Mindenki a Klaus által
használt villában tartózkodott, várták, hogy a hibrid mikor ér vissza,
remélhetőleg már Caroline-nal. Mindannyian nagyon aggódtak a szőke vámpírért,
képtelenek voltak elhinni, hogy Tyler képes volt bezárni őt akárhová, e mellett
pedig megölte Liz-t. Hamar kiütötték a hibridet, majd az alagsorba zárták az
ájult fiút.
- Nem tudom elhinni,
hogy az a srác, akit én ismertem erre vetemedne – halkan adott hangot mindenki
véleményének Elena. – Egyszerűen nem tudom róla elképzelni, hogy ő ölte volna
meg Caroline anyját.
- Tyler-ben túlteng a
gyűlölet – jegyezte meg Elijah szokásos higgadtságával. – Egy dühöngő vérfarkas
és egy arrogáns vámpír uralja őt. Egyáltalán nem meglepő, hogy az érzései és a
szemlélete irracionálisba váltott át, és már képtelen reálisan gondolkodni.
- Köszönjük a kimerítő
lelki elemzést! – szarkasztikusan szólalt meg Damon és tovább iszogatott. Senki
nem hibáztatta érte, és kivételesen nem szúrták le a különböző beszólásokért.
Mind sejtették, hogy rossz kedvének oka a bekövetkezett haláleset.
- Hol lehetnek már? –
Stefan folyamatosan az óráját nézte.
- Biztos megtalálta –
bíztatta Rebekah csendesen.
- Már régen
jelentkeznie kellett volna nem? – türelmetlenkedett továbbra is, meg se hallva
a szőke ős nyugtatását.
Pár percre rá, a
feszült csendet a csapódó ajtó törte meg, amire mindannyian összerezzentek,
majd ledermedtek a látványra. A hibrid arca semmiről nem árulkodott, bár
szórakoztatónak találta a többiek arckifejezése, habár nagyon sok időbe tartott
még ő maga is rendezni tudta arcvonásait.
A karjaiban tartott
lány, alig volt magánál, összeszorított szemhéjai alól pislogott néha fel, de
még arra se volt ereje, hogy megnézze egyáltalán hol vannak. Hálás volt a
férfinak, Klaus nagyon óvatosan mozgatta a benne levők golyók miatt.
- Ugye, nem…?
- Rendbe jön –
válaszolt Stefan ki nem mondott kérdésére, aki immár nyugodtan fújta ki a
levegőt. Elhaladt a többiek mellett, akik a látottak alapján több dolgot is
összeraktak. Egyrészt, újfent megdöbbentek, hogy Tyler képes volt így
megkínozni a lányt, és bezárni őt. Másrészt furcsa volt a rettegett hibridet
látni, ahogy óvón magához szorította a sebesültet. Furcsa volt és egyben olyan
természetes. – Elijah – szólította őt halkan, mikor már a lépcsőnél járt.
Szüksége volt fivérére,
de csak is rá. Stefan túlzottan aggódik, Rebekah gúnyos megjegyzéseire senkinek
nem volt szüksége, Damon és Elena pedig inkább Tyler-rel foglalkoztak azok
után, hogy hittek Klaus-nak: a lány rendbe jön.
Elijah-nak mondani sem
kellett semmit, amíg ő lefektette az ágyra Caroline-t, hozott egy meleg vízzel
teli tálat és törölközőt, na meg fertőtlenítőt.
- Ugye nem fogsz
felpofozni ezért? – szólalt meg halkan Klaus, miközben ujjai a lány felsőjéhez
tévedtek, hogy kihámozza belőle, majd elővett egy ollót.
- Figyelj rá, hova
nézel – fenyegette meg őt gyenge mosollyal Caroline, majd ismét elaludt, mint
oly sokszor, de fájdalmai mindig felkeltették.
Klaus ezen jót
mosolygott, majd úgy ügyeskedett, hogy eltüntesse a sebek útjából az átázott
anyagot, és teljesen leszedte a lányról. Összes erejét bevetette, hogy még
véletlenül se nézzen oda, ahova nem szabadna, de mit tudott tenni, látóterébe
így is úgy is benne voltak a fekete melltartóval takart telt keblek. Na, nem
mintha most látná először így a lányt… hisz az se volt semminek mondható, mikor
Tyler testében volt. Ez a gondolat elég volt a kijózanításhoz, és teljesen a
feladatára kezdett koncentrálni. Próbált nagyon gyengéd lenni a lánnyal, de így
is úgy is ki kellett szednie a golyókat belőle.
Az apró csipesszel
megvizsgálta az egyiket, majd megállapította, hogy nem olyan, mint az, amelyik
őt is eltalálta már.
- Nem egyszerű fagolyó
– jelentette ki Elijah is, aki mögötte állt és a fadarabot méricskélte.
- De nem is olyan, amit
New York-ba sikerült beszereznem – vicces mosollyal az arcán célzott a
kellemesnek nem mondható támadásra. – De legalább most nem találták el a szívét
– mondta halkan, majd tovább tisztogatta a lány vállát, illetve bordáit és
hasát. Szinte rögtön, hogy a golyó kikerült sérüléséből, záródni kezdett sebe,
de vérhiány miatt nem volt igazi a gyógyulása. A vizes ronggyal áttörölgette a
véres helyeket, addig tisztogatta a bőrt, amíg az vissza nem nyerte teljesen
eredeti bársonyos, fehér színét, habár egy erős tusolás mindenképpen sokat segített
volna rajta.
Elijah elmosolyodta
magát, látva testvére hogyan gondoskodik Caroline-ról.
- Hol van Tyler? –
kérdezte kimérten, miután ledobta a szekrényre a véres rongyokat.
- Az alagsorban. Stefan gondoskodott róla, de hamarosan felébred.
- Nagyszerű – pattant
fel, majd miután szinte kapkodva a lányra rántotta a takarót, szinte az ajtó
felé vetődött.
- Ne öld meg! – szólt
rá erélyesen Elijah. – Azt gondolom, hogy neki kell közölnie Caroline-nal a
szomorú hírt.
Klaus ezen töprengett
egy darabig, annyira lefoglalta az utóbbi két óra, hogy nem is gondolt arra,
Caroline-t hogyan világosítja fel a történtekről. Gyorsan biccentett fivérének,
majd még egy pillantást vetett a lányra, aztán visszavonult saját kis
rezidenciájába, és kutakodni kezdett. A markában tartott fagolyó ismerős volt
neki, biztos látta már valahol, de egyelőre nem jutott eszébe, hogy hol
találkozott már vele.
Miután a többiekkel
közölte Elijah, hogy Caroline alszik, de minden rendben lesz megnyugodva és
bizalommal hagyták el a villát, kivéve Stefan.
- Nagyon aggódsz érte –
jegyezte meg kissé epésen Rebekah. Nem tudta elrejteni a féltékenységet
hangjából, amire Stefan mosolyogva reagált.
- Nagyon jó barátom.
Sőt, a legjobb barátom. És nagyon sajnálom őt – komorult el. – Nem elég, hogy
Tyler elárulta őt, de meghalt az édesanyja. Nagyon aggódok érte, nem tudom,
hogy képes lesz-e feldolgozni, ezt így egyszerre.
- Erős lány –
biccentett felé Elijah.
- Azt hiszem, nála nem
is ismerek erősebb embert – emelte fel fejét mosolyogva, de szemei továbbra is
komolyak voltak. – De ez akárkit megrendítene, aki érez.
- Ki is kapcsolhatja az
érzéseit – jelent meg Klaus, majd italt töltött magának és leült a többiek
közé.
- Elenával se jártunk
jól – rázta meg fejét tiltakozva Stefan. – Félek, hogy ő is túlságosan élvezni
fogja, hogy nem kell éreznie. Könnyebb megoldás – rántotta meg vállát
grimaszolva, majd Rebekah-ra nézett, aki értette, hogy a fiú Chicago-ra
gondolt.
- Szerintem meg tud
vele birkózni – motyogta Klaus maga elé meredve. - De ha nem, Tyler az
alagsorban biztos felkínálja magát, hogy a bosszúját kiélje rajta – vigyorra
húzódott szája, külön élvezet volt számára, ahogy elképzelte Caroline hogyan
fogja megkínozni majd a srácot.
- Egy cseppet sem hat
meg? – fakadt ki Rebekah, és habár nem foglalkozott sose mások magánéletével,
kezdett neki is sok lenni a helyzet. – Tyler miattad lett ilyen! Megölted az
anyját és elüldözted innen, gondolom ő se bírta tovább és kikapcsolt minden
érzelmet, ami benne volt! Erre mit ért el vele? Képes volt megtámadni a lányt,
akit szeret, sőt még az anyját is megöli, csak hogy teljes legyen a kép! Vagyis
csúnyán fogalmazva, te tehetsz majd Caroline szenvedéséről!
- Rebekah, elég! –
szólt rá Elijah határozottan, majd apró pillantásokat vetett az elkomorult
fivére felé. – Húgom, tudom, hogy mérges vagy Niklaus-ra, de nem kell…
kisarkítani az eseményeket, hogy minden az ő bűne.
- Ennyi erővel,
hibáztasd a saját szüleidet! – szólt bele Stefan is. – Ha ti nem változtok
vámpírrá, akkor ez az egész meg se történt volna! Egyikőnk se lenne egy
szörnyeteg.
- Mi ez a nagy
egyetértés? – akadt ki Rebekah és felpattant helyéről. – Én is tudom, hogy Nik
láthatóan megváltozott, azt hiszem ezer év után Caroline az első, aki képes
volt ilyen érzéseket kiváltani a bátyámból, és szerelmes, de Nik akkor is sok
mindenről tehet!
- Befejezted? – dörrent
fel az említett férfi hangja mérgesen.
- Sajnálom, hogy fáj,
de ez az igazság! – nézett rá mérgesen. Ez volt az utolsó mondata, feldúltan
távozott a nappaliból. Stefan elnézést kért a két férfitól, úgy gondolta jobb,
ha beszél a lánnyal. Az utóbbi időben elég jóba lettek – szinte már veszélyesen
közelebbi kapcsolatba kerültek – és remélte, hogy letudja nyugtatni az ingerült
lányt.
Elijah aggódva nézett
öccsére, aki komoran maga elé nézett. Akármennyire is nem tetszik neki a dolog,
de valamelyest igaza volt. Talán az ő döntései miatt Caroline bűnhődik.
- Gondolom, akkor nem
megyünk New Orleans-ba – szólalt meg halkan az idősebb ős.
- Egyszerre
foglalkozhatnánk egy dologgal? – nyögött fel Klaus szemforgatva. – Bármily
furcsa ebben a mágikus világban csak egy van belőlem. Nem tudok több helyen
lenni egyszerre.
- Az egyik hibrided
folyamatosan követi Claire-t és Viktort, ugye?
- Igen. Miért?
- Akkor őket már nem
fogjuk szem elől téveszteni. De ha nem cselekszel időben Marcel hamar rájön,
hogy tervezel valamit. És felesleges vérontásba fog kezdeni. Már nem csak
rólad, vagy rólunk van szó Niklaus. Hanem a gyereked, a trónörökösöd életéről
is. Egyelőre még te és Hayley vagytok a felelősek érte. És kételkedek benne,
hogy egy lobbanékony, érzelmileg instabil nő olyan sok mindent tehetne azon a
helyen, olyan természet őrzőkkel körülvéve, akik nem használhatják büntetlenül
a varázserejüket.
- Szóval azt mondod
menjek vissza – motyogta, majd ajkai megrándultak.
- Sose akartál tini
drámába keveredni – biccentette félre fejét Elijah. – Ha csak nincs valami más,
ami ideköt.
- Ne célozgass –
szúrósan nézett fel bátyjára, majd elmosolyodta magát. – Holnapra eldöntöm!
Elijah biccentett, majd
szó nélkül ott hagyta fivérét. Ugyan a célszerűbb az lenne, ha öccse most nagy
irányt váltana, és mihamarabb elhagyná ezt a kis várost, de tudta, ez már
koránt sem lesz olyan egyszerű Klaus-nak, mint pár hete. Még nem döntötte el,
hogy ennek felettébb örüljön-e vagy csak bosszankodjon az időzítés miatt. Nem
ez a megfelelő alkalom arra, hogy öccse rossz döntéseket hozzon az érzelmei
miatt. Habár talán pont a szerelem kell hozzá, hogy fivére kissé megváltozzon.
***
- Hogy érzed magad? –
Stefan mosolygott Caroline folyamatosan fújtatásán.
- Egyelőre azt se
tudom, hogy milyen nap van – nézett rá. – Köszönöm a cuccokat! – intett a táska
felé, amit barátja hozott neki még az nap este. Felgumizta haját a frissítő
zuhany után, és átöltözött tiszta ruhákba. Elsöpörte hajába lógó tincseit, majd
sóhajtva felnézett. – Elmeséled, hogy mi történt?
- Talán érje a
megtiszteltetés az exedet. Már ha az – zavartan nézett félre, mire Car
grimaszolt. Igen, jogosan mondhatta, hogy vége van közöttük mindennel.
- Beszélnem kell vele –
jelentette ki határozottan, miután az utolsó kortyokat is lenyelte a
vértasakból. – Ugye él még egyáltalán? – őszinte rémület futott arcára.
- Nyugodj meg, él, lent
van az alagsorban. De Car tudnod kell mielőtt lemész oda, hogy mindannyian
melletted állunk – gyorsan megölelte a lányt, aki bár furcsállta barátja
hirtelen megnyilvánulását mosolyogva ölelt vissza.
Stefan hagyta, hogy
Caroline lemenjen a fiúhoz, és idegesen járkált a nappaliban várva, hogy
visszajöjjön valószínűleg összetörve. Klaus eltűnt, nem tudta merre lehet, így,
nem tudta felkészíteni őt a kitörő depressziós rohamra.
***
- Szánalmasan festesz –
jegyezte meg Caroline, bár hangzott olyan közömbösnek, mint amilyennek akarta.
– Milyen érzés a másik oldalon lenni? Úgy, hogy az exed áll a túloldalon!
- Kezdesz úgy beszélni,
mint a drága teremtőm – jött a gúnyos válasz. – Jó érzés a világ leggonoszabb
teremtményének az oldalán kurvaként villogni?
- Fogalmad sincs miről
beszélsz – Caroline összeszorította szemeit, hogy ne sírja el magát. – Tudni
akarom miért, Tyler. Miért árultál el? Hogy tehetted ezt velem? Ha nincs Klaus,
ha nem talál meg, akkor halott is lehetnék! És téged ez egyáltalán nem érdekel?
Nem számítok már neked? – hangja elhalt, majd lehajtotta fejét.
- Takarodj innen
Caroline! Te árultál el engem! – üvöltötte Tyler a rácsnak vetődve. – És csak
hogy tudd, csak azért ment érted, mert a többi seggnyaló megjelent! De nem
érdekli, ha meghalsz!
- Remélem egyszer majd
átgondolod, hogy miket tettél. Nem kívánok neked rosszat Tyler – suttogta
könnyes szemekkel, majd ott hagyta a dühöngő hibridet.
- Jól vagy? – Stefan
vigasztalóan ölelte magához a feldúlt lányt, és ugyan nem volt helyes, de
megkönnyebbült, hogy Tyler nem mondta el neki mit tett.
- Megijedtem – suttogta
maga elé, majd nevetve kitörölte szeméből a könnyeket. – Sok volt a tegnapi
nap, és annyira kusza most minden… Tyler annyira nem önmaga…
- Tévedtem volna? Igazam
volt Klaus-szal kapcsolatban. – mosolygott Stefan és félrebiccentette fejét. –
Tudod, Klaus nem habozott, amikor rólad volt szó.
- Tyler egészen mást
állít – nézett rá szúrósan.
- És hiszel neki azok
után, amit tett?
- Megsajnáltam –
vallotta be halkan, szemlesütve. – Nem lehetett könnyű neki. Egyedül volt
senkire nem számíthatott és még az édesanyja is meghalt. Természetes, hogy
egyszerűen összeomlott és… nem is tudom…
- Írásban kérem a
kérelmed! – szólalt meg Klaus metsző, ingerült hangja.
- Miről beszélsz? –
Caroline ijedten pördült meg, és óvatosan pillantott fel a férfira.
- A kérelmed, miszerint
ne öljem meg a szívszerelmed. Nem gondolod, hogy kissé mártirkodsz? Előadod a
hattyúk halálát, közben pedig véded Tylert?
- Semmit nem értesz! –
sikított fel mérgesen. – Mérges vagyok rá, és csalódott, és fáj, de nem akarom
megölni ezért! Miért akarod mindig az Istent játszatni? Azt gondolod te döntöd
el, hogy ki él és ki hal meg? Lehet, hogy a tápláléklánc csúcsán vagy, Klaus,
de nem tehetsz meg mindent!
- Sokba fog ez még
neked kerülni – morogta orra alatt a teljesen feldühödött hibrid.
- Miért mit teszel? –
Caroline indulatosan indult meg a férfi felé, majd megállt előtte. Észre sem
vette, hogy szemei könnyeitől csillog, csak hagyta, hogy érzései eluralkodjanak
rajta és most, hogy fizikailag rendben van, kioszthassa. – Nem hibáztathatom őt
azért, mert a tehetetlenség idáig sodorta! Haragszom rá, eddig ő engem soha, de
soha nem bántott, és én magam sem hiszem el, hogy képes volt rá, de tudom, hogy
azért mert összeomlott, nem tudja mit tesz!
- Tudom, hogy ez csak
kifogás, hogy még véletlenül se öljem meg – Klaus próbálta figyelmen kívül
hagyni az érzelmek sokaságától lobogó könnyes kék szemeket, de nyomott hagyott
benne a látvány.
- Mit tudsz te? Téged semmi
nem hat meg! - fakadt ki Caroline.
- Azért ez nem így van –
morrant fel elkomorulva.
- Ugyan kérlek -
horkant fel a szőke lány és kisöpörte arcába csapódott tincseit, majd kapkodva
letörölte kicsorduló könnyeit.
- Megmentettelek, vagy
nem? - kérdezte halkan, mire Car rákapta kemény tekintetét.
- És miért mentettél
meg? A kettőnk kapcsolata lezárult... nem így van? A tudtomra adtad, hogy miért
volt rám szükséged, akkor miért vagy még itt? – kiáltott fel zokogva.
Klaus csak nézte a
zihált lányt, de nem volt képes rá, hogy a szemébe vágja, holnap már nem lesz
itt. Hiszen minden egyes dolog, amit a fejére kiabált pontosan úgy volt, és nem
lett volna fair ellenkezni vele.
- Sokba fog ez még
neked kerülni – mondta ki végül az egyetlen gondolatát erős dühében.
- Fenyegetsz? Te?
Mindezek után? – ordított továbbra is Caroline.
- Mindezek után? Te meg
mi a frászkarikáról beszélsz? – Klaus-nak elpattant a tűréshatára. Eddig
elviselte Caroline kis hisztériáját, de immár kezdett besokallni. –
Megmentettem az életed! Nélkülem még mindig a cellában lennél, valószínűleg
holtan.
- Ha nem hergeled
Tylert valószínűleg sose kerülök abba a cellába! Sőt, ha nem csináltál volna
belőle hibridet, ez meg se történik! Igaza volt Elenának és mindenki másnak!
Amióta csak megjelentél bajt hoztál a fejünkre!
- A vérem az egyetlen
ellenszer a vérfarkas harapás ellen, úgyhogy annyira mégsem lehet kellemetlen
az ismeretségünk – gúnyos vigyorra húzta száját, mire Caroline szánakozóan
felnevetett.
- Oh, sajnálom, kihasználva
érzed magad? Szar érzés ugye Klaus? Amikor érdekből kellesz az embereknek, nem
azért mert kedvelnek, vagy szeretnek. Csak felhasználnak egy cél érdekében… -
az eleinte ingerült hang elhalt a végére és Caroline végül könnyes szemekkel
nyelt egyet, majd megrántotta vállait.
- Car…- kezdte volna
Klaus megenyhülve, miután rájött, hogy az egész nem Tyler miatt volt. A szőke
lány saját megbántottságát kiabálta most a fejére, csak erre későn jött rá.
- Miért vagy még itt? –
csattant fel ismét reszelős hangján, majd kapkodva megtörölte szemeit. – Úgy értem,
igen ez a te házad, de egyáltalán miért vagy még a városban? Megkaptad amit
akartál, Tyler-t pedig majd mi elintézzük csak, hogy ne raboljuk a drága
idődet! Menj el. Nincs itt több dolgod.
- Car…
- New Orleans-ban a
helyed – mosolyodta el magát a végére.
- Nem fogod megmondani,
hogy mit tegyek – a hibrid hangja szigorú volt, még sem volt benne annyi
határozottság, amennyit akart.
- Javaslat volt –
kacagott fel szarkasztikusan, majd ott hagyta a férfit. Csak vissza akart
vonulni, az ágyba bújni, és elfelejteni mindent. Kipihenni az utóbbi napokat,
majd újult erővel más dolgokra koncentrálni. Ezt kellett tennie, ha nem akart
összeomlani.
Klaus a lány után
nézett összehúzott szemekkel, ugyan hallotta a lány szavait, még sem értette
őket. Elküldi őt, de közben szomorú? Miért?
Stefan döbbenten
hallgatta végig a vitájukat, bár titokban minden elismerése a lányé volt.
Köztudott tény volt, hogy senki nem mert így beszélni a hibriddel, függetlenül
a jó kapcsolatuktól. Egyedül Caroline volt az, aki mindig mindenhol megmondta a
férfi szemébe a dolgokat, aki kimondottan higgadtan tűrte a fejére olvasott
vádakat. Pedig mindenki tudta mennyire nem szokása és inkább a gyors
elhallgattatásban szerette részesíteni a vele kiabálókat.
- Ki van borulva – nem igazán
tudta mikor jön el a hibridnél az a bizonyos tűréshatár, amikor már a szőke
vámpírnak se fog kegyelmezni, ezért megakarta védeni. Nem tetszett neki, ahogy
nézte a lecövekelt, maga elé meredő, elgondolkozott férfit.
- Az utolsó dolog,
amivel most foglalkoznom kellene egy érzelmeitől túltengő szeszélyes nő – jött halkan
a válasz, Stefan pedig megkönnyebbülve fújta ki a benn tartott levegőt.
- Még is foglalkozol
vele, ugye? – elmosolyodta magát, ahogy Klaus szem forgatva felhorkant, majd
megrázta fejét.
- Lassan olyan ostoba
leszek, mint az itt lakók. Ez jár azzal, ha az ember túl sok időt tölt idióták
társaságában – Klaus fintorogott, majd felsóhajtva távozni készült. Ki kellett
szellőztetnie a fejét, mielőtt beszél a lánnyal.
- Szerelmesnek lenni
nem ostobaság… - Stefan akaratlanul mondta ki gondolatait, és nem tudta őket
visszaszívni. Klaus megtorpant menet közben, majd csak félig visszafordította a
fejét.
- Mindenkinek jobban
kell tudnia, hogyan érzek? Költői kérdés volt! – dörrent a fiúra, miután az
válaszolni akart rá.
Stefan nem akarta
megállítani, hagyta, hogy távozzon, elvégre jól sejtette, hogy a hibridben most
kemény érzések cikáznak, aminek a leülepedéséhez idő kell. Damon hamarosan
megjelent azzal a szándékkal, hogy Tyler-t elvigyék a Salvatore birtokra, és
jól kifaggathassa. Stefan gondolta, hogy ez Rebekah ötlete lehetett – amit nagyon
jól gondolt – így együttes erővel elcipelték a vergődő és dühös Lookwoodot.
A fiatalabb Salvatore
szólt a lánynak, hogy velük tarthat, de nem lepődött meg a nemleges válaszon.
Caroline újfent megijedt, mikor be lett avatva a kifaggatásról, és sajnos jól
ismerte már a trükköket. Fájdalmasan, de hagyta, hogy a srácok azt tegyék, amit
jónak látnak. Nagyon élénken élt még benne az emlék, ahogyan Tyler rá tartotta
a pisztolyt és közömbösen – mintha csak egy idegenre szegezné a fegyvert –
belelőtt, tudva, hogy egy fagolyó mennyire piszkosul tud fájni.
Kissé feszélyezve
érezte magát, hogy kinek a házába kényelmesedett ennyire be, de azt remélte
Klaus nem fog visszatérni egy jó darabig. Addig ő is összeszedi magát, nyúl
néhány vértasakot a hibridtől és hazamegy. Beszél az anyjával, megpróbálja neki
sírás nélkül elmondani mi történt, hogy aztán ő megvigasztalja. Holnap pedig új
nappal ébred fel. Elfelejti ki az a Tyler Lookwood.
Caroline hamar
beismerte, ez nem csupán a tetteinek köszönhető. Tyler-rel már olyan régóta
távol vannak egymástól, hogy lassan azt se tudja miért döntöttek így. Az idő a
felejtésbe sodorta a lányt, és akarva-akaratlanul más felé.
Lehajtotta fejét, mikor
rájött miket is vágott a hibrid fejéhez. Megbánta, hisz bár igazak voltak, még
sem akarta csak így ráüvölteni. Az, hogy Tyler így döntött, és ezeket tette,
valójában semmi köze nem volt hozzá. Csak kell egy ember, akit hibáztathatott
abban a pillanatban, e mellett pedig inkább tagadta, mint sem beismerte, hogy
mennyire elkezdett vonzódni hozzá. Büszke volt és nem akart bocsánatot kérni,
de úgy döntött még is csak megteszi majd.
Ezzel a reménnyel
indult meg a szobájából, de még sose látta teljesen a villát, így elhatározását
szinte a folyosó elején elfelejtette és felfedező útra indult. Elcsodálkozott,
hogy mennyire szép és nem győzte magában mondogatni, ami eddig is nyilvánvaló
volt: Klaus-nak remek ízlése van.
A modern konyhában
ámulgatott, mikor a hibrid is megjelent. Félve pislogott fel a férfira, aki
biccentett neki.
-Nem sokára elmegyek,
csak előbb…
- Engem nem zavarsz
Kedvesem, nagy ez a ház – futó mosolyt küldött a komor lány felé, majd hátat
fordított, hogy visszavonuljon, de Caroline hangja megállította.
- Sajnálom!
- Mit?
- Amiket mondtam –
Caroline felsóhajtott. – Te tetted Tyler-t azzá, ami, de a mostani döntéseiről
nem te tehetsz. Ő döntött így. Volt választása és rosszul választott. Sajnálom,
nem téged kellett volna leüvöltenem, ezért.
- Azt gondoltam más
miatt akarod majd lekiabálni a fejemet – Klaus félre biccentette fejét, majd
szórakozott mosollyal a lány elé lépett.
- Hosszú a lista –
Caroline nem tudta megállni, hogy ne viszonozza a férfi ragadós mosolyát. – Én csak…
köszönöm. Hogy megmentettél.
- Ismét – hajtotta fejét
lentebb a férfi jelentőségteljes pillantással.
- Igen, köszönöm, már
nem tudom hanyaggyára! - Caroline
nevetve megforgatta szemeit, majd megrázta fejét. Azt hitte, Klaus az a
haragtartó típus, a régebbi helyzeteket figyelembe véve. Úgy tűnik tévedett.
Vagy csak vele más? Erre a gondolatra elkomorult, majd vontatottan felemelte
fejét. – Köszönöm – az ismét kiejtett hálának volt valami varázsa, amire
mindketten nyeltek egyet. Caroline nem tudta megállni és halványan elmosolyodta
magát, vállait lentebb engedte és már majdhogynem félénkséggel vegyült
kacérkodással pislogott a férfire.
Annak ellenére, hogy
Klaus tudott olvasni a lány szemeiből és lassan, de biztosan érezte, hogy a
napok óta fenntartott felszín le fog hullani róla, levetkőzve minden racionális
gondolatát, türtőztetve megálljt parancsolt magának.
- Elmész New
Orleans-ba? – suttogta elnyíló ajkakkal, majd, hogy elrejtse keserűségét
lehajtotta fejét. Lélegzete elakadt, ahogy látta a karok felé nyúlnak, majd a
férfi kezei felfutnak a karjain, a vállakon, majd végül a nyakán állapodott
meg, és felemelte fejét.
- Még itt vagyok – jött
a csendes válasz, mire elmosolyodta magát. Tüdeje összeszorult, majd tenyere
rásimult a férfi kezeire és tekintetét a elégedett szürke szemekbe fúrta.
- Én csak…
- Tudom – suttogta a
férfi, majd apró vigyorral az arcán előre hajolt és megcsókolta a lányt.
***
Ahogy
néztem a buja, érzéki testet a kék tengerrel körítve furcsa, túlságosan is különös
gondolat ébredt bennem. Miszerint őrülten kívánom ezt a nőt!
A szenvedélyes csók
után, mindketten sejtették, hogy megállás nem lesz. Caroline életében először
azt akarta tenni, amit ő akart, és ez esetben attól sem kellett félnie, hogy
Klaus-nak másnak magyarázkodnia kellene. Nem éppen az a fajta, aki megvonná
magától az egyéjszakás kalandokat, a férfi pedig majdnem ugyanezekkel a
gondolatokkal lépett a tettek mezejére. Nem kellett másnak a lánynak
mentegetőzni. Ez hol elégedettséggel töltötte el, hol viszont mellkasa
összeszorult. Nem akart erre gondolni, így inkább hagyta, hogy az estét csak
egymásnak szenteljék.
Furcsa kontraszt és
egyben összhang volt a két test között. Amennyire különböztek, legalább annyira
egyek is voltak az este összes pillanatában. A hibrid minden egyes érintésben
és reakcióban érezte a szőke vámpír mennyire vágyik rá, ami ugyan számára nem
volt meglepő a több ezer nő számát tekintve, de az megdöbbentő volt, hogy
magában is ugyanezeket az ajzott vágyat érezte meg. Az éjszaka több
pillanatában nem csak azt érezte, hogy pusztán szeretkezne a lánnyal, de állati
énje meg akarja jelölni, magáévá tenni és soha el nem engedni.
Nem csak akkor este, -
hogy aztán úgy tegyenek mintha mi se történt volna – hanem mindig, akkor és
amikor akarja, és megteheti. Hagyná, hogy a lány azt tegyen vele, amit csak
akar, ha cserébe ezt ő is megkapja. Rég nem érzett forróság maradt kezei
nyomán, amikor csak megérintette a bársonyos bőrt, Caroline minden egyes
kényeztetésre hevesen reagált, a szemeiben megvillanó lángok, és a kéj szülte
sóhajok olyan élményt keltettek a hibridben, amit eddig még nem tapaszalt.
Rengeteg nővel volt már, ez egyiknek sem volt titok, de valahogy ettől az
együttléttől Klaus különlegesnek érezte magát és egyáltalán azt, ami köztük
volt.
A hibrid néha
megkereste a lány tekintetét, ami egyre fátyolosabb lett, valahányszor a
gyönyör kapuiban álltak már, Caroline ilyenkor egyre szorosabban simult a
férfihoz, és bár még a végéhez sem értek, már a folytatásra vágyott.
Mindketten érezték,
hogy az este mindketten olyan visszafogott, már majdhogynem emberien
szeretkeztek, mint még soha. A férfi óvatosan bánt a szőke lánnyal, aki
mindannyiszor megjutalmazta ezért a gesztusért.
Már hajnal volt mikor
mindketten kifulladva terültek el a francia ágyon egymás mellett. Caroline halkan,
erőtlenül nevetett hasán feküdve, még mindig ziháltak a legutolsó menettől.
Klaus halványan mosolygott, mint aki jól szórakozik a lány elgyengült, elhaló
hangján, az egész estés élvezethullámoktól.
Caroline mondani akart
valamit a férfinak, de nem is szerette volna megtörni a köztük kialakult
mámorító, idilli csendet, így végül inkább a mozgalmas, érzelmektől dús nap
után hagyta, hogy végre a fáradtság győzzön felette. Úgy, ahogy volt meztelenül,
hason feküdve, kócos hajjal elaludt, aminek a férfi jelenleg csak örülni
tudott.
Miután észrevette, hogy
Caroline már nagyon mély álomba merült,sóhajtva felkelt az ágyból. Gyorsa
rendbe szedte magát, lezuhanyozott, felöltözött, majd összeszedte holmiját.
Szemei még sose voltak ennyire komorak, mint abban a pillanatban, mikor a
lányra terítette a vékony lepedőt és letette a másik oldali párnára a neki
szánt levelet.
-Egyszer
majd megérted – suttogta neki, majd finoman végig simított a lány selymes,
nyugodt arcán és akadozva felállt.
Vissza akart fordulni,
minden egyes porcikája azt kiabálta neki, hogy azonnal menjen vissza, feküdjön
be az ágyba és csináljon úgy, mintha el se akart volna indulni. De nem tehette.
Akarta, de nem tette, más célok vezérelték, ő pedig nem egy Stefan féle
szívszerelmes. Ezt pedig Caroline-nak is megkell értenie.
Szia ellie!
VálaszTörlésNagyon imádtam, bár a vége nagyon szomorú volt. Igen, Klaus tényleg nem olyan mint Stefan, de ez nem baj, mert ha szeretsz valakit azt nem hagyod el, főleg csak így. Ez már szinte nekem is fájt, mert olyan régen vártak egymásra és ő meg most lép le? Kíváncsi vagyok mi lesz Car-rel? Mert ha jól értem még az anyjáról sem tud és most Klaus is balra el? Szegény, azt hitem legalább itt marad addig, hogy megoldódnak a dolgok. Reménykedek benne, hogy nem megy el! Lehetséges ez?
Egyébként eszméletlenül jó rész volt, az egyik kedvencem lett!
Imádtam és már nagyon várom a kövit!
xo xo
Drága Veronika!
TörlésNos igen ez nem éppen a boldog fejezetek közé tartozik! Klaus jobban össze van zavarodva mint azt ő gondolná, de pontosan tudja hogy mi baja csak éppen nem hallgat rá :) A köviben több információhoz foglak juttatni, hogy ezek után mi lesz, hogy lesz ^^ sietek a kövivel, remélem, hogy hamar megtudom írni és akkor kiderül, hogy mi lesz majd :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem és külön öröm, hogy ez a fejezet is az egyik kedvenceddé vált :D bár szomorú, de én is imádtam:D
Köszönöm szépen, hogy írtál nekem drága!
Puszillak
Szia ellie!!
VálaszTörlés<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3 -> ennyire nagyon, de nagyon tetszett a rész!!!!!!!!
Minden Happy.....:) <3 Klaroline <3
Na, és akkor részletezve: - Klaustól kicsit sem vártam más reakciót...
- Azt a részt nagyon bírtam, amikor az elején a többiek majd megőrültek, de Klaus komoly arca :D
- Tyler & Caroline jelenet...arra számítottam amit Klaus gondolt, hogy lesz egy kis csihi-puhi :)))
- Elijah higgadt, mint mindig :)
- Hát a vége az eszméletlen jól sikerült!!!!!!!!
Várom a kövit!!
Puszi: Barbi
Juj Barbi, nagyon, nagyon boldoggá tettél ám :D Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire bejött a fejezet, igyekeztem vele és nagyon örülök, hogy jó is lett :D hát igen Klaus az nem igazán fog megváltozni :D hát, ami késik nem múlik, de nem mondtam semmit :DDDD
TörlésÖrülök neki, nagyon, hogy tetszett még akkor is, ha esetleg szomorú volt :S :D
Köszönöm szépen nagyon, hogy írtál nekem!!! Ezer hála érte, puszillak Drága!!!!
Újabb jó rész:) Azt hiszem Caroline meg gondolja magát a kínzásról ha megtudja mit tett Tyler. Évek óta erre vár erre reggel egy szó nélkül lelép? Bár azt hiszem Klaus nem is lenne Klaus ha időnként nem lenne ekkora idióta:) Érdeklődve várom a folytatást:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy így gondolod!!! Nos igen, az is lehet, hogy majd erősen megváltozik a véleménye a dolgokról, ha megtudja :D Klaus nem lépett le annyira szó nélkül, mint ahogy mindannyian gondoljuk ;) majd meglátod :D
TörlésKöszönöm szépen, sietni fogok vele!!! Nagyon örülök neki, hogy ennyire tetszett és nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem!
Puszi
Szia !
VálaszTörlésImádtam ezt a részt, bár a vége... na de Klaustól nem várhat mást az ember, elég régóta nem volt része szerelemben, most biztosan menekül, jó ok , hogy dolga van New Orleansban. Szegény Carolinet sajnálom, most biztos nagyon csalódott lesz, de biztos tervezel majd folytatást kettőjük kapcsolatának.
Várom a kövit
Mira
Szia kedves Mira!
TörlésNagyon jól rátapintottál a lényegre :D menekül és bizony van kifogása is rá xD a kövi fejezetben mindkét oldalról próbálom majd bemutatni miként hatott rájuk akár az este akár az elválás :)))
Hát ez csak természetes, a történet itt még nagyon nem ért véget :D de úgy érzem, hogy függetlenül attól, hogy lefeküdtek fel kell pörgetnem az eseményeket.. :))
Köszönöm szépen, hogy írtál nekem! Nagyon jól esik ez most, annyira feldobtad vele a napomat :DDDD
Puszi