2014. február 2., vasárnap

12. fejezet - Minden végzet nehéz...



Az eseményekhez mérten hihetetlenül csendes és nyugodt volt a Mikealson villa. Már két napja volt, hogy Klaus megtudta Elijah retteget titkát, miszerint nem testvérek. Mikor legutóbb egyáltalán megjelent bárki előtt is, az Caroline-nál volt. Sydney felhúzta, ő pedig büszkén, angolos testtartással távozott, hogy máshol élje ki dühét. Azóta senkivel nem beszélt. Egyedül Anna tudta, hogy hol van, de ő tisztában volt vele, hogy valami nincs rendben az apukájával így ő is sokszor magára hagyta. Rebekah szintén inkább kimenekült a villából, és Marcel-lel töltötte legtöbb idejét.



Elijah épp a konyhában volt, reggelit készített Annának, és kedvesen beszélgettek.

- Szerinted apa megengedné, hogy kiskutyám legyen? – könyökölt az asztalra a kislány kíváncsian.


- Talán nem ez a legmegfelelőbb időpont, hogy ezt felvesd neki – húzta el kínosan a száját. – És különben is, ez kutya rengeteg felelősséggel jár. 


- Anya azt mondta igazából, ha elköltöznénk, akkor lehetne.


- Költözni? Anyád… mondott neked ilyesmit? – Elijah döbbenten fordult a kislány felé, aki megrántotta vállát.


- Még a múltkor mondta. Neki is felvetettem ezt a kutya dolgot, ő pedig azt mondta, hogy megengedni, de csak, ha elköltöztünk innen. 


- Érdekes – motyogta, majd megrázta fejét. 


- Apa nagyon szomorú már napok óta – vetett fel egy másik témát és arrébb lökte a színezőt. – Rajzolhatnék neki valamit. 


- Biztosan örülne neki. De most itt az ideje reggelizned – mondta mosolyogva, majd elé rakta a hatalmas palacsinta adagot. Annának már csak a gondolatától folyni kezdett a nyála, így, amikor végre megkapta a kívánt adagját, alig bírt várni.


- Héj! – kiáltott fel méltatlankodva, amikor bácsikája az utolsó pillanatban elhúzta előle. 


- Hiányzik róla a csokiszósz! De először is… irány kezet mosni.


- Nyami! – kiáltott fel, majd elszaladt, majdnem beleütközve Caroline-ba. – Hello Car!


- Szia, hercegnő! Ne olyan gyorsan, elesel! – szólt utána, de hiába. – Hello, Elijah.


- Jó reggelt Caroline – mosolyogva üdvözölte a lányt, aki leült az egyik bárszékre. – Reggelit?


- Köszönöm nem, már meg volt. Hogy vagy? – sóhajtott fel fáradtan, majd gyorsan kinézett a konyhából, hogy Anna jön-e visszafele.


- Már két napja nem szól hozzám. Bezárkózott a szobájába és gőzöm sincs, hogy mit művelhet. Amióta hajnalba hazajött, csak futólag találkoztam vele, de egyszerűen átnéz rajtam. Ez inkább gyerekes sértődésnek tűnik, mintsem mély megbántottságnak. 


- Beszélek vele, már amennyire tudok rá hatni – megrázta fejét, majd felsóhajtott. – Felhívtad Hayley-t?


- Kétszer. De nem hívtam őt ide vissza – jelentette ki. – Nincs szükség rá. Anna biztonságban van, és ami köztünk zajlik most… ahhoz, neki semmi köze nincs. 


- Sose védeném őt, úgyhogy nyugodtan szidhatod, ha jól esik – ajánlotta fel mosolyogva. 


- Mivel vívta ki az utálatod? – kérdezte kíváncsian, apró mosollyal. – Az öcsém miatt? Nézd, sose volt közöttük semmi, leszámítva azt az egy órát az életükből.  


- Tudom, én csak… egyszerűen Hayley az a fajta ember, akivel nem tudnék jól kijönni. Semmi köze nincs ennek Klaus-hoz – zavartan tűrte fülbe mögé egy rakoncátlan szőke tincsét, Elijah viszont nyugodtan várta a magyarázatot. 


- Szóval nem ment el hozzád este?


- De igen, teljesen részeg volt – remélte, hogy ennyiben hagyják a dolgot, a barna szemek, amik megannyi bölcsességről árulkodtak a veséjébe látott. – Hát… nem tudom miért… öhm.. megcsókolt. Vagyis én őt – helyesbített gyorsan. – És… nem is tudom.Elijah, ő szörnyű ember… még is… vonzódok hozzá. És ezt még helyre kell tennem magamban. 


- Természetesen érthető az érzéseid bonyolultsága. De hidd el nekem, hogy… Niklaus-t amennyire könnyű gyűlölni, legalább annyira egyszerű szeretni is. 


- Tudom – bólintott mosolyogva. – Sajnos túl egyszerű. De nem tudom szemet hunyni a felett, hogy bármikor, bárhol megöl bárkit, ha neki úgy adódik a helyzet. 


- Hiszem, hogy az embersége, a jó oldala egyre jobban előtérbe kerül. Anna rengeteg segített ebben. Nem akarja, hogy féljen tőle, hisz Anna sose fogja őt úgy nézni, mint mi. Mint a gyermeke, sosem fogja őt úgy megérteni, mint én. Épp ezért Niklaus megpróbál a lehető legemberibb lenni, hogy Anna csak a jót lássa benne. 


- Retteg, hogy egyszer meglátja a rosszabbik énjét – mondta halkan, és felsóhajtott. – Ez olyan bonyolult. 


- Tényleg az, és az sem elhanyagolható tény, hogy Sydney megjelenése…


- Végre! Palacsinta!


Caroline megértve a dolgokat bólintott, így a beszélgetésük alább hagyott, hogy Anna visszatért. 


-Jó étvágyat Szívem – puszilta meg homlokát, majd szemeivel megkereste Elijah tekintetét. – Fent leszek. 




Caroline kissé feszengve kereste meg a hibridet, aki a dolgozószobában töltötte idejét az utóbbi két napban. Halkan kopogtatott be a lakkozott barna ajtón, mire a férfi felnézett az asztal mögül. Klaus eleinte azt hitte valamelyik testvére elégelte meg visszavonulását, de kellemesen meglepődött, mikor meglátta a szőke lányt. Nem igazán volt alkalmuk még beszélni a legutóbbi csókjuk utána, de nem is kívánta túlbonyolítani. 


- Még mindig magányos farkast játszol? – kérdezte az ajtófélfának dőlve. 


- Talán valaki hiányolt?


- Te is tudod, hogy igen – forgatta meg szemeit, majd beljebb sétálva az asztalra támaszkodott. – Mi ez a sok papír? 


- Feljegyzések, iratok, miegymás – hadarta gyorsan, majd felháborodva nézett fel, amikor Caroline kikapta kezéből az egyiket. 


- Ez mi? – fordította felé Caroline döbbenten. A régi, barna, gyűrött pergamenen nevek voltak, köztük kacskaringós vonások. A lány sokáig nézve jött csak rá, hogy ez egy családfa. A tetején Mikeal nevével. – Még mindig nem hiszed el? – kérdezte csöndes sajnálkozással. 


- Inkább úgy mondanám, hogy jobb szeretem, ha elém dugják a bizonyítékot is. 


- Be kell fejezned ezt a viselkedést – kezdte csendesen. – Elijah nagyon szeretne veled beszélni. 


- Nem fordultam el tőle – vonta meg vállát nemes egyszerűséggel. – És kulcsa se zártam az ajtót.


- Te is tudod, hogy fogalma sincs, mit mondhatna neked. Azt se tudja, te mit gondolsz erről az egészről, hogy vagy és…


- Nézd, Caroline! – komoly arckifejezéssel vágott közbe, és felállva a lány elé sétált. – Értékelem, hogy azt szeretnéd minden rendben legyen köztem és a testvéreim között. De ezt hadd intézzük el, mi. 


- Ez az, hogy semmit nem intézel! – szűrte fogai között mérgesen. – Elvonulsz, úgy teszel, mintha minden rendben lenne, miközben nincs! Tagadásban vagy és ezt te is tudod! Sydney szeretne veled beszélni, de ő se tudja milyen állapotba vagy. A legutóbbi találkozásotok nem sikerült a legjobban. Ő is megijedt, te pedig még fel se fogtad a hallottakat. 


- És szerinted, mi a megoldás? – sóhajtott fel szemeit megforgatva.


- Mi lenne, ha… összeülnétek egy családi vacsira? Talán tudnátok mindent tisztázni.


- Ez komoly? Egy családi vacsora neked a megoldás mindenre? – nem akarta kinevetni a lányt, de nem tudott erőt venni arcizmain. 


- Nem. De kezdetnek megteszi. 


- Nekem jobb ötletem van, ami nem éppen családra vonatkozik, de nagyon kellemes időtöltés – kezdte, majd mosolya egyre szélesebb lett, és megragadva a lány csípőjét az asztalra ejtette őt.


- Klaus! – kiáltott fel méltatlankodva. – Hagyd abba ezt a viselkedést! Elakarod terelni a figyelmedet velem, ami ugyan hízelgő, de csak elakarsz menekülni az igazság elől!


Próbálta eltolni magától a hibridet, aki viszont szórakozott vigyorral arcán, határozottan eldöntötte, mit szeretne ebben a pillanatban. Hol megcsókolta Caroline-t, aki nem tudta, nem viszonozni a heves ostromlást, hol a nyakára tért át, elégedett sóhajtásokat kicsikarva belőle, miközben ott simogatta a vékony, remegő kis testet maga alatt, ahol csak tudta. Legbelül tudta igaza van némiképp a lánynak, és csak a figyelmét akarja elterelni, de ez nem jelentette azt, hogy nem akarja valóban őt. Sikeres volt az erőfeszítése csak pár percébe került, és a lehető legjobban tudott ráhangolódni a lányra. Agyát ellepte a köd, és minden porcikáján a lányt kezdte érzékelni. Morogva húzta közelebb magához őt, nyögést elérve nála.


Annyi lélekjelenléte maradt csupán, hogy Caroline-t lerántsa az asztalról, ő pedig úgy forduljon, hogy még véletlenül se látszódjon testének reakciója. 


-Apa, indulok a suliba! 


Caroline próbált csillapítani légzését, de csak egy erőltetett mosolyra futotta. 


-Lemennél a kocsihoz, mindjárt megyek – hadarta, nyelve és mélyen kifújta a levegőt. Mihelyst hallotta, hogy csukódik az ajtó, elnevette magát. – Nem mintha várnám, hogy az egyetlen kicsi lányomat valami semmirekellő megfektesse, de talán könnyebb lesz a helyzet, ha már érteni fogja mi a szex – suttogta, majd mosolyogva döntötte homlokát a lány vállára. Caroline szintén rázkódott a visszafogott nevetéstől, és kezeibe temette arcát. 


Ha ember lett volna, már biztosan olyan vörös lenne a feje, mint egy érett paradicsom, de így csak annyit tudott tenni, hogy majd elsüllyedjen szégyenében. Erős ujjak kulcsolódtak csuklójára és elhúzták arcáról, így szembe nézhetett Klaus-szal. Azt hitte, hogy egy önelégült perverz vigyorral találja magát, e helyett a hibrid komoly arckifejezéssel bámult rá.


-Szóval azt gondolod, szükségem lenne egy nagy összejövetelre? 


- Talán – vonta meg vállát, túljutva az előbbi kínos perceken. – Tudom úgy érezheted, hogy téged vertek csak át, de Elijah ugyanolyan zavaros, mint te. Rebekah úgy, ahogy te is próbálja megemészteni, de szintén tagadásban van és iszonyatosan dühös Syd-re. Apropó, Sydney pedig szintén nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. De sok mindent tudna neked mondani. 


- Testem-lelkem nem kívánja – fintorgott, és megrázta fejét. – De ha szerinted, ez segít, akkor… belemegyek. 


- Azért menj bele, mert te is ezt akarod – szólt rá felháborodva. – Ne azért, mert az ágyadba akarsz cipelni!


- Aljas rágalom! – nézett rá sértetten, de a megvillanó szemek elhallgatatták. – Meglátom mit tehetek – nyögte ki végül, mire Caroline nyájasan rávigyorgott.


- További szép napot! – megveregette a hibrid vállát, ő pedig homlokráncolva nézett utána. 


- Hová mész? 


- Nem gondolod, hogy Annát valakinek elkéne vinnie az iskolába? – már javában a folyosón volt, mikor visszakiabált a hibridnek, aki feledékenysége miatt dühösen az ajtó felé lendült. 


Elrohanva a lány mellett, kivágodott az udvarra, pont az utolsó pillanatban. 


-Indulhatunk.


- De már Elijah bácsi… - kezdte Anna, értetlenül meredve a két férfira.


- Majd én elviszlek, úgyis… beszélnünk kell – mondta gyors magyarázásképp. – Elijah! – szólt az ősi után, aki szótlanul hagyta mindezt. Nem tudta, mit mondhatna Klaus-nak. – Hívd vissza Rebekah-t. Caroline szervezni akar egy… családösszehívó vacsorát – képtelen volt nem gúnyolódva kimondani. – Tisztáznunk kell… pár dolgot. 


Elijah tekintete örömről árulkodott és biccentett. 


-Ahogy akarod.


- Elfogok késni! – csattant fel hisztizve Anna, már türelmetlenül toporzékolva. 


- Jól van, megyünk megyünk! – forgatta meg szemeit. 





                                                                      ***



-Nyugtass meg, hogy nem te főztél.


Klaus felkapta fejét a túlontúl ismerős hangra, majd bosszúsan, de mosolyogva biccentett.

-Kol. Hogy-hogy visszajöttetek a titkos kis megbízásotokról?


- Azt hallottam családi vacsi van. Tudtommal még mindig a család része vagyok, elvileg – kérdőn tárta szét kezét, mire a hibrid rátámaszkodva a pultra mosolyogni kezdett.


- Az vagy, feltéve, ha megtisztelsz az őszinteségeddel és elárulod végre, hogy valóban élsz-e vagy sem. 

- Mi a fenéről beszélsz? – csattant fel sértetten, és hápogni kezdett. 


- Kol – suttogott Caroline, miközben tovább rendezkedett a konyhában. – Klaus tudja, hogy szellem vagy. 


- Oh – elhúzta száját, majd grimaszolt egyet. – Ha Syd elmondta az csak azért lehet, mert tudod, hogy te és Syd…


- Mindenki tud mindent! – vágott a szavába Klaus, majd a lány mellé sétált és szemeit az elkészített ételeken tartotta. Nyúlt volna az egyik sütiért, ha Caroline nem csap rá a kezére.


- Hé! – méltatlankodott, és kisfiús duzzogással fonta össze karját.


- Egész nap itt torkoskodtál, mint valami gyerek! Még Anna se csinálta azt, amit te! Nőj fel végre, és tűnj el a konyhából! Ez estére van – hadarta neki, majd az órára nézett, ami már majdnem hét órát mutatott. 


- A szavaid megsebeznek – kapott a mellkasához Klaus. 


- Csak azért legyeskedik körülötted, mert megakar du…


- Muszáj ezt most felhozni? – vágott szavába figyelmeztetően Klaus. Kol elnevette magát, és magára hagyta őket. Gondolta, ideje megkérdezni Elijah-t a fejleményekről. – Tényleg ilyen átlátszó lennék? – mormolta inkább csak magának, Caroline pedig lapos pillantással méltatta őt. Beharapta ajkát, majd a maga elé meredő hibridre nézett. Gondolkozott, hogy megtegye vagy sem, végül felgyűjtve magában az összes sértettséget meglendítette kezét, és tarkón csapta őt. 


Klaus-t nem az ütés ereje tántorította meg, hanem a meglepő tett.


- Ezt, miért kaptam? – hápogta döbbenten, kikerekedett szemekkel. – Gyerekkorom óta nem vágtak nyakon, legutóbb is Elijah tette, de még kölyök voltam. 


- Ne haragudj, de az utóbbi jó pár napos viselkedésed egy kicsit felhúzott, és egész nap el kellett viselnem, hogy itt hátráltatsz engem a konyhában, amikor amúgy sem az erősségem a főzés, e mellett pedig végig hallgattam a sok célzásodat, zavarba ejtő megjegyzésedet, és a reggeli kis incidensről se feledkezzünk meg! És egyébként is, azóta égek a vágytól, hogy ezt megtegyem, amióta csak ismerlek! – képtelen volt nem fölényesen vigyorogni, még akkor is, ha tudta, talán túl lőtt a célon. De azok után, ahogy a hibrid viselkedett vele egész nap, nem tartott a reakciójától. Klaus legelőször csak méltatlankodva hápogott, majd ahogy Caroline a magyarázata végére ért, kaján vigyorra húzta száját és túl közel megtámaszkodott mellette.


- Elmondjam, hogy én mire vágyok, amióta csak ismerlek? – szemei mindent elárultak a lánynak, így az megköszörülve torkát, eltávolodott tőle. 


- Inkább ne, jó? – őrülten mérges volt, amiért tudta, Klaus túlságosan ismeri őt, így pontosan látta rajta, hogy a kék szemek árnyalatnyival sötétebbek lettek. 


A hibrid mosolyogva sétált ki a konyhából, csak azért volt hihetetlenül nyugodt állapotban, mert az egész napot Caroline-nal töltötte. Ugyan eleinte tiltakozott az otthoni főzésre, végül belátta, mennyivel több előnnyel jár egy ilyen. Gasztronómiai tudását nem igazán tudta hasznosítani, de jól esett néznie, hogy a szőke lány mindent elkövet, hogy nagyszerű vacsorát készítsen csak az ősieknek. 


-Caroline, megterítettünk! – Rebekah mosolyogva közölte a szőke lánnyal, hogy Annával már mindent elkészítettek. 


- Nagyon köszönöm! – Anna boldogan bújt az ölelésbe, majd felpattant a pultra. 


- Te is itt maradsz Car?


- Nem, ma nem – rázta meg fejét mosolyogva. – Ez a ti estétek lesz. 


- De hát már te is a családhoz tartozol! – erősködött továbbra, ami bár nagyon jól esett a lánynak, nem térítette el az elhatározásától.


- Nem lehet, kicsim! Ma sok mindent kell megbeszélnetek. 


- Anna baba, biztos, hogy te maradni akarsz? Mi felnőttek, úgyis sok unalmas dologról fogunk beszélgetni. És különben, neked már régen készülődnöd kellene az alváshoz – Rebekah és Caroline tekintete összefonódott, utóbbi végül bólintott.


- Anna, mit szólnál hozzá, ha ma este nálam aludnál? 


- De jó! – tapsikolt örömében, majd leugrott. – Összepakolom a cuccom! Pizsi parti! 


- Kösz – bólintott felé Rebekah. – Azt hiszem nem kell őt még terhelni a véres részletekkel.


- Egyetértek. Csupán, talán Klausnak jobb lett volna, ha van valaki, aki miatt normálisan kell viselkedni. Ha netalántán elpattanna nála a húr, érted – grimaszolt, majd kivette a sütőből a húsokat. 


- És hálás vagyok, hogy ennyit kínlódtál ezzel az egésszel – legyintett a pultra, ami roskadásig volt tele finom ételekkel. – Nem a te dolgod lett volna, még is, nagyon sokat törődsz ezzel. Már csak azzal is sokat segítesz, hogy lenyugtatod Nik-et. 


- Nincs mit. És te, hogy vagy ezzel az egésszel?


- Két napja még felfogni se tudtam – sóhajtott. – Ma már pedig csak arra gondolok, hogy bár csak ne lenne igaz ez az egész. Mi hárman, mindig is nagyon kötődtünk egymáshoz. Megvédtük a másikat, mellette álltunk, ha kell, sőt ha Klaus-t nézzük még egymás terveibe is beleavatkozunk. Ezer éve élünk már együtt, ami alatt volt már részünk árulásban, feltétlen szeretetben, cselszövésben… De azt hiszem a családunk még sose tört meg úgy, mint most. 


- Ha ezen átverekeditek magatokat, akkor jobb lesz. 


Rebekah bólintott, de látszott szemeiben az a kimondatlan fájdalom, ami őt is megrendítette. 





                                                                              ***





Az asztalnál tapintható volt a feszültség, bár mindenki úgy tett, mintha nem lenne ott.


-Mit csináltatok Stefan-nal, Kol? Milyen megbízást kaptatok? – kérdezte Elijah apró mosollyal. A legkisebb ős szeme sarkából Sydney-re nézett, aki megrántotta vállát jelezve az ő döntése, hogy őszinte lesz-e vagy sem.


- Öhm, Syd már biztos elmondta, hogy nem úgy tértem vissza, ahogy szerettem volna. Kicsit poén, hogy nem élek és még is – elnevette magát, de senki nem értékelte. – Stefan és én megkerestünk egy boszorkányt, aki otthon van a lélek visszahozásban vagy mi a szösz. Nem jártunk sikerrel. És mivel nincs elég erőm, hogy itt maradjak, hamarosan visszatérek… tudjátok… a túlvilágra vagy mi. 


- Ez már csak ilyen hét – szólalt meg cinikusan Klaus. – Testvérek jönnek-mennek. 


- Syd elmesélnéd nekünk a történeted? – Rebekah kicsit erőteljesebben csapta le villáját. 


- Nos, csak akkor, ha mindenki készen áll rá – kimért hangjára, felemelte fejét Klaus, így találkozhatott az égő kék szemekkel. 


- Ne tartson vissza a kedvem a meséléstől – motyogta erőltetett mosollyal. 


- A szarkazmusod egyre jobban irritál – az egyébként sem nyugodt vacsora rögtön ellenszenves hangulatba váltott át, ahogy a két szúrós tekintet találkozott.


- Elmondjam engem mi irritál? Például a tudat, hogy ezer évig sehol nem voltál. Hétszáz éve találkoztál Elijah-val – feszülten mutatott bátyjára, aki bűnbánóan lehajtotta fejét. – Már akkor mindent el kellett volna mondanotok.


- Nem tehette – mormolta csendesen Elijah.


- Miért? – hangja élesen szelte át a levegőt.


- Hagyhatnánk ezt későbbre, amikor már beszámítható állapotban leszel?


Mindenki idegesen nézett a ház valamelyik pontja felé, csak éppen az ikerpárra nem. Klaus és Sydney között szikrázott a levegő, félő volt, az a húr hamarosan elpattan Klaus-nál. 


-Tévedtem, a szöszi tud főzni – nyammogta Kol, és Bekára nézett. – Marcel nem csatlakozik hozzánk?


- Dolga van – vonta meg vállát felsóhajtva. 


- Ennyit a bizalomról – kuncogott fel Kol csípősen. Elijah idegesen pillantott öccsére, ez volt az a mondat, aki kirobbantotta a vitát. 


- Már rég megölhettél volna, ha valóban akarnál!


- Ezer évig éltem abban a tudatban, hogy ők a testvéreim! És mindez miattad, mert gyáva voltál! 


- Ez nem rólunk szól Klaus! – ordította, szemeiben félelem és kétségbeesés ült. – Ha a családról szólna, akkor sem tehettem volna, hogy felfedem magam! Nem csak magam miatt, de miattatok se! Tudom, hogy fáj, de a helyett, hogy örülnél neki, hogy van még egy testvéred, megkövezel! 


- Ha ismernél, tudnád, hogy nekem milyen fontos a család! – sziszegte, ujjával fenyegetően mutogatva felé. – Ezer évig csak egymásra támaszkodtunk, miközben ott volt a vérszerinti testvérem, valahol a nagyvilágban! Komolyan azt hiszed, hogy hirtelen megjelensz itt és úgy teszünk mintha minden normális lenne?


- Képtelen vagy túl lépni magadon, és ezért fogtok mindnyájan meghalni!


- Hozhatom a desszertet? – nevetett fel kínlódva Rebekah.


- Elment az étvágyam – csapta az asztalra Klaus a szalvétát, és hangosan kitolva a széket elvonult.

Elijah lemondóan sóhajtott fel, és az asztalra könyökölve, összefont ujjaira támasztotta állát. Percekig ültek így, Sydney a terítőre meredt, míg Kol és Rebekah folyamatosan összenéztek.


- Szerintem jobban sült el, mint gondoltuk – vonta meg vállát lazán a fiatal ős. – Valljuk be, én arra számítottam, hogy Syd már az előétel után halott lesz. 


- Jobb, ha megyek – állt fel Sydney, majd Elijah felé fordult. – Beszélj vele. Mielőtt valaki meghal – a riadalmat továbbra sem tudta eltüntetni szemeiből, de mindenki meglepődésére a legidősebb vámpír feszülten szólalt meg.


- Nem garantálhatok semmit, ami Niklaus-szal kapcsolatos – Rebekah kitágult szemekkel meredt bátyjára, azt hitte, hogy Sydney-t fogja védeni. – Bármennyire is hihetetlen, megértem őt. Semmit nem bizonyítottál eddig, folyamatosan titkolóztál előtte, és még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mi közöd van a Szövetséghez. Nem osztasz meg velünk mindent, így a bizalmatlansága feléd teljes mértékben jogos, és elítélném magam, ha emiatt hibáztatnám őt – mondandója végére felállt, ott hagyva az értetlen triót. 


Sydney még megengedett magának némi fejrázást, majd felsóhajtva elköszönt. Rebekah kezébe temette arcát, majd felkapta fejét a csörömpölésre. Kol állt mellette, hatalmas adag desszerttel a kezében, amit hatalmas falánksággal tömött magába.


-Mi van? Ezt már senki nem fogja megenni. 


- Kol, a francba is, kapj már az agyadhoz! Széthullóban van a családunk, te pedig a hasaddal törődsz?


- Mondok valamit Rebekah – ingerülten csapta le a félig üres tányért, és elkomorulva nézett testvérére. – Ez, amit ti családnak neveztek, sose létezett! Ezer éve éltek úgy, hogy folyamatosan hátba szúrjátok Klaus-t, ami oda-vissza működik köztetek! Miért erőltettek olyat, ami nem működik?


- Kol, neked sose jelentett semmit ez a család. Nem haragszom rád, amiért nem tudod értékelni – Rebekah pityeregve állt fel, hogy leszedje az asztalt. Mire megfordult, Kol már sehol sem volt. 




Klaus nem tudta, hogy hova meneküljön, ahol kitudná adni legvadabb ösztöneit, egyelőre csak annyit tudott, hogy minél messzebb akar kerülni ettől a háztól és a lakóitól. Hangosan vágta be maga után a bejárati ajtót. Megállt a kocsi előtt, hogy azzal induljon a városba, végül még se szállt be. Valaki megállította benne.


-Mac.


- Jó estét – biccentett felé udvariasan.


- Nem hívtalak – cinikusan legyintett felé, magában pedig átkozódott. Az est fénypontjának tekintette, hogy a halál angyalának nevezett srác tovább akarja rontani amúgy sem jó hangulatát. 


- Három napja jelentem meg neked és azóta nem volt időd túlságosan mérlegelni az életben maradási esélyeidet. Sajnálom.


- Micsodát?


- Nem én akartam ezt, akár hiszed akár nem, én mindig védem az életet, ameddig csak tudom. De itt az idő Klaus. 


- Nem – suttogta. – Nem lehet. Nem most!


- Nem én akarom ezt. A sors írja a végzeted. A te sorsod pedig itt véget ért. 


- Nem fogom ilyen könnyen adni magam! – sziszegte indulatosan, majd lefagyott. Mac mögött furcsa fekete árnyakat vélt felfedezni, s mikor megálltak a hibrid előtt pár méterre csak akkor tudta jobban szemügyre venni őket. Fekete csuklyás alakok meredtek rá, arcukat nem is tudta kivenni, és azt se tudta eldönteni, hogy valódiak-e. De megrémült. Életében először, sokkal erősebben érezte a félelmet, mint bármikor. 


Következő fejezet

4 megjegyzés:

  1. Drága Ellie!
    -Szinte megtiszteltetésnek érzem, hogy én lehetek aki először ír neked véleményt.
    -Egy az egyben ledöbbentettél, imádtam a fejezet legapróbb morzsáját is. Hihetetlen volt, ittam minden egyes szavadat. Elijahat én is nagyon sajnáltam és rettenetesen rossz érzés lehet megtapasztalni, mikor minden kezd szétesni. Főleg az a dolog, amiért harcolsz egész életedben. Jelen esetben itt a család, ami szerintem, és biztos mások szerint is szent és sérthetetlen. Azonban most bebizonyítottad, hogy nem minden tűnik úgy, mint valami tündérmese, ahol valóban van értéke az ilyen momentumoknak. De hiszem és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez még nem a vég számukra, a család számára, hiszen egymás nélkül nem érnek semmit. Csak be kellene látniuk, főleg Klausnak kéne végre túltenni magán, mert bár ő még nem látja, de ez tényleg és ismét csak hangsúlyozni tudom, nem róla szól. Sokkal nagyobb dolog van készülőben, mint azt ő gondolja. Ilyen téren viszont nagyon is egyet tudok érteni Sydney-vel. Persze azért kíváncsi vagyok a magyarázatára. Anna már hiányzott nekem, örülök, hogy egy kis ideig megjelent és remélem annyira nagy baj nem fog történni vele.
    Kol... imádom úgy ahogy van...:D Remélem nem tűnt el örökre, a nagyképű szókimondó, néha nagyon is bunkó és érzéketlen ős. Hát a Klaroline, azt hiszem a kedvencem, bár ezzel nem árulok el túl sokat. Tetszik nagyon a kis huza-vonájuk. Nem tudok bele unni. Az erőszakos kisfiú, amikor kitörik Klausból, hát az tényleg a halálom és akkor jön ráadásnak a szőke szépség reakciója. Ami teljesen jogos. Mondjuk a kis incidens: Az apa induljunk suliba... áhh nem találok rá szavakat, szerintem abban minden benne van, ami csak kellhet...
    -Mikor azt hiszed ennél rosszabb már nem lehet, megjön a halálangyal és közli veled, hogy lejárt az idő, hát igen... Köszönöm szépen. Életem csúcspontja volt, illetve valószínűleg Klausé. Na de kíváncsi vagyok, hogy milyen indok áll Mac mögött, amiért Klausnak végleg lejárt az ideje. Igaz, hogy nagyon sok rossz döntést hozott az életben, aminek lássuk be következménye is volt jócskán,de nem hiszem, hogy nincs még befejezetlen ügye. Bár van sejtésem, hogy miért jelenik meg a halálangyala egy igencsak súlyos mondandóval... Kíváncsian várom, hogy helyes lesz-e a meglátásom, amit most itt nem árulnék el.

    Köszönöm, hogy ilyen gyorsan hoztad a fejezetet, nagyon várom a kövit, de a tanulásod rovására tényleg ne menjen, szerintem mindenki tud annyit várni. Sok sikert a vizsgáidhoz! :))

    Reménységgel és Kíváncsisággal: - Kryszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kriszti!
      Nem csak, hogy első vagy, de legtöbb esetben az egyetlen, aki véleményezi a fejezeteket, amiért a lehető legnagyobb hálával tartozom neked. Igyekszek e-mailben ez mindig honorálni :) a lehető legjobban fogalmaztad meg a helyzetet. :D Természetesen nem a vég, de a következő fejezetekben a lehető legkeményebb dolgokkal kell majd megküzdeniük, és valóban egymásra kell támaszkodniuk. Sydney nagyon fontos momentum a történetben, de nem sokáig mert hamarosan még nála is rosszabb személy kerül a képbe. :) Anna a kövi fejezetben jobban előtérbe kerül majd ennyit elárulok! :D
      Kol egyelőre még itt van és boldogítja a családot a megjegyzéseivel, de sajnos nem sokáig. Pont azért, amit olvashattál. Klaroline részek számomra mindig izgalmasak és igyekszek egyre többet kihozni belőlük ^^ lesz egy olyan esemény, ami még közelebb hozza majd őket egymáshoz, :). Hát még nem, ha szabad ilyet mondanom, lesznek hajmeresztőbb dolgok, amikor már tényleg ki fogsz akadni :D
      Mac és Klaus sok beszélgetésen fognak még átesni a következő fejezetekben, aminek fontos szerepe lesz! Na, emailben várom az elképzelésedet :D
      Próbálom gyorsan hozni őket, ahogy csak tudom! Hát menni fog, mert MÁR elrontottam, hogy a hétvégémet nem arra áldoztam, hanem az írásra, de igyekszek mindenből (írásból, tanulásból) kihozni a legtöbbet. Hát.. ha a véleményezők számát nézem, akkor igen.. valóban nem kell sietnem, mert látszólag max 3 ember az, akit érdekel a történetem. :)
      Puszi és hatalmas nagy hála, amiért mindig írsz nekem, és gondolataidat ilyen hosszan leírod. Nincs is ennél nagyobb boldogság!!! Köszönöm!
      Puszi

      Törlés
  2. Szia !
    Jaj istenem, most úgy izgulok, ugye nem hal meg Klaus? Pont most mikor Car is beadná a derekát. Olyan aranyosak együtt, torkoskodik a konyhában az ősi, csak hogy Car közelében legyen. Annát imádom , Ő valóban előhozza Klaus jó oldalát. Megértem Klaus, hogy ledöbbentette ez a testvér dolog, számára mindig első volt a család, de talán felül tud emelkedni ezen, hiszen ha annyi éven át kitartottak egymás mellett, csak nem múlt el hiába az a sok idő. / csak ne haljon meg / Kíváncsi vagyok a folytatásra, sok puszi
    Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. üdv Mira!
      Nagyon boldog vagyok, hogy írtál nekem! Klaus sorsáról a köviben többet fogtok megtudni, szerintem meglepő lesz és már alig várom, hogy megírjam és felrakjam! Klaroline-ból próbálok egyre többet kihozni, bár ez még nem az ő pillanatuk, de nagyon örülök neki hogy tetszett :) Annával szép az élet az egyszer biztos ^^ Az ősiek most valóban össze kell majd tartaniuk, de valóban nehéz, amikor Klaus most ennyire tartózkodó mindenkivel :D Ami persze érthető az ő részéről.
      Sietek vele, és bár tanulnom kéne, folyamatosan írom a fejezetet :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon hálás vagyok neked!!!! Puszi

      Törlés