27. fejezet második fele

Feldúlt volt a Caroline-nal való történtek miatt, pedig nem gondolta, hogy valaha megéli ezt vámpírként – illetve hibridként – hogy ő kiboruljon egy nő miatt. De tudta már az égvilágon semmiben sem lehet biztos. Talán csak ő érezte úgy, hogy az egész felfogása, és szemlélete teljes fordulatot vett az utóbbi hetekben, hiszen biztos volt benne, hogy csak ő érez mindent másnak. És kérdés sem volt, hogy kinek járt köszönet érte, illetve, hogy kit átkozhatott ezért. Nézőpont kérdése. 

-Klaus!

Bosszúsan felsóhajtott, úgy tűnt már egy szabad perce sem lehet. 

-Mit akarsz Elijah? – dörmögte orra alatt.

- Ha beszélni akarsz róla, akkor…

- Miről? –fakadt ki visszafogott indulattal, majd nyelt egyet és egy pillanatra behunyta szemeit, hogy csillapítsa pattogó idegeit. Megköszörülte torkát, majd negédes, bájos vigyorral felemelte fejét. – Miről, Elijah?

- Caroline nem árult el téged. Rosszul fogod fel, ha azt hiszed igen. 

- Csak nem ezer évet kibírtál, hogy ne kerüljön sor erre a beszélgetésre –  megjátszott mosolya és álarca azonnal lehullott a lány nevének kiejtésére. 

- Mármint…?

- Sose mondtad ki hangosan, hogy mit gondolsz a furcsa felfogásomról. Tettél utalásokat, de azon kívül, hogy láttam rajtad minden alkalommal fellobbanni a helytelenítés szikráját, sosem szóltál semmit. Miért? – várakozóan tekintett fivérére, aki egy pillanatig döbbenten állt. – Azért mert tudtad, hogy soha, semmiben nem tudnál megállítani?

- Részben – biccentett felé engedékeny mosollyal. – Oly sok harag van benned, hogy racionálisan rád nem lehet hatni. Ezért is van az, Niklaus, hogy nem ezer év kellett ahhoz, hogy elérjünk ehhez a beszélgetéshez, hanem egy lány, akit teljes szívedből szeretsz. És megenyhülj.

- A nő, akit nem szeretek teljes szívemből, épp pár napja kötött egy velős egyességet azzal a boszorkánnyal, aki a pokolban akar tudni. Ezek után miféle enyhülést vársz? Csak úgy kíváncsi vagyok – vonta meg vállát, de arckifejezéséből lerítt a lenézés és a cinikusság. 

- Lépj túl az acélkeménységű büszkeségeden – szólt rá határozottabban Elijah. – Caroline csak azt tette, amit abban a pillanatban akárki megtette volna. De biztosan állítom, hogy esze ágában nem volt téged megölni. Hadd fejezzem be! – emelte fel hangját, miután látta, hogy öccse tiltakozni készül. – Ennek több oka is van, fivérem! Az egyik, hogy ő egy meleg szívű, érzékeny, és önzetlen lány. Sosem tenne ilyet, még veled sem, aki köztudottan a legrettegettebb természetfeletti lény a világon.

- Köszönöm – Klaus kihúzta magát, mintha csak bókot kapott volna – ami számára tényleg az volt – de Elijah nem foglalkozott vele. 

- Amióta csak megjelentél, vagy egyáltalán felrémlett a neved ebben a poros, kisvárosban rettegés jár. És mindazok ellenére, amilyen szörnyűségeket tettél, kiderült, hogy nem tőled kellett félniük. De visszatérve Caroline-ra, sosem bántana téged, mert azt gondolom, hogy őrülten szerelmes beléd, amit New Orleans-i kiruccanásunk – amit hosszabb távra tervezünk – nehezebbé tesz, de Klaus, ha ő…

- Hadd szakítsalak félbe, mert már a felénél elkalandoztam – Klaus arcán a gúnyos, szórakozott vigyor eltűnt és helyét sötét tónus vette át, szemei pedig még hozzá képest is komorabbak voltak. – Caroline számomra megszűnt a minap. Akár reális vagyok akár nem, a lány megpróbált engem elárulni.  A lány, akit az egekig magasztalsz és próbálod bemesélni, hogy szeretek… 

- Mert szereted! 

- Igen, szeretem és? – Klaus-ban elpattant az a bizonyos húr, és Elijah boldog elképedését lassan a meglepetés, majd a szomorúság vette át. – És pont ezért, Elijah! Pontosan ezért szörnyűbb az, amit tett! És ha viszont szeret, mint, ahogy állítod, akkor pedig még a szörnyűnél is rosszabb. A meleg szívű, érzékeny, önzetlen lány elárulja azt, akit valójában szeret. Elég rossz bemutató film lenne belőle, ha engem kérdezel – gyors vigyorra húzta száját, majd hangja fenyegetően elhalkult. – A kis baklövése lerombolt mindent, amit oly kínkeservesen és általad oly reménybe vetett hittel megpróbáltatok elérni! Mert nem leszek olyan ostoba, szánalmas bolond, mint voltam. Látod Elijah, ez kettőnk között a különbség – mosolyogva veregette meg bátyja vállát, aki lehajtotta fejét. – Én tanulok a hibámból, míg… a te szíved örökre gyenge lesz és egy gerinctelen Petrova fogja irányítani. 

- Már olyan közel voltál – suttogta, miután Klaus indulatosan neki ment vállának, kifele menet. 

- Sosem leszek olyan, mint amire te vágysz – fordult vissza és végig mérte őt. – Sosem leszek már olyan, mint emberként. Se Caroline-nal… se a gyerekkel. 

- Egy cseppet sem érdekel egyiknek az élete sem? – sóhajtott fel lemondóan és állta öccse zord tekintetét.

- Claire-nek nem számít Caroline. Miattam jön. Hayley pedig megkapja a támogatásomat. De itt véget ér a történet. 

Elijah megtörten sóhajtott mélyedt, majd követte testvérét a nappaliba. Mindketten meglepődtek, mikor Rebekah mellett ott állt Viktor. Kifejezéstelenül bámultak egymásra, majd Klaus karba fonta karjait, és magára erőltetett egy mosolyt.

- Sikerült? 

- Estére itt lesznek. Azt mondtam nekik, hogy Caroline és te a pincében lesztek. És hogy fogalmatok sincs, hogy hol vagyunk. 

- Nagyszerű – a hibrid összecsapta kezeit, kajánul mosolyogni kezdett, hogy végre megleckéztetheti a nőt saját kezüleg. Már csak meg kell várnia az estét! 

A terv, amit kigondolt Klaus jónak tűnt, és minden eshetőségre felkészült. Lendületes, nyugodt léptekkel sétált a pincéhez, egy csepp feszültségről nem árulkodott arca, hol ott több dolog is kavargott fejében. Egyáltalán nem Claire miatt aggódott, egy egyszerű nyaktöréssel elintézi az egész hercehurcát, David-et is megleckézteti, Viktor pedig még talány volt számára. Egyelőre nem tudta, hogy hihet-e neki, de remélte, hogy több minden ki fog derülni az este folyamán. 

Az egyetlen, ami esetleg kizökkentette higgadt állapotából az a tudatlanság, miszerint fogalma sincs, mi van Caroline-nal. Persze, dühös volt rá, de azért remélte, hogy jól van. Rebekah felajánlotta, hogy megkeresi, furcsa mód Stefan-tól átvette ezt a fajta baráti, védelmezési ösztönt. Klaus így egy kissé megnyugodott, bármennyire is tartotta húgát egy pszichopata, sértődékeny, hisztis lánynak, elismerte az előnyeit is. 

Sietve lépdelt le a lépcsőn, majd szürke szemeit körülfutatta a gyertyáktól kivilágított kis helyen. 

- Üdv Klaus!

- Claire, örülök, hogy személyesen is találkozunk – türelmesen háta mögé tette kezeit, és végig mérte az aprócska lányt. Első ránézésre meg nem állapította volna, hogy egy igazán ördögi, szemét, önző nő de hát, ha valami megtanult az évszázadok alatt, az-az volt, hogy ne ítélj első látásra. A vörös hajú ciklon nyugodtan állt, idegeskedés nélkül hagyta, hogy a hibrid méregesse őt. David a nő mellé lépett, mire Klaus gúnyosan elmosolyodta magát. 

- Én nem örülnék ennyire a helyedben – szólal meg Viktor a hibrid háta mögött. Klaus felhúzott szemöldökkel fordult felé, majd szemei megvillantak, mikor meglátta ki áll mellette. 

- Caroline – lehelte közömbösen, mire a kék szemek megrebbentek, majd vicsorogva sziszegni kezdett fogva tartója szorítására. 

- Elkaptuk a kislányt, mielőtt bármi rosszat is tett volna – vigyorgott kéjesen Viktor, mire mind Caroline, mind Klaus gyűlölködő pillantásokkal méltatta. – Kicsit ki volt borulva Klaus, nem tudod miért? – nézett a hibridre. 

Caroline szemei megrebbentek, majd félve felnézett a hibridre. Az kifejezéstelenül, jól elrejtett érzelmekkel nézett farkasszemet a kék tenger mélyével, majd pillantása tovább esett Viktorra. 

-Öld meg. 

folytatáshoz...