25. fejezet

18+

-Szeretted őt?

Klaus-t meglepte a kérdés, bár számított rá, hogy előbb-utóbb ki válaszolnia kell majd erre is. Homloka felemelkedett kissé, majd megvonta vállát.

-Azt gondolom, hogy igen. Akkor. De már fogalmam sincs, hogy mit láttam benne – elborzadt arccal seperte le a nem létező szöszt magáról, hogy ne kelljen a lányra néznie. 

- Miatta lettél ilyen? A halála, amit nem tudtál elviselni, és esküt tettél.

- Miért az én múltamat vesézzük ki? – hangja megfeszült és éllel a hangjában fordította fejét a lányra. – Veled mit csinált? Akár inkarnáció vagy akár nem, emlékeid nem lehetnek a múltból, ha csak nem maga Emília mutatja meg neked. Szóval?

- Csak elmagyarázta Jill, hogy mit is jelent, hogy reinkarnáció vagyok – vonta meg vállát. – Emília-val nem egy vérvonalból származunk, de Valentina-val igen. Ettől függetlenül Valentina lelke reinkarnálódott Emília-ban, aztán pedig… bennem – suttogta a végére, majd felsóhajtott. – Ez nagyon furcsa. 

- Különleges - helyesbítette őt gyengéden. – A mi világunkban pedig a különleges… sokat jelent – fejezte be végül mosolyogva.

- Ha másra nem is, ez az egész helyzet legalább arra jó volt, hogy rájöjj miért történtek így a dolgok veled. 

- Te is tisztábban látod magad, nem? – Klaus értetlenül ráncolta homlokát, hisz ha a pozitívum volt ebben az egész szituációban az-az, hogy a lány megtudta mi vagy ki is ő valójában, e mellett pedig most már tudja, hogy kire számíthat igazán. 

- Majd kérdezd meg tíz év múlva – nevette el magát szomorúan. – Jelenleg össze vagyok zavarodva. Tyler, anya… Jill, Emília, Claire-ék, aztán… te – lehelte utoljára, majd megrázta fejét. – Azt hiszem jól vagyok, de… muszáj, hogy egy kicsit összeszedjem magam. És beszélnem kell Tyler-rel – tekintete némiképp megkeményedett.

- Készen állsz már rá? – kétségbe vonta, hogy Caroline már annyira erősnek érezné magát. Nagyon még el se tudta fogadni, hogy mi történt az édesanyjával, hisz egymás után következtek az események. Fel se ocsúdhattak az egyikből, mikor már következett a másik. 

- Muszáj – rántotta meg vállát, majd sóhajtva felállt. Gondolta, hogy a hibrid nem fog megnyílni neki a múlttal kapcsolatban, de úgy se fogja feladni. Csak egyelőre jegeli a faggatózást. 

- Egyedül akarsz elmenni hozzá?

- Nem tud bántani. Stefan és Rebekah legyengítették. De azért jól esik, hogy aggódsz értem – vigyorgott, igazi melegség töltötte el, hogy a férfi tényleg félti őt. Klaus először vissza akart vágni valamit, végül inkább becsukta száját és elfordította fejét a fal felé, mintha valami érdekes lenne ott. Caroline ennek örült, azt jelentette, hogy nagyon is igaza van. Ez a gondolat azonban, magával ragadott egy másikat is, ami viszont szomorúsággal töltötte el. – De igazából… - halkan, vontatottan szólalt meg, hangjában kisebb szünetekkel. – Örülök, hogy kiderült mi volt ez a vonzódás a részedről.  Most már logikus, és a miértre meg van a válasz! – csak mondandója végére merte felemelni fejét, de szemei kitágultak a döbbenettől. 

Klaus hihetetlenül dühös, szikrázó szemekkel mérte végig a lányt, és dühösen felpattanva helyéről a lány elé suhant. Caroline nyelt egyet, nem tudta, hogy mivel hozhatta ki ennyire a sodrából. 

- Nem vagyok Stefan, neked pedig nem kell eljátszanod Elenát! Nem azért történt minden, mert a régmúltban volt egy nő, akivel elvoltam! Ne hasonlítsd magad össze Emília-val, te nem ő vagy, legyen elég ennyi! 

- Miért mondják azt rád, hogy nem törődsz az érzelmekkel? Hiszen jelenleg is csak azért ferdíted el az igazságot, mert pár napja meghalt az anyám. Félsz, ha érzelmileg kiborulok mi történne. 

- Nem érdekel, hogy milyen lelkiállapotban vagy! – fakadt ki, mire Car fél mosolya az arcára ragadt. – Sose hazudtam neked, te vagy az egyetlen, akivel valaha is mindenben őszinte voltam, miért pont most hagynám abba ezt a jó szokásomat? Azért történt minden így, mert én így döntöttem. 

- Vagyis, ha az emlékeid a helyén lettek volna az este előtt is, akkor is minden így történik? –tudakolta halkan, pici reménnyel. 

- Igen, ha nem jobban – bólintott, immár higgadtabban. – Nem azért vonzódok hozzád, mert ugyanúgy nézel ki, mint Emília – Caroline szemei örülni kezdtek, csak ő nem hallotta ki azt, hogy a hibrid direkt hangsúlyozta ki a jelen időt. 

- Azt hiszem, hogy érzek valamit irántad, de nem tudom, hogy ez egyáltalán én vagyok-e – vallotta be szemlesütve. – Nem tudom elválasztani, hogy mi az, ami én vagyok és mi az, amit valaki más játszik velem. De azt hiszem… ez már több, mint hála az irányodba. Csak azt akartam, hogy ezt tudd – hangja már csak suttogásnak hatott a végére, nem kevés időbe tellett, hogy meggyőze magát, mondja ki. De ő is megkönnyebbült ettől, végre úgy érezte, hogy egy kicsit felszabadul a lelke a kimondásától. És, ha eddig a hibrid nem sejtette volna, most már biztosan tudja, hogy elcsavarta a fejét. 

Klaus meghökkent, majd nyögve fújta ki a benn tartott levegőjét. 

- Nem akartam ezt ennyire bonyolítani – mondta inkább csak magának. 

- Ha sose akartál tőlem komolyat, akkor mire volt jó az egész cirkusz? Bosszantás? Elégtétel? Bosszú? Vagy Emília miatt? Akaratlanul érezted, hogy van valami bennem? – Caroline felzaklatta magát, és egyre dühösebben emelkedett a hangja. – Mire kellett Klaus?

- Nem gondoltam, hogy beléd szeretek! – fakadt ki, mire mindketten megdermedtek. Klaus sóhajtva megmasszírozza orrnyergét, majd elfordulva halkabban magyarázni kezdett. – Reménykedtem, de sose gondoltam volna, hogy akármi is lehet kettőnk között… hiszen, ismerlek, számodra én nem a megfelelő jófiú vagyok. Szereted, vagy szeretted Tyler-t, és… csak…jó időtöltés volt – a végére megvonta vállát, majd szánakozóan nevetni kezdett. – De nem hittem, hogy eddig fajulni fog. Sajnálom. 

Caroline nézte a férfit egy darabig, egyelőre csak próbálta felfogni, amit hallott. Fejében visszapörgette az elmúlt hetek eseményeit, hogy hogyan jutottak idáig, de csak annyi jutott el a tudatáig, hogy egyre több időt töltött a hibriddel, és egyre erősebb kapcsolat fűzte hozzá.

-Én is… - lehelte, de olyan halkan, hogy még az extra hallású hibrid se hallotta meg, csak annyit látott, hogy valamit mormol. 

Halvány mosollyal, hitetlenkedve csóválta meg fejét, látva, hogy Klaus kissé világvége hangulatba került saját magától és kimondott szavaitól. Hogy lehet, hogy egy erős, ezer éves hibrid ennyire kiakadjon magától? Hiszen ő olyan amilyen, ennyi idő után, hogy tud megriadni a kialakult helyzetétől, amit részben magának köszönhet?

Annyi kérdés zúdult Caroline fejében, hogy lassan migrénje lett tőle, de a legjobb és egyben legbonyolultabb az volt, hogy miért vonzódik ehhez a férfihez? Annyira más, mint amit ő valaha is elképzelt magának, még is… egyik fiúval se tudta összehasonlítani őt, és ehhez képest, egyiknél se érezte ezt a forróságot, ami elöntötte, ha rá gondolt, vagy ha vele volt. 

Mielőtt átgondolta volna mit tesz, már Klaus testét karolta át, hátán összekulcsolta kezeit, és nyakába fúrta arcát. Mélyen magába szívta illatát, majd mosollyal arcán, hümmögve macska módjára jobban bújni kezdett hozzá. Beletelt egy kis időbe, mire megérezte a hibrid karjait magán, amik ugyanolyan intenzitással, de némileg visszafogottan, habozással öleltek vissza. 

- Ez aztán az elcseszett helyzet – szólalt meg Caroline, hogy valamelyest oldja a köztük lévő feszültséget. 

- Ez jó kifejezés rá – biccentett tartózkodó mosollyal. Klaus percek teltével teljesen megszokta az eleinte bizarr fizikai kapcsolatot, már fogalma sem volt arról, hogy mikor ölelte meg így valaki. Még is a szokatlanságtól eltérően, magától értetődően zárta ölelésébe a lány karcsú alakját, és lassan kezdte engedni, hogy teljesen elárassza a kellemes bizsergés, a melegség, ami végig futott tagjaiban. 

Caroline halkan felkuncogott, majd felemelte fejét, hogy a férfi szemeibe nézhessen. Még sose látta  - és nem is gondolta, hogy valaha látni fogja – az apró félelmet Klaus tekintetében, ami most kimondottan lerítt arcáról. A lányt elfogta a tenni akarás, hogy kezdjen valamit ezzel a helyzettel. Nem állt jól Klaus-nak a rettegés, és valamilyen szinten még rosszul is érezte magát, hogy ezt ő okozta. Igazi sajnálat fogta el, hogy a férfi ennyire fél az érzéseitől. 

Klaus egyik kezével elengedte a lány testét és végig simított a gyönyörű, fehér arcon. Caroline nem is értette, az egyik pillanatban még ott álltak egymással szemben, egymást ölelve, a férfi arcához érintette ajkait, elbújva a szőke fürtök között, a másikban pedig már orrán át kapkodta a levegőt, a hibrid ölében ülve. 

Ujjaival végig futottak a selymes hajban, majd a nyakát kezdte cirógatni, szemeit szorosan lehunyta a férfi forró csókjára. Klaus kezei nyomán szikrák pattogtak, ahogy végig futottak a kecses nyakon, a vállakon, majd sürgetően letépte az anyagot rabjáról és magához ölelte a kívánatos vámpír testet. 

Volt valami hihetetlen abban, ahogy egyik pillanatról a másikra egymásba gabalyodtak, emlékeik közül sok mozdulatsor kimaradt, cibálva, lihegve igyekeztek megszabadítani egymást ruháiktól, mintha később erre már nem lenne esélyük.

Caroline utolsó, tiszta pillanatában se tudta volna megmondani, mikor szabadultak meg végleg ruháiktól. Érezte, hogy derekába keményen vájódnak a hibrid ujjai, már túl erősen is, azonban képtelen volt ezzel foglalkozni. Még hallotta fülében az ajzott, várni nem tudó férfi nyögést, majd már csak a combját szétfeszítő érzésre tudott gondolni. Feje hátrabicsaklott a testébe hatoló hibrid lökésétől, térdei keményen feszültek a férfi oldalához. 

 A szőke vámpír gerince mentén nem a kíméletlen szeretkezés miatt futott végig a hideg, sokkal inkább az arca mellett egyre erősödő lihegés és nyögés sorozatainak egyvelegétől. Szeretett volna felnézni, hogy láthassa a férfi arcát, de tekintete homályos volt, és csak a fülében zúgó hangokat, a forró, izmos testet magán, és a combjaiba, csípőjébe nyilalló fájdalomra tudott koncentrálni.

Még is, különös, ragacsos mámor öntötte el a tudattól, hogy Klaus ennyire kivetkőzött magából pár pillanat alatt, és egyáltalán nem töltötte el félelem, a nála sokkal súlyosabb testtől, és a lassú, már-már koordinálatlan mozdulatoktól. 

Klaus valahol az agya mélyén tudta, hogy kíméletlen a lánnyal és fájdalmat okoz neki, de képtelen volt most ezzel törődni. Kezei összeszorultak a vergődő csuklón, minden erejét lekötötte, hogy teljesen magáévá tegye a lányt. Alig hallotta a pihegő, nehézkes légzést, csak annyira volt képes, hogy valamelyest jobb térdén támaszkodva felmentse saját súlyától. 

Teljesen elbódult, a finom, puha testből áradó érzéki illat és forróság megőrjítette, amitől erős hévvel törtek rá a legmélyebb ösztönök. Számára is idegen volt a hang, ami a saját torkából feltört, de leginkább az állati énjéhez tudta volna hasonlítani. Racionális gondolata nem igazán volt, zihálva emelte feljebb fejét a lány mellkasától, egészen a nyaka oldaláig csókolta a selymes bőrt.

Gerincén forró lávaként rohant le az érzés, melyet sokkal későbbre várt – bár már nem is tudta, mit gondoljon. Ahogy orra az érzékien kecses, csábos ívben feszölő bőrhöz futott, a bizsergés nem csak ágyékának irányában erősödött tovább, lüktetve bukkant fel szemfogaiban is. Két reszelős lélegzet között még érezte magában a halovány meglepetést, ahogy nyelve a megnövekedett agyarakra siklott, valahol mélyen tudta, hogy ennyire nem hagyhatja el az eszét, azonban ajkai addigra az oly kívánt bőrfelülethez értek.

Caroline halkan felsikoltott, ugyan nem csak a mélyre hatoló férfi kéjvágyától, hanem a bőrébe vájó fogak adta fájdalom miatt is. Ugyan élvezete nem a sajátja volt, ujjait a férfi szaporán emelkedő hátán nyugtatta, és elállt a lélegzete az előbb átéltektől. 

Klaus tudta, soha nem fogja tudni elfelejteni, ami történt. Sosem fogja tudni kitörölni az emléket, ahogy vadul, minden érzését beleadva szeretkezett azzal az egyetlen nővel, aki iránt valaha is valódi szerelmet táplált. Bár azt tudta, hogy ezt az aktust csak erős túlzással nevezheti szeretkezésnek, hiszen olyannyira elragadta a hév, hogy teljes mértékben képtelenné vált a lány igényeivel foglalkozni.

A hibrid többszöri, meglepő módon sikertelen próbálkozás után tudott csak megtámaszkodni az élvezettől még mindig remegő karjain, miközben, bár még nem tudta csitítani légzését, már mindenre felkészülten kereste a lány tekintetét.

Ugyan Caroline-hoz nem ért el a beteljesülés, az élmény részegítően hatott minden végtagjára, boldog elégedettséget érzett az átéltektől. Mámor. Találta meg magában a megfelelő kifejezést.

- Car, ne haragudj – találta meg hangját a férfi, miután sikeresen összeszedte magát döbbenetéből. 

- Nem haragszok – suttogta gyengült hangon, majd mosolyogva simított végig a férfi meggyötört arcán. 

- Nem akartalak bántani – nyögte ziháltan – immár saját bűntudata miatt – és fejét lassan a lány szegcsontjára hajtotta. 

- Semmi baj – simogatta meg fejét, majd a férfi tarkóját kezdte cirógatni. 

Fogalma sem volt, erre mit mondjon, még az életben nem bánt ilyen durván nővel az ágyban. – Na jó, bánt, de azt megfontoltan és nem ilyen rémisztő, eszeveszett módon, ráadásul…

Dühös homlokráncolással kapta fel fejét és pillantott a lány nyakára, amin ott virított tökéletes harapása.

- Jól vagy? – suttogta meglepetten, mire Caroline elnevette magát.

- Jól vagyok, Klaus – macska módjára vigyorogva simította arcát a férfiéhoz, és orrával dörgölni kezdte állát. – De azért… tovább is bírhattad volna.

Caroline felkacagott, a következő pillanatban már ismét foglaltak voltak ajkai, és ismét azon kellett fáradoznia, hogy megpróbáljon levegőt venni. 

***

-Mi történt, mi volt ilyen sürgős? 

Klaus még mindig zaklatott volt a délután történtek után, és úgy érezte felrobban, ha nem beszél valakivel. Ugyan megszokta már, hogy sok problémát egyedül kell megoldani, de ő maga is tudta, hogy megváltoztak a dolgok. 

- Történt valami – motyogta, majd tovább kortyolgatta a tasak vért, amit kiöntött magának.

- Azt gondoltam, de mi? – Elijah türelmesen ült le a kanapéra, habár kissé megijedt, mikor sürgős üzenetet kapott öccsétől. 

- Megharaptam Caroline-t – vallotta be és hozzá nem illő módon lehajtotta fejét.

- Mit tettél? – Elijah hülledezni kezdett, majd mély levegőt vett és feltartotta kezét. – Várj, kezd az elejéről. Mi történt azután, hogy elmentem?

- Beszélgettünk, vitatkoztunk, aztán… kicsit komolyabbra fordultak a dolgok, mint ahogy én azt valaha is gondoltam volna – a végére sikerült visszahoznia eredeti stílusát, és gúnyos mosollyal az arcán felemelte ennek örömére. – Magánügy, úgyhogy nem bonyolódok bele, ha nem sértődsz meg, aztán… megharaptam, teljesen véletlenül. Nem akartam, nem is… én voltam –vallotta be végül elkomorulva. – Teljesen elszabadultak az ösztöneim. Fogalmam sincs, hogy mi történt. De, ami még ennél is lehetetlenebb, hogy Caroline-nak kutya baja.

- A vérfarkas harapásod halálos, és Caroline-nak semmi baja? – Elijah el se rejthette volna meglepődését. 

- Reméltem, hogy te tudsz erre mondani valamit – Klaus-nak nem tetszett, hogy Elijah nem bombázta tanácsaival és információkkal, nem nyugtatta meg, amire most viszont szüksége lett volna. 

- Megkérdezzük Jill-t – bólintott felé. – Egyébként hol van most Caroline?

- A Salvatore rezidenciában. Beszélni akar Tyler-rel – a legidősebb ős elmosolyodta magát látva, hogy fivérének mennyire nem tetszik ez. 

- Elengedted egyedül, úgy, hogy megharaptad?

- Próbáltad már megállítani valamiben? Főleg, ha arról a kis mitugrászról van szó – motyogta flegmán felhúzva szemöldökét.

- Niklaus, te féltékeny vagy?

- Túl sok erőfeszítésembe került már, hogy Caroline-nak ne essen baja. Majd pont azzal buknék el, hogy a kis Lookwood bántja? Csorba esne a büszkeségem, csak ezért nem tetszik az ötlet.

- Értem – bólintott játszott komolysággal. 

- És amúgy se hiszem, hogy lenne már miről beszélniük – morogta végül csendesen, mire Elijah markába rejtette vigyorát. 

***

-Sziasztok!

Caroline kicsattanó jókedvvel robbant be a nappaliba, ahol Damonék megkövülten nézték a vigyorgó lányt.

-Valld be, hogy Klaus bedrogoztatott – Damon összehúzott szemekkel meredt a mosolygó lányra, aki erre megforgatta szemeit.

- Nem, nem csinált semmit – jó ötletnek tartotta, hogy nyakába rakott egy divatos sálat, különben most magyarázkodhatna. – Egyszerűen csak felnyitotta a szemem. Örökre gyászolni fogom anyát, és örökre gyűlölni fogom Tyler-t emiatt, de az életemet nem élhetem le nyomorúságosan. Anya se ezt akarná – mondta végül elkomorulva, majd magára erőltetett egy gyenge mosolyt. 

- Jót tesz neked Klaus – motyogta apró vigyorral Elena. – Komolyan – mondta ijedtebben mikor meglátta Damon tekintetét.

- Mindenki mekkora Klaus imádó lett az utóbbi időben – Damon megforgatta szemeit, majd felállt és feldúltan elhaladt Caroline mellett.

- Mi baja? – nézett kérdőn Elenára, aki csak legyintett.

- Idegesíti ez az egész helyzet, ami kialakult. Mostanában rossz passzba van. 

- De ugye felvidítod sokszor? – sanda vigyort küldött barátnője felé, aki csak vigyorgott rajta.

- Car – szólt a távozni, illetve a pince felé induló lány után. – Sajnálom, hogy mostanában olyan… távol kerültünk egymástól. Nagyon szeretlek és hiányzol Car! 

Megölelte a meglepődött lányt, aki mosolyogva viszonozta. 

- Minden rendben lesz Elena. Jól leszek – bíztatta őt, miután elengedte. – Idő kell hozzá, de jól leszek. 

- Még egy ilyen és felakasztom magam! – füstölögve jelent meg Rebekah, majd kis híjján fellökte az ölelkező párost, akik erre méltatlankodva néztek a szőke ős után. 

- És ennek mi baja? – legyintett utána Caroline fejcsóválva. 

- Stefan – Elena arca elkomorult, és összefonta mellkasa előtt karjait. – Caroline beszélned kellene vele. Talán te tudsz rá hatni.

- Miért? – Caroline rémülten tekintett a hasonmásra, aki szomorúan mosolygott. 

-Ezt te komolyan gondolod? – tört ki a szőke lányból, mire Stefan felsóhajtott. Tudta, hogy vele lesz a legnehezebb ezt közölni, még is, ő fogja megérteni a legjobban.

- Car, el kell mennem innen. Összezavarodtam. 

- Nem hagyhatsz itt Stefan! – kelt ki magából ismét. – Tudom, hogy miért akarsz elmenni és meg is értem, de…

- Caroline, nézd! – Stefan megragadta a folyamatosan toporzékoló lány vállait, és mélyen a szemébe nézett. – Nem akarlak itt hagyni ezekben a nehéz időkben. Szükséged lehet rám és…

- Igen, szükségem van rád! – fakadt ki. 

- Hallgass végig! Szükséged lehet rám, tudom, de van más, akire támaszkodhatsz! Itt van Elena, Damon, Bonnie-ék, akik bár mostanában jobbnak látták kivonni magukat ebből, de Bonnie mindig a barátnőd lesz. És ne felejtsük el a másik szép famíliát se! Rebekah kedvel téged, mindenben segíteni fog neked, ahogy Klaus is melletted fog állni. 

- De nekem rád van szükségem – mormolta, majd félre nézett, amikor szemei könnyesedni kezdtek. 

- Car, találkozunk még! – Stefan nevetve ölelte magához a síró lányt, és dörzsölni kezdte hátát. – Jól leszel. Erős lány vagy, és biztos vagyok benne, hogy feltalálod magad. 

- Mi lesz Rebekah-val? – kotyogta, majd megvonta vállát. – Együtt vagytok nem?

- Részben ezért is megyek el. Tisztáznom kell magamban ezt az egészet, de ígérem, hogy hívni foglak – mosolyogva törölte meg Caroline arcát, aki durcáskodott, akár egy kisgyerek. 

- Ajánlom is, különben megtalállak, és azt nem úszod meg!

Stefan nyakába vetette magát, aki mosolyogva szorította magához a lányt. Nem hazudott neki, hitt benne, hogy Caroline pár nap, esetleg hét múlva ugyanolyan lesz, mint volt. Képes lesz rá, hogy felálljon az édesanyja halálából adódó tragédiából, túltegye magát mindenen, és új életet kezdjen a fősulin. 

Caroline magára hagyta Stefant, és végre ment, ahova eredi cél vezérelte. Legalább is csak akart volna.

Feje hirtelen kezdett hasogatni, olyan villanások voltak ezek, mint egy borús napon a villámok. Összeszorította szemeit, megtorpant a folyosón és zihálva a falnak támaszkodott. Felszisszenve kapott homlokához, majd felnyögött. Kinyitva szemeit, már nem egyedül volt a folyosón.

-Ezt komolyan gondoltad?

Caroline oldalába hasogató fájdalom keletkezett, mire felkiálltva odakapott, és mérgesen a nőre nézett.

- Mit akarsz Emília vagy Valentina, gőzöm sincs, hogy melyik vagy, de tűnj el a fejemből!

- Komolyan azt hiszed, hogy ennyiben maradtunk? Csak azért mert a reinkarnációm vagy,ne hidd, hogy megkaphatod, amit akarsz! Egy a lelkünk Caroline, és osztozunk is mindenben, előbb vagy utóbb. Mivel a részed vagyok, nem is kicsi része a lelkednek, sosem fogom hagyni, hogy neked jobb sorsod legyen, mint nekem! 

- Mit akarsz? – sikoltott fel újabb adag fájdalomhullámtól, majd szúró nyakához kapott. Tudta, ez már más fájdalom, valami elindította benne a vérfarkas mérget. 

- Hogy halj meg! 

- Akkor Valentina is velem jön – sziszegte gyűlölködve.

- Kit érdekel? Te már túlnőtted ezt az életet, reméljük a következő szerencsésebb lesz mindenben. 

- Takarodj! – üvöltötte, és újult erővel húzta ki magát. – Erőseb vagyok nálad!

- Ellenem szegülsz? – a kék szemek összeszűkültek, mire Caroline-ba még keservesebb kín vegyült, és összecsuklott. 

- Jól jegyezd meg Caroline – a nő közel hajolt a szőke vámpír füléhez, majd suttogni kezdett. – Egy vámpír engem sosem fog tudni legyőzni. 

Következő fejezet...