11. Fejezet

 nekem most ez a szám adott ihletet :D

- Mióta ismered őt? – kérdezte már a kocsiban Viktort, és kíváncsian a hallgatag hibrid felé fordult.

- Nem régóta.

- Valóban különleges lány lehet, ha ennyire a megoldásra törekszel.

Klaus homlokráncolva és gyanakvó szemekkel fordult felé.

- Mire akarsz célozni?

- Neked nincsenek nőnemű barátaid – foglalta össze a tényeket, mire a férfi elnevette magát.

- Pedig Caroline csak egy barát.

- Aha, persze – bólogatott bőszen, de hangjából kihallatszódott, hogy nem hisz neki.

- Sok mindent akartam tőle, de fiatal és szerelmes egy fiúba, akit én változtattam hibriddé – bökte ki végül az igazságot. Viktor előtt nem sok minden volt titok, és már régóta ismerték egymást, jó barátok voltak.

- Áh, ezek a diákszerelmek hamar elmúlnak – legyintett a férfi, majd lefékezett a kocsival. Klaus értetlenkedve nézett körbe, majd követve őt, kiszállt a kocsiból.

- Mit keresünk a temetőbe?

- Rögtön megtudod – nevetett fel.

***

- Mióta ismered Klaust?

- Nem régóta. Egyszer csak berobbant az életünkbe és, azóta meg se tudunk tőle szabadulni! Az egész társasház Viktoré? – fordult a lány felé, aki bólintott.

- Már nagyon régóta itt élünk, a vámpírok egyre többen lettek, Viktor pedig menedéket nyújt nekik. A bár is emiatt nyílt meg – mosolygott rá, Caroline pedig biccentett, habár nagyon nem érezte jól magát, hogy attól a helytől csak egy köpésre van.

- Régóta ismerik egymást Viktorral? – kérdezte habozva, majd leült az aprócska konyhában lévő asztalhoz.

- Nagyjából négyszáz éve kb. Azt hiszem. Nagy barátok – fintorgott kifejezve ezzel nem tetszését.

- Nehéz elhinni, hogy Klausnak vannak barátai – jelentette ki mosolyogva, habár kezdte belátni ez annyira még sem igaz. A férfinak van egy olyan oldala, amit se neki, se a többieknek nem mutatott meg.

- Nem olyan rossz ő, mint sokan hiszik.

- Még sem vagytok jó kapcsolatba a látottak alapján – nézett rá sokatmondóan Caroline, mire Kate felhúzta orrát.

- Mert egy szemét kis dög! Többször megfenyegetett már, és sajnos nála sosem lehet tudni, mikor váltja be azt.

- Ha eddig nem bántott, nem hiszem, hogy ezután tenné meg – próbálta bíztatni a lányt, ugyanazzal, amivel saját magát is. Habár ő nyugodtabb volt, sose félt annyira látványosan a hibridtől, mint ő. Egyáltalán miért is védi? Hiszen negyedannyit se tud Klaus dolgairól, mint amennyit tud, vagy amit gondol. Mi jogon védené, ha valószínűleg minden felé irányuló támadás teljesen jogos? 

Kezdett teljesen összezavarodni. Pedig elég volt neki az, amit a férfi reggel mondott, és tisztába rakta a helyzetüket. Akkor meg miért fájtak neki a szavai? Miért viselkedik úgy, mintha meg se hallotta volna azokat a mondatokat? Már régen hátat kellett volna fordítania ennek az egésznek, lesz, ami lesz alapon. Amúgy se indokolta még meg senki, hogy miért is érint másokat a suttogó. Attól függetlenül, hogy képes mások életét elszívni, nem veszélyes senki másra. 

- Éhes vagy?

Rángatta ki a kedves, még is félős hang gondolataiból.

- Mire gondolsz? – kérdezte homlokráncolva, mire a lány szemei alá mutatott. Caroline ijedten kapott oda, ujjai alatt megérezte az ereket, amik csak lassan húzódtak vissza. – Sajnálom – lehelte a lánynak, aki megrázta fejét.

- Egyre nehezebb igaz? Már egy feldúlt gondolat, érzés is elég hozzá, hogy előtörjön. 

Ne hazudj neki.

Hallotta meg fülében a boszorkány hangját, mire összeszorította szemeit. 

-Menj ki Kate – sziszegte neki, mire az a lány tanácsát megfogadva kisietett az apró lakásból. – Ne csináld! – mondta hangosan a boszorkánynak, mire az elnevette magát.

Én már mindig veled vagyok kicsi lány! Tedd azt, amire parancsollak és akkor talán mindketten jól járunk. 

-Nem vagyok a csicskád! 

Több vagy Caroline! Kiáltotta a nő, mire Caroline összeroskadt a fejébe hasító fájdalomtól. Engedd szabadjára az erődet, meglátod jobban fogod érezni magad utána.

-Nem! – sikoltotta, az ablaküvegek pedig megremegtek.

Ugyanmár! Nem emlékszel milyen kellemes volt az ébredés a hibrid mellett? Annyi energia után érezted csak igazán elevennek magad! 

-Tűnj a fejemből! – sziszegte dühösen, de már alig látott a migréntől kialakuló sötét foltoktól. 

Én már mindig itt leszek Caroline! Már senki nem fog minket szétszakítani!

-Ne! – ordította torkaszakadtából, de addigra már mindegy volt. Nem akart engedni a boszorkánynak. Senkit nem akart bántani, de tudta, elkerülhetetlen. Ő pedig bűntudattal fog majd meghalni. A tudattal, hogy még nem is élt igazán, és tizenhét évesen átváltoztatták egy szörnyeteggé.

***

-Mi a fene ez? – kérdezte letaglózva Klaus, és szemét végig futatta a falon. Látta, de képtelen volt elhinni. Az egyik kriptában voltak, eldugva a temető belsejétől. 

Viktor hagyta, hogy nézelődjön, majd utána elmeséli a sztorit. Klaus közelebb sétált az ajtóval szemközti falhoz, majd kezét végig futatta az égésen. Az ágak, egészen a plafont is behálózták, vaskos törzse, ahogy a fa többi része is teljesen egybeolvadt a fallal.

- Caroline –olvasta fel hangosan a törzsen levő egyetlen nevet. – Mi ez? – fordult a vámpír felé.

- Egy családfa. Történetesen a lány családfája – mondta elkomolyodva, majd belekezdett a történetbe. – Én is, csak Carry-től hallottam róla, és legelőször én se hittem el, hogy ilyen megtörténhet. A suttogó nem véletlenül jelent meg. Létrehozták.

- Tessék? – a férfi szemei kidülledtek a döbbenettől. – Akkor amit mi tudtunk, hogy a suttogó valójában sötét boszorkányok lelkei, csak hazugság?

- Hogy a boszorkányok ne járassák le magukat a kelleténél jobban, kitaláltak egy mesét, és azt híresztelték. Te is csak azt tudod, és csak nagyon kevesen tudnak az igazságról. Szinte csak a legérintettebbek.

- Akkor mi az igazság? – fakadt ki, és összeszorította öklét. Ők, a legősibb vámpírok elhittek egy mesét, bábukként mozgatták őket a természet őrei, és a tudat, hogy mindebből semmit nem vett észre, mérhetetlenül dühítette. 

- Nem sokkal azután kezdődött, hogy ti átváltoztatok és általatok más vámpírok is alakultak. Carry és egyben Caroline őse volt az első, akinek ilyenben része volt. Valentina és Henry nagy meséje ez – halkan elnevette magát, bár abszurd volt ebben a helyzetben. – Nagyon szerették egymást, függetlenül attól, hogy a nő boszorkány volt, a férfi pedig pechesen egy vámpír. Te is tudod, hogy kevesebb, mint ezer éve, de a boszorkányságot már akkor is elítélték az emberek. Miután kitudódott,hogy a nő micsoda valójában, máglyahalálra ítélték. 

- Gondolom Henry viszont nem vállalta be a halált – jegyezte meg gúnyosan a hibrid.

- Tudták, ha meg is halnak mindketten, nincs olyan világ számukra, ahol együtt lehetnének. Ezért az addig jó boszorkány, játszadozni kezdett a sötét mágiával, és a végén megégette magát. Meghalt, de a lelke itt maradt és meg tudta szállni a férfit. Így, együtt maradtak. Innen származik az egy testben két lélek, mondás.

- De nem bírták – biccentett Klaus, sejtve mi történhetett. 

- A természet őrei már régen lefixálták, hogy egyszerre nem lehet senki boszorkány és vámpír. Együtt voltak, de szépen lassan mindketten megőrültek. Ez a fajkülönbségek miatt volt, a vámpír test nem bírja el a természeti energiákat, hiszen mi természetfelettiek vagyunk, egy boszorkány lelke pedig, hogy így mondjam, képtelen elviselni azt a fajta összetettséget, bonyolultságot, ami egy vámpírban van. Ugyan ők ketten meghaltak, de a történetük elterjedt a boszorkányok között. Vámpírok, emberek közül nagyon kevesen tudták, hogy mi történt pontosan. 

- A boszorkányok elégedetlenek voltak, nem igaz? – Klaus ajkai megrándultak, mire a férfi bólintott.

- Sajnos, a rossz boszorkányok is rájöttek a technikára, hogyan maradhatnának tovább az élők között, megbújva másokba. De mint minden történetben megjelent a páncélos lovag, akinek a szerelme pórul járt egy suttogó miatt. Ember volt, és csak hogy kereket alkosson a dolog, történetesen Caroline és Carry őse. A boszorkányok nem azért szövetkeztek veled és Elijah-val, mert milyen jó volt elásni a csatabárdot. A férfi esküje volt ez. 

- Boszorkány volt? – húzta fel szemöldökét meglepődve.

- Nagyon erős mágus volt. A vérével esküt tett a boszorkányoknak, ha cserébe az összes suttogót elintézik, örökre. A saját vérvonalát ajánlotta fel. A suttogók mindaddig láthatatlanok és elveszettek, visszatérhetetlenek lesznek, amíg a vérvonala ember marad – jelentőségteljesen nézett Klaus-ra, aki szánakozva elnevette magát.

- De Caroline vámpírrá változott és ismét megjelentek.

- Oh, igen ráadás, hogy csak az ő vérvonalát szállhatják meg, ha bekövetkezik.

- De a boszorkányoknak ebbe a mi a haszon? – nem úgy ismerte őket, mint akik önzetlenül csak úgy cselekednek. Általában kell nekik is valami, vagy ha nem, akkor jöhet a jól bevált fenyegetés. 

- A rossz boszorkányok kicsit erősebbek, mint ők, ezért, ha eltűnnek az nekik csak jó. Az egyensúly nem borul fel, hiszen van elég gonoszság a földön. És vámpírgyűlölő mivoltukat tekintve, nem csoda, ha beleegyeztek az alkuba. Megjelenik egy suttogó, megszáll egy vámpírt és a végén mindketten odavesznek. 

- Akkor elvileg persze, most nem következhet be az, ami a múltban. Mert csak egy vérvonalat tudnak megszállni – vonta le a következtetést. 

- Ettől függetlenül titokban kell tartanunk – komorodott el Viktor. – Ti is diszkréten intéztétek ezt, és tudjátok, hogy miért. A vámpírok félnek a suttogóktól, ha megtudják, hogy egy visszatért, de nincsenek tisztába a többi információval, akkor pánik fog kitörni és az összes vámpír, bolond módjára kezd boszorkányokat keresni, hogy védjék meg őket. Tiszta anarchia lenne!

- De mire volt jó ez az eskü? Azon kívül, hogy a boszorkányok eltakarították a suttogókat. Mennyi volt az esélye, hogy a vámpírok létszámának növekedésével, éppen a Forbes vérvonal marad tiszta?

- Ez a vérvonal büntetése – magyarázta tovább Viktor, és közelebb lépett az égett fához, végig simítva a törzsén. – Ez a fa itt, már nagyon régóta növekedett. De mikor a lány átváltozott, a fa is változni kezdett, és Caroline neve a törzsre került. Azért mert nála megszakadt a vérvonal. Az eskü miatt a suttogó a büntetése. 

- És Carry-nek mi köze ehhez? Azon kívül, hogy vérrokon – a hibrid megforgatta szemeit, miközben a mondottakon járt a feje.

- Ő volt az utolsó ember, aki még bírt a mágiával. Utána, kialudt a vérvonalban.

- És neked miért is mesélte el mindezt? – hunyorogva pillantott a férfira, aki kajánul mosolyogni kezdett.

- Jóban voltunk, párszor megmentette az életemet, ahogy én is az övét. Bizalmasa lettem, és elmesélte azzal a feltétellel, hogy senkinek nem mondhatom el. És mi öreg rókák, mindig tartjuk a szavunkat. 

- Micsoda dráma alakult ki, mert egy szerencsétlen lányt átváltoztattak – megrázta fejét, és persze Katerina ugrott be neki. Jól tudta, hogy ő változtatta át a lányt. Vajon direkt? Tudta ezt a kis mesét, vagy csak miatta kellett neki? Elvileg azért változtatta át a lányt, hogy neki adja neki. Feláldozhassa a rituálén. 

- Hát igen. Már épp örülnél neki, hogy örökké élni fogsz, amikor jön egy boszi, megszáll és az életednek vége. Mindez egy bolond miatt, aki nem bírta elviselni, hogy a szerelme meghalt.

Klaus elgondolkodott egy darabig, majd pillantása ismét a furcsa fára esett, ami a falba égett.

- És ez hogy került ide? Valami varázslat?

- Carry csinálta. 

- Ezért nem lehet semmilyen papírt találni az elődökről? – inkább megállapítás volt, mintsem kérdés.

Viktor bólintott, majd mindketten szótlanul merengtek. A hibrid végig simított a törzsen, végig rajzolva az egyetlen nevet, ami rajta állt. Észrevette a repedések között megszáradt vért, valószínűleg a varázslat része. A fa egykor még szép volt, sugárzott, most viszont már haldoklott, sorvadt elfele. Az ágai kókadtak, töredeztek, mint valami fertőzés, úgy haladt végig a szárakon, a szőke lány nevéből indulva. 

- Szóval nem lehet megállítani – jegyezte meg csendesen, mire a vámpír felkapta fejét. – Nincs megoldás? Még Carry se mondott neked semmit?

- Csak örült, hogy nem ő vele történt meg.

- Idézzük meg Claire-rel – fordult felé. – Élőként semmit nem mondott, de még is csak a saját vérvonaláról van szó. 

- Ha nem mondott semmit nekem, akkor szerintem halottként se fog – vonta meg vállát. – De semmit nem veszítünk vele. De Klaus… - kezdte csendesen, mire a hibrid gyanakodva rá nézett. – Nem véletlenül találták ki ezt az átkot. Az esküt vérrel kötötték, ami még biztosabb. Ezzel biztosították magukat a boszorkányok. Caroline-nak azért kell meghalnia, mert ezt megszegte, még akkor is ha tudatlanul. Ha ő meghal, akkor a suttogó is eltűnik, az egyesség miatt csak a lány vérvonalát, családtagját szállhatja meg, de csak is olyat, aki vámpír. Azért gondoltátok, hogy a suttogók örökre eltűntek, mert nem tudtak senkit megszállni, a vérvonal nem szennyeződött be a vámpírléttel. Caroline az első, a boszorkányok pedig tettek róla, hogy az utolsó is. 

- A vérem józanító hatással van rá – érvelt egy másik dologgal, amit eddig nem mondott.

- A saját véreddel itatod? – akadt ki Viktor, és mérgesen széttárta karjait. – Klaus, hatalmas ostobaságot csináltál!

- De bejött – mosolyogta vállát vonva. – Caroline azóta önmaga, hm, nagyon is – motyogta, visszaidézve a reggeli kis afférjukat út közben.

- Nem az!

- Mást nem tud meginni, csak az enyémet – nagyképűen mosolygott, de sejtette, hogy barátja kifakadása mögött több van. 

- Klaus, azért tudja csak a te véredet inni, mert a boszi ezt mondta neki! Csak egy trükk, hogy rád legyen hangolódva! Ősi vagy, rengeteg energiával, kiteszel legalább húsz vámpírt egyszerre. És tálcán kínáltad fel neki magad. Csalódtam, azt gondoltam okosabb vagy – megrázta fejét, majd kissé nyelt egyet, miután látta az összeszűkülő szemeket. 

- Ne felejtsd el kivel beszélsz. A helyett, hogy kioktatsz a helyes és helytelen döntésekről, inkább azon gondolkodj, hogyan tudnánk megmenteni őt. Csak ezért jöttem vissza New York-ba. Jobb dolgom is lenne, mint ezt intézni, elhiheted. De mint mondtad, ha ez kiderül, főleg úgy, hogy nem oldjuk meg, a vámpírok kétségbeesetten keresik majd a boszorkányokat. 

- És ha Caroline ember lenne? – vetette fel reménykedve az ötletet, mire a férfi felhúzta szemöldökét. – Akkor a suttogó elhagyná őt! 

- Akkor nincs is más dolgom, mint kitalálni, hogy a vámpír Caroline-ból, hogyan csináljak ember Caroline-t! Kösz, hogy a lehetetlent akarod velem kiviteleztetni! – gúnyolódott mosolyogva, de tudta mire gondolt. 

- És a gyógyír? Tudom, hogy az Ötök testvérisége már régen kihalt, de talán még is léteznek valahol és…

- Ez már lejárt lemez Viktor – fonta össze karjait játszott csalódottsággal, majd mosolyogva magyarázatba kezdett, a férfi értetlenkedését látva. – Mondjuk úgy, hogy szükségem volt a gyógyírra és sikerült is megtalálnom, önként jelentkezők segítségével – inkább kihagyta azt a részt, hogy ezek a segítők, bezárták őt a Gillbert ház nappalijába – de az események következtében az egyetlen adag gyógyírt ledugták egy nem túl gerinces nő torkán. Tehát a lehetőség elúszott. 

- Miért kellett neked a gyógyír? – kérdezte kíváncsian. Tudta, hogy a férfi hibriddé vált, a szóbeszédek hozzá is eljutottak.

- Azért, hogy elpusztítsam. Sokan akarták rajtam használni – válaszolta ártatlan képpel.

- Nem is tudom miért, olyan szívélyes vagy mindenkivel.

Klaus csak mosolygott ezen, de figyelmen kívül hagyta. A lehetetlenre is volt megoldás, akkor erre a helyzetre ne lenne? Kicsit elképzelhetetlennek tartotta. Az ezer éve alatt olyan sok mindent megélt már, számára már semmi nem számított meglepetésnek. Biztos, hogy létezik valami. Csak megkell találnia, mielőtt a lány önként adja fel. Azt, ő nem fogja hagyni!

Viktor csodálkozva nézte a régóta ismert, kegyetlen hibridet, és nem hitte el, amit lát a mindig magabiztos arcon. Majdhogynem kétségbeesés, félelem egyvelege játszott a szemeiben, egész arca tükrözte a dacot, az elutasítást. Már elég szoros barátsága volt a férfival, mélyen ismerte, és még sose látta így. A lány lenne az oka? Szívesen rákérdezett volna, de félt, hogy törött nyakkal végzi, ha Klausnak nem megfelelő a hangulata. Végül kíváncsisága nem hagyta nyugodni. 

-Azért vagy ennyire mérges, mert a lány nem menthető meg, vagy mert dühít a tudat, hogy te az ezer éves hibrid, ezt nem tudja megoldani? 

Nem szánta bántónak, vagy piszkálódásnak, puhatolózva akart a lényegre térni. A hibrid szeme sarkából, szúrósan ránézett, egyik alternatíva se tetszett neki.

- Te magad is tudod a választ.

- Félek az én elképzelésem messze áll a valóságtól – hol ott nem volt benne biztos benne, hogy ez igaz is. Látta már a férfit tehetetlenségében tombolni, de akkor nem ilyen volt. 

- Claire és David ott vannak már? – kérdezett, válaszadás helyett. Viktor elmosolyodott barátja terelésén, ugyan nem az a fajta volt, aki titkolózik, de észrevehetően zavarta ez a téma.

- Valószínűleg igen. De mehetünk, csak ennyit akartam megmutatni. Te majd a lánynak elmondod a történetet, most már te magad is ismered.

- Avassam be, hogy meg fog halni, és azért utaztunk ennyit, hogy ez nyilvánvaló legyen? És hogy voltam olyan bolond, hogy hitegettem az ellenkezőjében? – egyre nagyobb méreggel, indulatosan fordult ki a kriptából és majdhogynem kitépte az ajtót a helyéből. Viktor mosolyogva követte őt, majd szótlanul ült be a kocsiba, és indított. Már késő délután volt, elhúzódott a kis történetmesélés, és közben nem tudták, hogy mi történt a bár fölötti kis lakásban. 

Klaus visszafele végig azon gondolkozott, hogy mit mondjon a lánynak. Elmeséli neki azokat, amiket ma tudott meg, de hogy tud egy olyan hírt kíméletesen közölni vele, hogy megfog halni? Ugyan nem volt az a fajta, aki finomkodott, még sem tudta elképzelni, hogy szárazon közli Caroline-nal a tényeket, mintha nem is érdekelné. Pedig ha meghal, akkor a suttogó is visszatérhet saját kis, unalmas világába, a vérvonal megszakad, és minden probléma megoldódik. Annyira ésszerű, logikus és egyszerű volt, a hibrid még is tagadásban volt. Nem akarta elfogadni, hogy a szőke vámpírnak mindenféleképpen el kell távoznia. Pedig nem több, mint akárki más. 

Legalább is ezt mondogatta, de tudta, az irracionális része teljesen mást súg neki. Nem tartotta magát gyávának, kezdte lassan belátni, hogy Caroline igenis többet jelent neki, mint egy ismerős. Senki másért nem tett volna ennyit, mint érte. De miért? Hiszen hozzá képest, csak egy tapasztalatlan, fiatal kislány. Hamar átváltoztatta Kathrine, túl hamar. Még semmit nem élt, és most már nem is tud, mert az őse egy idióta volt. Olyan fogadalmat tett, amibe bele se gondolt. Mindez most a lányon csattan. De miért foglalkozik ő vele? Hiszen beszélgetni nem tudnak, a vége általában mindig vita. Olyannyira különböznek. És oly sokat tett már ellene, még ha nem is közvetlenül őt érintette. 

Dühös volt magára, mert foglalkozott a lánnyal. Úgy érezte, hogy gyenge és hogy ezt mindenki más is látja. Ő nem lehet gyenge és bizonytalan. Az ellenségei – és neki van egy pár – felhasználnák ellene ezt, és ő sosem hagyta, hogy legyen gyengepontja. Az egyetlen a családja volt, de egyedül Stefan volt képes arra, hogy megleckéztesse a koporsók ellopásával. Mindig biztonságba volt, semmi sem billenthette ki a magabiztosságból, az egyensúlyból. Olyan rendbe volt, amíg vissza nem tért ismét Mystic Falls-ba. Hagynia kellett volna, hogy Elijah intézze ezt az egészet, neki pedig New Orleans-ba kellett volna maradnia. Távol a lánytól. De mikor megtudta, hogy bajban van képtelen volt ott maradni. Segíteni akart neki, és ez lett Caroline veszte. Válaszokat kerestek, és megtalálták. A tudatlanság tényleg áldás.

-Talán Claire kitalál valamit – szólalt meg Viktor mellette, miután beértek a városba.

Klaus bólintott, nem volt kedve társalogni. 

- Biztos találunk megoldást, hogy a lány ne haljon meg és…

- Nem érdekel! – csattant fel dühösen. Bosszantotta a férfi hangjából hallatszódó aggódás. Ami azt jelentette, hogy túlságosan is látszódtak rajta a gondolatai. – Csak egy lány. Ismerem, pár hónapja? Meghal, van ilyen, élünk és meghalunk, általában…- morogta egyre halkabban, majd sóhajtott. – Nem ő az egyetlen, akinek tönkre tettem az életét. És valószínűleg nem is az utolsó. 

A hibrid még sose gondolta ennyire igaznak ezt. Dühös volt Kathrine-re, hiszen miatta történt minden. Bárkit választhatott volna a kisvárosból, akit vámpírrá változtat, pont kifogta azt az egyetlen személyt, akinek nem kellett volna annak lennie. Ugyan közvetlenül nem volt hozzá köze, de miatta változtatta át az a szipirtyó. Klaus legszívesebben őrjöngött volna mérgében. Bűntudatot érzett, amit nem kellett volna éreznie, még is majd szétfeszítette mellkasát a gyötrő fájdalom. És emésztette a méreg, amiért ilyen érzései vannak. Már hosszú évszázadok óta nem érzett ilyet, és meg volt rá az oka. Hisz csak magába kellett néznie már is mennyire elgyengült ezektől az érzésektől. Mi lesz ezután? Senkit nem fogok megölni, mert félek a bűntudattól? Olyan karót nyelt leszek, mint Stefan, az önmarcangolásba menekülök, amik megnyomorítanak majd? Gratulálok, Klaus! 

Eldöntötte, hogy ma este kimozdul és igenis ölni fog. Muszáj, hogy kiűzze magából ezeket a gondolatokat és érzéseket.

- Hova tűntek a vámpírok? – kérdezte közömbösen, miután a bár teljesen üres volt.

- Biztos Kate küldte el őket naplemente után. 

Viktor nem volt meglepődve, szólt Kate-nek, hogyha úgy adódik, igenis küldjön el mindenkit. A bejárati ajtó mellett lévő függönyt elhúzta, ami egy eldugott kis lépcsőhöz vezetett. A bár tulajdonosa nem szerette, amikor a részeg vámpírok embereket vittek fel az egyik lakásba. Jobbnak látta, ha csak is szem előtt maradnak. 

Felmentek a legfelső emeletre, ahol csak egyetlen rozoga, ütött-kopott ajtó volt, és bementek rajta. Klaus ugyan járt már itt párszor, nem kellett körülnéznie, de nem is nagyon tudott. Épp, hogy becsukta az ajtót és tett két lépést, a szőke lány a nyakába vetette magát és magához szorította.

- Dejó, hogy visszajöttetek. 

Klaus döbbenten simogatta meg a lány hátát, bár nem értette, hogy neki most mitől kellene félnie.

-Olyan rossz volt itt egyedül.

- Megkeresem Kate-et – szólalt meg halkan, miközben vetettek egy értelmetlen pillantást a hibriddel. Inkább magukra hagyta őket. 

- Mi történt Caroline? – kérdezte halkan Klaus a lány fülébe suttogva, és nyugtatóan simogatni kezdte hátát. Bár a jelenlegi hangulatához most nagyon nem járt hozzá ez az ölelés. Kezdte úgy érezni, ez már a lány mániája lesz. Ahhoz képest, hogy nem is olyan rég, mindig olyan elutasító volt vele. 

- Csak örülök, hogy visszajöttél. Nagyon hiányoztál – összevonta szemöldökét a férfi, és próbálta eltolni magától a lányt, aki egyre szorosabban bújt hozzá, majd kiscica módjára simította arcát a férfi nyakához és arcához. 

Itt valami nem jó. Állapította meg magában, több tényt is figyelembe véve. Először is, Caroline sose volt vele ilyen viszonyba, a ma reggeli kis incidensből ítélve, amúgy se tenne ilyet. Másodszor, Caroline ennél gátlásosabb, még is mintha kissé más dolgokat szeretne. És harmadszor… nem tudja lerángatni magáról az ezer éves hibrid, az alig két éve vámpírrá vált lányt? 

-Ne menj el, olyan jó így – lehelte a lány, és orrát végig húzta a férfi nyakvonalán. – Olyan jó illatod van, Nik… - Caroline mélyen magába szívta a hibrid illatát, majd ajkai alól kivillantak fogai. 

Klaus mindaddig kissé ködös aggyal, alig gyengéd erőszakkal akarta magától távol tartani a lánytól, furcsa, kellemes érzés járta át a lány vékony derekát ölelve, orrában Caroline finom illatával. A józanító hatást végül, a szólítás érte el. Eddig is érezte, hogy ez nem ő, de valahogy a lány közelsége elfeledtette vele ezt az aprócska tényt. Más helyzetben nagyon is örült volna a lány ilyenfajta üdvözlésének, de ez most nem az a pillanat volt. Csak azután érezte meg a nyakába nyilalló szúró fájdalmat, hogy kijózanodott. Sziszegve szakította le magáról a nőt erőszakosabban, és megrázta őt vállainál fogva.

-Caroline! Hidd el nagyon csábító a pajkosságod, de nem ma!

A lány csak elmosolyodta magát, és szemei vészjóslóan megvillantak. 

- Nem kívánsz? – a férfi arca után nyúlt, aki elkapta kezét.

- Fejezd be, és térj észhez! Nem olyannak ismerlek, aki hagyja, hogy egy degenerált boszi csak úgy irányítsa!

- Degenerált? – háborodott fel, és hátrébb lépett Klaus-tól. – Köszönöm a bókot.

- Engedd őt el – mondta halkabban, de annál fenyegetőbben.

- Nem tehetem! – tárta szét kezeit és elnevette magát. – Valentina vérvonala benne él

.

Az első suttogó is az egyik őse? Hamar túltette magát döbbenetén, majd kérdőn felemelte fejét.

- És te ki vagy, ha szabad megtudnom?

- Nem fontos – rántotta meg vállát, majd gonosz mosolyra húzta száját. – De minden egyes pillanattal meg fogom keseríteni a mindennapjait a lánynak.

- Kissé drámai – grimaszolt a férfi.

- Az eskü része. Felhatalmaztak a feladatra, én pedig mindig megteszem, amit nekem mondanak – folytatta a lány és kuncogni kezdett. – Úgy tűnik a pletykák rólad nem túl igazak. A kegyetlen, hideg hibrid, akinek semmilyen élet nem számít? Ezt azért vitatnám – végig mutatott magán, mire a férfi egy pillanatra elfordította fejét. 

Félt, hogy túlságosan felbőszíti a boszi, de nem támadhatja meg, azzal Caroline-t bántaná. Elkomorulva a lány elé suhant, majd megragadta torkát.

- Kiszedlek onnan, bármibe is kerüljön!

- Ha megölsz a lány is velem jön – köhögte egyre nehezebben lélegezve, de továbbra is arcán ott virított a gonosz vigyor.

- Megtaláltam Kate-et! – robbant be a férfi lihegve, majd felmérte a helyzetet. A hideg mosollyal álló lány, akinek a torkát épp a hibrid szorongatja. – Már, amit hagytál belőle – intézte szavait a lányhoz.

- Finom volt a vére – nevette el magát, mire a szorítás erősödött rajta. 

- Megemlegeted még ezt az esküt – morrant fel Klaus, majd elővette zsebéből a David által kapott gyógynövényes tűt, és a nyakába szúrta. Caroline felnyögött, majd szemeit lehunyta, és összecsuklott. Ha a férfi nem elég gyors, a földön koppant volna, de így legalább Klaus karjaiba esett. 

- Meg kell keresnem Claire-t. Sürgősen – jelentette ki határozottan Viktor. – Megyek, azt hiszem tudom hol vannak. Nem értem miért nem jöttek már meg, de most már elbeszélgetek velük a pontosságról!

Klaus bólintott, majd kisimított egy tincset Caroline arcából. 

- Ha felkell vidd el este valahová.

- Az előbb ölte meg a barátnőd, és vigyem el jutalomként szórakozni? – Klaus meglepődve ráncolta homlokát.

- Kate nem volt a barátnőm, aztán meg ki kell derítened, hogy ki a nő.

- Eddig se tudtam, hogy ki, de tud az esküről. Azt mondta ő a megbízott.

- Veszítse el a kontrolt, dühítsd fel, vagy csábítsd el, tedd azt, amihez a legjobban értesz! 

Klaus elmosolyodta magát, de mire ismét felnézett a férfi már eltűnt. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd végül csak egy mély sóhajtásra futotta. Pillantása a karjaiban tartott lányra tévedt, elgondolkozva mérte végig, majd elhúzta száját. Ezért még kapni fogok…

Felkapta a lányt, majd a fürdőbe vitte, és ruhástól betette a zuhany alá. Megengedte a hideg vizet, majd a lány feje fölé irányította. Gonoszan vigyorgott, mikor Caroline prüszkölve és sikítva magához tért. 

- Te normális vagy? – Caroline teljesen kiakadt, félresöpörte arcába tapadt vizes tincseit, és kitépte kezéből a rózsát. – Mire kellett ez?

- Örülök, hogy magadhoz tértél – mosolygott rá a hibrid, majd távozni készült és csak a válla fölött szólt vissza. – Készülj, este körül nézünk a városba!

- Ki mondta, hogy akarok menni? – hallotta meg a dühös morgást. Klaus nem foglalkozott vele, megfogta a lány táskáját és a fürdőbe ledobta a földre.

- Nem kérés volt – jegyezte meg előbbi kérdésére utalva. – És egyébként is rád fér egy kis mulatás!

- Veled? – húzta fel szemöldökét a lány flegmán, miközben próbálta testétől elhúzni az átázott, hideg darabokat.

- Nem vagyok jó társaság? – megjátszott szomorúsággal tette kezét mellkasára, mire Caroline egy lesújtó pillantással díjazta. – Ha már elég jó állapotba leszel este, akkor beszélünk. Tudnod kell pár dolgot – a férfi akaratlanul elkomorodott, a lányból pedig eltűnt az addigi felháborodás. 

- Mit tudtál meg?

- Sok információ eddig hiányos volt, de most már minden a helyére került – biccentett a férfi, és próbálta szemét távol tartani a lány testétől, ami most a legkivehetőbb volt.

- Klaus… - szólt utána a lány halkan, mikor az ki akart menni. – Nincs esély ugye?

A hibrid nézte őt egy darabig, a zavaros kék szemek mélyéig ellátott, képtelen volt kibökni az igazságot, habár tudta, el kell neki mondania.

-Tudod, mi történt Kate-tel, miután mi elmentünk?

Caroline lélegzete elakadt, és ajkai elé kapta kezét.

-Úristen…

Klaus nem gondolta, hogy a lány ilyen hamar emlékezni fog rá. 

- Jól van?

- Megölted – jelentette ki egyszerűen, sejtése miszerint nem volt tudatánál a lány beigazolódott. Habár ezt eddig is tudhatta volna.

- Istenem – sóhajtott fel Caroline, majd lehajtotta fejét. – Nem akartam. Annyira sajnálom – könnyes szemeit felemelte, majd átkarolta magát és a falnak dőlt. – Nem tudom elviselni, hogy kitudja hány embert fogok még megölni. 

- Ha ez megnyugtat vámpír volt… - szólt közbe a férfi, mire Caroline felcsattant.

- Nem! Nem nyugtat meg! Megöltem őt! És tudod mit, a legszörnyűbb az, hogy csak az rémlik az egészből, hogy élveztem! De ez nem én vagyok!

A hibrid nézte a kiborult lányt, elázott kinézetét – amit neki köszönhet – kék szemeit, amikből könnyek potyogtak, szomorú, szenvedő arcát. Egész lényéből árulkodott az elkeseredettség, amit a férfi nem tudott tovább nézni. Jobb szerette látni azt a lányt, aki életerős és sugárzik. Mielőtt meggondolta volna mit tesz, magához húzta lány, elkomolyodva támasztotta állát a lány fejére, és vállainál fogva magához szorította. Caroline szinte kétségbeesetten bújt a hibrid ölelésébe, habár egy hátsó gondolat éreztette vele, hogy milyen furcsa, szüksége volt most egy támaszra. 

- Megoldjuk, hogy olyan legyél, mint régen – mondta kicsit sem határozottan Klaus, amit a lány ugyan nem halott ki a hangjából, még is bizonytalanul bólintott, és lassan csillapodott zokogása. Miután érezte, hogy a szőke vámpír megnyugodott, abbahagyta vállai cirógatását, és bizakodó mosollyal elvált tőle. 

- Köszönöm – emelte fel fejét apró mosollyal Caroline. – Tudom nem vagy a vigasztalás mestere.

- Vannak bizonyos emberi szokások, amiket sajnos megőriztem – grimaszolt a férfi, majd megpaskolta a lány, sírástól maszatos arcát. – Készülődj, rendben? Mindjárt indulunk.

- Mit akarsz csinálni az éjszaka közepén? – kérdezett utána értetlenkedve.

- Ez New York! – tárta szét kezeit mosolyogva. – Ez a város sosem alszik!

- Inkább itt maradnék – halvány mosollyal reagálta, miután látta Klaus bosszankodását.

- Dehogy maradsz! Azért, hogy Stefan módjára a bűntudatba dagonyázz? Esélytelen. Caroline ami történt, megtörtént. Kár siránkozni rajta. Ahelyett, hogy azon rágódsz, ami történt, inkább dolgozz azon, hogy több ilyen ne legyen.

- Lefordítva az ember a hibáiból tanul? – kérdezte óvatosan, és összefonta karjait.

- Mi nem emberek vagyunk, ezért mi a tapasztalatainkból tanulunk! – legyintett a férfi.

- Ez elég furcsa logika – vonta össze szemöldökét Caroline, és Klaus-ra nézett.

- Mert az enyém – vonta meg vállát a hibrid, majd becsukta maga mögött az ajtót. 

Még hallotta, hogy Caroline felnevet a mondatán, majd mélyet sóhajtva leült a kanapéra. Ennyit a tervemről. Most felügyeletet vállalt egy lobbanékony, nagyon is ember és vámpírbarát lányért, aki akármikor elveszítheti a fejét. Hogy a véréért vagy másért, azt még nem tudta eldönteni. Az előbb történtek alapján azt mondaná: mindkettő. Hazudott volna magának, ha azt mondja nem növelte meg önbizalmát. 

Mindenesetre ma beszél a lánnyal, mindent el fog neki mondani és nem fog kertelni. Előbb utóbb úgyis megtudná. Talán, ha elég sok információval bombázza az elég lesz hozzá, hogy feldühítse vele a boszorkányt. Érdekes egy este lesz.

Következő fejezet...