Az eseményekhez mérten
hihetetlenül csendes és nyugodt volt a Mikealson villa. Már két napja volt,
hogy Klaus megtudta Elijah retteget titkát, miszerint nem testvérek. Mikor
legutóbb egyáltalán megjelent bárki előtt is, az Caroline-nál volt. Sydney
felhúzta, ő pedig büszkén, angolos testtartással távozott, hogy máshol élje ki
dühét. Azóta senkivel nem beszélt. Egyedül Anna tudta, hogy hol van, de ő
tisztában volt vele, hogy valami nincs rendben az apukájával így ő is sokszor
magára hagyta. Rebekah szintén inkább kimenekült a villából, és Marcel-lel
töltötte legtöbb idejét.
Elijah épp a konyhában
volt, reggelit készített Annának, és kedvesen beszélgettek.
- Szerinted apa
megengedné, hogy kiskutyám legyen? – könyökölt az asztalra a kislány
kíváncsian.
- Talán nem ez a
legmegfelelőbb időpont, hogy ezt felvesd neki – húzta el kínosan a száját. – És
különben is, ez kutya rengeteg felelősséggel jár.
- Anya azt mondta
igazából, ha elköltöznénk, akkor lehetne.
- Költözni? Anyád…
mondott neked ilyesmit? – Elijah döbbenten fordult a kislány felé, aki
megrántotta vállát.
- Még a múltkor mondta.
Neki is felvetettem ezt a kutya dolgot, ő pedig azt mondta, hogy megengedni, de
csak, ha elköltöztünk innen.
- Érdekes – motyogta,
majd megrázta fejét.
- Apa nagyon szomorú
már napok óta – vetett fel egy másik témát és arrébb lökte a színezőt. –
Rajzolhatnék neki valamit.
- Biztosan örülne neki.
De most itt az ideje reggelizned – mondta mosolyogva, majd elé rakta a hatalmas
palacsinta adagot. Annának már csak a gondolatától folyni kezdett a nyála, így,
amikor végre megkapta a kívánt adagját, alig bírt várni.
- Héj! – kiáltott fel
méltatlankodva, amikor bácsikája az utolsó pillanatban elhúzta előle.
- Hiányzik róla a
csokiszósz! De először is… irány kezet mosni.
- Nyami! – kiáltott
fel, majd elszaladt, majdnem beleütközve Caroline-ba. – Hello Car!
- Szia, hercegnő! Ne
olyan gyorsan, elesel! – szólt utána, de hiába. – Hello, Elijah.
- Jó reggelt Caroline –
mosolyogva üdvözölte a lányt, aki leült az egyik bárszékre. – Reggelit?
- Köszönöm nem, már meg
volt. Hogy vagy? – sóhajtott fel fáradtan, majd gyorsan kinézett a konyhából,
hogy Anna jön-e visszafele.
- Már két napja nem
szól hozzám. Bezárkózott a szobájába és gőzöm sincs, hogy mit művelhet. Amióta
hajnalba hazajött, csak futólag találkoztam vele, de egyszerűen átnéz rajtam.
Ez inkább gyerekes sértődésnek tűnik, mintsem mély megbántottságnak.
- Beszélek vele, már
amennyire tudok rá hatni – megrázta fejét, majd felsóhajtott. – Felhívtad
Hayley-t?
- Kétszer. De nem
hívtam őt ide vissza – jelentette ki. – Nincs szükség rá. Anna biztonságban
van, és ami köztünk zajlik most… ahhoz, neki semmi köze nincs.
- Sose védeném őt,
úgyhogy nyugodtan szidhatod, ha jól esik – ajánlotta fel mosolyogva.
- Mivel vívta ki az utálatod?
– kérdezte kíváncsian, apró mosollyal. – Az öcsém miatt? Nézd, sose volt
közöttük semmi, leszámítva azt az egy órát az életükből.
- Tudom, én csak…
egyszerűen Hayley az a fajta ember, akivel nem tudnék jól kijönni. Semmi köze
nincs ennek Klaus-hoz – zavartan tűrte fülbe mögé egy rakoncátlan szőke
tincsét, Elijah viszont nyugodtan várta a magyarázatot.
- Szóval nem ment el
hozzád este?
- De igen, teljesen
részeg volt – remélte, hogy ennyiben hagyják a dolgot, a barna szemek, amik
megannyi bölcsességről árulkodtak a veséjébe látott. – Hát… nem tudom miért…
öhm.. megcsókolt. Vagyis én őt – helyesbített gyorsan. – És… nem is
tudom.Elijah, ő szörnyű ember… még is… vonzódok hozzá. És ezt még helyre kell
tennem magamban.
- Természetesen érthető
az érzéseid bonyolultsága. De hidd el nekem, hogy… Niklaus-t amennyire könnyű
gyűlölni, legalább annyira egyszerű szeretni is.
- Tudom – bólintott
mosolyogva. – Sajnos túl egyszerű. De nem tudom szemet hunyni a felett, hogy
bármikor, bárhol megöl bárkit, ha neki úgy adódik a helyzet.
- Hiszem, hogy az
embersége, a jó oldala egyre jobban előtérbe kerül. Anna rengeteg segített ebben.
Nem akarja, hogy féljen tőle, hisz Anna sose fogja őt úgy nézni, mint mi. Mint
a gyermeke, sosem fogja őt úgy megérteni, mint én. Épp ezért Niklaus megpróbál
a lehető legemberibb lenni, hogy Anna csak a jót lássa benne.
- Retteg, hogy egyszer
meglátja a rosszabbik énjét – mondta halkan, és felsóhajtott. – Ez olyan
bonyolult.
- Tényleg az, és az sem
elhanyagolható tény, hogy Sydney megjelenése…
- Végre! Palacsinta!
Caroline megértve a
dolgokat bólintott, így a beszélgetésük alább hagyott, hogy Anna visszatért.
-Jó étvágyat Szívem –
puszilta meg homlokát, majd szemeivel megkereste Elijah tekintetét. – Fent
leszek.
Caroline kissé
feszengve kereste meg a hibridet, aki a dolgozószobában töltötte idejét az
utóbbi két napban. Halkan kopogtatott be a lakkozott barna ajtón, mire a férfi
felnézett az asztal mögül. Klaus eleinte azt hitte valamelyik testvére elégelte
meg visszavonulását, de kellemesen meglepődött, mikor meglátta a szőke lányt.
Nem igazán volt alkalmuk még beszélni a legutóbbi csókjuk utána, de nem is
kívánta túlbonyolítani.
- Még mindig magányos
farkast játszol? – kérdezte az ajtófélfának dőlve.
- Talán valaki
hiányolt?
- Te is tudod, hogy
igen – forgatta meg szemeit, majd beljebb sétálva az asztalra támaszkodott. –
Mi ez a sok papír?
- Feljegyzések, iratok,
miegymás – hadarta gyorsan, majd felháborodva nézett fel, amikor Caroline
kikapta kezéből az egyiket.
- Ez mi? – fordította
felé Caroline döbbenten. A régi, barna, gyűrött pergamenen nevek voltak, köztük
kacskaringós vonások. A lány sokáig nézve jött csak rá, hogy ez egy családfa. A
tetején Mikeal nevével. – Még mindig nem hiszed el? – kérdezte csöndes
sajnálkozással.
- Inkább úgy mondanám,
hogy jobb szeretem, ha elém dugják a bizonyítékot is.
- Be kell fejezned ezt
a viselkedést – kezdte csendesen. – Elijah nagyon szeretne veled beszélni.
- Nem fordultam el tőle
– vonta meg vállát nemes egyszerűséggel. – És kulcsa se zártam az ajtót.
- Te is tudod, hogy
fogalma sincs, mit mondhatna neked. Azt se tudja, te mit gondolsz erről az
egészről, hogy vagy és…
- Nézd, Caroline! –
komoly arckifejezéssel vágott közbe, és felállva a lány elé sétált. –
Értékelem, hogy azt szeretnéd minden rendben legyen köztem és a testvéreim
között. De ezt hadd intézzük el, mi.
- Ez az, hogy semmit
nem intézel! – szűrte fogai között mérgesen. – Elvonulsz, úgy teszel, mintha
minden rendben lenne, miközben nincs! Tagadásban vagy és ezt te is tudod!
Sydney szeretne veled beszélni, de ő se tudja milyen állapotba vagy. A
legutóbbi találkozásotok nem sikerült a legjobban. Ő is megijedt, te pedig még
fel se fogtad a hallottakat.
- És szerinted, mi a
megoldás? – sóhajtott fel szemeit megforgatva.
- Mi lenne, ha…
összeülnétek egy családi vacsira? Talán tudnátok mindent tisztázni.
- Ez komoly? Egy
családi vacsora neked a megoldás mindenre? – nem akarta kinevetni a lányt, de
nem tudott erőt venni arcizmain.
- Nem. De kezdetnek
megteszi.
- Nekem jobb ötletem
van, ami nem éppen családra vonatkozik, de nagyon kellemes időtöltés – kezdte,
majd mosolya egyre szélesebb lett, és megragadva a lány csípőjét az asztalra
ejtette őt.
- Klaus! – kiáltott fel
méltatlankodva. – Hagyd abba ezt a viselkedést! Elakarod terelni a figyelmedet
velem, ami ugyan hízelgő, de csak elakarsz menekülni az igazság elől!
Próbálta eltolni
magától a hibridet, aki viszont szórakozott vigyorral arcán, határozottan
eldöntötte, mit szeretne ebben a pillanatban. Hol megcsókolta Caroline-t, aki
nem tudta, nem viszonozni a heves ostromlást, hol a nyakára tért át, elégedett
sóhajtásokat kicsikarva belőle, miközben ott simogatta a vékony, remegő kis
testet maga alatt, ahol csak tudta. Legbelül tudta igaza van némiképp a
lánynak, és csak a figyelmét akarja elterelni, de ez nem jelentette azt, hogy
nem akarja valóban őt. Sikeres volt az erőfeszítése csak pár percébe került, és
a lehető legjobban tudott ráhangolódni a lányra. Agyát ellepte a köd, és minden
porcikáján a lányt kezdte érzékelni. Morogva húzta közelebb magához őt, nyögést
elérve nála.
Annyi lélekjelenléte
maradt csupán, hogy Caroline-t lerántsa az asztalról, ő pedig úgy forduljon,
hogy még véletlenül se látszódjon testének reakciója.
-Apa, indulok a suliba!
Caroline próbált
csillapítani légzését, de csak egy erőltetett mosolyra futotta.
-Lemennél a kocsihoz,
mindjárt megyek – hadarta, nyelve és mélyen kifújta a levegőt. Mihelyst
hallotta, hogy csukódik az ajtó, elnevette magát. – Nem mintha várnám, hogy az
egyetlen kicsi lányomat valami semmirekellő megfektesse, de talán könnyebb lesz
a helyzet, ha már érteni fogja mi a szex – suttogta, majd mosolyogva döntötte
homlokát a lány vállára. Caroline szintén rázkódott a visszafogott nevetéstől,
és kezeibe temette arcát.
Ha ember lett volna,
már biztosan olyan vörös lenne a feje, mint egy érett paradicsom, de így csak
annyit tudott tenni, hogy majd elsüllyedjen szégyenében. Erős ujjak
kulcsolódtak csuklójára és elhúzták arcáról, így szembe nézhetett Klaus-szal.
Azt hitte, hogy egy önelégült perverz vigyorral találja magát, e helyett a
hibrid komoly arckifejezéssel bámult rá.
-Szóval azt gondolod,
szükségem lenne egy nagy összejövetelre?
- Talán – vonta meg
vállát, túljutva az előbbi kínos perceken. – Tudom úgy érezheted, hogy téged
vertek csak át, de Elijah ugyanolyan zavaros, mint te. Rebekah úgy, ahogy te is
próbálja megemészteni, de szintén tagadásban van és iszonyatosan dühös Syd-re.
Apropó, Sydney pedig szintén nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. De sok
mindent tudna neked mondani.
- Testem-lelkem nem
kívánja – fintorgott, és megrázta fejét. – De ha szerinted, ez segít, akkor…
belemegyek.
- Azért menj bele, mert
te is ezt akarod – szólt rá felháborodva. – Ne azért, mert az ágyadba akarsz
cipelni!
- Aljas rágalom! –
nézett rá sértetten, de a megvillanó szemek elhallgatatták. – Meglátom mit
tehetek – nyögte ki végül, mire Caroline nyájasan rávigyorgott.
- További szép napot! –
megveregette a hibrid vállát, ő pedig homlokráncolva nézett utána.
- Hová mész?
- Nem gondolod, hogy
Annát valakinek elkéne vinnie az iskolába? – már javában a folyosón volt, mikor
visszakiabált a hibridnek, aki feledékenysége miatt dühösen az ajtó felé
lendült.
Elrohanva a lány
mellett, kivágodott az udvarra, pont az utolsó pillanatban.
-Indulhatunk.
- De már Elijah bácsi…
- kezdte Anna, értetlenül meredve a két férfira.
- Majd én elviszlek,
úgyis… beszélnünk kell – mondta gyors magyarázásképp. – Elijah! – szólt az ősi
után, aki szótlanul hagyta mindezt. Nem tudta, mit mondhatna Klaus-nak. – Hívd
vissza Rebekah-t. Caroline szervezni akar egy… családösszehívó vacsorát – képtelen
volt nem gúnyolódva kimondani. – Tisztáznunk kell… pár dolgot.
Elijah tekintete
örömről árulkodott és biccentett.
-Ahogy akarod.
- Elfogok késni! –
csattant fel hisztizve Anna, már türelmetlenül toporzékolva.
- Jól van, megyünk
megyünk! – forgatta meg szemeit.
***
-Nyugtass meg, hogy nem
te főztél.
Klaus felkapta fejét a
túlontúl ismerős hangra, majd bosszúsan, de mosolyogva biccentett.
-Kol. Hogy-hogy
visszajöttetek a titkos kis megbízásotokról?
- Azt hallottam családi
vacsi van. Tudtommal még mindig a család része vagyok, elvileg – kérdőn tárta
szét kezét, mire a hibrid rátámaszkodva a pultra mosolyogni kezdett.
- Az vagy, feltéve, ha
megtisztelsz az őszinteségeddel és elárulod végre, hogy valóban élsz-e vagy
sem.
- Mi a fenéről
beszélsz? – csattant fel sértetten, és hápogni kezdett.
- Kol – suttogott
Caroline, miközben tovább rendezkedett a konyhában. – Klaus tudja, hogy szellem
vagy.
- Oh – elhúzta száját,
majd grimaszolt egyet. – Ha Syd elmondta az csak azért lehet, mert tudod, hogy
te és Syd…
- Mindenki tud mindent!
– vágott a szavába Klaus, majd a lány mellé sétált és szemeit az elkészített
ételeken tartotta. Nyúlt volna az egyik sütiért, ha Caroline nem csap rá a
kezére.
- Hé! –
méltatlankodott, és kisfiús duzzogással fonta össze karját.
- Egész nap itt
torkoskodtál, mint valami gyerek! Még Anna se csinálta azt, amit te! Nőj fel
végre, és tűnj el a konyhából! Ez estére van – hadarta neki, majd az órára
nézett, ami már majdnem hét órát mutatott.
- A szavaid megsebeznek
– kapott a mellkasához Klaus.
- Csak azért
legyeskedik körülötted, mert megakar du…
- Muszáj ezt most
felhozni? – vágott szavába figyelmeztetően Klaus. Kol elnevette magát, és
magára hagyta őket. Gondolta, ideje megkérdezni Elijah-t a fejleményekről. –
Tényleg ilyen átlátszó lennék? – mormolta inkább csak magának, Caroline pedig
lapos pillantással méltatta őt. Beharapta ajkát, majd a maga elé meredő
hibridre nézett. Gondolkozott, hogy megtegye vagy sem, végül felgyűjtve magában
az összes sértettséget meglendítette kezét, és tarkón csapta őt.
Klaus-t nem az ütés
ereje tántorította meg, hanem a meglepő tett.
- Ezt, miért kaptam? –
hápogta döbbenten, kikerekedett szemekkel. – Gyerekkorom óta nem vágtak nyakon,
legutóbb is Elijah tette, de még kölyök voltam.
- Ne haragudj, de az
utóbbi jó pár napos viselkedésed egy kicsit felhúzott, és egész nap el kellett
viselnem, hogy itt hátráltatsz engem a konyhában, amikor amúgy sem az erősségem
a főzés, e mellett pedig végig hallgattam a sok célzásodat, zavarba ejtő
megjegyzésedet, és a reggeli kis incidensről se feledkezzünk meg! És egyébként
is, azóta égek a vágytól, hogy ezt megtegyem, amióta csak ismerlek! – képtelen
volt nem fölényesen vigyorogni, még akkor is, ha tudta, talán túl lőtt a célon.
De azok után, ahogy a hibrid viselkedett vele egész nap, nem tartott a
reakciójától. Klaus legelőször csak méltatlankodva hápogott, majd ahogy
Caroline a magyarázata végére ért, kaján vigyorra húzta száját és túl közel
megtámaszkodott mellette.
- Elmondjam, hogy én
mire vágyok, amióta csak ismerlek? – szemei mindent elárultak a lánynak, így az
megköszörülve torkát, eltávolodott tőle.
- Inkább ne, jó? –
őrülten mérges volt, amiért tudta, Klaus túlságosan ismeri őt, így pontosan
látta rajta, hogy a kék szemek árnyalatnyival sötétebbek lettek.
A hibrid mosolyogva
sétált ki a konyhából, csak azért volt hihetetlenül nyugodt állapotban, mert az
egész napot Caroline-nal töltötte. Ugyan eleinte tiltakozott az otthoni
főzésre, végül belátta, mennyivel több előnnyel jár egy ilyen. Gasztronómiai
tudását nem igazán tudta hasznosítani, de jól esett néznie, hogy a szőke lány
mindent elkövet, hogy nagyszerű vacsorát készítsen csak az ősieknek.
-Caroline,
megterítettünk! – Rebekah mosolyogva közölte a szőke lánnyal, hogy Annával már
mindent elkészítettek.
- Nagyon köszönöm! –
Anna boldogan bújt az ölelésbe, majd felpattant a pultra.
- Te is itt maradsz
Car?
- Nem, ma nem – rázta
meg fejét mosolyogva. – Ez a ti estétek lesz.
- De hát már te is a
családhoz tartozol! – erősködött továbbra, ami bár nagyon jól esett a lánynak,
nem térítette el az elhatározásától.
- Nem lehet, kicsim! Ma
sok mindent kell megbeszélnetek.
- Anna baba, biztos,
hogy te maradni akarsz? Mi felnőttek, úgyis sok unalmas dologról fogunk
beszélgetni. És különben, neked már régen készülődnöd kellene az alváshoz –
Rebekah és Caroline tekintete összefonódott, utóbbi végül bólintott.
- Anna, mit szólnál
hozzá, ha ma este nálam aludnál?
- De jó! – tapsikolt
örömében, majd leugrott. – Összepakolom a cuccom! Pizsi parti!
- Kösz – bólintott felé
Rebekah. – Azt hiszem nem kell őt még terhelni a véres részletekkel.
- Egyetértek. Csupán,
talán Klausnak jobb lett volna, ha van valaki, aki miatt normálisan kell
viselkedni. Ha netalántán elpattanna nála a húr, érted – grimaszolt, majd
kivette a sütőből a húsokat.
- És hálás vagyok, hogy
ennyit kínlódtál ezzel az egésszel – legyintett a pultra, ami roskadásig volt
tele finom ételekkel. – Nem a te dolgod lett volna, még is, nagyon sokat
törődsz ezzel. Már csak azzal is sokat segítesz, hogy lenyugtatod Nik-et.
- Nincs mit. És te,
hogy vagy ezzel az egésszel?
- Két napja még
felfogni se tudtam – sóhajtott. – Ma már pedig csak arra gondolok, hogy bár
csak ne lenne igaz ez az egész. Mi hárman, mindig is nagyon kötődtünk
egymáshoz. Megvédtük a másikat, mellette álltunk, ha kell, sőt ha Klaus-t
nézzük még egymás terveibe is beleavatkozunk. Ezer éve élünk már együtt, ami
alatt volt már részünk árulásban, feltétlen szeretetben, cselszövésben… De azt
hiszem a családunk még sose tört meg úgy, mint most.
- Ha ezen átverekeditek
magatokat, akkor jobb lesz.
Rebekah bólintott, de
látszott szemeiben az a kimondatlan fájdalom, ami őt is megrendítette.
***
Az asztalnál tapintható
volt a feszültség, bár mindenki úgy tett, mintha nem lenne ott.
-Mit csináltatok
Stefan-nal, Kol? Milyen megbízást kaptatok? – kérdezte Elijah apró mosollyal. A
legkisebb ős szeme sarkából Sydney-re nézett, aki megrántotta vállát jelezve az
ő döntése, hogy őszinte lesz-e vagy sem.
- Öhm, Syd már biztos
elmondta, hogy nem úgy tértem vissza, ahogy szerettem volna. Kicsit poén, hogy
nem élek és még is – elnevette magát, de senki nem értékelte. – Stefan és én
megkerestünk egy boszorkányt, aki otthon van a lélek visszahozásban vagy mi a
szösz. Nem jártunk sikerrel. És mivel nincs elég erőm, hogy itt maradjak,
hamarosan visszatérek… tudjátok… a túlvilágra vagy mi.
- Ez már csak ilyen hét
– szólalt meg cinikusan Klaus. – Testvérek jönnek-mennek.
- Syd elmesélnéd nekünk
a történeted? – Rebekah kicsit erőteljesebben csapta le villáját.
- Nos, csak akkor, ha
mindenki készen áll rá – kimért hangjára, felemelte fejét Klaus, így
találkozhatott az égő kék szemekkel.
- Ne tartson vissza a
kedvem a meséléstől – motyogta erőltetett mosollyal.
- A szarkazmusod egyre
jobban irritál – az egyébként sem nyugodt vacsora rögtön ellenszenves
hangulatba váltott át, ahogy a két szúrós tekintet találkozott.
- Elmondjam engem mi
irritál? Például a tudat, hogy ezer évig sehol nem voltál. Hétszáz éve
találkoztál Elijah-val – feszülten mutatott bátyjára, aki bűnbánóan lehajtotta
fejét. – Már akkor mindent el kellett volna mondanotok.
- Nem tehette –
mormolta csendesen Elijah.
- Miért? – hangja
élesen szelte át a levegőt.
- Hagyhatnánk ezt
későbbre, amikor már beszámítható állapotban leszel?
Mindenki idegesen
nézett a ház valamelyik pontja felé, csak éppen az ikerpárra nem. Klaus és
Sydney között szikrázott a levegő, félő volt, az a húr hamarosan elpattan
Klaus-nál.
-Tévedtem, a szöszi tud
főzni – nyammogta Kol, és Bekára nézett. – Marcel nem csatlakozik hozzánk?
- Dolga van – vonta meg
vállát felsóhajtva.
- Ennyit a bizalomról –
kuncogott fel Kol csípősen. Elijah idegesen pillantott öccsére, ez volt az a
mondat, aki kirobbantotta a vitát.
- Már rég megölhettél
volna, ha valóban akarnál!
- Ezer évig éltem abban
a tudatban, hogy ők a testvéreim! És mindez miattad, mert gyáva voltál!
- Ez nem rólunk szól
Klaus! – ordította, szemeiben félelem és kétségbeesés ült. – Ha a családról
szólna, akkor sem tehettem volna, hogy felfedem magam! Nem csak magam miatt, de
miattatok se! Tudom, hogy fáj, de a helyett, hogy örülnél neki, hogy van még
egy testvéred, megkövezel!
- Ha ismernél, tudnád,
hogy nekem milyen fontos a család! – sziszegte, ujjával fenyegetően mutogatva
felé. – Ezer évig csak egymásra támaszkodtunk, miközben ott volt a vérszerinti
testvérem, valahol a nagyvilágban! Komolyan azt hiszed, hogy hirtelen
megjelensz itt és úgy teszünk mintha minden normális lenne?
- Képtelen vagy túl
lépni magadon, és ezért fogtok mindnyájan meghalni!
- Hozhatom a
desszertet? – nevetett fel kínlódva Rebekah.
- Elment az étvágyam –
csapta az asztalra Klaus a szalvétát, és hangosan kitolva a széket elvonult.
Elijah lemondóan
sóhajtott fel, és az asztalra könyökölve, összefont ujjaira támasztotta állát.
Percekig ültek így, Sydney a terítőre meredt, míg Kol és Rebekah folyamatosan
összenéztek.
- Szerintem jobban sült
el, mint gondoltuk – vonta meg vállát lazán a fiatal ős. – Valljuk be, én arra
számítottam, hogy Syd már az előétel után halott lesz.
- Jobb, ha megyek –
állt fel Sydney, majd Elijah felé fordult. – Beszélj vele. Mielőtt valaki
meghal – a riadalmat továbbra sem tudta eltüntetni szemeiből, de mindenki
meglepődésére a legidősebb vámpír feszülten szólalt meg.
- Nem garantálhatok
semmit, ami Niklaus-szal kapcsolatos – Rebekah kitágult szemekkel meredt
bátyjára, azt hitte, hogy Sydney-t fogja védeni. – Bármennyire is hihetetlen,
megértem őt. Semmit nem bizonyítottál eddig, folyamatosan titkolóztál előtte,
és még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mi közöd van a Szövetséghez. Nem
osztasz meg velünk mindent, így a bizalmatlansága feléd teljes mértékben jogos,
és elítélném magam, ha emiatt hibáztatnám őt – mondandója végére felállt, ott
hagyva az értetlen triót.
Sydney még megengedett
magának némi fejrázást, majd felsóhajtva elköszönt. Rebekah kezébe temette
arcát, majd felkapta fejét a csörömpölésre. Kol állt mellette, hatalmas adag
desszerttel a kezében, amit hatalmas falánksággal tömött magába.
-Mi van? Ezt már senki
nem fogja megenni.
- Kol, a francba is,
kapj már az agyadhoz! Széthullóban van a családunk, te pedig a hasaddal
törődsz?
- Mondok valamit
Rebekah – ingerülten csapta le a félig üres tányért, és elkomorulva nézett
testvérére. – Ez, amit ti családnak neveztek, sose létezett! Ezer éve éltek úgy,
hogy folyamatosan hátba szúrjátok Klaus-t, ami oda-vissza működik köztetek! Miért
erőltettek olyat, ami nem működik?
- Kol, neked sose
jelentett semmit ez a család. Nem haragszom rád, amiért nem tudod értékelni –
Rebekah pityeregve állt fel, hogy leszedje az asztalt. Mire megfordult, Kol már
sehol sem volt.
Klaus nem tudta, hogy
hova meneküljön, ahol kitudná adni legvadabb ösztöneit, egyelőre csak annyit
tudott, hogy minél messzebb akar kerülni ettől a háztól és a lakóitól. Hangosan
vágta be maga után a bejárati ajtót. Megállt a kocsi előtt, hogy azzal induljon
a városba, végül még se szállt be. Valaki megállította benne.
-Mac.
- Jó estét – biccentett
felé udvariasan.
- Nem hívtalak –
cinikusan legyintett felé, magában pedig átkozódott. Az est fénypontjának
tekintette, hogy a halál angyalának nevezett srác tovább akarja rontani amúgy
sem jó hangulatát.
- Három napja jelentem
meg neked és azóta nem volt időd túlságosan mérlegelni az életben maradási
esélyeidet. Sajnálom.
- Micsodát?
- Nem én akartam ezt,
akár hiszed akár nem, én mindig védem az életet, ameddig csak tudom. De itt az
idő Klaus.
- Nem – suttogta. – Nem
lehet. Nem most!
- Nem én akarom ezt. A
sors írja a végzeted. A te sorsod pedig itt véget ért.
- Nem fogom ilyen
könnyen adni magam! – sziszegte indulatosan, majd lefagyott. Mac mögött furcsa
fekete árnyakat vélt felfedezni, s mikor megálltak a hibrid előtt pár méterre
csak akkor tudta jobban szemügyre venni őket. Fekete csuklyás alakok meredtek
rá, arcukat nem is tudta kivenni, és azt se tudta eldönteni, hogy valódiak-e.
De megrémült. Életében először, sokkal erősebben érezte a félelmet, mint
bármikor.
Drága Ellie!
VálaszTörlés-Szinte megtiszteltetésnek érzem, hogy én lehetek aki először ír neked véleményt.
-Egy az egyben ledöbbentettél, imádtam a fejezet legapróbb morzsáját is. Hihetetlen volt, ittam minden egyes szavadat. Elijahat én is nagyon sajnáltam és rettenetesen rossz érzés lehet megtapasztalni, mikor minden kezd szétesni. Főleg az a dolog, amiért harcolsz egész életedben. Jelen esetben itt a család, ami szerintem, és biztos mások szerint is szent és sérthetetlen. Azonban most bebizonyítottad, hogy nem minden tűnik úgy, mint valami tündérmese, ahol valóban van értéke az ilyen momentumoknak. De hiszem és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez még nem a vég számukra, a család számára, hiszen egymás nélkül nem érnek semmit. Csak be kellene látniuk, főleg Klausnak kéne végre túltenni magán, mert bár ő még nem látja, de ez tényleg és ismét csak hangsúlyozni tudom, nem róla szól. Sokkal nagyobb dolog van készülőben, mint azt ő gondolja. Ilyen téren viszont nagyon is egyet tudok érteni Sydney-vel. Persze azért kíváncsi vagyok a magyarázatára. Anna már hiányzott nekem, örülök, hogy egy kis ideig megjelent és remélem annyira nagy baj nem fog történni vele.
Kol... imádom úgy ahogy van...:D Remélem nem tűnt el örökre, a nagyképű szókimondó, néha nagyon is bunkó és érzéketlen ős. Hát a Klaroline, azt hiszem a kedvencem, bár ezzel nem árulok el túl sokat. Tetszik nagyon a kis huza-vonájuk. Nem tudok bele unni. Az erőszakos kisfiú, amikor kitörik Klausból, hát az tényleg a halálom és akkor jön ráadásnak a szőke szépség reakciója. Ami teljesen jogos. Mondjuk a kis incidens: Az apa induljunk suliba... áhh nem találok rá szavakat, szerintem abban minden benne van, ami csak kellhet...
-Mikor azt hiszed ennél rosszabb már nem lehet, megjön a halálangyal és közli veled, hogy lejárt az idő, hát igen... Köszönöm szépen. Életem csúcspontja volt, illetve valószínűleg Klausé. Na de kíváncsi vagyok, hogy milyen indok áll Mac mögött, amiért Klausnak végleg lejárt az ideje. Igaz, hogy nagyon sok rossz döntést hozott az életben, aminek lássuk be következménye is volt jócskán,de nem hiszem, hogy nincs még befejezetlen ügye. Bár van sejtésem, hogy miért jelenik meg a halálangyala egy igencsak súlyos mondandóval... Kíváncsian várom, hogy helyes lesz-e a meglátásom, amit most itt nem árulnék el.
Köszönöm, hogy ilyen gyorsan hoztad a fejezetet, nagyon várom a kövit, de a tanulásod rovására tényleg ne menjen, szerintem mindenki tud annyit várni. Sok sikert a vizsgáidhoz! :))
Reménységgel és Kíváncsisággal: - Kryszti
Drága Kriszti!
TörlésNem csak, hogy első vagy, de legtöbb esetben az egyetlen, aki véleményezi a fejezeteket, amiért a lehető legnagyobb hálával tartozom neked. Igyekszek e-mailben ez mindig honorálni :) a lehető legjobban fogalmaztad meg a helyzetet. :D Természetesen nem a vég, de a következő fejezetekben a lehető legkeményebb dolgokkal kell majd megküzdeniük, és valóban egymásra kell támaszkodniuk. Sydney nagyon fontos momentum a történetben, de nem sokáig mert hamarosan még nála is rosszabb személy kerül a képbe. :) Anna a kövi fejezetben jobban előtérbe kerül majd ennyit elárulok! :D
Kol egyelőre még itt van és boldogítja a családot a megjegyzéseivel, de sajnos nem sokáig. Pont azért, amit olvashattál. Klaroline részek számomra mindig izgalmasak és igyekszek egyre többet kihozni belőlük ^^ lesz egy olyan esemény, ami még közelebb hozza majd őket egymáshoz, :). Hát még nem, ha szabad ilyet mondanom, lesznek hajmeresztőbb dolgok, amikor már tényleg ki fogsz akadni :D
Mac és Klaus sok beszélgetésen fognak még átesni a következő fejezetekben, aminek fontos szerepe lesz! Na, emailben várom az elképzelésedet :D
Próbálom gyorsan hozni őket, ahogy csak tudom! Hát menni fog, mert MÁR elrontottam, hogy a hétvégémet nem arra áldoztam, hanem az írásra, de igyekszek mindenből (írásból, tanulásból) kihozni a legtöbbet. Hát.. ha a véleményezők számát nézem, akkor igen.. valóban nem kell sietnem, mert látszólag max 3 ember az, akit érdekel a történetem. :)
Puszi és hatalmas nagy hála, amiért mindig írsz nekem, és gondolataidat ilyen hosszan leírod. Nincs is ennél nagyobb boldogság!!! Köszönöm!
Puszi
Szia !
VálaszTörlésJaj istenem, most úgy izgulok, ugye nem hal meg Klaus? Pont most mikor Car is beadná a derekát. Olyan aranyosak együtt, torkoskodik a konyhában az ősi, csak hogy Car közelében legyen. Annát imádom , Ő valóban előhozza Klaus jó oldalát. Megértem Klaus, hogy ledöbbentette ez a testvér dolog, számára mindig első volt a család, de talán felül tud emelkedni ezen, hiszen ha annyi éven át kitartottak egymás mellett, csak nem múlt el hiába az a sok idő. / csak ne haljon meg / Kíváncsi vagyok a folytatásra, sok puszi
Mira
üdv Mira!
TörlésNagyon boldog vagyok, hogy írtál nekem! Klaus sorsáról a köviben többet fogtok megtudni, szerintem meglepő lesz és már alig várom, hogy megírjam és felrakjam! Klaroline-ból próbálok egyre többet kihozni, bár ez még nem az ő pillanatuk, de nagyon örülök neki hogy tetszett :) Annával szép az élet az egyszer biztos ^^ Az ősiek most valóban össze kell majd tartaniuk, de valóban nehéz, amikor Klaus most ennyire tartózkodó mindenkivel :D Ami persze érthető az ő részéről.
Sietek vele, és bár tanulnom kéne, folyamatosan írom a fejezetet :D
Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon hálás vagyok neked!!!! Puszi