17. fejezet

Újabb napok teltek el, mióta Caroline ismét örülhetett visszakapott életének és érinthető testének. Úgy döntött minden alkalmat megfog ragadni az élet élvezetéből, hisz emberként is nagyon szubjektív a halál időpontja, de mióta a sors így hozta számára az eseményeket, még jobban kellett vigyáznia magára. Átvette Rebekah-tól a szervezést, aki egyébként nagyon ügyesen korrigálta a dolgokat, azonban az ő új feladata az volt, hogy kinyomozza mi az öt csillag mágikus helyszíne és mi köze van mindennek Caroline-hoz. 

A szőke vámpírlány azóta beszélt az édesanyjával és próbálta neki elmagyarázni a helyzetet, több, kevesebb sikerrel. 

- Caroline, visszajöttél – boldogan ölelte meg lányát, akiről már lassan két hete nem hallott semmit.

- Anya, beszélnünk kell – sóhajtott fel, miután kivált a szorításból.

- Megtaláltad Tylert? – érdeklődött megértően Liz.

- Nem. De nem is őt kerestem – óvatosan pillantott fel édesanyjára, aki mindaddig abban a tudatban élt, hogy szerelmét keresi. – Az egész a bulin kezdődött, ami két hete volt Stefanéknál… - mély levegőt vett, miután leültette anyját a nappaliba, és mindent elmondott neki magáról.

Liz sokszor a levegőt kapkodta, de végül sokszori megnyugtatás után, csak boldogan és megkönnyebbülve ölelte magához lányát. Caroline ezután visszaköltözött, nem akart tovább a Salvatore panzióban maradni. És így legalább többszörösen elkerülte a találkozás Klaus-szal is. Tudta, hülyén viselkedik, hisz valójában nem csak őt kerüli, hanem mindenkit. Nem akart beszélni a történekről, nem akart a kíváncsi szemekbe nézni, és legfőképp semmiképp sem akart a hibriddel egy légtérben kerülni. 

Túl sok mindent egyébként sem osztottak meg a lánnyal. Mindenkinek megvolt a feladata, de neki semmi a bál szervezésén kívül. Bonnie a suttogóról akart minél többet kideríteni, Stefan és Rebekah a csillaggal foglakoztak, Elijah ideje nagy részét Kathrine-nel töltötte, hogy az információkat tudjon meg tőle – legalább is ez volt a hivatalos verzió – Damon és Elena pedig a fagolyókra kerestek magyarázatot, ami még a nagy hibridet is leterítették. Hogy direkt hagyták ki mindenből, azt nem tudhatta. De kivételesen nem hisztizett emiatt, hanem megkönnyebbült. Nem tudta, hogy nagyjából kölcsönös ez az érzés a hibridben is. 

-A rohadt életbe! – fakadt ki Klaus azon a napon már nem először, és indulatosan lesöpört mindent az asztalról. A hibridje ijedten rázkódott meg, nem akarta, hogy a fejét veszítse, csak mert nem pozitív információkat osztott meg urával. – Elmehetsz – vetette oda neki mérgesen, mire az gyorsan el is iszkolt. 

- Befejeznéd? Mi a fene bajod van? Úgy viselkedsz már napok óta, mint valami idegbeteg – Stefan nem tartotta okosnak ennyire kinyilvánítani véleményét, de felakarta hívni a férfi figyelmét arra, hogy mennyire furcsán viselkedik.

- Caroline miatt van – rántotta meg vállát Rebekah. – Jól gondolom? 

- Nem tanultad meg, hogy csak akkor beszélj, ha kérdeznek? – Klaus gyilkos szemmel meredt húgára, aki grimaszolt egyet. 

- Vagyis igen – bólintott felé Stefan. Ugyan tudta, hogy mi történt kettőjük között, Caroline elmesélte neki, de azóta se beszélt a lánnyal. 

- Claire-ék már megtalálták a csillag két helyszínét és van egy olyan érzésem, hogyha mindegyik pontját megtalálva eljutnak a közepére, Caroline-nak vége.

- Teljesen mindegy mit lépnek, akármi is akarnak, Caroline-ra szükségük van, különben nem akarták volna elkapni – nyugtatta Stefan nem valami ügyesen Klaus-t. – És mivel a támadás után is keresni kezdték a pontokat, tudják, hogy él. Előbb-utóbb ismét elakarják majd kapni. Mi pedig megvédjük őt!

- Kíváncsian várom, hogyan akarod ezt megtenni – gúnyolódott vigyorogva. – Még rám is hatással voltak a golyók, de nem öltek meg. Eltudom képzelni, hogy ti milyen fájdalmat élnétek át, ha egy is eltalálna titeket. 

- Elenáék megtudják, hogy mi az és akkor tudunk is ellene védekezni, remélhetőleg – motyogta Rebekah fejét rázva. – Idő van! – pattant fel órájára nézve. – Mennem kell, ha visszajöttem, akkor még körül nézünk a könyvtárban – intézte szavait Stefan-hoz, aki bólintott beleegyezésképp. 

- Caroline-nál van a nyakláncod – mondta közömbösen Klaus.

- Tudom, és? 

- Szerezd meg. Szükségem van rá – utasította őt keményen, mire Rebekah cinikusan elnevette magát.

- Nekem nem kell, szóval szerezd meg te. Amúgy se adná ide nekem, még akkor sem, ha térden állva könyörögnék neki. Nem véletlenül adta oda neki, Elena. Kevés olyan biztonságos helyen van, mint Caroline-nál. 

- Csak hogy most nem vagyok olyan kapcsolatba Caroline-nal, hogy erről beszéljek vele – összehúzta szemeit, természetesen mindenki tudott a kettőjük közötti rossz kapcsolatról. És, az se volt titok, hogy miért, de erről mindig csak suttogva beszéltek. 

- Akkor tegyél érte, te rettenthetetlen hibrid – legyintett Rebekah lenézően. – Sose gondoltam volna rólad, hogy ennyire gyáva leszel és kerülni fogod Caroline-t. Azt hittem érettebb vagy! Vagy nem is… azt hittem nincsenek érzéseid. Mert akinek nincsen, az nem foglalkozik ilyen dolgokkal. 

- Úgy veszem észre tetszett neked a koporsó – élesen hangzott ez Klaus szájából, kemény célzás volt, hogy hagyja abba a monológját. – Ha nem akarsz vissza kerülni, akkor fejezd be és tedd a dolgod. És nem csak neked, de mindenkinek üzenem, hogy senkinek semmi köze a magánéletemhez. Remélem, érthető voltam! – elsietett Rebekah mellett, majdnem felborította őt. 

Látni akarta őt. Már napok óta alig találkozott a lánnyal, és az se volt igazán egy örömteli. Sajnos, előfordult, hogy összefutottak a Salvatore panzióban, de ő is tartózkodó volt, ahogy Caroline is közömbösen, túl közömbösen viselkedett vele. Arra döntött, hogy félreteszi büszkeségét, beszél a lánnyal. Habár még mindig nem értette, hogy Caroline miért bánik így vele, ő csak okosan cselekedett. 

Sajnálatos volt, hogy azóta az este óta – illetve a lány hiánya miatt – mogorvább volt a kelleténél, amit a többieken is levezetett. Furcsa mód hozzászoktam, hogy Caroline… mindig a közelembe van. Miután beismerte, hogy igenis hiányzik neki a szőke vámpírlány társasága, jobban, de egyben rosszabbul is lett. Megkönnyebbült a beismeréstől, de egyben hatalmas súllyal nehezedett vállára az is, hogy nem élvezheti tovább. Kedvelte Caroline-t, túlságosan is és félt. Nagyon félt attól, hogy nem tudja majd elengedni a lányt, mert beleszeret. De hogy miért kellene elengednie? Rengeteg oka volt, de persze inkább csak kifogások. 

Közvetlenül látta, a részese volt, hogy akár testvérei, de legtöbb ismerőse is hogyan változtak meg, milyen furcsa világszemléletet váltottak, csak mert szerelembe estek. Onnantól kezdve a férfi nem, nem tud racionálisan gondolkozni, elvakult és ostobán cselekszik. Előtte állt a példa, pár nappal ezelőtt saját testvére tett hülyeséget, azzal, hogy Kathrine-t elé vitte, kockáztatva ezzel az épségét és a testvéri kapcsolatukat. Pedig Elijah tisztába volt vele, hogy bármennyire is érdektelen a szerelmi ügyeivel kapcsolatban Klaus, elfogadni sosem fogja Kathrine-t. Klaus nagyon büszke személy, és azóta haragszik rá, szinte már vak gyűlöletet táplál a nő iránt, hogy az megszökött előle. Elijah pedig mindennek tudatában vitte a lányt a házba. 

Klaus azonban görcsösen kapaszkodott az addigi életébe, és nem akarta elengedni. Szerinte ő már nem tudna megváltozni, vagy akár másfajta döntéseket hozni. Lelke nagy részét már teljesen elemésztette a sötétség és a gonoszság, függetlenül attól, hogy mi volt a kiváltó ok. Csak azóta érzett mást is, hogy megismerte a lányt. Caroline olyan fény volt számára, amit még csak remélni se merészelt. Titkon mindig remélte, hogy egyszer beadja a derekát, de sejtette, hogy az bizony nem egyről a kettőre fog menni. És mikor erről álmodozott, még különben sem ismerte a lány. De az utóbbi jó pár nap, teljesen más volt. Olyan közel került hozzá, amit testvérein kívül senkinek nem engedett meg. És immár belátta, hogy szüksége van a lányra. Szüksége van az érzésre, amikor vele van. Pár napja azonban nem az érzéseinek megfelelően cselekedett. Nem tudta Caroline vajon ezért dühös-e, de hisz semmit nem tud az érzéseiről, szóval a férfi ezt a lehetőséget kilőtte. Gondolt egy másikra, de nem akarta elhinni, hogy Caroline sértettségének az lenne a háttere. 

Kipattant a kocsiból, miután megérkezett a Lookwood birtokra, sejtette, hogy itt lesz a lány. Este lesz a bál, szóval más helyszín szóba se jöhet, ami Caroline tartózkodási helyét illeti. A birtokon emberek szaladgáltak, alszervezők – ahogy a szőke lány nevezte őket – mozogtak és tüsténkedtek. Klaus nem gondolta, hogy lesz ebből valami estére, de ha Caroline szervezését veszi figyelembe, akkor biztos volt a sikerben. Sokáig kereste őt, végül a hátsó udvaroson találta meg a felállított asztalok mellett, amik még mindig nem voltak a helyükön. 

-Nem fogalmazok érthetően? Az asztaloknak félkörbe kell lenniük, hogy a táncparkett körül legyenek, ti pedig csak így levágtátok ide! A ti dolgotok, hogy a helyére rakjátok, világos?

Klaus akaratlanul, de megsajnálta a három fiatal srácot. Caroline nagyon ért hozzá, hogy egy csaknem felnőtt ember is eltudja szégyellni magát. A lány elküldte őket dolgukra, majd leült az egyik székre és sóhajtva rendezte a papírjait.

- Gondoltam, hogy itt talállak – röpke töprengés után szembe sétált a lánnyal, és apró mosollyal az arcán rátámaszkodott az asztalra. 

- Mint láthatod, elfoglalt vagyok, szóval bármit is szeretnél, várnod kell.

A hibrid nem lepődött meg ezen, Caroline egyébként se koncentrál másra, ha szervezésről van szó, de a jelenlegi kapcsolatukat tekintve még inkább elzavarja. 

- Szeretnék veled beszélni, Kedvesem.

- Neked se fogalmaztam érthetően? – fakadt ki mérgesen és lecsapta a tollat. – Nem érek rá! Majd beszélünk máskor. 

- Ha ráérnél, lenne merszed beszélni velem? – élcelődött vele Klaus. 

- Oké – Caroline túlságosan édes mosollyal könyökölt fel az asztalra, és pislogás nélkül a férfira meredt. – Miről szeretnél beszélni?

- Kerülsz engem napok óta Caroline, de szeretném, ha tisztáznánk a félreértést, mivel ahogy a telik az idő egyre neccesebb helyzetben fogjuk találni magunkat és nem akarom, hogy az egyik ilyen alkalommal üvöltsd a fejemre minden egyes sérelmedet. Úgyhogy bökd ki… mi a baj?

Caroline nézte őt egy darabig, a mosoly lekúszott arcáról, majd összecsapta tenyerét.

- Bocs, tévedtem, erre tényleg nem érek rá! 

- Sokáig azt gondoltam, hogy nálad bátrabb nő nem létezik a világon, de rájöttem ez csak akkor igaz rád, amikor nem az őszinteségről van szó – tudta, hogy mennyire nem igaz, de remélte, hogy ez feldühíti annyira a távozó lányt, hogy kiakadjon. 

- Jobb, ha nem megyünk bele a világ leghülyébb vitájába – szólt vissza határozottan, majd hideg szemekkel visszafordult a hibrid felé. – Veszekedhetnénk nagyon sokáig arról, hogyha érzelmekről van szó melyikünk az őszintébb. 

- Ami a minap történt… - kezdte Klaus a füvet fixírozva, de Caroline mérgesen a szavába vágott.

- Ha valaki szolidaritásból és az utóbbi napok feszültségének levezetéseként arra céloz, hogy feküdj le vele, akkor szerintem tedd meg, és nem kerülsz ilyen szituációkba!

- Azt hiszem akkor kerültem volna még ennél is rosszabb helyzetbe! – fakadt ki Klaus bosszúsan, de magában mosolygott. Jól gondolta, hogy mi baja a lánynak, csak éppen nem akarta elhinni. Egy férfit nem érinti annyira mélyen a visszautasítás, de ha egy nőnek mondanak nemet… 

Először csak finoman, kóstolgatva csókolták egymást, majd nyelvük érintkezése után egyre fokozódott a tempó, és hevesen egymásnak estek. A szőke lány a férfi tarkóját cirógatva, majd egyre többször, forróbban markolt bele hajába, aki magára rántotta őt, így átkarolta egész testét. Közel akarta érezni magához, minden egyes porcikáját végig akarta simítani. Caroline felnyögött, mikor megérezte magán Klaus puha érintését, és a férfi nyakát kezdte csókolgatni, csípőjét egyre szorosabban tartva a hibrid ölén. 

Klaus ajkai elnyíltak, az édes, hívogató ajkak kényeztetésére, nem csak fogai kezdtek előbukkanni, de végtagjaiban is melegség, kéjes vágy cikázott végig. 

-Honnan tudod, hogy én vagyok az és nem a boszi? – Caroline továbbra is szorosan a férfi ölében volt, alig távolodva el tőle, de kérdőn, incselkedve nézett a szürke, ködös szemekbe.

-Érzem – valójában nem gondolt erre, hogy talán nem ő az, de most, hogy hangosan kimondta tudatosult benne, mennyire igaz. Akármikor a boszival csókolózik, sosem érzi azt a szenvedélyt, amit a nő vált ki belőle. Tüzesnek, tüzes, de akkor sem Caroline. 

Caroline elmosolyodta magát, majd megcsókolta ismét a férfit. Nem akadályozta meg Klaus kezeit abban, hogy felsőjét egyre fentebb tűrje, hanem mohóbban támadta a férfit. Hasa görcsösen összerándult erre a vontatottságra, jelenleg csak egy nagyon forró hibrid-vámpír szexre vágyott. Nem képzelte volna soha, hogy ezt az érzést, majd pont Klaus fogja kiváltani belőle, de azóta vonzódik hozzá, hogy legelőször megcsókolta. Azóta az érzései intenzívebbek lettek, majdhogynem apró ingerlésnek érezte, ha a férfi hozzáért.

-Valami ilyesmit képzeltél el, a forró hibrid-vámpír szex alatt? – kérdezte incselkedve, és harapdálni kezdte a férfi nyakát. 

Klaus vigyorogva válaszolt volna, de ujjai megakadtak a lány csípőjén, és ledermedt. Amikor ezt mondta, akkor Tyler testében volt, és ezt ő is pontosan tudja. Még is felhozta? Az előbbi vágyát, mintha elfújták volna, a józanság szinte fejbe csapta, és légzése lelassult. Elhajolt a lány egy újabb csókjától, mire az értetlenkedve húzódott el.

- Beszélnem kell Rebekah-val – jelentette ki vontatottan, de nem nézett a lány szemeibe, hanem a felsőjén lévő gombra tekintett. Ugyan nehéz volt megállt parancsolnia magának, amikor Caroline ilyen helyzetben volt vele, de gondolatai nem hagyták, hogy visszatérjen az előbbi kéjbe. 

- Melyik az a momentum ebben a helyzetben, amiről a húgod jutott az eszedbe? – Caroline jót mulatott ezen, de a férfi komor arca őt is lehűtötte.

Klaus megnyalta ajkait, majd nem nézve a lány szemébe leemelte magáról, ő pedig gyorsan lepattant az ágyról.

- Klaus! – kiáltott rá meglepődve, és széttárta karjait. – Éppen valaminek a közepén vagyunk és…

- Caroline ne menjünk ebbe bele, hogy mi ketten szóval érted… - Klaus megmasszírozta homlokát, majd felállt és elejtett felsőjéért nyúlt. – Most mennem kell. Tisztán kell gondolkodnom. – még sose érezte magát ennyire ostobán, hogy képes volt nemet mondani egy csodálatosan vonzó nőnek, ráadásuk pont annak, akiért már hónapok óta vágyakozik, és most önként ajánlotta fel magát. 

- De… - a lány megakadt a tiltakozásban, és lehajtotta fejét. Nem tudott kiigazodni a férfin. Mellkasa összeszorult a tudatra, hogy Klaus visszautasította. És nem tudta, hogy miért. Végül szomorúan elmosolyodta magát, de mire felnézett a férfi már régen kiment. Szemei bekönnyesedtek, és undorodva leugrott az ágyról, hogy visszavonulót fújjon. 

- Amióta ismerlek és amióta csak ismersz most először tettem egy igazán erkölcsös döntést, neked pedig most támad kedved gátlástalant játszani? – Klaus egyre nagyobb ingerültséggel lépett a lány felé, aki csak megrázta fejét.

- Oh, mi nem volt megfelelő? A hely? Vagy az, hogy rád másztam? Vagy, hogy nem Hayley voltam? 

- Fejezd be ezt a hisztit, mert nem jutunk előrébb! – szólt rá erélyesen. Kezdte kiborítani most már a lány viselkedése. – És különben is, miért vagy féltékeny Hayley-re? Ittam, ő is ivott, csak ketten voltunk… én egy helyes férfi vagyok, ő pedig szép lány, tedd össze a kettőt! De ő sose jelentett semmit. 

- Már kezdtem azt hinni, hogy én igen – vonta meg vállát, hideg szemekkel a lány, mire Klaus összeráncolta szemöldökét. 

Klaus ráakarta vágni, hogy igen, többet jelent, de torkárra forrt a szó. Caroline sejtette, hogy erre semmit nem fog mondani a férfi, így megrántotta vállát, mint aki ennyivel elintézte a beszélgetést és sarkon fordult. 

- Áll még az ajánlatod? – szólt utána, próbált egy kis kedvességet csempészni hangjába. – A bálról. Elkísérlek, ha szeretnéd.

- Szervező vagyok – fordult vissza félig. – A legkisebb problémám az, hogy villogok-e valakivel az oldalamon vagy nem. 

- Ami a szervezői képességedet illeti… az ágyban is ilyen akaratos vagy? – utólag megbánta már a kimondott kérdését a mosolyszünetet tekintve, de túlságosan megszokta már a játékos szóváltásukat és akaratlanul csúszott ki száján. 

- Látod, Klaus… - Caroline hidegen elmosolyodta magát, szemei szánakozóan néztek végig a férfin. – Ez is egy olyan dolog, amit te sose fogsz megtapasztalni. 

- Caroline… - kezdte a férfi sóhajtva, és már épp rávette volna magát, hogy bocsánatot kérjen – habár még mindig nem értette, hogy miért – de ismét a szavába vágott.

- Nem – rázta meg fejét. – Elijah mindent megfog tudni Kathrine-től, elintézzük ezt az egészet, és mindenki visszatérhet a saját életéhez. Én még élvezhetem a megmaradt nyarat, majd egyetemre mehetek, te pedig visszamehetsz New Orleans-ba, további életeket tönkretenni. 

- De…

- Nem – a lány olyan megbántott szemekkel nézett rá, hogy nem akarta tovább marasztalni.

Klaus-nak összefacsarodott a szíve, ahogy a lány szemeiből eltűnt a régi csipkelődés, és szórakozottság. Mindketten élvezték a szócsatájukat, és még sose álltak ilyen közel egymáshoz, mint mostanában, azonban most nem ismert távolság volt közöttük. A férfi bosszankodva lépett le a helyszínről, dühösen sietett vissza kocsijához. Bárcsak megértette volna a lányt – általában érti őket, hisz minden nő egyforma – de számára ez hihetetlenül meglepő volt. Azt hitte, hogy helyesen cselekedett, utólag Caroline úgyis megbánta volna, ha lefekszenek egymással. Életében először jól akart cselekedni, figyelembe véve a másikat, erre kifogta azt a pillanatot, amikor Caroline nem akart erkölcsös lenni. És még van olyan hím egyed a világban, aki azt meri mondani, hogy érti a nőket…

Míg hazaért se csillapodott kedélyállapota, amit az ott levő Elijah is megjegyzett neki, mikor berontott az ajtón és egyből az italhoz vezetett útja. 

- Ne hergelj most – intézte szavait fivéréhez.

- Még a szokottnál is morcosabb vagy. Csak nem a drága Caroline-nal beszéltél? – a kérdő tekintetre megrántotta vállát. – Beszéltem Rebekah-val. 

- Világos.

- Az első nő, aki kifog rajtad? 

- Nem találtad el! – kapta fel fejét morcosan, idegei pattanásig feszültek. – Épp ellenkezőleg! 

- Akarsz róla beszélni? – kérdezte halkan, habár más miatt kereste fel fivérét személyesen. De látva állapotát, úgy gondolta jobb, ha előbb az ő problémáját rágják át, mielőtt belevágnak másba.

- Mióta vesézzük ki a lelki világomat? – fintorgott, majd meghúzta a harmadik poharat is. 

- Régóta nem. Épp ez a probléma. Szeretném, ha úgy lennénk, mint régen. Amikor, még emberek voltunk – csendes meggyőzés volt ez.

Klaus méregette egy darabig fivérét, titkon belül, ő is akarta, hogy a kapcsolatuk olyan legyen, mint emberként. 

-Caroline – rántotta meg vállát grimaszolva. – Nem tudok rajta kiigazodni. A minap…

- Hallottam, hogy majdnem lefeküdtetek. Caroline elmondta Stefan-nak, aki véletlenül Rebekah-nak, aki meg nekem. 

- Hát ez szép! Nekem már nem lehet magánéletem? Micsoda egy spicli banda! – idegesen háborgott, de meg se lepődött ezen. 

- És azóta feszélyezett a kapcsolatotok. De ennyit tudok – Elijah nem törődött a hangos felcsattanáson. 

- Én… miattam nem történt semmi – bökte ki habozva. – Sosem voltam gátlásos, de amikor a szemébe néztem én… képtelen voltam rá. 

- Niklaus, ismerlek és tudom, hogy…

- És fel van háborodva! – fakadt ki. – Neki áll feljebb, mintha nem tudom mit tettem volna!

- Egyszerűen megsértetted a női büszkeségét a visszautasítással – jegyezte meg somolyogva. 

- Igen, tudom, de…

- Kérj tőle bocsánatot. Caroline túl jószívű, hogy érdektelen legyen az alázkodás iránt. 

- Kétlem, hogy ennyi elég lenne – megrázta fejét, de már sokkal nyugodtabb volt.

***

-Egyszerűen nem értem ezt az egészet! – Caroline ruha hegy között toporgott, még nem döntötte el, hogy mit vegyen fel. – Hónapokig futott utánam, mindent megtett, hogy minimum kedves legyek vele, most pedig, amikor felkínálom neki a lehetőséget elmenekül? Nincs nála bonyolultabb személy a világon!

Stefan és Rebekah összenéztek, mindketten jót mulattak a lány csapkodásán és hisztijén, még akkor is, ha tudták komoly dologról van szó. 

-Eldobtam mindent, hátrahagytam az összes gondot, problémát és a képes lettem volna, úristen még Tyler-t is megcsalni! Ennyire elgyengültem, ennyire vagyok nézek rá másképp! Erre meg ő… hát ezt nem tudom elhinni. 

- Caroline… - Stefan megfogta a lány vállát, hogy megálljon egy pillanatra. Caroline gyors hadarása közben is végig dobálta a ruháit, kereste, hogy mit vehetne fel. – Úgy gondolom… illetve mind úgy gondoljuk, hogy Klaus már érzelmileg is kötődik hozzád, ezért, ha átléptétek volna azt a határt, akkor minden megváltozott volna. 

- Nehogy védeni próbáld! – sziszegte a fiúnak, aki megadóan tartotta fel kezeit és inkább visszavonulót fújt. – És nehogy azt próbáljátok beadni nekem, hogy érez valamit irántam, mert ez nem igaz! Elmondjam, miért ment el? Mert ő pont az a pasi, aki tudja, hogy bármelyik nőt megkaphatja a világon! De én, én mindig nemet mondtam neki, és most elég volt ennyi a bizonyosságnak, hogy nem különbözök a többi hülye ribanctól se! Én is el tudtam alélni néhány kedves szótól, és a hülye kinézésétől! 

- Szereted őt? – Caroline-ba benn akadt a levegő, amikor Rebekah félmosollyal az arcán rákérdezett.

- Nem! Nem szeretem őt. Én Tyler-t szeretem, vele vagyok.

- Aki azt se tudja, hogy mi van veled és nem jelentkezett még ennyi idő után sem – mutatott rá egy fontos dologra Stefan. – Tudom, hogy Klaus-ban nehéz potenciális pasi jelöltet látni, elvégre ő nem az a fajta. Még csak nem is olyan, mint én vagy Damon. De akkor se tagadhatod, hogy mennyire közel kerültetek egymáshoz. Mindannyian látjuk, hogy hatással vagy rá. 

- Így van – bólogatott Rebekah. – Habár én egyetértek Caroline-nal. Ha valaki engem is visszautasítana… 

 

- De ne legyél szigorú hozzá, jó? – Stefanék induláshoz készülődtek, csak gyorsan beugrottak a lányhoz, hogy megnézzék minden rendben van-e. – Kivételesen tényleg rád gondolt, és nem magára. Tudta, hogy megbánnád. 

- Mi ő, médium? – grimaszolt gúnyosan Caroline, de azal, hogy kiakadta magából dühét és sértettségét jobban érezte magát. 

- Este találkozunk – Stefan gyors puszit nyomott feldúlt barátja arcára. Rebekah indult volna utána, de megtorpant az ajtóban.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze – mosolyt erőltetett magára egy sóhajtás után. 

- Miért mondtál el mindent Stefannak, amikor én is itt voltam?

- Mittudjam én – Caroline nevetve megrántotta vállát. – Jóba vagytok Stefannal, és ha ő megbízik benned, akkor én is. E mellett, azt hiszem, hogy nagyon ügyes voltál a szervezésben és kedvellek.

- Köszönöm – Rebekah elmosolyodta magát, majd a Salvatore srác után ment. 

Caroline elgondolkodva huppant le ágyára, majd felsóhajtott. Gyerekesen viselkedett. Pedig valójában a hibrid tényleg jót tett. De nem tágított az érve mellől. Azt gondolta, csak is azért hagyta ott a hibrid, mert már eléggé megalázta magát azzal, hogy képes lett volna lefeküdni vele. 

Hamar cselekedett, mielőtt meggondolta volna magát. Felkapta telefonját, majd hívta a keresett személyt. 

-Igen?

- Sajnálom. Kicsinyes vagyok, és semmi közöm a Hayley ügyhöz. Gyerekes vagyok, és hülye. Nem te tehetsz róla, nem akartam rajtad levezetni – egy szuszra hadarta el az egészet, majd elhallgatott és várt. Remélte, hogy nem bántotta meg annyira a férfit, hogy ne bocsásson meg neki. 

- Hányra menjek érted? – megkönnyebbülten elmosolyodta magát, a hosszú feszült percek után.

- Ott találkozunk, hétkor. 

- Akkor ott, Kedvesem.

- Te nem mondasz semmit? – piszkálgatni kezdte térdét és örült neki, hogy telefonon beszél Klaus-szal. De eldöntötte, hogy személyesen is bocsánatot kér majd. 

- Mit szeretnél hallani? – hallotta a hibrid hangján, hogy mosolyog. 

- Mit szólnál hozzá, ha hagynám, hogy normálisan is bevasald rajtam a randit, amit ígértem neked. 

- Beszélhetünk róla – a férfi nagyon jót mulatott az ajánlaton. 

- Csak ennyi? Na, jó ez vissza nem térő ajánlat – fenyegette meg őt nevetve. 

- Kérdezd meg este is – nevette el magát a hibrid, majd megszakította a vonalat. 

folytatás