekmények miatt. Csupán elszomorította, hogy így kellett elválnia a többiektől. 

- Azt gondolod, hogy mindig volt valami célja? – Ric kissé szörnyülködve nézett Car-re, aki megrántotta vállát.

- Tudom, hogy nagyon rossz dolgokat tett és tenni fog még, és sokszor talán nincs is célja a cselekedetivel, csak csinálja, mert úgy érzi jól esik neki, de ő nem ilyen volt. Szerintem ember korában egészen máshogy állt a dolgokhoz, de ha az én szüleim is utáltak volna engem, azt hiszem az engem is megváltoztatott volna – szeme sarkából a férfira nézett, aki még mindig a nappaliban Rebekah-val beszélgetett. 

- Nem hiszem, hogy így kéne hozzáállnod – Ric helytelenítően rázta fejét, majd mosolyogva felsóhajtott. – De azt hiszem kiérdemelte, hogy ez legyen a véleményed róla. 

- Ő nem gonosz – ismételte Caroline, majd halvány mosollyal visszafordult Klaus felé. – Csak eltévedt lélek, aki mindig rossz döntéseket hozott. 

- Elfogult vagy – jegyezte meg grimaszolva.

- Annyira nem – legyintett Caroline, majd hogy meggyőzze a régi történelem tanárát, magyarázatba kezdett. – Még mindig szemét és mindig van véleménye mindenhez, ki nem állhatja ha nem övé az utolsó szó, és ha valaki nem ért egyet vele! Még mindig idegesítő és az agyamra megy, de ezen nem kell csodálkozni, hiszen… ő Klaus! – úgy gondolta, a férfi nevének kimondásával mindent elmondott nekik. Lexi és Ric belátva bólintottak, majd mindhárman figyelni kezdtek. 

Időközben Stefan is visszatért, Elijah-val és még valakivel. Klaus mikor meglátta a nőt, idegesen felpattant. Elijah közé és Kathrine közé állt, aki nagyon is idegesen bújt az idősebb ős háta mögé.

- Mit keres itt ez a gerinctelen céda? 

- Csillapodj, Niklaus! Katerina az én védelmem alatt áll – Elijah kezét rárakta Klaus mellkasára és arrébb tolta. – A legkevesebb az, hogy nem bántod őt – folytatta feszengve, miután a hibrid szemei megvillantak. Még egy darabig méregette fivérét, és a mögötte idegesen toporgó nőt, majd mérgesen szusszantott egyet és az italos pulthoz lépett. Elijah halkan, de megkönnyebbülten sóhajtott. Nem akarta ismét elrontani kapcsolatát testvérével, de tudta, hogy Katerina számára már veszélyes határ.

- Miért hoztad őt ide? – kérdezte indulatosan, miközben kezében wiskhys pohárral leült a kanapéra.

- Fontos információi vannak számunkra.

- Hagytam, hogy idehozd Elijah, de itt őt senki nem látja szívesen – mondta Stefan, és a csendben mérgelődő Rebekah-hoz lépett, bár látszott rajta, hogy ő maga is szívesen kitekerné a Petrova lány nyakát. – Úgyhogy Kathrine, ha van valami, amit tudsz, akkor bökd ki gyorsan. 

- Miért bíznánk benne? – Klaus bólintott Rebekah jogos kérdésére. – Eddig mindenkit elárult, akit csak tudott, majd pont most akarna megfelelni?

- Igaza van! – kiabált mellette Caroline, habár az ő szavát senki nem hallotta. – Én már akkor is kételkednék benne, ha azt mondaná kék az ég! Pedig azt én is tudom, hogy igaz!

- Talán mert Viktorék terve senkinek sem kedvez – szólalt meg szokásos flegma modorával. 

- Mit tudsz te az ő tervükről? – Klaus lekezelően megforgatta szemeit, mire a nő gúnyosan mosolyogni kezdett.

- Többet, mint te.

- Niklaus! – Elijah-nak ismét védelmezően a nő elé kellett állnia, hogy megakadályozza fivérét a bántásban. Klaus nézte egy darabig őt, majd elmosolyodta magát és megveregette fivére vállát.

- Nyugalom, Elijah! Nem fogom bántani őt – túl negédes volt a vigyora, amitől mindenkit kirázott a hideg. – De nem tudtam kihagyni, hogy ne lássam a rémületet az arcán. Milyen érzés gyenge embernek lenni, kedvesem? Minden áldott pillanatban félni, hogy egy apró baleset az életedbe kerülhet..? Vagy, mindig a hátad mögé nézni, nehogy egy bosszúszomjas vámpír – legtöbb esetben férfi természetesen – ne akarjon megleckéztetni? 

- Nem magamtól lettem ember, hanem a kis Elena műve. 

- Tudom – élvezettel vigyorodta el magát. – Tehetséges a lány, tehetségesebb, mint te voltál, ha nem sértelek meg vele, drágám!

- Még mindig az piszkálja a csőröd, hogy sosem sikerült elkapnod, miután én szépen elfutottam az orrod elől? És még mindig nem tudtál igazán revansot venni. Igazából többet vártam a nagy hibridtől – cinikus mosollyal hergelte a férfit, aki most kimondottan nyugodt állapotban volt, habár arca elkomorodott. 

- Katerina, kérlek – Elijah szigorúan intette le a lányt, félve, hogy testvérét kihozza a béketűrésből. – Fejezzétek be! Most sokkal fontosabb Caroline. 

- Egy újabb logikus kérdésem lenne! – csattant ki Rebekah. – Majd pont ő akar Caroline-on segíteni? Neki most rohadt jó, hogy halott, hisz okosan azt gondolhatja, hogy Caroline simán bosszút akar állni rajta, amiért átváltoztatta! Na meg a többi szemétségért…

- Köszönöm! – legyintett felé felháborodottan és elégedetten Car. – Végre valaki próbál úgy gondolkozni, mint én!

- Caroline nem az a bosszúálló fajta – Kathrine mosolyogva rántotta meg vállát. – És abba különben sem tudnék segíteni, hogy ismét éljen. Semmi közöm hozzá! 

- Muszáj mindent elmondanod neki? – szisszent fel Klaus, és morogva leült testvére mellé. – Tudom, hogy szerelmes vagy Elijah, de hülye is! 

- Tovább léphetnénk? – tárta szét karját éllel a hangjában az ős. – Katerina elmond nekünk mindent…

- Egy feltétellel! – vágott a szavába. 

- Éreztem! - mondta egyszerre morcosan Rebekah, Klaus és Stefan. És persze Caroline, aki a leghangosabb volt. 

- Ha a szavatokat adjátok, hogy nem bántotok! 

- Mi? – sikított fel Rebekah. Stefan és Klaus összenéztek, végül a vámpír fiú bólintott. Rebekah duzzogva fonta össze karjait, majd sóhajtva biccentett a lánynak. A hibrid töprengett egy ideig, majd halványan elmosolyodta magát.

- Rendben, Katerina. Ha az információid hasznosak a számunkra, akkor a szavamat adom Elijah-nak, hogy a kezem által, nem esik bántódásod. 

- Muszáj most ennyire kedvesnek lenned? – kiabált mellette mérgesen Car és hadonászni kezdett a férfi mellett. – Nyírd ki a cafkát, ha már én nem teszem meg! Mindenkit átver, és majd ismét a fejünket verjük a falba miatta! Senki nem tanul a hibáiból? 

- Nos, mit tudsz? – Stefan barátságosabban nyitott felé, habár ő se örült a helyzetnek. 

- Viktorék tudják, hogy hibridek kémkednek utánuk, így természetesen nem mernek semmi olyat lépni, ami igazán fontos. Kiderítették ugyan, hogy Claire keres valamit, de azt nem, hogy mit. Én tudom! – önelégülten nézett szét a döbbent arcokon.

- És hogy sikerült megtudnod? – húzta fel szemöldökét Klaus kíváncsian. – Kinek bújtál az ágyába, hogy megosszon mindent veled?

Figyelmen kívül hagyta, Elijah megvillanó tekintetét, de a választ hamar megkapták. 

- David már azóta mindent elmond nekem, hogy visszatért New Yorkba. 

- Vagyis tudtad, hogy megfognak támadni! – Caroline dühösen csapott combjára, és fújtatni kezdett. – Ez a ribanc…

- Vagyis tudtad, hogy megfognak támadni – Klaus elkomorult erre, és legszívesebben megszorongatta volna a lány nyakát.

- És azt is tudtam, hogy túlélitek – folytatta unottan.

- Csak a saját nevemben beszélhetek – hangsúlyozta neki fenyegetve.

- A következő lépésük az volt, hogy felégessék a kriptát, amiben a kis Caroline vérvonala volt fába varázsolva. 

- Mondj újat! – csattant fel Klaus egyre ingerültebben. 

- Az ötágú csillag középpontját keresik – nem lepődött meg, hogy kérdő tekintetekkel találkozott. – Történetesen Caroline őse, az esküt ott tette le. 

- Felakarják oldani – kapta fejét Elijah testvérére, aki bólintott. 

- De miért…? 

- David azt még nem árulta el. Csak annyit tudok, hogy azt keresik – megvonta vállát, a többit még nem akarta elmondani. Több adó kell a kezébe, hogy a sok információt kikotyogja. – De mindenképpen elfogja mondani.

- Köszönjük drágám, a semmit! – fakadt ki Klaus, majd felpattant helyéről. Azt remélte, hogy tud valamit, ami Caroline-on segíthet. Amit hallott egyenlő volt a semmivel. 

Morcosan sétált ki az erkélyre, és neki támaszkodott a kőnek. Gondolatai teljesen elkalandoztak, észre sem vette, hogy Elijah halkan mellé lépett. Percekig nem szóltak egymáshoz, csak az előttük elterülő erdőt figyelték. Szép, nyárias nap volt, csak sajnos a hangulatuk volt túl borús. 

- Megoldjuk – szólalt meg halkan Elijah. – Nincs olyan probléma, amit ne tudnánk helyrehozni. Mi vagyunk az ősi család, Niklaus. 

- Ne haragudj, testvér, de engem ez most nem vígasztal – motyogta orra alatt. – Claire-ék feleslegesen akarják megtalálni az eskü helyszínét, hogy feloldják, ha nem lesz kivel feloldatni azt. Caroline kellett volna nekik, de halott így a terv elbukott. 

- Nem keresnék tovább, ha nem látnák értelmét – bíztatta továbbra is. – Biztos, hogy tudják. Viktor-t ismerve, alaposan utána járnak a dolgoknak. 

- Ez még nem hozza vissza őt. Miért nem csinál semmit a boszorkány? – vicsorogta mérgesen. – Szüksége van a testére, akkor meg miért nem gyógyítja meg? Már eltelt csaknem három nap Elijah! 

- Talán ez még az ő képességeit is meghaladja. 

- Hát hogyne… - megforgatta szemeit, majd felsóhajtott. – Beszéltél Sophie-val? 

- Marcell-nek feltűnt a hirtelen távozásod, de persze ismer, nem várt tőled búcsút. De egyre többet érdeklődik afelől, hogy még is milyen ügyed van a Deveraux boszorkányokhoz. 

- Őt is elintézem majd, de mindent csak sorjában. 

- Azért ne hozz elhamarkodott döntést. Már csak Hayley miatt sem…

- Használni fogom az eszem – vigyorogta gúnyosan, majd Elijah egy gyors bólintás után magára hagyta a férfit. 

- Bosszantó néha – jegyezte meg Caroline. A férfi mellett ült a kövön, talán bunkóságnak találta, hogy kihallgatja a beszélgetésüket, de csak az ő titka marad, hogy kitől mit hallott. 

- Ne is mond! – rázta meg fejét Klaus. – Az agyamra megy sokszor…

- Még is csak a testvéred – mosolygott Caroline, majd arcáról lefagyott a mosoly és visszakapta fejét a férfira. – Héj!!! Te végig hallottál engem? – kigúvadt szemekkel pattant le a kőről, mire a férfi ártatlan arccal, rajta kisfiús mosollyal szembe fordult vele. – Klaus…?!

- Meglepetés – vonta meg vállát, majd elnevette magát. 

folytatás