2014. február 3., hétfő

13. fejezet - A kezdet...



New Orleans-t sújtja a természet okozta zuhogó eső, a sötét felhők beborították az egész várost, rányomva hangulatát a lakóira, s a természetfeletti személyek borongós érzéseit is tükrözte. A negyed vámpírjai és boszorkányai is feszélyezettek, ingerültek voltak az új, váratlan személyektől.

Marcel otthonának nevezett táborban összegyűlt mindenki, és várták a fejleményeket. A régi király homlokráncolva, kifejezéstelenül bámult rájuk.

-Marcel.

Diego hangtalanul lépett mögé, és felsóhajtott.

- Ha tehetünk bármit is, csak szólj. A boszorkányok Klaus-nak feleltek, vagyis most már neked.

- Mi már itt semmit nem tehetünk – rázta meg fejét lemondóan, és a látogatókra nézett. A feketébe öltözött, csuklyás alakok próbáltak elvegyülni, de katonás testtartásukkal, szigorú arckifejezésükkel kitűntek a többiek közül.





Egy héttel korábban…



- Klaus már egy napja eltűnt. Hol lehet? – akadékoskodott továbbra is Rebekah.

- Fogalmam sincs, még engem sem keresett meg. Mit mondtatok neki, hogy így begőzölt? – kérdezte Caroline, és tovább fésülte Anna haját, aki kíváncsian bámult a felnőttekre.

- Nem éppen úgy sikerült a vacsora, ahogy terveztük – húzta el száját Elijah, és telefonját továbbra is a hívás gombon tartotta. Már órák óta próbálta elérni öccsét, mindhiába. Még Sydney-t is hívta, de a lány, mintha köddé vált volna, nem volt elérhető.

- Apa haragszik mindenkire? – nézett fel Anna, immár Caroline által szép fonattal.

- Apudnak most egy kis… idő kell – vonta meg vállát Car, de tekintete aggodalmas volt.

- Stefan?

- Valahol a városban – legyintett.

Ez volt az utolsó mondat, mielőtt kitört volna a káosz. A békésnek mondható csöndességben, robbanásszerűen tört be a talpak dobogása, a kiadott utasítások kiáltása, és az ajtók, ablakok berobbanása. Caroline felpattanva tolta maga mögé a felsikoltott Annát, míg a két ősi szikrázó szemekkel meredt a behatolókra. Éles hallásukat sértette az apró szilánkok csörömpölése és a lövedékek, amik vagy beléjük vagy melléjük ért, miközben a nappaliban már sokkal többen voltak, mint kellett volna. A falövedékek hangosan koppantak a padlón, míg Rebekah és Elijah szisszenve szedték ki magukból a testükbe fúródottakat.

A két ősi is Anna elé állt, mind hiába. Legalább tíz, feketébe öltözött csuklyás alak állt előttük, állatias morgással, átváltozott arccal meredtek rájuk.

-Csigavér! – intette le őket egy férfi, és lehúzta fejéről a leplet, ami eddig eltakarta. Egy idősebb férfi állt előttük, látszólag a vezetőjük lehetett. – Hadd mutatkozzak be! A nevem Nathaniel. Elnézést kérek ezért a zűrzavarért, de nem sok jót hallottunk a vendégszeretetekről.

- Kicsoda maga? – higgadt le Elijah, és legyűrve ösztöneit, előrébb lépett.

- Gondolom hallottak már a Szövetségről. Az egyik hűbérúr vagyok közöttük. Azt a feladatot kaptam, hogy informáljalak titeket az eseményekről. Mint ősiek, megérdemlitek. És reméljük, hogy mire ez véget ért, belátjátok, hogy velünk sokkal jobbak az életben maradási esélyetek, mint nélkülünk.

- Caroline – Anna remegve húzogatta meg a szőke lány kezét.

- Pszt!

- De nagyon fáj a fejem – nyafogta, mire egy végszóra a fekete ruhások mindegyike mozgolódni kezdett, és idegesen morogtak. Még Nathaniel is megköszörülte torkát, és homlokához kapott.

- Szólj a lányra, hogy fejezze be! – nézett Elijah-ra figyelmeztetően.

- Car – Anna pityeregni kezdett, és halántékához kapott.

- Elijah! – a lány ijedten kapta fel fejét, majd letérdelt a kislányhoz. – Anna, nézz rám! Semmi baj! Nyugodj meg!

- Mi dolgotok itt? – tört ki Rebekah-ból a kétségbeesés, és félig ő is Anna felé fordult, aki nyöszörgött.

- Nem is tudjátok? – húzta fel szemöldökét, és megrázta fejét. – Nos, akkor azt hiszem, tisztáznunk kell egyet s mást.

- Car – zokogott fel Anna, majd hirtelen felsikoltott és a ház megremegett. A közel levő vámpírok ordítva térdre estek, mintha csak célirányosan ők lettek volna támadva.

- Anna, kérlek nyugodj meg! – simogatta a maszatos arcot a szőke lány, de tehetetlenül nézte, hogy a kislány szenved.

- Caroline, Rebekah vigyétek innen Annát! – utasította őket zordan Elijah, aki teljesen értetlenül állt az események előtt. Egy valamit tudott, a kislány akaratlanul csinálta ezt, amit eddig még sose.

- Ne messzire – rázta meg fejét gonosz mosollyal Nathaniel.

A lány felkapta karjaiba a zokogó lányt, aki bár úrrá lett valamennyire szenvedésén, továbbra is sírt az előbb átéltektől.

-Mi ez az egész? – fordult felé határozottan, de higgadtan.

- Hosszú mese lesz.

- Miért van egy olyan érzésem, hogy te tudod, hol van az öcsém?

- Mert tudom is. Marcel táborában van. Ne aggódj. Vigyáznak rá. Hisz ő most nagy kincs mindannyiunk számára.

Elijah legszívesebben azonnal odament volna, de nyugodtnak kellett maradnia, abban a reményben élve, hogy Klaus-nak semmi baja. Mindezidáig csak remélte, hogy sose jön el ez a pont, amikor tényleg szembesül a Szövetség létezésével, és legalább nem ilyen káosz közepette. De úgy tűnt ennek a furcsa szervezetnek ez a módszere.

- Fel kell újítanunk majd a házat. Az öcsém nem fog neki örülni.

- Szerintem ez lesz a legkisebb problémája – mosolygott rá hidegen a férfi.





                                                                                ***



Marcel barátai társaságában fogyasztotta nyugodtan italát korán reggel, bár remélte, hogy Rebekah megkeresi majd és elmeséli mi történt az este. A jókedvét azonban azonnal elvágta, mikor a nagy vaskaput hallotta becsapódni. Már felállt, hogy üdvözölhesse kedvesét, de nem várt személyek voltak azok.

- Klaus! – kiáltott fel meglepetten, majd a mellette álló három férfira nézett. – Barátok?

- Nem igazán – erőltetetten mosolygott rá, majd az egyik férfi biccentésére elindult az egyik szoba felé, ami immár a börtöne is lesz egy darabig.

- Mi a fene folyik itt? – csattant fel értetlenül, mire az egyik csuklyás alak elé suhant és vállánál fogva leültette őt az egyik székre.

- Ülj le vámpír és ne pattogj, ha élni akarsz!

Marcel leintette Diego-t és társait, bár kezdett kiborulni. Mi a fene folyik itt?



Klaus szótlanul hagyta, hogy a két vámpír, mint egy testőr kövesse őt a kiválasztott szobába, majd tekintetével végig mérte őket.

-Remélem nem kapok védő őrizetet.

- Alig várom, hogy kinyiffanj seggfej! – fröcsögte az egyik, majd rávágta az ajtót. A hibrid mosolygott ezen, majd kényelmesen elhelyezkedett az egyik fotelbe és maga elé meredt. Nem sok mindenre emlékezett az estéből, szinte csak annyira, hogy Mac megjelent, és látta a mostani vámpírokat, majd teljes sötétség. A temetőben ébredt fel, de fogalma sem volt, hogy került oda.

- Te ki vagy? – meglepődve ült fel, és bosszúsan látta, hogy esni kezdett az eső.

- A nevem Nathaniel, Mr. Mikealson. És arra kérem, hogy ellenkezés nélkül menjen a táborba, ahol majd részletesen elmond magának mindent a főnököm.

- Miért, ki a főnöke? – grimaszolt büszkén, és gyilkolni vágyóan nézett az egyik kigyúrt vámpírra, aki megragadta karját.

- Sydney Brown.

- Mi?

- Nyugalom! – intette le, mikor látta, hogy a hibrid felbőszült. – Mindent elmagyaráz majd önnek. Én pedig addig felkeresem a testvéreit.



- Hello, Mr. Mikealson – abban bízott, hogy végre összeáll benne a kép, de nem a várt személy jelent meg. Egy fiatal, de nagyon szép lány sétált be a szobába, táskával a kezében.

- Üdv. Maga is a Szövetség embere? – nem volt kedve társalogni, főleg egy olyannal, aki a szervezet egyik tagja, de a lány tisztelettel szólította meg őt.

- Igen – fanyalgott látványosan a lány, és kutatni kezdett a táskájában. – És most meg kell vizsgálnom magát.

- Nem vagyok beteg – jelentette ki határozottan, de sejtette, hogy a nő nem is így értette.

- A Szövetségnek tudnia kell, hogy magával minden rendben van-e.

- Hízelgő, hogy így aggódnak értem – gúnyos mosolyra húzta száját, majd felsóhajtott. Nem értette, hogyan és miért, de tompának érezte magát és erőtlennek. – Ez a Nathaniel most éppen a testvéreimnél van.

- Igen, tudom – bólintott, majd kedvesen mosolygott. – Ne aggódjon. Nathaniel nem fogja bántani egyik testvérét sem.

- Ez bíztató – motyogta, de teljesen értetlen volt a nő barátságos közvetlenségétől. – Nem avatna be, hogy mi történik itt?

- Majd én – felkapta fejét Syndey-re, aki legyintett. – Köszönöm Izabelle, elmehetsz. Holnap majd megvizsgálod a mi kis hibridünket – nyájas mosollyal ült le elé a kanapéra, és megvárta, míg kimegy. – Hogy vagy Klaus? – nyájaskodására, csak homlokráncolás kapott.

- Oh, te ribanc – tört ki belőle mély sóhaj percek múltán. – Nem is léptél ki a Szövetségből ugye?

- Nem igazán – kuncogott fel gonoszan. – Én alapítottam, és én vagyok a királynője.

- Igaz volt bármi is, amit elmondtál? – szisszent fel, és széttárta karját. – Ezt nem hiszem el! Hogy bízhattunk meg benned?

- Némi túlzás ez a bizalom a részedről. De veszélyeztetted a tervemet, így lépnem kellett.

- Miből gondolod, hogy nem tépem ki most azonnal a szívedet? – nézett rá Klaus kíváncsian. Magában elkönyvelte ez a nő vagy nagyon bátor, vagy hihetetlenül ostoba. Akárki is.

- Nos, onnan, hogy bár én vagyok a Szövetség vezetője, sok alárendeltem van, akinek megadtam az utasítást, hogyha velem bármi is történik, nyugodtan öljék meg a testvéreidet. És Caroline-t… és Annát… Hayley-t… mindenkit. Szóval bárhogy is, de úgy ugrálsz, ahogy én fütyülök.

- Te el vagy tévedve! Húgocskám – gúnyosan húzta el száját, mire felnevetett.

- Jaj, ne haragudj – kacagott hangosan, és ajkai elé kapta kezét. – Azt hallottam, hogy okos vagy, így fel se merült bennem, hogy még nem jöttél rá… Semmi közöm hozzád, hibrid! Hálistennek!

- Valahogy sejtettem – morogta orra alatt, és felhúzta szemöldökét. – Nem sok testvéri érzés szorult beléd.

- Mivel hamarosan meghalsz, ezért végre elmesélhetem neked mi történt – nyugodtan ült le vele szemben, kecsesen keresztbe tette lábát, és ujjaival dobolni kezdett. – Hétszáz éve egy aprócska faluban voltatok, és te túlságosan is szomjas voltál. Az apámat választottad ki arra, hogy csillapítsa az éhségedet, így meghalt. Nem kell részleteznem, szerintem – látványosan fanyalgott, gyűlölettel keverve.

- Sydney, annyira embert megöltem már életemben, hogy fogalmam sincs ki lehetett az. De még a falu se rémlik – legszívesebben azonnal megkínozta volna a lányt a tetteiért, a hazugságaiért, amiért félrevezette őt és az egész családját, de gondolta, megpróbálja kihozni a legtöbbet szorult helyzetéből. A nő összeszorította száját, még a reménytelen helyzetében is bele tudott rúgni.

- Mindegy is. Akkor bosszút fogadtam ellened. Elég sok szenvedésbe telt, míg végül elég sokáig kísérleteztem, hogy hibrid lehessek. El kellett hitetnem Elijah-val, hogy a testvéred vagyok. Szegény – megjátszott szomorúsággal rázta meg fejét. – Annyira összetört, amikor megtudta…

- És milyen élvezet lesz látni, amikor téged megöl ezért a hazugságért – motyogta élvezetes mosollyal. – Sok esetben a bátyám, még nálam is rosszabb.

- Emiatt nem aggódnék – rántotta meg vállát könnyedén.

- Miért is hangsúlyozod a halálomat? Csak egy fegyverrel tudsz megölni. Ami nincs a kezedben.

- Maradjunk annyiban, hogy sikerült módot találnom arra, hogy ítéljelek halálra a nélkül, hogy megkéne keresnem az általad eldugott fegyvert!

- Nagyon magabiztos vagy – mosolygott rá hidegen, de kirázta a hideg. Ezek szerint Mac nem hazudott.

- Ez csak a kezdet Klaus – nevetett. – Ha meghalsz, Annát magammal viszem. Hihetetlen mennyiségű erő áramlik abban a kislányban. Ha egy ilyen fegyver a kezemben lenne, nem csak a Szövetség vezetője lennék… hanem az egész világé.

- Mindent kigondoltál - elismerősen biccentett felé, majd félmosoly szaladt fel arcára. – Az a baj Sydney… hogy nem vagy tisztába a dühömmel. Aki a családomat bántja, vagy akarja bántani, általában holtan végzi.

- Mire az ügy végére érünk, már egy pálcikát se tudnál felemelni. Legyengítelek Klaus – suttogta perverz kéjelgéssel hangjában. – És az orrod előtt fogom megölni a szeretteidet. És látni fogod, ahogy elviszem Annát. Így a halál megváltás lesz számodra.

- Ha hozzá mersz érni, esküszöm, hogy…

- Hagyjuk ezt Klaus! – sóhajtott fel. – Nos, ennyit erről. Feltűnően nyugodt vagy! – rázta meg fejét hitetlenkedve. – Csak nem lesokkolódtál?

- Már megszoktam, hogy időnként mindig akad egy bolond, aki megkísérli a lehetetlent – forgatta meg szemeit és mosolyogva felnézett. – De mindenképp tudni akarom, hogyan akarsz engem megölni. És amikor már azt hiszed nyertél… akkor foglak megölni. Hogy az utolsó leheletedben érezd a bukást – sziszegte indulatosan. Sydney egy pillanatra elkomorult, majd vigyort erőltetett magára és a hibridre csapta az ajtót. Klaus mélyet sóhajtott, szemét az ajtóra függesztette és türelmesen várt.







                                                                           ***



- Elárulnád végre, mi ez az egész? – fakadt ki Rebekah, karjait széttárva. A kezdet feszült légkör alább hagyott, a vámpírok elhagyták a házat, s csak Nathaniel maradt bent. Elijah jól nevelten az étkezőbe vezette, hogy beszélhessenek, bár tudta nem érdemelné meg, higgadtnak és megfontoltnak kellett lennie.

- Nathaniel némi magyarázattal akar szolgálni – intett felé Elijah, lecsitítva húgát.

- Így van. Elnézéseteket kérem az ablakok és az ajtó miatt, de Sydney egy csicskása figyelt minket, így kénytelen voltam durvább eszközöket bevetni.

- Sydney? – Elijah elhűlt, és torokköszörüléssel összefonta ujjait. – Mi köze van neki ehhez?

- Egy pillanat – emelte fel kezét türelmesen, majd oldalra fordította fejét. A két ősi meghallotta, hogy érkezett valaki, és be is toppant a várt személy.

- Bocsánat, feltartottak – hadarta idegesen a lány, majd kedves mosollyal integetett. – Sziasztok!

- Hello – nyögte Rebekah meglepetten. – Te ki vagy?

- A neve Izabelle. Ő már találkozott a mai nap folyamán az öcsétekkel – válaszolt Nath.

- Én kicsit össze vagyok zavarodva – zihálta a szőke ős. – Nik eltűnt, ahogy Sydney is, ma pedig a Szövetség emberi csak úgy betörnek?!

- Együtt érzek veled, húgom.

Mormolta Elijah, gyanakvóan méregetve a két vendéget. Caroline feszülten lépett be az étkezőbe, és leült az ősök mellé.

- Anna elaludt.

- Szóval…?

- Az egész hétszáz éve kezdődött – sóhajtott fel a férfi, és zavartan malmozni kezdett. – Sydney apját megölte Klaus-t, aki erre bosszút fogadott. Addig kísérletezett a mágiával, amíg végül hibriddé vált. Ekkor alapította a Szövetséget. Ekkor már háromszáz éve vámpírok voltatok, és gyarapodni is kezdtetek. Sydney megpróbált minél többet maga köré gyűjteni, segíteni azoknak, akik egyedül voltak. Ez már évszázadok óta ment, egészen pár évvel ezelőttig.

- Anna megszületéséig – bólintott Elijah sejtve.

- Szóval a Szövetség egy átkozottul nagy boldog, segítő, befogadó család? – fakadt ki Rebekah, és megrázta fejét. – Mi nem így hallottuk.

- Sydney átvert titeket.

- Ahogy minket is – fűzte hozzá Izabelle.

- Az egész azért volt, hogy a közeletekbe férkőzzön. Sikerült. És elérte, amit akart – mormolta Nathaniel. – A szervezet mindezidáig nem volt erőszakos vagy rosszindulatú. Befogadtuk azokat, akiknek támaszra volt szüksége, akik egyedül, céltalanul bolyongtak a világban. Így szépen lassan, de mára már az egyik legnagyobb vámpírokból és boszorkányokból álló társaság vagyunk.

- Így van – vette át tőle a szót a nő. – Minden rendben volt egészen addig, amíg hírt nem kaptunk a kislány megszületéséről. Attól kezdve minden megváltozott. Sydney pedig arra törekedett éveken át, hogy megtalálja a módját, hogyan ölheti meg Klaus-t.

- De nagyon sokan tiszteljük és becsüljük az ősieket.

- Amivel Sydney is tisztában volt. Ezért hazugsággal bőszített fel minket, hogy megakarjuk állítani Klaus-t.

- Azt híresztelte közöttünk, hogy Klaus felakarja fedni magát és az egész vámpír társadalmat a nyilvánosságnak.

- Így közöttünk is akadtak olyanok, akik a vádat elhitték és beleegyeztek, hogy Klaus büntetése halál. Bármennyire is tisztelik.

Kis szünetet tartott a páros, hogy megemészthessék a hallottakat.

-De ez hazugság – szólalt meg percekkel később Elijah. – A vád nem érvényes.

- Ez csak Sydney személyes bosszújáról szól, nem érdekli, hogy a vámpírok mit hisznek, amíg mellé állnak és segítenek neki – jelentette ki a férfi egyszerűen.

- És ti eláruljátok őt – jegyezte meg Caroline homlokráncolva.

- Mi és még sokan mások tiszteljük Klaus-t. Amiket hallottunk róla, kételkedünk benne, hogy valóban megtenné. Sydney csak bosszút akar, és megtalálta a módot, hogyan ölje meg a nélkül, hogy kellene neki a karó. Csupán a teliholdra van szüksége hozzá, de mindene meg van már. Így egy hét múlva… biztos, hogy Klaus-t megöli.

- De akkor nem csak ő hal meg, hanem mindenki – krákogta Rebekah kitágult szemekkel. – A fél szervezet meghal!

- Addig elszakítja a vérvonalat – nézett rá Izabelle. – Nézzétek, tudom, hogy ez most kicsit megdöbbentő, de mi nem akarunk rosszat. Úgy lettünk beállítva, mintha mi akarnánk Klaus-t megkaparintani, különböző okok miatt, de ez nem így van! Természetesen jó lenne, ha maga az ősiek vezetnének minket, és nekik tartoznánk hűséggel, de nem erőltetjük! Mi tudjuk, hogy a Klaus-t ért vád nem igaz, és csendben próbálunk egyre több mindenkit magunk mellé állítani.

- Akik felakarnak lázadni Sydney ellen.

- Rossz vezető, csak a bosszú hajtja – motyogta Nath elkomorultan.

- Mindenkit átvert – rázta meg fejét Car. – Elijah-t, engem, Stefan-t, Kol-t, mindenkit. Jól játszotta a szerepét, ahhoz képest, hogy végig ő akarta Klaus-t holtan! – fintorgott és aggódva pillantott az ősiekre.

- Mi van most Nik-kel? – nézett fel Rebekah.

- Én vagyok a személyes dokija – emelte fel kezét bárgyú mosollyal Izabell. – Minden nap be kell mennem hozzá, meg kell néznem mennyire gyengül, és értesítenem kell róla Sydney-t. Mindenki teszi a dolgát addig, amíg el nem jön az idő.

- Mikor akarjátok Sydney-t elkapni?

- Mielőtt Klaus-szal végez. Akkor nem fog semmi másra koncentrálni, csak erre.

- Nem – emelte fel fejét határozottan Elijah, tekintetében őrült gyűlölet táncolt. – Én fogom megölni Sydney-t.

- Na, de…

- Elhitetett velem egy hazugságot, ami kihatott a családomra, és csak nem szétcincált minket. a legkevesebb, ha én büntethetem meg ezért.

Izabell és Nathaniel összenéztek, mire az ősiek összeráncolt szemöldökkel vártak, végül a lány fordult feléjük.

-Nem hazudott. Klaus édesanyja, tényleg két gyermekkel volt várandós, és mivel Esther babája halva született, ezért szét választották őket. Csak nem mondta el, hogy éppen ki a másik gyermek – vonta meg vállát bocsánatkérően.

- Én már kezdek teljesen begolyózni – könyökölt fejcsóválva Rebekah. – Miért hinnénk nektek? És különben is… ha Sydney igazat mondott, most hol van Klaus testvére?

- Bocsássatok meg, de a húgomnak igaza van – sóhajtott fel csendesen a legidősebb ős. – Ennyi minden után, nehézkesen bízunk meg akárkiben.

- Nem a bizalmatokat kérjük! – tiltakozott egyből Nathaniel. – Természetesen ezt nem adják csak úgy, ezért szeretnénk kiérdemelni. Még van egy hetünk, mielőtt telihold lesz, Izabell mindennap találkozik a testvéretekkel majd és beavatja mindenbe. Addig pedig mindenki teszi a dolgát. Elijah, Sydney jól ismer, nem szabad kimutatnod a haragodat. Tudatni fogja veled az igazságot, de mivel ismer, diplomáciai úton kell, hogy eljárj. Rebekah, neked úgy kell tenned, mintha mindent elkövetnél, hogy kihozd őt. Szöktetés, vámpír ölés, ami ezzel jár… Semmiképp sem szabad megtudnia, hogy a Szövetség arra törekszik, hogy megöljék őt. Azt kell hinnie, hogy mindenki mellette áll. És természetesen mondanom sem kell, hogy óvatosan! Sydney-nek vannak talpnyalói, akik bárhol ott lehetnek.

- Időt kérek – emelte fel kezét kiakadva Rebekah. – Szóval… mindent összevetve! Az egész, amit Sydney kitalált a Szövetségről egy kamu és valójában egy rendes kis… gyülekezet vagytok, akik tisztelnek minket! De az a ribanc elhitette veletek, hogy Klaus-nak meg kell halnia, ezért felkerekedtetek és elkaptátok őt, miközben egyébként nem is akarjátok bántani, de ezt hitetitek el Sydney-vel azért, hogy megölhessétek! És, e mellett, hogy ne legyen elég zavaros, kiderül, hogy Klaus tényleg nem a testvérünk, de a valódi édestesókája valahol a nagy világban szaladgál és éli az életét, tudatlanul?

-Valahogy így – biccentett felé barátságos mosollyal.

- Kicsit sok volt ez így egyszerre – motyogta. – Kiben bízhatunk már meg egyáltalán? Hová lett ez az érték?

- Nyugalom, Rebekah – Elijah megfogta húga kezét és megszorította. – Miért kéne hinnünk nektek?

- Egyelőre csak várjatok. Ha ennek vége, betudjuk bizonyítani, hogy hihettek nekünk – erősködött Izabell. – Sydney meghal, és minden rendbe jön.

- De ehhez még valamit el kell mondanunk – sóhajtott fel Nath. – Aminek nem fogtok örülni.

- Mi az? – Elijah számára is sok volt, ami az utóbbi pár hétben történt, és kezdte agya felmondani lassan a szolgálatot. Nem gondolta, hogy van, ami még megtudja lepni. És hihetetlenül aggódott Klaus-ért. Koncentrálnia kellett a hallottakra, de közben végig azon zakatolt elméje, hogy mi lehet öccsével. – Izabell! Hogy van az öcsém?

- Feltűnően nyugodt – nevette el magát kissé.

- Ki akarja várni a végét – nézett fel Caroline. Büszkeséget érzett egy kicsit, hogy Klaus nem rontott eddigi helyzetén, bár fogalma sem volt, hogy mi van vele. A nő elmondása alapján, eltudta képzelni a higgadt hibridet.

- Nem rá vall – motyogta Rebekah, és tenyerére támasztotta fejét.

- Szóval? – Elijahnak egyelőre elég volt ennyi, mást nem tudott tenni, minthogy hisz az információnak. – Mit kell még tudnunk?

- Megakarjuk ölni Sydney-t. Hiába kergetnénk el, addig csinálná, amíg nem áll bosszút mindenkin – ismételte Nathaniel, szemei azonban várakozásteljes volt és bűnbánatos. – De van más is. Amivel Sydney tisztába van, csak éppen nem mondja el Klaus-nak, azzal érvelve, hogy minek, ha úgy is meghal.

- Mi lenne az? – feszült meg mindkét ősi, Caroline is félve pislogott fel.

- Klausnak meg kell halnia – mondta ki gyászosan Izabell, és szomorú szemeit végig futatta a döbbent tekinteten.

- Miről beszéltek? – fakadt ki Rebekah. – Most mondtátok, hogy megakarjátok állítani Sydney-t!

- Megakarjuk őt ölni, igen, de ez nem jelenti azt, hogy Klaus-nak nem kell meghalnia.

- Azt mondtátok nem hiszitek el, amit Sydney mondott! – vitatkozott továbbra is a szőke ős, Elijah csak döbbenten pislogott, míg Car a levegőt kapkodta.

- Nem róla van szó, hanem Klaus-ról és Annáról! – emelte fel kissé hangját kétségbeesve Nathaniel. – Nem értitek? A természet egyre jobban ellenünk fordul. A boszorkányaink ezt érzékelik, és többször kaptak figyelmeztetést. Klaus a legerősebb lény a világon, erre megszületik a gyermeke, akinek nem is lett volna szabad?! Egy személyben keverik a vérfarkas, vámpír és a boszorkány ereje is, ez természet ellenes! Két ekkora erő nem létezhet a földön. Felborult az egyensúly – halkult le hangja, mikor látta a három lesokkolódott arcon, felfogták mit mondott. – Vagy Klaus-nak… vagy a kislánynak mennie kell. És gondolom senkinek nincs gyomra hozzá, hogy egy nyolc éves kislányt megöljön.

- Ezt nem hiszem el – suttogta az ősi, és bátyjára nézett.

- Mennünk kell – kapta fel hirtelen fejéz Izabell, a telefonjára meredve.

- Emésszétek meg, amiket mondtunk – állt fel nyugodtan Nath. – Nagyon sajnálom, hogy ilyet kellet közölnöm. Bárcsak lenne más megoldás.

- Hadd gondoljuk át egy kicsit – lehelte Elijah, és összefűzött ujjaira fektette állát.

- Izabell, majd jön és szól, hogy mi van Klaus-szal – biccentett feléjük megértően.

- Sziasztok! – intett nekik a lány, majd mindketten kisétáltak a villából, maguk után hagyva megannyi kérdést és zavart.

- Ezért lett volna a figyelmeztetés? – suttogta Rebekah megsemmisülve. – Mielőtt Anna megszületett… a boszorkányok rettegtek, mert tudták, hogy erős lesz. A természet egy kiskapuja. Megszülethetett… de amit a természet ad, azt el is veszi – saját bőrükön tapasztalták már mennyire igaz.

- Mi lesz most? – nyöszörgött Caroline rémülten. – Hagyjuk Klaus-t meghalni?

- Úristen – nyögte Bekah, majd könnyeivel küszködve Elijah felé fordult. – Mondj valamit! Van valami terved Elijah? – hisztérikusan lökte ki maga alól a széket, és ajkai remegni kezdtek. – Elijah!

- Nem tudom – emelte fel fejét, szemeit elhomályosították a ködös gondolatok, hangja erőtlen volt, és rekedt. – Kifogytam az ötletekből.


Következő fejezet
  

Na, hát  a vizsgám, már csak a szerencsén fog múlni xD Meghoztam nektek, remélem tetszeni fog, elég gyakran volt most friss, valaminek a rovására, még is úgy érzem csak három embernek írom a történetet. Anitának, Krisztinek és Mirának. Ők azok, akik értékelni is szokták, csak nekik írom szinte. Nem baj, legközelebb majd csak hétvégén lesz friss. Nem vagyok muszáj mindig felraknia  friss fejezetet, akár e-mailben is elküldhetem a folyamatos véleményezőknek, csak nem vagyok szemét, hogy kitoljak mindenkivel, Na mind1, remélem tetszett.

 

8 megjegyzés:

  1. Szia Ellie!

    Ezt a részt is imádtam, ez volt eddig az egyik kedvencem. Sydney szépen átvert mindenkit, remélem, sem Klausnak, sem Annának nem esik majd baja. Várom a kövit, siess vele :)

    Melly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Melly!
      Hatalmas nagy hála, amiért időt pazaroltál rám, és írtál nekem kommit! Örülök neki nagyon, hogy tetszett, remélem a továbbiak is fognak majd! Ennél jobban nem tudok sietni, nekem is egy nap 24 órából áll :D de igyekszek majd vele.
      Köszönöm,hogy írtál!
      Puszi

      Törlés
  2. Szia!

    Igazán sajnálom, hogy olyan régen írtam, de hát az a bizonyos vizsgaidőszak! Hihetetlenül örülök, hogy ilyen gyakran volt mostanában friss, de ha a tanulás rovására megy, akkor inkább lassíts!! Hidd el, úgy is olvasni fogjuk, túlságosan jó vagy ahhoz, hogy ne :D Eléggé sokkolt ez a fejezet, de egyszerűen zseniális volt!! Ennyire kidolgozni egy önálló sztorit még nem láttam!! Gratulálok! Alig várom a kövi részt!!

    ui.: Ne öld meg Klaust!!! Légysziiiiiiii

    Puszi:

    Dóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dóri!
      Igen az egyszer biztos, a vizsgaidőszak :S Én is boldog voltam, hogy visszatudtam zökkeni, csak félek, ha megint másra koncentrálok, akkor ismét eltávolodok a történettől és ezt nem akarom. Természetesen ez a tanulás rovására megy, de igyekszek valahogy aranyközéputat keresni! Juj köszönöm szépen, ez hatalmas bók nekem! Csak azt reméltem, ha sokszor frisselek, akkor többen írnak nekem :) Igen az biztos nagyon megdöbbentő, lesz még ennél hajmeresztőbb húzásaim is :D Hát sokszor már én is belekavarodok, és ha sokszor el is döntöm mit fogok írni, eltérek tőle :D Szóval van hátulütője, de köszönöm, hihetetlenül jól esnek a szavaid!
      Sietek vele, ígérem, de próbálok a tanulásra is odafigyelni!
      Hehe :D Majd meglátod mit hozok ki belőle ;)
      Köszönöm szépen Dóri, hogy írtál nekem, el se tudom mondani mennyire örülök neki! Nagyon jól esik, ezer hála érte!
      Puszi

      Törlés
  3. Szia Ellie!
    Erre csak egy hozzáfűznivalóm van: Hűha! :D
    Komolyan mondom, a történeted ezerszer jobb, mint az eredeti sorozat. Izgalmas, meglepetésekkel teli, helyenként érzelmes. Egyszóval: fenomenális. Minden megvan benne, ami kell. A szereplők személyisége tükrözi a karaktereket a sorozatból, a feszültség szinte kézzel fogható. Nagyon teszik a történet menete, ahogy az emberek képesek manipulálni a másikat és az utolsó pillanatban olyat mutatnak, amire senki sem számított.
    Röviden ennyi:) Bocsánat, hogy csak most írok véleményt, régóta olvasom a blogodat, de csak most volt bátorságom leírni a gondolataimat. Várom a következő részt.
    Még egy mondat, vagy inkább kérés: kérlek, ne öld meg se Klaust, se Annát, se senkit!
    Szeretettel: egy nagy rajongód :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szijó!
      Semmi gond, a végén megszületett és elmondhatatlanul boldog vagyok a véleményedtől!! Ne félj leírni a gondolataidat, bármit szívesen fogadok, de rendkívül fontos nekem a visszajelzés!
      Huh, hát azért messze állok tőle, de nagyon szépen köszönöm, igyekszek visszaadni legalább a sorozat izgalmát, karaktereit, mozgalmait és eseménydússágát! De köszönöm, tényleg igyekszek kihozni belőle a legtöbbet, hogy minden benne legyen, ami csak kell. Nagyon boldog vagyok, hogy úgy gondolod ebbe minden meg van! Mindig igyekszek meglepetéseket okozni, örülök, hogy ez meg is van :DD
      Nagyon szépen köszönöm Vampirefan, hogy írtál nekem, leírhatatlan a boldogságom! Iszonyatosan fontos számomra, hogy mit gondoltok, nem csak a történetről, de külön a fejezetekről is és ezer hála érte, amiért te most ezt megtetted és írtál nekem!
      A kérésedet figyelembe veszem, és meglátjuk mi sül ki belőle ;)
      Puszi

      Törlés
  4. Drága Ellie!

    Szentég! Úristen! Azt a... wáááá!
    Most nem találom a szavakat.:D
    Azért neki veselkedek... Hihetetlenül fantasztikus volt!!!
    Syd azt hiszem a lista élén van és talán a halál angyal le fog róla kerülni. Ezt majd részletesebben meg is fogom neked indokolni miért. Rettenetesen nagy katarzist hoztál el nekünk ebben a fejezetben. Annában, hogy dolgozhat három féle erő? Ez lehetséges... Bár van egy sejtésem. Ugyebár ős anyuci boszi, aki a gyermekeit vámpírrá változtatta és hát Klaus apucija pedig vérfarkas... Huh hát Anna babát nagyon sajnálom. Nem hiszem, hogy nagy boldogság lehet egyszerre, hibrid boszinak lenni. De lássuk be ez valamilyen szinten és a későbbiekben hatalmat és rettenthetetlenséget biztosít Annácskának. Már csak az a kérdés, hogy vágyik-e mind erre. Követi-e drága apukája példáját és uralkodni akar-e majd? Most aztán tényleg ezer millió gondolat kuszálódott össze a fejemben. Valami azt súgja nekem, hogy Mikael megjelenése nem lesz véletlen... Kicsit meglepődnék, ha Klausnak holmi természetegyensúlya végett meg kellene halnia... Szerintem egyikőjüket sem abból a fából faragták,hogy jaj most akkor beparázok és inkább egy személy szenvedjen... Itt valóban lesz értéke a család mindenek felettnek. Mac most nagyon nagy benyomást tett rám. Egészen jó értelemben, bár most nem szerepelt, de az a kis morzsa a frissben nagyon beindította a képzelő erőmet. A szövetség, hát igen megmondom őszintén sejtettem, hogy felfognak tűnni most már és azzal is tisztában voltam, hogy itt valami hatalmas nagy tégla van a háttérben. Hát nem tévedtem sokat. Imádom a bosszúkat, de tényleg... A folytatásban szerintem szembesülhetünk azzal is, hogy Elijah mennyire szeret büntetni teljesen jogosan. Na meg Klaus, khm... Róla ne is beszéljünk. Nem lesz szép látvány. Egyébként szimpatikus jelen pillanatban a szövetség illetve, Nath és Iza :)
    Nagyon nagyon várom a kövit!!! teljesen lázba hoztál. Siess vele, de tanulás rovására ne menjen!!! :))
    Ohh, és Car, remélem nem hagyja, hogy bármi is történjen az ő egyetlen és utánozhatatlan ősi hibridével:))

    Reménnyel és Kíváncsisággal: Puszi - Kryszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kryszti!
      Meghatódtam a gyönyörű kritikádtól, ismét :) Az, hogy nem találod a szavakat,már hatalmas öröm számomra, de természetesen ismét kitettél magadért a hosszú véleményed egyszerűen lenyűgöző!!! Köszönöm drága!
      igen, sejtettem, hogy Sydney kivívta nálad a kiérdemelt első helyet :D Öhm, Anna dolgára majd a későbbiekben válaszolok, illetve, ha nem felejtem el, akkor a következő fejezet feltöltésénél majd kitérek rá külön :D Anna elég aprócska még ilyen dolgokhoz, egyelőre neki megkell küzdenie magával és gyermeki bűntudatával. Így van, eltaláltad, ős apu megjelenésére is lesz majd indok mint mindenre :D
      A köviben nagyon előtérbe a család, ez biztos! :D Mac a köviben már többet fog szerepelni sajnálom, hogy mindenkit nem tudok beletenni egy-egy fejezetbe, de lesz olyan, amikor igenis együtt lesznek! :D
      A szövetség.. hát igen :D a megjelenése elég sok zűrt okozott az egyszer biztos. elijah és klaus bosszúja bizony édes lesz az egyszer biztos! :D Syd-nek annyi lesz ^^ jelen pillanatban igen, hogy ez változik -e? :D meglátjuk :D
      A kövit sikeresen hamar hozni fogom, és kivételesen nem a tanulás rovására, mert este írtam. Bár így is megjártam a 13.at fejit nappal írtam, amikor tanulnom kellett volna de egyelőre úgy érzem megérte :DD
      Caroline most egy picit (nekem is nagy sajnálatomra) háttérbe fog szorulni, de nem sokáig, utána pedig már nagy-nagy-nagy szerepe lesz :DD
      Köszönöm szépen Drágaság, hogy ismét megajándékoztál egy ilyen gyönyörű véleménnyel, megosztottad velem a gondolataidat, nagyon boldog voltam tőle, hihetetlenül hálás vagyok! Köszönöm!
      Puszi

      Törlés