18. fejezet

Caroline gyorsan kapkodta magát, hogy időre ott legyen a Lookwood birtokon, de nehéz volt miután azt se tudta, hogy mibe menjen. Végül köntösben toporogva, egy egyszerű fekete, koktélruhára esett a választása. Haját meghagyta egyszerű, lágy loknikba, majd nem túl feltűnő, szolid sminket tett fel. Bosszankodva nézett órájára, már késésben volt. Menet közben kapta fel cipőjét, majd az ajtó felé lendült. Remélte, hogy Stefanék már itt vannak érte. De az ajtó előtt nem a várva várt személy állt.

A lány lélegzete elakadt, miután kivágta maga előtt az ajtót, majd mosolyra húzódott szája és elvette a felé nyújtott rózsát.

- Nem hagyhattam, hogy egyedül menj – magyarázta mosolyogva a hibrid, majd az ajtófélfának dőlt és várta mikor szólal meg a lány. – Mi az? – kérdezett rá, miután csak tátogott.

- Nem találok szavakat – bökte ki, majd elnevette magát. Biztos volt benne, ha még ember lenne, már fülig pirult volna. 

- Akkor levettelek a lábadról? – kissé önelégültség volt Klaus hangjában, de csak a szemét forgatta. 

- Hogy levettél? Szerintem ez az arc, mindent elárul – a döbbent, bárgyú vigyort nem tudta letörölni ábrázatáról. – Ezt se gondoltam volna rólad – rázta meg fejét kuncogva, majd megszagolta a virágot. – A rettegett hibrid mint a 21. század romantikus hőse? – kérdezte, miközben bezárt maga mögött az ajtót.

-Ha nem fejezed be, gyalog fogsz menni – fenyegette meg őt játékosan. Caroline hangos kacagással karolt bele a férfiba, majd lopva felnézett rá. 

- Akkor ez egy randi? – nézett rá Caroline, miután elindultak. 

- Még nem döntöttem el – vonta meg vállát.

- Akkor mikor fogod? – meglepődve húzta fel szemöldökét erre. 

- Majd az este végén – nézett rá, a szürke szemek pedig pajkosan megvillantak. – Akkor eldöntöm, hogy kiegyenlítetted-e a számlát, vagy igényt tartok-e még a társaságodra.

- Huh, akkor mindent beleadok az estébe. Nem szeretnék egy örökké valóságon át tartozni neked egy randival, csak mert neked nem felelek meg!

- Alig várom, hogy bizonyíts – hangjában olyan szín uralkodott, hogy Car felé kapta fejét. Klaus vizslatta őt egy darabig, valamiért mind a ketten elkomorodtak, és csak nézték egymást. Ugyan a szőke lány érezte, hogy túlzottan sokáig mélyednek egymás tekintetébe, de képtelen volt elszakadni azoktól a mély, szürke szemektől. A hibridhez képest nyitott volt, még is tartózkodó. De benne feléledt a tudásvágy, hogy minden egyes oldalát, minden egyes dolgot meg akar ismerni benne. 

Zavartan elmosolyodott, majd elkapta fejét és inkább az utat kezdte figyelni. A bálszervezők nagyon kitettek magukért, az egész birtok fényárban úszott, lámpások, dekoratív lampionok vezettek a hátsó udvarba, ahol valójában a bál folyt. Már nagyon sokan érkeztek, mindenhol emberek – vagy éppen ismerős vámpírok – lézengtek. Caroline elmosolyodott, biztos volt benne, hogy jól fogják érezni magukat a vendégek. 

Kinyílt a kocsi ajtaja, mire meglepődve pillantott a mellette álló hibridre, aki a kezét nyújtotta. 

- Köszönöm – biccentett neki kislányos mosollyal. Szokatlan volt neki ez a nagy udvariaskodás, de mást nem várhatott az ezer éves hibridtől. 

- Még nem mondtam… - kezdte a férfi mosolyogva megfogva a lány könyökét, aki már indult is volna befelé. – De gyönyörű vagy. 

- Te is jól nézel ki – Caroline úgy mondta ezt, mint akármelyik barátjának, de a férfi hihetetlenül vonzó volt. Az elegáns öltöny, alatta a fehér ing és a lehengerlő mosoly. – Ne! – szólt rá a férfira, mikor az nyitotta száját. Caroline tudta, hogy valami nagyképű beszólás jönne, ezért megrázta fejét. – Ne rontsd el. 

Klaus egy percig duzzogni akart, amiért ki se mondhatta, amit gondolt, végül rájött igaza van. Túl kellemes a hangulat kettőjük között, hogy itt kezdjen el vele szócsatázni. Mosolyogva biccentett a lánynak, majd felajánlotta neki karját. Caroline vidáman fogadta el, és gyakran pillantott a férfi arcára, amíg bementek a házba. Sokszor vigyorogtak egymásra, külső szemlélő úgyis láthatta volna őket, mint friss, szerelmes párt. 

- Kitettél magadért – dicsérte meg Klaus a lányt. Alig ismert rá a volt - és már a halott – polgármester házára, olyannyira ki volt dekorálva. 

- Innen kicsit elválunk – Caroline nem is figyelt már rá, távolabb látta meg a szerencsétlenkedő pincéreket. – Helyre kell tennem őket – fejével intett feléjük, mire a férfi vigyorogva bólintott és hagyta, hogy a lány eltávolodjon tőle. 

- Azért legyél velük kíméletes, nem mindenki tudja sírás nélkül tűrni a diktároros éned. 

- Ha-ha – grimaszolt a lány. – Később találkozunk. 

- Rebekah-ék már itt vannak, és… minő meglepő Elijah-ék is – a végére kedvetlenül morrant fel. Fivére talán nem meglepő módon Kathrine-nel jelent meg. 

- Maradj higgadt – szólt rá. – És próbálj meg nem megölni valakit… - suttogta neki, hogy más ne hallja meg. Klaus szórakozott mosolyt villantott felé, majd bólintott. 

Caroline ezután nyugodtabb szívvel hagyta ott a férfit, remélve, hogy értette a burkolt fenyegetést és parancsot. Akár egy bolond járőr, úgy járt-kelt egész este, mindenre odafigyelt; a jó hangulatról, a kellemes zenéről, az italokról és ételekről és persze mindenkivel próbált csevegni. Köszönetet mondott Matt-nek, akit éppen csak eltudott csípni, amiért engedélyt adott, hogy itt tartsák meg a bált.

-Ugyan már, Car, hagyomány – vonta meg vállát. 

Caroline nagyon felvolt dobva, amiért az este a legjobban sikerült eddig. Csak inteni tudott barátainak, Rebekah és Stefan nem keresték őt, tudták, hogy a lány most nem fog velük beszélgetni. Damon és Elena pedig olyannyira élvezték az estét, hogy nem is törődtek mással. A szőke vámpírlány éppen az idősebb korosztály, amolyan felvigyázók társaságában volt a hátsó udvarban, közvetlenül a táncparkett közelében. Gyönyörű este volt, meghitt, nyugodt és szép. 

Mosolyogva bólogatott a harmincas éveiben járó hölgy szavaira, majd csak szórakozottan körbe nézett, de megdermedt. A táncolók között végig cikázott tekintete, az asztalok felé, nem messze ült a hibrid egy nagyon furcsa társaságban. Kitágultak szemei a látottakra, ez nem mindennapi helyzet volt. A kis csapat látszólag már nagyon jól érezte magát az elfogyasztott italmennyiség hatására.

Klaus, fivére, és a drága Kathrine társaságában volt, mellette pedig ott volt Rebekah és az egyre részegebb Stefan. Ugyan az asztalnál ült Damon az ölében levő Elenával, de ők eléggé egymással foglalkoztak. 

- London akkor is jó hely volt! – fakadt ki Rebekah, kitartva álláspontja mellett.

- Csak addig az, amíg valaki nem vágja el álmodban a torkodat – legyintett felé Elijah. 

- Képmutató egy század volt – értett vele egyet Klaus is mosolyogva. – Nem igaz Katerina? Az árulások jöttek mentek, igaz drágám? – negédes mosollyal fordult a nő felé, akinek arca grimaszba futott.

- Te csak tudod – emelte rá a pezsgős poharat. – A saját bőrödön érezhetted meg. 

Normál esetben Stefanék nem nevetnének ezen, a hibrid elég kényes azokra a felemlegetett szituációkra, amikor nem ő volt a helyzet magaslatán, de tudták ez az este másról szól. Kivételesen mindenki félretette a problémákat, a viszályt és egyszerűen próbálták jól érezni magukat. 

- Elnézem neked ezt a szemtelenkedést, de ne szokd meg – fenyegette meg vigyorogva a hibrid. – Holnaptól jobb, ha a hátad mögé nézel.

- Igaza van! – nevetette el magát Stefan hangosan, majd túlságosan is nagy vehemenciával gesztikulálni kezdett. – Klaus nagyon, de nagyon vérszomjas tud lenni! Még mindig nem értem, hogy miért igéztél meg akkor… Chicago-ban!

- Nem bízhattam meg akárkiben – vonta meg vállát Klaus, mintha természetes lenne. – Akármennyire kedveltelek, akkor is csak egy senki voltál.

- A kemény elitista – jegyezte meg apró mosollyal az arcán Elijah, habár egy része – és szerencsére nagyon is kis része – ő maga is az. 

- Huh, mert te különb vagy – nézett rá Rebekah, és cinikusan felhúzta szemöldökét, majd Stefan-ra nézett. – A családtagok nagyon szeretnek egymáson ítélkezni, hol ott nagyon is egyformák vagyunk.

-Nem állítottam, hogy nem! – emelte fel kezeit Elijah ártatlan mosollyal. 

- És mi a sok minden, amiben hasonlítanátok Rebekah? – Kathrine gúnyos vigyorral fordult a szőke ős felé.

- Mindannyian elragadóak vagyunk – mondta természetességgel hangjában, majd célzatosan a lány kezeire nézett, és gonosz vigyorra húzódtak ajkai. Kathrine megköszörülte torkát, és inkább az asztal alá rejtette kezeit. Élénken élt benne a pillanat, amikor a szőke nő villát szúrt kézfejébe. 

Klaus és Stefan elnevették magukon ezen a jeleneten, mindketten jól tudták mi váltotta ki a nőből, ezt a fajta reakciót. 

- Az erőszaknak ma este nincs helye – rótta meg őt némileg elkomorulva a legidősebb ős, mire Klaus vigyorogva leintette.

 

- Csak egy kis burkolt fenyegetés, ha Katerina ismét rossz döntéseket hozna. 

Klaus és Rebekah cinkos mosolyt villantottak egymásra.

- Igazad van, elragadóak vagytok – bólintott fintorogva a lány, és apró rémülettel a hangjában hátra dőlt a székben poharát szorongatva. 

- Reménykedek, hogy engem nem hozzájuk hasonlítasz – fordította fejét Elijah, és kezét a lányéra rakta. 

- Még nem döntöttem el – kihívóan mosolygott az ősre, Klaus pedig erre megforgatta szemeit. Az ő szótárában ez azt jelentette, még nem tudja elárulja-e ebben a században. Stefan kérdőn felhúzta szemöldökét a férfira, mire az halkan felkuncogott és homlokát ráncolta. 

- Betegségben szenvedsz – húzta össze szemeit Rebekah, Elijah szerelmes szemeibe nézve. A lány célzatosan megkocogatta homlokát, mozdulatára pedig kirobbant a nevetés. Stefan a fejét fogta, Klaus pedig poharába rejtette mosolyát. 

- Csak én? – ez egy olyan kérdés volt, amire mindenki zavarodottan kezdett a másikra nézni.

- Gratulálok Elijah – bólintott felé Klaus szórakozva. – Ezt a poént később kellett volna ellőni, elvágta a buli hangulatát.

- Ez nem igaz – védte meg őt kedvesen Stefan. – És tudjátok mit? Igazatok van, elég volt a titkolózásból és a színjátékból! – a Salvatore srác arcán már látszott a bódulat, és nehézkesen állt fel az asztaltól, majd maga mellé rántotta a meglepődő Rebekah-t is. – Kedvelem Rebekah-t! Ha éppen nem azon gondolkozik mivel tehetne keresztbe valakinek, akkor egy aranyos, kedves, szerény, csupaszív lány, tele álmokkal és vágyakkal, és elárulhatom nektek, hogy igenis tetszik ez az éne! Úgyhogy szép hölgyem… - mosolyogva fordult a lesokkolódott szőke lányhoz. – megtisztelne egy tánccal? 

- Berúgtál? – kérdezett vissza, de mosoly szaladt arcára és elfogadta a felé nyújtott kezet. 

- Egy picit – mutogatott neki a srác, majd a táncparkettre mentek. 

Klaus megrázta fejét, és szemét az ég felé fordította, még is ott cikázott mosoly az arcán. Majd fejét Damonra fordította, akik Elenával nagyon egymásba temetkeztek. Összeráncolta homlokát, nem értette, hogy tudnak ennyire tudomást sem venni a külvilágról. Lassan kezdett egy tizenhatos karikára váltó előadássá válni a mutatványuk, a szerencséjük az volt, hogy senkit nem érdekelt, habár sokan meglepődtek, mikor meglátták őket – sokan úgy tudták, hogy az ifjabb Salvatore a párja – hamar pletyka lesz belőle a kisvárosban majd. Az árva Gillbert, nem olyan szende, mint amilyennek látszik. Úgy tűnik még is csak szorult belé némi Petrova vér. Sanda pillantást vetett Kathrine-ra, aki immár elkomorulva, nagyon belemélyedtek a beszélgetésbe fivérével. Ugyan, hallotta, hogy ők David és Claire témát vitatják, azonban nem akart becsatlakozni. Ma este nem akart ezzel foglalkozni. 

Caroline felé fordította fejét, miután megérezte, hogy figyeli őt. A szőke lány kérdőn mutatott tenyerével az asztal felé, végig asszisztálta az előbbi kis jelenetet és elvolt hűlve a látottaktól. Kathrine és Klaus egy asztalnál, és kivételesen megpróbáltak jól mulatni? 

Klaus mosolyogva megvonta vállát, a helyzetre nem tudott sok mindent mondani. Caroline büszkén mosolyogva biccentett a férfinak, igazán rendes volt tőle, hogy félretette az érzéseit, csak azért, hogy senki ne érezze magát rosszul. A hibrid elégedett volt, furcsa jó érzés kerítette hatalmába, valahányszor a lány örömteli, meleg szemekkel nézett rá. Sokáig nézték egymást, végül a lány hamarabb adta fel, és vidámsággal arcán visszafordult a beszélgetők felé. Jobban érezte volna magát a barátaival inkább, de most ez volt az ő kötelessége. Elvállalta és ő mindig ezerrel teljesíti a feladatát. 

A hibrid mintha csak a gondolataiban olvasott volna, felállt az asztaltól, miután megitta italát és ott hagyta a duplán turbékoló gerlepárt. Egyébként se szívesen volt szemtanúja a kis galambocskák szerelmi nézéseinek. 

- Szóval Caroline nagyszerű évek elé fogsz nézni az egyetemen – mosolyogta felé a nő. – Nagy kár, hogy egy ilyen szervezőt veszítünk el.

- Biztos vagyok benne, hogy vannak még palánták itt – kacagta a lány, de nagyon jól esett neki az elismerés. 

- Egyik sem lesz olyan ügyes, mint te.

Caroline meglepődve pillantott a megjelenő férfira, aki mellé lépve a derekára tette kezét.

- Elnézést hölgyeim, de még nem is volt alkalmam táncolni a partneremmel – mosolygott a többiekre, akik csak összemosolyogtak. Caroline bocsánatkérdően nézett rájuk, de hagyta, hogy a férfi elvezesse. 

- Azt hittem, csak kimentettél – nézett rá méltatlankodva, miután ő az asztal felé vette az irányt, de Klaus megfogva kezét visszarántotta. 

- Kimentettelek egy nagyon jó és valós indokkal. Táncolnál velem?

Nem kellett győzködnie a lányt, szerencsére Caroline nagyon szeretett táncolni, így az mosolyogva bólintott. Klaus megforgatta őt, a lány pedig kuncogva rakta kezét a férfiéba. Nagyon szeretett a hibriddel táncolni, hisz a mai fiatalokkal ellentétben – teljesen mindegy hogy megtanulja-e vagy sem – már rutinos volt és jól mozgott. 

 

- Nem unatkoznak – motyogta a férfi vállába, mikor meglátta Damon-ékat. 

- Jól érzik magukat, köszönd magadnak – mosolygott rá Klaus. – Ahogy mindenki más is jól mulat. Le a kalappal, ügyes vagy.

- Köszönöm – büszkeséggel a hangjában emelte fel fejét, mire mindketten elnevették magukat. – Nem aggódsz Valentina miatt? – komorodott el később és a hibrid szemeibe nézett. Ugyan egy arcizma se rezdült, mosolya töretlen maradt, csupán a szürke szemek villantak meg egy pillanatra, és árnyalatnyival komorabb lett.

-Miért rontod el az estét?

- Nem akarom elrontani, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

- Hogy érzed magad? – immár ő is komolyan nézett le a lányra, táncukat viszont folytatták. 

- Furcsán. Furcsán, de jól. Olyan… önmagamnak – Caroline nehezen találta a szavakat, amellyel kifejezhetné állapotát. – Ami valljuk be az utóbbi hetekbe nem mindig volt mondható rólam. 

- Egy igazi idiótát teremtettem – pattant fel hangja, a lány pedig értetlenül pislogott. – Tyler hogy hagyhat ki egy ilyen alkalmat, hogy így lásson téged? Boldognak, elégedettnek, és gyönyörűnek. 

- Terelni próbálsz? – állát újfent a kezére támasztotta, ami a férfi vállán pihent. Csak azért fordította el fejét, hogy ne lássa mennyire zavarban lett a bóktól. Tyler említésére azonban összeszorult mellkasa. Hiányzott neki a fiú, de az utóbbi időben olyannyira le volt foglalva minden mással, hogy nagyon gondolni se tudott rá. Bűntudata volt emiatt. 

- Holnap majd foglalkozunk a bajjal. Most élvezzük ezt az estét, amit szerveztél – elmosolyodta magát Klaus játszott lelkesedésére. 

- Köszönöm – lehelte az előbbi bókáradatra célozva. 

- Zavarba hozlak? – lehelte a lány füléhez hajolva, arcát szinte annak göndör fürjeibe temette.

- Gyakran – vallotta be nyelve, mikor megérezte nyakán a hibrid leheletét. Próbálta figyelmen kívül hagyni a borsódzást, de kirázta a hideg. Ilyen közelségből a férfi megérezte reakcióját, és vigyorgott rajta. Nagyon is imponált neki, hogy így hat rá. 

- Pedig ez nem egyszerű bók – nézett a lány arcára, de az nem merte felé fordítani a fejét. – Valóban ilyennek látlak, és őszintén megmondom, hogy ez áll a legjobban. 

- Mindenkinek a mosoly áll a legjobban! – nevette el magát a gyermeteg tényen. 

- Nekem is? 

- Igen, neked is – Caroline tisztába volt vele, mindenképpen kiakarja belőle erőszakolni, hogy fényezze az egóját. Elkövette a hibát, hogy felemelte fejét, így bele kellett néznie a szürke szemekbe. Lélegzete elakadt, a megvilágítás hatására a kék szemek csillogtak, majdhogynem ragyogtak. Hogy nem vette eddig észre, hogy a csodálatos szemek tulajdonosának mennyire sok oldala van? Mindegyik része tükröződik tekintetében, de a gyengéd pillantást csak ő vette észre. Csak ő látta, mert csak neki szólt. 

Klaus nem tudta megállni, hogy ne emelje fel kezét és ne simítson végig Caroline selymes bőrén. A lány ajkai elnyíltak, ahogy az ujjak végig cirógatták arcát, majd állát, és szemei megrebbentek. Észre se vette mennyire közel volt a férfi ajkaihoz. Akarta, hogy megcsókolja, itt és most. A hibrid látta vágyát a kék pillantásban, de nem akart ostobaságot tenni. Elmosolyodta magát és távolabb húzódott a lánytól, de a lassú táncukat nem szakította meg. 

- Miért… - kezdte rekedten a lány, Klaus pedig a homlokához szorította ajkait, majd fejét lentebb hajtotta és halántékára suttogott.

- Ne rontsd el.

Caroline kihallotta a férfi hangjából az elfojtott érzéseket, szinte rekedtessé vált tőle, e mellett ölelése görcsössé vált. Alig érezhetően bólintott, és bár nem akarta, de szemei elhomályosultak. Kellett pár pislogás, mire letudta gyűrni a könnyeket. Hülyén érezte magát. Még is mit akar ő tőle? Ha a helyzete megoldódik, vagy legalább is eljutnak arra a szintre, amikor már a hibridre nem lesz szükség ő visszamegy New Orleans-ba. Talán soha többé nem látják egymást, bár ez azért nem annyira biztos, hisz az örökkévalóságig összefuthatnak, legyen bármekkora a világ.

Még táncoltak egy kicsit, visszazökkentek a valósága, és kissé el is távolodtak egymástól. De a hangulatuk már koránt sem volt olyan, mint előtte. Caroline nem akart megszólalni, amúgy se tudna mit mondani a férfinak, aki szintén ezen az állásponton volt. 

Végül leültek a korábbi asztalhoz, ahonnan már Elijah-ék is eltűntek, táncoltak, Damonék pedig leléptek. Klaus hamar italt hozott a lánynak, de ezen kívül nem beszéltek. Mindketten visszafogottabban mosolyogtak a másikra, és inkább a táncolókat figyelték, vagyis inkább Stefanékat, és az Elijah párost. 

- Mit gondolsz? Elijah és Kathrine valóban képesek lennének egy kapcsolatra? Együtt? – fordult elgondolkodva a hibrid felé, aki nem vette le szemét a Petrova nőről. 

- Nem tudom – hangja őszintén csengett. – Talán képesek lennének félretenni a múltat. De most Katerina ember. Ismét egy akadályozó tényező. E mellett Elijah vissza fog térni New Orleans-ba. De ostoba, ha magával viszi.

- Talán a te áldásodat várja – vetette fel óvatosan. – Nem akar veled összeveszni, de szeretne együtt lenni vele. Nem akar egy örökkévalóságon át Kathrine elé állni, akármikor megjelensz, mert fél, hogy kitöröd a nyakát. Még akkor sem, ha megérdemelné – motyogta inkább csak morcosan magának, majd tovább kortyolgatta pezsgőjét. 

- Szerinted meg kellene neki bocsánatom? – hangja felháborodott és értetlen volt. Caroline is unszimpatizált vele, erre ő tereli a tiszta lap felé? 

- Nem ő érdemli meg a megbocsátást! – hajolt felé hevesen. – Hanem te.

- Ezt nem értem – rázta meg fejét.

- Talán a te lelkednek kell a megnyugvás. Természetes, hogy aggódsz, egy ilyen nő mellett hülye is lenne az, aki nem lenne óvatos. De talán az kell, hogy te is tovább lépj. Nem miatta, hanem magad miatt. Biztos megnyugodnál, ha tovább lépnél.

- Tévedsz – bökte ki morcosan. Caroline sóhajtva dőlt vissza székébe, úgy érezte ma már nem fog normálisan beszélgetni a férfival. Lám, még is csak hasonlítunk… mindketten morcik vagyunk, ha nem kapjuk meg, amit akarunk. A szőke vámpír majdnem homlokon csapta magát, amiért úgy érezte a viselkedésüket lealacsonyíthatná egy gyerek szintjére. Tudta, hogy a férfi is megakarta csókolni őt, de vannak olyan tényezők, amik még is csak megakadályozták mindkettőjüket abban, hogy megtegyék. Most pedig mindketten dúlnak-fúlnak. 

Indulatosan fordult Klaus felé, hogy legalább rajta levezethesse egy kicsit az indulatait, de nem volt ott. Értetlenül nézett szét, de sehol nem látta. Sértetten húzta fel szemöldökét, majd a tele poharakra esett pillantása és maga elé húzta őket. Neki is kijár a lazítás. 

-Köszönöm.

Felkapta fejét, majd elmosolyodta magát Elijah hálás szemeibe nézve.

- Azt gondolom, ha valaki, akkor te tudsz rá hatni.

- A reakciója alapján nem voltam meggyőző – pislogott laposakat rá, kezdett álmosodni. 

- Idő kell neki, hogy elfogadja az álláspontod. Megszokta, hogy mindenki vakon követi őt és egyetértenek vele, még akkor is, ha nincs igaza. De téged nem fog elhallgattatni. 

- Ez egy jó jel – vonta meg vállát, majd a harmadik pohárért nyúlt, amit lehúzott. 

- Csak óvatosan a mennyiséggel – intett felé apró mosollyal az ős.

- Remélem jól éreztétek magatokat – mosolygott rá a lány. Elijah lelkesen bólintott, habár eleinte el se akart jönni. 

- Nagyszerű bál volt, Caroline, nem is gondoltam volna rólad, hogy képes vagy ilyesmire!

Kathrine is megjelent, Caroline csak megforgatta szemeit gőgös megjegyzésére. Az ős elköszönt tőle, ideje volt, hogy távozzanak. Pár perccel később Klaus is visszatért a lányhoz, aki nem vonta kérdőre merre volt, habár a nyelvén volt a kérdés. De akármikor kibökte volna, mindig magára szólt, hogy semmi köze hozzá, ahogy Klaushoz sincs. 

-Indulhatunk, Kedvesem?

Klaus mosolygott, azonban távolságtartó volt, tekintete pedig komor. Caroline még szeretett volna maradni egy kicsit, de érezte, hogy ideje menni. Bólintott a férfinak, majd pár gyors búcsúzkodás után a kocsihoz indultak.

Egész úton nem szóltak egymáshoz, Caroline-t már kezdte zavarni ez a kínos csönd. Végül rájött, nem tud mit mondani neki. Szomorúan felsóhajtott, azt hitte már túl lépett ezen a ponton, hogy ne tudna valamit kibökni, ami elütné a feszültséget. De rájött, még mindig nagyon nagy a távolság közte és a hibrid között. Még mindig nem tudja, melyik a határ, amit nem érdemes nála átlépni. Nem is igazán ismert a férfira, azt hitte ők sosem hatják meg a dolgok, de tévedett. Ha Klaus-ban ugyanazok az érzések kavarodnak, mint benne, akkor bajban vannak. Nem is kicsiben.

- Nos? – kérdezte halkan, és magára erőltett egy mosolyt, mikor megálltak a Forbes ház előtt. – Félresikerült egy randi volt?

- Nem ártott volna, ha az este nagy részét veled töltöm, ha ez az lett volna – mosolygott rá, ugyanolyan erőltetetten. 

- Akkor lesz következő alkalom? – elnyomta magában a reménykedést. 

- Kérdezd meg holnap – Caroline összevonta szemöldökét, végül grimaszolt mosollyal bólintott. 

- Caroline – szólt rá, miután kipattant a kocsiból. – Nem akarok így elválni – hangjában sötét, elégedetlen tónus volt. 

- Te is tudod mit kéne tenned hozzá – rántotta meg vállát. Valahogy érezte, hogy a férfi nem fog felé lépni, bár belül reménykedett. 

Remélte, hogy amíg elér az ajtóig a hibrid utána megy és megcsókolja, bocsánatot kér tőle, és boldogabban fog indulni a holnapi napja. Ez azonban nem történt meg. Szomorúan csukta be maga után az ajtót, majd a szobája felé vette az irányt. Levágta maga mellé a levetett cipőjét és aludni készült. Azonban ajtó kopogást halott. Összeráncolta homlokát, majd vigyorogva ajkába harapott.

Gyorsan az ajtóhoz suhant, hogy kinyissa, és sejtése majdnem be is igazolódott, de nem a várt férfi állt odakint. 

-Tyler?

folytatás