16. fejezet

A fejezet szerintem nagy Klaroline jelenetekkel van tele, szóval örüljetek!

-Ezt nem tudom elhinni! Hogy lehetsz ilyen szemét?

Caroline mindent a férfi fejéhez vágott, már percek óta csak szidta a hibridet. Idegesen rótta a köröket előtte, aki csak mosolygott rajta. Imádta, mikor a lány pufogott, olyankor egy dühös kiscicához tudta hasonlítani. 

- Egy pillanat! – szikrázó, lángoló szemekkel torpant meg előtte, majd ujját vádlón felé nyújtotta. – Mindent hallottál?

- Csak, amit nekem szántál – vonta meg vállát hanyagul. Jobb, ha nem tud róla, így is kiborult. Számára is döbbenetes volt, mikor egyszer csak meglátta tegnap reggel a lányt, de mivel a test mozdulatlan volt és még mindig ugyanolyan halott, úgy gondolta csak is Caroline szellemét láthatta. Úgy döntött egyelőre nem szól senkinek, de még neki se, nem volt biztos benne, hogy mit jelenthet ez, hisz még sose találkozott szellemekkel. Neki nem volt meg a képessége hozzá, hogy lássa őket. 

- Oh, te jó ég még szerencse – sóhajtott fel, majd megkönnyebbülten túrt bele hajába. – És mióta? – zavarodottan nézett rá, és még jobban bosszantotta Klaus nyugodtsága. 

- Tegnap óta.

- Lehet, hogy nem mindent hallottam,  – Klaus úgy tervezte, ha már elhallgatja az igazság nagy részét, ezzel megkímélve a lányt, megenged magának egy kis gonoszkodást – de az a kéjsóvár nézés,amivel illettél engem nem régen valamit elindított bennem…

- Klaus! – zavarában arcára kapta tenyerét, miközben hangosan felkiáltott. – Nem elég kellemetlen ez így is?

- Miért érzed magad zavarban, kedvesem? Tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok. És szellemmel még nem csináltam…

- Gusztustalan vagy, és szemét és én még elkezdtem másképp nézni rád! – mérgesen elkapta fejét, legszívesebben a férfinak ugrott volna, hogy kitekerje a nyakát. Klaus természetesen mindent tudott, bár sok párbeszéd értelmetlen volt neki, nagyjából kikövetkeztette a beszélgetéseket. És a lényeg valahogy mindig az volt, amit a szőke lány mondott. 

- Miért, hogyan nézel rám? – élvezetes mosollyal félrebiccentette a fejét, és végig mérte a lányt. Szórakoztatta Caroline kiakadása, ami teljesen jogos volt a részéről. Kicsit rosszul is érezte magát, amiért átverte őt, de sokkal inkább érdekelte, hogy miket mond ki, amit neki sose merne. Nem tudott túl lépni a kellemes érzésen, ami átjárta, mikor Car róla beszélt és egyáltalán nem elítélően. Vitába akart szállni vele, mikor a Lexi-nek nevezett illetőnek azt ecsetelte, miért ilyen, bosszantotta, hogy Caroline a lelkébe vájkál, még ha nem is közvetlen neki szól. Végül tovább hallgatott. Sokszor,majdnem hangosan felnevetett, mikor Kathrine-t hallgatták, ő pedig még a lányra is koncentrált, aki kiakadva ordibált mellette. Tudta, itt az ideje, hogy végre elárulja hallja őt, különben előbb-utóbb nem tudja majd tartani magát és biztos felnevet. És különben is, azok után, amiket mondott róla, nem akarta tovább átverni. 

- Most már sehogy! – dobbantott mérgesen lábával a szőke lány. – Adj hálát mindennek, hogy most halott vagyok, különben most megölnélek. Persze, csak átmenetileg – rántotta meg vállát, mire Klaus elnevette magát. 

- Olyan dolgon akadsz ki, amin nem kellene. 

- Nem kellene kiakadnom? – fordult felé összeráncolt homlokkal.

- Ne idegeskedj, drágám, árt a szépségednek! – szokásos, bájos vigyorát erőltette arcára, majd ellökte magát a kőtől, és elindult. Nem nézett fel, mikor elhaladt a karjait összefonó, duzzogó lány mellett, aztán úgy döntött még egy kicsi belefér. – De köszönöm, kedvesem – Caroline hátrébb húzta fejét, a közelítő férfi elől, aki negédes mosollyal az arcán, suttogott bele a lány fülébe. – Nagyon tetszik, hogy attól függetlenül ki vagyok, helyesnek tartasz. 

- De egy egoista… - Caroline szánakozóan felnevetett, majd lefagyott arcáról a mosoly, mikor rájött, ezt neki sose mondta. De akkor ezt honnan tudná? Ha csak… megpördült, hogy mérgesen beolvasson a férfinak, de addigra az már nevetve elsietett a robbanó bomba elől. – Hogy lehet valaki ennyire aljas? – mérgesen trappolt be a házba, ő nem fogja ennyiben hagyni a dolgokat. – Ezt nem hiszem el, hogy így átvert! Kitudja, bármit mondhattam volna, a kedves, drága Klaus pedig szépen végig hallgathatta… micsoda egy perverz! 

- De azért helyes egy perverz – szólt rá válla fölött, miután meghallotta, hogy a lány dühösen utána viharzott. 

- Tűnj a szemem elől! – fakadt ki Caroline és morogva sietett volna el a férfi mellett, mikor bementek a szobájába. Azonban a látványra mindketten megtorpantak. 

Elijah Kathrine-nel volt, nem is akárhogy. Az ember első ránézésre azt mondaná egy szerelmes pár, akik egymásba feledkeztek, de a nézők pontosan tudták, hogy másra megy ki a játék.

- Kétlem, hogy Caroline erre szeretne ébredni – jegyezte meg gúnyosan Klaus és az ajtófélfának dőlt. 

- Miért pont az én testem mellett kell smárolniuk? – hőbörgött a lány. 

- Niklaus… - Elijah nyugodt arcán némi zavar lépett fel, de Kathrine csak mosolygott. 

- Kifelé – mondta nyugodtan, mindenféle érzelem nélkül. Nem kellett kétszer mondania, ugyan a Petrova lány tudta, hogy Elijah védelme alatt áll, Klaus még nála is erősebb. Nem kockáztatta a saját épségét. Elijah pedig csupán szolidaritásból tette azt, amit mondott neki öccse. Ő maga is szégyellte egy kicsit magát, hogy pont abban a szobában ragadták el az érzelmei, de Kathrine bűverejének nem tudott ellenállni. 

- És most? – tárta szét kezeit Caroline tanácstalanul.

- Miért nézel rám? – pislogott rá Klaus ártatlanul.

- Van valami ötleted? Vagy terved? Neked mindig van… - a szőke lány lehuppant az egyik fotelbe, majd ránézett saját, foszlani kezdő testére. – Ez durva. 

- Mit vársz tőlem, mit tegyek? Bármennyire is meglepő a tény, de csodára én se vagyok képes – Klaus hangulatát elvágta az előbb látott kis incidens, visszacsöppent a szörnyű valóságba. 

- Nem csodát várok tőled, csak… valamit – mélyet sóhajtott, bár tudta, hogy segítséget csak a boszitól várhatna, aki viszont kivételesen csöndbe van. Mióta meghalt megszűnt a folyamatos nyomás is a fejében, nem érzi magát furcsán, és minden rendben van vele. – Az a Claire vagy ki szerinted tényleg felakarja oldani az esküt? Minek, ha már meghaltam? Nem tudna róla? 

- Biztosan tudja, és ha még mindig keresi a mágikus helyet, az az jelenti, hogy tud valamit. Talán nem számít hogy halott vagy-e vagy sem. 

Inkább csak magának mondta, mint sem a lánynak bíztatásképp.

- Tudod, reméltem, hogy ott lehetek a nyárnyitó bálon – kezdte Car szomorú mosollyal. – Mikor még tartották nem mehettünk, csak belógtunk, de hamar elkaptak minket. Most pedig végre ott lehetnék. ráadásul még nekem is kellene szerveznem, erre egy ilyen dolog közbe jön! – bosszúsan csapott combjára, mire a hibrid meglepődve ráncolta homlokát. 

- Mintha a saját halálodat valami egyszerű kis malőrrel hasonlítanád össze, pedig azt hiszem ennél rosszabb helyzetben nem is lehetnél. Az hogy meghaltál, elég hátráltató tényező abban, hogy megjelenjen, nem gondolod? 

- De, de persze nem így értettem, csak… elakartam menni. Elég fontos, de ez is csak amolyan álom a saját kis rózsaszín világomban – saját magán nevette el magát, de Klaus nem osztozott jókedvén. 

- Tudsz örülni az apró dolgoknak is. Nem hiszem, hogy ez negatívum lenne – osztotta meg véleményét elkomorulva. 

- Te kivel beszélgetsz? 

Mindketten felkapták fejüket Stefan döbbent hangjára. A Salvatore fiú furcsállkodva meresztgette szemeit a hibridre, aki ártatlanul pislogott. Markába temette mosolyát, tudta, ha a lány tudtára adja, hogy hallja, előbb utóbb más is ráfog jönni. Csak nem tartják bolondnak, hogy magában beszél. Oldalpillantást vetett Caroline-ra, aki megvonta vállát és a vámpír felé intett fejével, jelezve neki, hogy mondjon neki valamit. 

- Látom Caroline szellemét – vonta meg vállát, mintha természetes lenne, pedig ő se értette, ez hogyan lehetséges. – És éppen nagy drámai depresszióval adja elő, hogy ki kell hagynia a bált, a bekövetkező halála miatt. 

- Utállak – sziszegte neki Caroline, mire a férfi elnevette magát.

- Tudom, hogy szeretsz, kár tagadnod.

Caroline megforgatta szemeit erre. Nem ismert Klaus-nál egoistább és gátlástalanabb személyt. 

- Mióta látod őt? – Stefan nagyokat pislogott ezen. – Nem kellett volna elmondanod nekünk?

- Mióta tartozok elszámolással nektek? – Klaus halkan felnevetett a számonkérésen. – Egyébként csak tegnap óta. És ő is szinte csak most tudta meg, hogy végig hallgattam minden egyes monológját.

- Befejeznéd?! – háborogva trappolt a férfi mellé, aki vigyorogva húzódott arrébb, habár a lány most nem bánthatta őt. Na, egyébként sem. 

- Ne haragudj drágám, nem akartalak megbántani, de revansot vehetsz majd – célzatosan mérte végig, ugyanazzal a fellobbant vággyal a szemében, amivel nem is olyan rég, még a lány tekintetében lobogott. Caroline fintorogva összerázkódott, mintha már a gondolattól is kirázta volna a hideg, de inkább elfordította fejét. 

- És hogy van? – érdeklődött Stefan, még mindig döbbenten. 

- Mihez képest? Hogy Klaus nagyon, de nagyon megbízható barátja elárult minket és meghaltam, vagy ahhoz képest, hogy a boszi most kivételesen nem nyaggat? 

- Háborog, ahogy szokta – válaszolt helyette a férfi mosolyogva. Stefan halványan vigyorogni kezdett, ez jót jelentett. 

- Mindent megteszünk, amit csak tudunk – bíztatta Stefan hangosan Caroline-t és arra nézett, amerre sejtette.

- Tudom, hogy mindent megtesztek – Caroline örömtelien, megható tekintettel meredt a fiúra. 

- Mérges, amiért ennyit szerencsétlenkedtek – jegyezte meg Klaus, mire Car dühösen felé nézett.

- Hagyd abba!

Stefan a férfi szórakozott vigyorából tudta, hogy nem azt tolmácsolta, amit a szőke vámpír mondott, e mellett már nagyon jól ismerte barátját.

- Elena és Damon kimentek Bonnie elé. Talán ő tud segíteni nekünk valamiben.

- A kis Bonnie Bennett ügyes, de kétlem, hogy értene az ilyesmihez – legyintett játszott szomorúsággal Klaus. 

- Bonnie biztos tud segíteni! – bólogatott lelkesedve a lány. Klaus lesújtó pillantást küldött felé, majd visszafordult Stefan felé. 

- Katerina elment már?

- Igen, Elijah hazavitte – grimaszolt mosolyogva. – Hát, a bátyád nem unatkozhat. 

- Nem érdekel Elijah magánélete – morogta Klaus. - Mindig is érzett valami Katerina iránt, amit a nő ki is használ. Nem tudom eldönteni, hogy csókoljak neki kezet a különleges tehetségéért, amivel egy pillanat alatt bármelyik férfit térdre kényszeríti vagy csak egyszerűen öljem meg, mert a testvéremnél is elérte ezt. Nehéz döntés – a végére vigyorogni kezdett, Stefan pedig megrázta fejét.

- Talán Kathrine is érez iránta valamit. Úgy értem, ahogy ránéz… még sose láttam ilyet a szemében. 

- Ahogy a tiédben sem, amikor Rebekah-ra nézel – csattant fel Caroline. – Pedig tudom milyen, amikor szerelmes vagy, de ez más… 

Klaus a lányra sandított, mire Stefan-nak leesett, hogy valószínűleg kinyilvánította véleményét ő is. 

- Mit mondott?

- Hogy Katerina egy cafka, akit ki akar kinyírni. És, hogy nem szabad benne megbíznunk. 

Klaus habozott egy pillanatig, mielőtt válaszolt volna, akit Caroline ezúttal nem ugatott le a hamis mondat miatt, hanem csak elismerően biccentett. Ebbe nem volt semmi olyan, amit letagadott volna. 

- Rebekah utána néz ennek az ötágú csillagnak. Ha Claire-ék is keresik, akkor sokat még ők se tudnak. 

- Helyes – biccentett felé a hibrid.

- Egy pillanat...!

- Kedvesem, ne…. – kérlelte őt szúrósan Klaus, de Caroline akkor is kimondta felcsattanásának okát.

- Rebekah ne az én ügyemmel foglalkozzon, hanem a bállal! Mivel én most nem vagyok olyan helyzetben, hogy szervezzek, ezért neki kell! Egyébként is megkértem rá, szóval azt csinálja, a többit pedig majd elintézzük mi!

- Mi? – Klaus meglepődve pillantott a többes szám hangzására, majd célzatosan a lány testére nézett. – Már nem azért, hogy ismét az érzékeny lelkivilágodba tiporjak, de szerintem te most nem mész sehová. Információkat kutatni pedig pláne nem. 

- Ric említett valami olyasmit, hogy itt a szellemvilágban sok mindent ki lehet deríteni, csak a szellemek nem valami szószátyárok – Caroline megforgatta szemeit, de majd ő kifaggatja azt, akit kell. Csak találja meg! 

- Ha találkozol Kollal, mond meg neki, hogy puszilom!

- Bunkó! – artikulálta szúrós szemekkel méregetve az ősit. – Halottról vagy jót vagy semmit!

- Nem mondtam csúnyát – ártatlan szemekkel pislogott fel rá a férfi, nem értette, most mi rosszat mondott. 

Stefan sokszor értetlenül nézett és csak következtetni tudott, hogy Caroline éppen mivel ingerelheti a férfit. Titkon mosolygott ezen, hisz már mindannyian ismerték annyira a hibridet, hogy tudják mennyire alacsony a tűrőképessége. Talán egyedül Caroline-nak viseli el, ha bármit is mond neki. Mindenkit elér a végzete, ugye Klaus? 

A hibrid ugyan óvatosan méregette Salvatore-t, miután az fülig érő mosollyal pislogott rá. Megrázta fejét, számára itt már mindenki furcsán viselkedik. Előbb Stefan és Rebekah, majd Eijah és Katerina? Mindenki megbolondult, csak ő józan még? 

A nap további részében a szobában gubbasztottak, ugyan a két férfi elfogyasztott egy kis vért és némi alkoholt, de jobbára csak beszélgettek. Caroline számára bizarr volt, hogy pont abban a szobában, ahol ő fekszik holtan, de úgy tűnt ezt csak ő zavarja. Klaus és Stefan is úgy tettek, sőt szinte mindenki, mintha csak aludna. Pedig semmi esély nem volt rá, hogy ő még élni fog. Ugyan Valentina-nak kellett volna a teste, de azóta megszűnt a hang a fejében, hogy meghalt. Ugyanúgy érezte magát, mint a nyár eleji buli előtt, két hete, könnyednek, természetesnek és csak ő volt egyedül. 

Már javában lement a nap, mikor hallották, hogy Damonék visszatértek. Nem kellett sokáig várniuk, Elena mellett Bonnie lépdelt, bár nagyon frusztrált volt. 

- Sziasztok!

- Nincs változás, ugye? – érdeklődött aggódva Elena és leült barátnője mellé, majd végig simított szürke, jéghideg kezén. Nem kellett senkinek válaszolnia, hisz maga is láthatta. 

- Hello Bonnie – mosolygott rá Stefan, Klaus csak biccentett felé. – Örülünk, hogy vissza tudtál jönni.

- Hamarabb kellett volna szólnotok mindenről – vádlón nézett szét mindenkin, bár Elena már megkapta az osztást a kocsiban idefele jövet. – Úristen! – suttogta, mikor meglátta legjobb barátnőjének halott testét. 

- Most legalább csendes – motyogta Damon, amolyan pozitívumként látva a dolgokat. Nagy sajnálatára erre senki nem volt vevő. – Caroline olyan, mint egy túlpörgött duracell nyuszi. Kellemesebb a társasága így. 

- Tudsz valamit tenni boszi? – kérdezte Klaus, miközben italát kortyolgatta. Nem gondolta, hogy ő tudna bármit is tenni, még akkor sem, ha elismerte nagy ereje van. 

- Már Jeremy-t is visszahoztam egyszer, de ő ember. Nem tudom, hogy vámpírok esetében hogyan működik ez, és voltak következmények. Jeremy elkezdte látni a holtakat, nem tudom, ha sikerülne Caroline-t visszahozni, annak mik lehetnek a hátulütői. 

- Oh, már így is peches vagyok, eggyel több dolog mit se számít! – legyintett Caroline, bár nem szabad lett volna figyelmen kívül hagynia azért ezt. – De nem maradhatok halott, hogy most már csak egy egoista, öntelt hibriddel beszélgethessek… 

- Megkíméllek, hogy erre most nem válaszolok előttük – Klaus vigyorogva hátra hajtotta fejét a széken, mivel a lány mögötte állt. – De majd behajtom!

- Tudod mit Klaus? Ha élni fogok, és remélem, hogy igen akkor majd mindent megbeszélünk, de egyelőre egy dologgal foglalkozzunk! – a vége majdhogynem kétségbeesés sikításba fulladt.

- Azt hittem örülsz neki, hogy leplezetlenül bámulhatsz és hogy bármit mondhatsz, mert úgy se hallom – a hibrid élvezte a lány kínlódását. 

- Megkíméllek, hogy erre most nem válaszolok – ismételte flegmán a lány, mire a férfi elnevette magát. 

Stefan közben elmagyarázta az értetlenül állóknak, hogy Klaus az egyetlen, aki látja Caroline szellemét. Miután összeszedték magukat a döbbenetükön, Bonnie elővette a több száz oldalas, vaskos varázskönyvet és letérdelt Caroline mellé. 

-Nem tudom, hogy működni fog-e, de megpróbálhatom – suttogta, majd felsóhajtott és behunyva szemeit, mormolni kezdte az ismeretlen, idegen szavakat. 

Mindenki csendben hallgatta, figyelve, hátha történik valami. Klaus Caroline-ra nézett, aki percek múlva is csak feszülten várta, hogy érezzen valamit. Megrántotta vállát a hibrid kérdő tekintetét látva. 

- Nem jó – sóhajtott fel sejtelmes mosollyal. – Caroline még mindig szellem. 

- Várjatok egy kicsit… - motyogta ismét halkan Bonnie, majd tovább folytatta. 

Caroline türelmetlenül emelte a plafonra tekintetét, de semmit nem érzett. Percekig állt egy helyben, majd mielőtt megjegyezhette volna a férfinak nem tetszését, fájón mellkasához kapott. Nyögve nézett le, de semmit nem látott, csak érezte az egyre szúróbb érzés.

- Ez fáj – szisszent fel, mire Klaus mérgesen a boszira nézett.

- Nehogy elszúrj valamit – fenyegetően mordult rá, de addigra Bonnie már transzba esett és egyre erőtejesebben ismételte a varázsigét. 

Caroline felsikoltott, úgy érezte, mintha valami szét akarná tépni a mellkasát. Könnyes szemekkel nézett Bonnie-ra, majd egyszer csak meggyulladt a saját teste. Rémületében és kétségbeesésében szemei elé kapta kezét és zokogni kezdett. Remélte, hogy ez csak egy rossz rémálom, amiből felébred, de ha a teste elég, akkor soha többé nem élhet. 

- Car – suttogta neki Stefan, majd levette arcától kezeit. – Minden rendben.

- Mi…? – suttogta döbbenten, majd értetlenül körül nézett. – Mi történt? – meglepődve pillantott az ágyra, ahol a saját teste eltűnt. Elégett volna? – Várj… látsz engem?

- Sikerült – jelentette ki határozottan Klaus, majd elismerősen biccentett Bonnie felé. 

- Jól vagy? – Elena boldog mosollyal az arcán ölelte meg barátnőjét, aki habozva ölelte csak vissza. Semmi különbséget nem érzett. 

- Azt hiszem – nyögte ki nehezen, majd elnevette magát. – De jó, újra élni! Köszönöm, Bonnie!

Klaus ott hagyta a kis örömteli csapatot, neki elég volt annyi, hogy a lány újra él és jól van. Visszavonult a saját szobájába, most már megérezte a napokon át tartó virrasztást, bár ő semmit nem tett, de úgy érezte jöhet neki is a jól megérdemelt pihenés. Lekapta felsőjét, majd úgy, ahogy volt beborult az ágyba. Feje alá tette karjait, és elgondolkozva meredt a plafonra.

Az utóbbi két napban magára se nagyon ismert rá, és bár azt hitte Valentina segíteni fog a lánynak, ahogy telt az idő, egyre jobban kételkedett ebben. A tudat pedig, hogy a lány halott marad kiborította. Maga se értette miért érez elviselhetetlen, szúró fájdalmat a mellkasában és a torkában, ha arra gondolt többé nem találkozhat a lánnyal. Persze, ez a gondolata akkor megszűnt, mikor meghallotta legelőször a lány hangját, majd meg is látta, de sokszor kísértette ez az agyában. 

De most, Caroline újra él, és valószínűleg Claire és Viktor megakarják majd őt szerezni. Claire magának akarja őt, hisz ha feloldja az esküt, akkor a suttogók akárkit megszállhatnak. De hogy lehet valaki olyan ostoba, hogy magának akarja ezt? Claire ráadásul nem is vámpír… hacsak addigra nem válik azzá. Így vagy úgy, de lépni fognak, neki viszont hamarabb kell. Tudnia kell, hogy mit terveznek, még mielőtt ők tudnák, mit akarnak. 

Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy esetleg csalinak használja Caroline-t, de amilyen hamar jött, úgy el is iszkolt ez a terve. Caroline nem beszámítható a boszival a háttérben, még a végén valamit elszúrna. Legalább is a hibrid ezzel magyarázta magának a dolgot, de ha magába nézett ő maga is tudta, hogy többről van szó. Nem akarná kitenni ilyennek őt. Lassan kezdett hozzászokni, hogy reggel, este és egész nap a lány körül forognak a gondolatai. Egyébként se lenne nehéz egy ilyen problémával a nyakukon, de ez is csak egy része a dolognak. Más miatt gondol ennyit a lányra, és bár sejtette miért, de nem akarta bevallani. Úgy gondolta, hogy azzal minden megváltozna. 

A helyzetnek így kell maradnia addig, amíg Claire-éket meg nem ölni. A boszival alkut köt, hogy ne hagyja a lányt meghalni, és hagyja élni az életét, így ő is visszatérhet New Orleans-ba, hogy a saját feladatával foglalkozzon. Ezt kell tennie. El kell távolodnia Caroline-tól. El kell kerülnie őt, jó messzire, ha nem akarja, hogy ő is ugyanolyan ostoba legyen, mint Elijah. Nem akart engedni az érzéseinek, a szerelemnek pedig pláne nem. De mit tehet az érzés ellen, ha mindennapjait most már állandóan a lány köti le? 

Ugyan nem jön ki rosszul a dologból, hisz megtudta, hogy Viktor akármikor elárulná őt, és ha ennek vége ismét egy sikeres ügyet tud lezárni. De lassan kezdte azt gondolni, hogy túl nagy árba fog kerülni neki, hogy önként ajánlotta fel a segítségét. Talán Elijah-ra kéne hagynom az egészet. Ő maga is ismeri már mit tenne a hibrid, és különben is mindent megtudnak beszélni. Már holnap el kéne mennie innen. 

-Zavarlak? 

Meglepődve ült fel, Caroline félszegen nyitott be a szobába, majd hajtotta be az ajtót.

- Nem ünnepelsz, hogy élsz? – kérdezte sejtelmes mosollyal az arcán, mire Caroline mosolyogva megrázta fejét.

- Majd az is jöhet, csak előbb… - Caroline-ba benne akadt a levegő, majd levetődött az ágyra és elnézett a férfi mellett. Mély levegőt vett, összekulcsolta kezeit, majd hadarásba kezdett.  –Csak megakartam köszönni, amit tettél. Úgy értem, tudom, hogy az életmentési kísérleted nem jött be, mert meghaltam a végén, de nekem nagyon sokat jelentett már az is, hogy képes voltál az elé a veszélyes fegyver elé ugrani, hogy megvédj. Úgy értem, hogy senki nem nézné ki belőled, és sokszor én is kételkedem abban, hogy van-e jó oldalad, de az utóbbi jó pár napban kiderült, hogy nagyon is van és tudom, hogy nem akarod, hogy ezt mások is észrevegyék, de én most már tudom, de ne aggódj biztonságban lesz a titkod! 

Caroline nem volt benne biztos, hogy nem-e hadarta el olyan gyorsan a dolgokat, hogy a férfi  megértette-e. 

- Igaz, Ric-nek mondtam dolgokat, de igaza volt. Kiérdemelted, hogy megváltozzon rólad a véleményem. És… sajnálom, hogy megsérültél miattam.

- Hallottam – biccentett felé halvány mosollyal az arcán.

- Tudom, hogy neked nem árthat semmi, halhatatlan vagy, de ez a golyók még téged is kiütöttek és…

- Befejezed? – szakította félbe halkan, mire Caroline befogta a száját. Zavarban volt, hogy a férfinak köszönetet mond, sőt sajnálkozik előtte. Nem akarta, hogy gúnyt űzzön belőle a férfi, de valójában érezte, hogy nem tenné meg. Vele nem. – Én döntöttem úgy, ahogy. Máshogy is cselekedhettem volna, de… én így láttam helyesnek. Ezzel pedig mindent elmondtam – Caroline elmosolyodta magát, majd bólintott. 

Gyorsan cselekedett, mielőtt meggondolta volna magát és gyors puszit nyomott a férfi arcára. Hamar akarta megtenni, de mikor ajkai érintkeztek a hibrid bőrével, elakadt a lélegzete és csak lassan húzódott el, hogy a férfi szemeibe nézhessen. Klaus kissé meglepődött a lány tettén, majd mikor érezte, hogy nem húzódik el, felemelte kezét és végig simított Caroline arcán, majd ujjaival körberajzolta az ajkait. A kék szemek megrebbentek, de ugyanazt az akarást olvasta ki a férfi szemeiből is, amire ő vágyott.

-Üdv ismét közöttünk, Kedvesem – suttogta a férfi.

folytatás