Kriszty, Melly, Dóri, Vampirefan! Nektek küldöm ezt a fejezetet, amiért írtatok nekem, hatalmas köszönet, és persze hála! Annyira örültem a kritikáknak, hozzászólásoknak, a hosszú hihetetlenül szép véleményeknek, hogy meg is hoztam. Jó szórakozást hozzá!
Klaus
lehunyt szemmel ült a nagy erkélyajtó mellett, ablakin át beszűrődött a majdnem
teljes hold fénye. Ahhoz képest, hogy már majd egy hete folyamatosan zuhogott
az eső, az éjszaka csendes volt, békés és nyugodt, és csak a hangos szél volt,
ami olykor megzavarta az üveg rezegtetésével melankolikus hangulatát.
Már
napok óta be volt zárva a szobába, szinte kétségek között. Eleinte nyugodt
volt, de az idő elteltével ez elmúlt és idegesség járta át, amikor Sydney egyre
önelégültebb arcával került szembe nap, mint nap. Az első két nap még nem volt izgalmas, apró
gyengülést érzett magán, ami a vérhiánytól volt, de semmi egyebet nem vett
észre. Látogatója se nagyon volt, olykor a doki nő bent be hozzá, amit Sydney
végig asszisztált, de a nap huszonnégy óráját egyedül töltötte. Szerencséje
volt, hogy a szobában talált néhány könyvet, amivel elüthette az idejét. És
legalább addig se meredt a gondolataiba. A gondolataiba, amik folyamatosan a
legutóbbi áruláson forogtak, majd a megdöbbentő információkon.
A harmadik napon, már csak unalom
űzésből, de számolta visszafele a perceket, amikor Izabelle megérkezik hozzá. Nyílt
az ajtó, de nem az látogatta meg, akit várt.
-Az a bizonyos Nathaniel – motyogta
végig mérve a középkorú, őszes hajú férfit.
- Üdv – biccentett felé, majd leült
vele szemben. – Izabell éppen eltereli Sydney figyelmét, így nekünk van
alkalmunk végre beszélgetni.
- Szöktetési kísérletet reméltem,
nem kibeszélő show-t – morrant fel kedvetlenül. – Voltál a testvéreimnél?
- Igen. És elmondtam nekik azt, amit
te csak most fogsz hallani – sóhajtott fel.
Nathaniel
részletesen elmondott mindent a hibridnek, aki szótlanul hallgatta végig, de
teljesen elképedt. Azt már tudta, hogy Sydney nem a testvére, és hogy csak egy
bosszú miatt kellett ez az egész cirkusz, és ráadásként a maga köré gyűjtött
vámpírokat csak saját érdekből tartotta, de minden más új volt neki. A férfi
ébresztette rá, hogy a vámpírok elhitték Sydney-nek a nevetséges feltevést,
hogy világgá akarja kürtölni a vámpírok létezését, és azt is, hogy ezek a
hiszékeny vámpíroknak a fele csak megjátssza magát. Nem tudta elrejteni
boldogságát, amikor Nathaniel azt ecsetelte neki, hogy a Szövetségi vámpírok
felnéznek az ősiekre, és Sydney-t holtan akarják látni. Elismerően meredt a
férfira, aki szintén a nő ellen van. Legalább is, ez az érzés kerülgette
egészen addig, amíg szóba nem került az a bizonyos teliholdas kivégzés.
-Valamit tudnod kell erről az
esedékes halálodról.
- Az utolsó pillanatban fogok
megmenekülni, és alig várom, hogy lássam annak a gerinctelen nőszemélynek az
arcát – vigyorogta, de Nath komoran nézett rá. – Mi az? Miben hibádzik az
elképzelésem?
- Sydney megfogja kapni, ami jár
neki a sok hazugságért – kezdte, majd megköszörülte torkát és csak utána
folytatta. – De ő… nem csak azért öl meg, mert személyes bosszú vezérli, bár
nyilvánvalóan ez az elsődleges cél. De van más is.
- Micsoda?
- Soha, senki nem figyelmeztetett
arra, hogy mi történik, ha a gyereked megszületik?
- Azon kívül, hogy az összes
boszorkány halálra rémült? Nem, semmit, miért? – kedélyesen mosolygott,
jókedvét nem tudta elvenni semmi, még ahhoz képest sem, amilyen helyzetben
volt. Legalább is ezt gondolta.
- Mert súlyos következmények lettek
a kislány megszületésekor… - mondta nehézkesen, és nehezen, de elmondta neki is
azt, amit a többieknek.
Az
a bizonyos harmadik nap átrendezte hangulatát és minden mást. Nem akarta
elhinni, amiket hallott, és teljes tagadásban volt. Vagy ő, vagy Anna. Nem
hitte volna, hogy tényleg kicseszik vele ennyire a természet. Nathaniel nem maradhatott
tovább, miután mindent közölt a hibriddel, sietve távozott. Egyelőre nem maradt
több ideje társalogni, és egyébként is időt kellett hagynia neki, hogy
megeméssze.
Klaus
csaknem magába roskadva, szörnyülködve meredt maga elé a nap további részében.
Idegesen járkálgatott, fejében kavarogtak a gondolatok, és elhomályosították az
érzelmek. Már csak arra bedühödött és elnehezült mellkasa, ha arra gondolt a
kislányával történik valami. Anna az ő lánya. A családtagja, az Ő vére. Sosem
hagyná, hogy bármi történjen vele. Elméjében folyamatosan ott lebegett a
gyönyörű kislány mosolya, fülében ott csengett az ártatlan nevetése, míg a
barna szemek lyukat égettek belé és ott lüktetett. Reszelősen szívta és fújta
ki a levegőt, fejét a falba verte, állkapcsa összeszorult, és szemei ködösek
lettek. Nem engedné meg soha, hogy bárki is ártson neki. Főleg nem úgy, hogy az
ő hibájából.
Mérhetetlenül
ingerült volt, hogy családja, akik odakint mászkálnak semmit nem tesznek.
Lassan beleőrült a tudatlanságba, a tehetetlensége, és a dühbe, hogy már nem ő
irányít. Mindig szüksége volt arra a biztonságérzetre, hogy a kezében van a
hatalom, most azonban csak egy szerencsétlen volt, akit hamarosan megölnek, így
ezer év után, miközben a családjával kitudja mi lesz, beleértve Annát is.
Mérgesen
fonta össze tarkóján ujjait, és felszisszent.
-Mac!
Ajkai
megremegtek, és nyelnie kellett, hogy legyűrje a gombócot torkában.
-Hello.
-
Ez volt a végzet, amiről beszéltél? – vágott bele egyből a közepébe, és
felpattant. A srác nyugodtan állt előtte, tekintete sajnálatot tükrözött. –
Vagy én, vagy a gyerekem?
-
A természet egyensúlyáról van szó.
-
Hát persze, mi másról lenne? Hol a fenében van Elijah? Miért nem tesz valamit?
– dühöngött, majd belerúgott a méreg drága antik faasztalba, ami megreccsenve
csúszott a falnak.
-
Mit tehetne? – kérdezte halkan Mac. – Ide már ti is kevesek vagytok. Ne törődj
Sydney-vel, Nathaniel és a testvéreid megfogják őt ölni. Te magadra
koncentrálj!
-
Ez a büntetés, ennyi év után? – kérdezte egyre hangosabban, a végére pedig már
üvöltött. – Ha élni akarok, fel kell áldoznom a gyerekemet? Ezzel büntet a
sors, a végzet, a természet, mindenki? A rohadt életbe, ő még csak egy gyerek!
Elvetemült vagyok és gondolkodás nélkül megtudok ölni akárkit, de egy gyerek?!
Én tőlem retteg mindenki, miközben vannak felettem állók, akik csak úgy
osztogatják a halált – préselte összeszorított ajkai közül, és fáradtan
lezöttyent a kanapéra. – Fel kell hagynom mindennel – suttogta, szemei
megrebbentek. – Mindent… amit elértem… fel kell áldoznom. Meg kell halnom…
csak, hogy Annának ne essen baja.
-
Nem Sydney által kitalált halálra kell felkészülnöd. Hanem arra az
önfeláldozásra… amikor készen állsz.
-
Ami most lesz esedékes – biccentett magának, majd megnyalta kicserepesedett
ajkait.
-
Tudni akarod, hogy akarják? – kérdezte csendesen, de a hibrid tiltakozott.
-
Nem. Csak látni akarom a családomat – suttogta, majd felhúzta térdét és
ráfektette karjait, lehajtotta fejét. Még sose érezte magát ennyire
elveszettnek és magányosnak. Ordítani akart, de ereje se volt már hozzá. Úgy
érezte elpárolgott belőle minden, ami valaha éltette.
Ezer
év után, végre majdnem teljesnek érezte az életét. Erre egy természeti hülyeség
miatt, most eldobja mindezt. Eldobja, hogy Anna felnőhessen, és a családdal
lehessen. Váratlanul jelent meg előtte Esther és Mikeal arca, akik szánakozva
nézik őt. Legszívesebben rájuk üvöltött volna, hogy ne kísértsék, de tudta,
mindhiába. A képzelete játszik vele, ő maga okozza a képeket, amiktől nem tud
szabadulni.
Az
egész elcseszett élete már gyerekkorában elkezdődött, amikor az önző mostohája
elszakította az igazi családjától, és a testvérétől. Még ha ott volt Elijah és
Rebekah, akkor is hiányzott belőle valami. Egy űr volt a mellkasában, amit
mindig csak magányossággal magyarázott. Négy testvére volt, és még is, egyedül
volt, kiszolgáltatott, védtelen. Amikor átváltoztak, és vérszemet kapott az
erőtől, mindent más előtérbe helyezett. Erős volt, legyőzhetetlen és
hataloméhes. Senkinél se jobban vágyott az igaz, önzetlen szeretetre, amit
végül meg is kapott, csak nem ezer év után.
Csak
nem megsemmisülve ült egész nap, így csak arra emelte fel a fejét, amikor
Izabell nyitott be hozzá a negyedik nap.
-Jó
napot Klaus.
Nem
köszönt neki, annyira maga alatt volt, csak elfordította tekintetét az ablak
felé. Izabell habozva lépett mellé, és vette elő a fecskendőt, de mikor
felakarta tűrni a felsőt, Klaus elkapta kezét.
-Ne
– suttogta erőtlenül. – Csak menjen ki. Kérem.
Izabell
kitágult szemekkel meredt a mérhetetlenül szomorú szemekbe. Megértően
bólintott, bár tudta, nem szabadna ilyet megengednie magának, ott hagyta őt,
vizsgálat nélkül. Bánatos szemeivel kikísérte a lányt, majd visszahelyezkedett
korábbi pozíciójába, és lehajtotta fejét. Kiakart zárni mindent a fejéből, és
amíg megtehette kislányára gondolni, akivel már nem találkozhatott. Soha többé
nem ölelheti magához, és mondhatja el neki, hogy mennyire szereti. Hogy
mennyire különleges, mennyire szép és hogy szerencsés, amiért egy ilyen
családba született.
-Klaus.
A
negyedik nap estéjén már olyan szinten le volt gyengülve, hogy csak halkan
hallotta az egyébként erőteljes hangot. Komótosan bámult fel a fiúra, aki
sajnálattal telve nézte.
-Nem
hívtalak – lehelte.
-
Beszélgessünk – biccentett felé, majd leült a hibrid mellé. – Mit érzel most?
-
A munkád mellett pszichológusnak is felcsaptál? – gúnyolódott, hirtelen rég
érzett energia járt át saját cinikusságától.
-
Valakivel beszélned kell erről. Szóval… hogy érzed magad?
-
Remekül – fanyalgott, majd megköszörülte torkát, és kezére nézett, ami
remegett. Hiába, már negyedik napja nem fogyasztott vért, erei legutolsó
energiáit próbálta felhasználni. Vérfarkas vére lévén sose fog úgy kiszáradni,
mint egy vámpír, de ez nem jelentette azt, hogy nem volt elég kellemetlen és
fájdalmas számára.
-
A gúnyolódás nem segít elviselni a lelki fájdalmat. Nem tudott vele fallal
körbe venni magad – nézett rá szeme sarkából és elmosolyodta magát. - Amikor
meghaltam, hetekig nem tértem magamhoz – sötéten elkuncogta magát az emlékeibe
meredve. – Bolyongtam, figyeltem a világot, akiket hátra hagytam.
Elviselhetetlen kín gyötört.
-
És mi lett utána? – fordult felé némi kíváncsisággal.
-
Elfogadtam – vonta meg vállát. – De ha már a halál előtt elfogadod, és
beletörődsz, akkor nem lesz baj. Én fogok neked segíteni.
-
Mi lesz akkor…?
-
Mivel ősi vagy, nem kerülhetsz a mennyországba, de gondolom ezt magadtól is
tudod. De sokan a pokolba se küldenének. Ezért sikeresen eljutsz arra a helyre,
ahova a hozzád hasonlók.
-
Miféle hely az?
-
A purgatórium egy része. Ahol a lelked megnyugvást talál majd. Nem fogsz
szenvedni, a tovább lépés hiánya se fog gyötörni – fejezte be, majd abba hagyta
látva, a téma nem dobja fel túlságosan Klaus-t, sőt, még bánatosabbá vált. –
Mire gondolsz?
-
Arra, hogy nem akarok meghalni – suttogta, és lassan megrázta fejét. – Beszélni
akarok Elijah-val. Kiakarom osztani Rebekát, Marcel miatt, még egyszer
utoljára. Látni akarom Caroline-t, elakarom neki mondani, hogy mennyire csodálatos
egy lány. És amíg megtehetem… magamhoz akarom ölelni Annát és nem elengedni –
reszelősen kifújta a levegőt, és hagyta, hogy végig csorogjon arcán a
könnycsepp.
-
Idővel könnyebb lesz. Csak meg kell békélned a helyzettel. Megmented a
lányodat. Gondolj erre.
-
Látni akartam őt felnőni – kuncogott fel halkan, és magán szórakozva kitörölte
könnyeit a szeméből. – Tanítani akartam, elüldözni az összes idiótát, aki nem
való hozzá.
-
Elijah vigyázni fog rá. Úgy, ahogy te is megtetted volna.
-
Igen, ő vigyázni fog rá – lehelte mosolyogva. – Mindig… vigyázni akartam rájuk.
Nem az én dolgom volt, de ők ketten… voltak, igazán a testvéreim. Összeakartam
tartani a családunkat. És ezért bármit megtettem. Volt, hogy… lemondtam róluk,
de rájöttem, hogy… szükségem van mindkettőjükre. Elijah sosem adta fel, hogy
megtalálja bennem a jót. Addig meddig… küszködött, hogy végül dühömben, mindig
leszúrtam – elnevette magát, de újra kicsordult az egyik árulkodó könnycseppje,
ami mutatta, mekkora lelki fájdalmat él át. – Rebekah pedig mindig
hitetlenkedett, de ő se hagyott el végleg. És… sajnálom, hogy nem mondhatom már
el nekik, mennyire hálás vagyok… mindenért.
-
Ez jó beszéd volt – bólintott Mac elismerősen. – Jobban vagy?
-
Nem – kuncogott fel, és félmosoly szaladt maszatos arcára. – De az a dolgod,
hogy végig hallgasd. És különben se fogod senkinek elmondani, ha jól sejtem –
szúrós szemeket meresztett a srácra, aki vigyorgott.
-
Titok tartási eskü kötelez.
-
Még szerencse – morogta, majd összeszedte magát és mély levegőt vett. Mac-nek
nem ismerte be, de tényleg jobban érezte magát. Lelke tényleg megkönnyebbült
egy kicsit, bár gőze sem volt arról, hogy miért. Mert kimondta azokat, amiket
eddig nem mert? Vagy mert valóban kimondta, amiket már nem tehet meg? Sose
gondolta volna, hogy valaha eljut idáig. Hogy lepörög a szeme előtt az egész
eddigi ezer éve, elméláz a sok gonoszságon, amit tett amennyi ember életét
tönkretette…
Az
ötödik nap lassabban, komótosabban telt, mint várta, de annyival jobb is volt.
-Mit
akarsz? – állta útját egy magas, széles vállú vámpír Elijah útját.
-
Engedélyt kaptam, hogy lássam a fivéremet – jelentette ki, de tekintetében volt
annyi érzelem, hogy a vámpír nem is akarta kísérteni a sorsát. Még is csak egy
ősivel áll szembe. Bólintott, majd utat engedett neki, így ő akadály nélkül
léphetett be öccse jelenlegi „cellájába”.
Nem
tudta, milyen látvány fogja várni, így erősen megdöbbent, mikor meglátta
Klaus-t. Az ablaknál állt, arcából ítélve eléggé legyengülve, de fáradt tekintetében
szilárd elhatározás.
-
Lakályos, ahhoz képest, hogy fogoly vagy – szólalt meg, ezzel kizökkentve őt
gondolataiból.
-
Elijah – lehelte meglepetten, és boldogan elmosolyodta magát. Még sose örült
ennyire bátyja látványának, és ha nem találta volna szánalmasnak, talán még meg
is öleli. – Hogy-hogy itt?
-
Sikerült kiharcolnom Sydney-től egy óra látogatást – összeszorított állkapcsa
árulkodó jel volt, hogy az ősi mennyire ingerült. – Hogy vagy?
-
Feldobódva – rántotta meg vállát szarkazmussal. – Legyengülve, némiképp éhesen,
alvatlanság gyötör… szokásos.
Elijah-t
megmosolyogtatta, hogy öccse még ebben a helyzetben is képes önmaga maradni.
-Csak
nyugalom, mindent próbálunk elkövetni – kezdett bele, és bár Klaus közbe akart
vágni nem hagyta. – Akármennyire is nem tetszik a helyzet bíznunk kell
Nathaniel-ben. Tényleg megakarja ölni Sydney-t, reméljük az utolsó pillanatban,
mielőtt bármi is történne. Próbáltam Sydney-vel tárgyalni, beszélni,
fenyegetőzni, de semmi nem hatotta meg. A vámpírok előtt a váddal és a
természeti egyensúllyal támad, de tudom, hogy csak a személyes bosszúja
motiválja. Ne aggódj, semmi baj nem lesz.
-
Nem fogok kockáztatni – vontatottsága egészségi állapotát mutatta, de a
szemeiben ülő elhatározottságra elképedt az ősi. – Nézd, mi tudjuk a legjobban,
hogy a természet amit ad, azt el is veszi én pedig nem fogom megvárni, amíg
majd Annáért jönnek, hogy őt öljék meg.
-
Jól értem, hogy te most komolyan felakarod áldozni magad?
-
Annáról van szó.
-
Van más lehetőség! – hevesen indult meg felé, és reménnyel telve hadarni
kezdett. – A természet azért akar büntetni, mert Anna hihetetlenül erős. Volt
alkalmam tapasztalni, amikor Nathaniel és a vámpírok megjelentek. Most még csak
kis mértékben, de időről időre biztosan nőni fog. A természet őrei ettől
megijedtek, hisz már te magad is elég erős lény vagy ezen a világon. Így
rájöttünk Rebekáh-val, hogy mit kéne tennünk. Van még valaki, aki legalább
olyan erős, mint te.
-
És ki az? – fintorgott, már maga az elképzeléstől, hogy akad vetélytársa.
-
A testvéred. Csak egy hónapot kell nyernünk, megtaláljuk.
-
És őt áldozzátok fel helyettem? – Klaus szemei kitágultak döbbenetében. – Ez
aztán a terv.
-
Van jobb ötleted? – fakadt ki értetlenül, mire a hibrid felsóhajtott.
-
Igen van. Hagyjátok a francba, és hadd tegye Sydney, amit tennie kell. Nem
fogok kockáztatni.
-
Öcsém…
-
Elijah! – erősen vágott közbe, karikás szemei, gyenge hangja ellenére. –
Életemben először… hadd helyezzem előtérbe a családomat. Ha tehetek valamit,
amivel véget vethetek ennek…
-
Nem értem – suttogta Elijah elhűlve. – Feladod? Mit… mit gondolsz mi fog
történni?
-
Megegyeztem Nathaniel-lel – sóhajtott fel. – Miután megöl, ők megölik Sydney-t.
Így nem fog fenyegetést jelenti Annára vagy rátok, és a természet is elcsitul.
-
Ezt nem tudom elhinni. Miért törődsz bele? Klaus, te mindig küzdöttél a
végsőkig, most pedig?!
-
Mert Annáról van szó – ismételte halkan, és nyelt egyet. – Vele nem lehetek
önző. Inkább mesélj… már öt napja eltűntem. Mi van a többiekkel?
-
Feszültek – Elijah nem rejtette el dühét öccse döntése miatt, de próbálta
egyelőre lenyelni. – Rebekah dühöng és kétségbeesett….
-
Jó kombináció – szólt közbe gúnyosan és elmosolyodta magát.
-
Marcel-lel próbálja kiokoskodni, mit lépjenek majd… tudod. Akkor. Folyamatosan
tartom a kapcsolatot Nathaniel-lel, Anna… hiányol és szomorú. Caroline próbál
vele lennie, de… megrémítette az, amit tett. Caroline pedig… reménykedik.
Bosszankodik és szeretne már látni.
Klaus
összeszorította szemeit, mikor a lányáról beszélt és próbált erős maradni, nem
kimutatni mennyire fáj neki. Hiányzik neki, magához akarja ölelni,
megnyugtatni.
-
Stefan és Kol csak várják a fejleményeket, de Kolnak hamarosan mennie kell. Sydney
pedig… hogy mi okból nem tudom, de engedélyezte… hogy ott legyünk, amikor… kivégez.
-
Micsoda nagylelkűség.
-
Lejárt az idő! – dörömböltek be az ajtón, bunkó stílusban, mire mindketten
felsóhajtottak.
-
Akkor két nap múlva találkozunk, testvér – eröltetten mosolygott, bár Elijah
nem viszonozta.
-
Kitalálunk valamit – erősködött továbbra is, reménykedve és határozottan, de
Klaus nem mondott rá semmit. Elijah nem úgy búcsúzott el tőle, nem adta fel.
Nem akart elköszönni tőle.
A
hibrid mély levegőt vett, nem hitte, hogy így felkavarja és egyben megnyugtatja
Elijah látogatása. A napja végül ugyanúgy telt, de az idő előrehaladtával és
Mac folyamatos jelenlétével egyre dacosabb lett. Eldöntötte, hogy igenis büszke
hibridként fog meghalni. Reggel pár óra felületes szendergés után, mély
sóhajjal kelt fel, majd felkapta fejét.
Izabell
lendült be hozzá, barátságos mosollyal. Klaus-ban felmerült a kérdés, hogy
van-e, ami lelohasztja-e a folyamatos vigyort az arcáról.
-
Jó reggelt! Hogy érzi magát?
-
Jól – vonta meg vállát, és beletörődve tűrte fel felsőjét.
-
Előre sajnálom a szarkazmust, ami végig kíséri a vizsgálatot – kuncogott
halkan, majd elővette a tűt. – Közölni a Szövetséggel, hogy magával minden
rendben van, hát… nincs annyi gúny és cinikusság a világon, amivel tudnám
illetni őket.
-
Semmi gond, doki. Ez a dolga – vonta meg vállát, de képtelen volt nem szúrósan
nézni a fecskendőre, amikor a vékony tű átszúrta bőrét. A nő csöndben vette
tőle a nemes vért, csak arcával mutatta mennyire nem tetszik neki a helyzet.
Majd elővette a kis lámpáját, hogy ellenőrízze, Klaus pupillája még mindig
erősen reagál-e.
-
El van fáradva, és legyengült. Sajnos holnap estére ez még rosszabb lesz.
-
Igen, azt hiszem a legnagyobb tragédia a kivégzésemen, ha nem vagyok a legjobb
formámban.
Izabell
lezöttyent mellé az ágyra, és felsóhajtott.
-Már
nem fogok bejönni magához. Ez volt az utolsó, hogy megnézzem az állapotát.
Holnap már csak egy rutinellenőzés lesz, mielőtt…
-
Rendben – bólintott komoran, majd hirtelen rá nézett. – Maga látott már
ilyesmit? Amit csinálni fog Sydney?
-
Nem. Még nem. Pedig majd háromszáz éves vagyok. De a Szövetségben sosem volt
példa arra, hogy valaki ilyenfajta mágiát használna. És… ha már itt tartunk,
nem kíváncsi arra, hogy mi fog történni? – kérdezte halk szomorúsággal, de
igyekezett nem mutatni.
-
Hogy tudjam, hogyan halok meg?
-
Inkább arra, hogy esetleg.. lelkileg felkészüljön és… hogy ne érje váratlanul! –
hadarta zavartan, és füle mögé tűrte az egyik tincsét. – Én is ott leszek. És
Nathaniel. De ha nem ölnénk meg Sydney-t… akkor is ott lennénk. Mindannyian
tiszteljük Önt.
-
Észrevettem… és… köszönöm. Örülök neki, hogy még sem írtak le annyira a világ
vámpírjai – mosolygott rá, majd lehajtotta fejét. – Fájni fog?
-
Egy kicsit. Egy boszorkány lesz ott, aki egy bizonyos varázslattal elszakítja
magát a testétől. Szellemként fog lebegni, látni fogja a saját testét… amit…
elégetnek. Majd később egy mágiával szólítani fogják Mac-et, aki onnan már
elkíséri arra a helyre, ahol élni fog. Tovább.
-
Honnan tud Mac-ről? – kapta fel fejét homlokát ráncolva. – Azt hittem Mac-et,
csak az ismeri, aki épp a halálán van.
-
Istenem! – sóhajtott fel, majd szörnyülködve kapta szája elé kezét. – Maga nem
is tudja?
-
Micsodát?
-
Oh, hát persze, hogy nem – legyintett. – Sydney sose mondta el, és senki más
nem tudja, csak akik találkoztak már vele.
-
Beavatna? – húzta fel szemöldökét meglepődve a hirtelen változott viselkedésen.
Izabell bűntudatosan sóhajtott, majd letérdelt a hibrid elé és bánatosan mosolyogni
kezdett.
-
Ha legközelebb Mac megjelenik…. kérdezze meg tőle, hogyan veszítette el a
szüleit. És a testvérét.
Klaus
elnyílt ajkakkal meredt a lányra, majd homloka felszaladt és elakadt a
lélegzete.
Szia Ellie!
VálaszTörlésMost is csak jót tudok mondani. Nagyon örültem Elijah látogatásának és annak, hogy meglett Klaus testvére. Azonban én személy szerint Caroline váratlan látogatásának örültem volna, de ez is nagyon izgalmas rész, mint a többi.:)
Nagyon várom a folytatást:)
Szia Vampirefan!
TörlésKöszönöm, hogy ismét írtál nekem, hatalmas elismerés! Elijah fontossága egyértelmű lesz mostanában, főleg így a testvéri viszonyok miatt. nem kell emiatt félni, ugyan lehet, hogy látogatást nem tett nála, de nem fog sokáig hiányozni a történetből :))
Sietek nagyon a kövivel! És nagyon köszönöm, hogy írtál nekem! Hatalmas puszi érte!
Szia!
VálaszTörlésAnnyira örültem, mikor láttam, hogy van új fejezet!!! Bár kezdek kétségbeesni, hogy tényleg meg akarod ölni Klaust. Neeeeeee!!!!!! Jó, tudom, így is nagyon jó, de a remény hal meg utoljára :D És mivel ez egy Klaroline történet csak nem :( Egyre jobban keverednek a szálak, már azt sem tudom, hogy ki kivel van! Sok puszi és kitartás!!!
Dóri
Üdv Dóri!
TörlésIgen igen most nagyon összeszedtem magam ! :D Nem kell megijedni, hisz ők mindig találnak valami megoldást mindenre :)) Uh, hát ezt sajnálom, igyekszek mindig mindent tisztázni, de talán majd idővel kicsit jobban át fogod látni. :)
Már csak a szerdát kell kibírnom, aztán hosszú pihi jön és megannyi fejezet :D
Köszönöm szépen, hogy írtál nekem Dóri, iszonyatosan jól esik!
Puszi
Drága Ellie!
VálaszTörlésSzemély szerint én sikítoztam, annyira.... áhhh Én TUDTAM!!!
Most hirtelen csak egy szót tudok kinyögni nagy döbbenetemben: TUDTAM!!! :D:D
Ezért kerül le Mac a listáról, valahol éreztem, hogy a totál ellentétek lesznek a testvérek. Bár olyan sokat még nem tudunk Mac kilétéről. Én úgy gondolom sok mindenben különböznek, Klaussal, mint erkölcsileg, mint pedig teljesen mások... Nem azonos szemszögből látják a világot, de nem akarom elkiabálni, mert nem tudjuk milyen volt régen a halál angyala és megmondom őszintén kíváncsi lennék, hogy lett ő a halál angyala. Plusz Sydneynek mindehhez mi köze is valójában? Mármint, hogy tudja megidézni Mac-et ? Valami sántít nekem. De kíváncsian várom a folytatást. Ohh és ha kinyírod Klaust akkor, a listán végzed drága barátném :P XD ( Na jó azért nem, bízom benne, hogyha kiiktatod, akkor csak ideiglenesen) Megdöbbentő volt a fejezet, minden egyes momentuma és hát féltem nagyon a kicsi Annát :( Mennyi erő tombolhat benne:( Viszont, ha esetleg nem várt látogatót még tervezel, akkor feltétlen legyen Caroline az, már hiányoznak. El kell, hogy mondjam én bekönnyeztem, amikor Klaus a kislányán, a családján és Car-en gondolkodik. Nagyon szomira, de hatásosra sikerült. Csak gartulálni tudok. Syd drága nem úszhatod meg, remélem gondoskodsz a kis boszorkányról... Fantasztikus volt, imádtam... Már jó néhány feji verseng a kedvenc rész címért nálam. De valami azt súgja lesz ez még sokkal durvább.:D
Ne add fel! Kitartás! Reménységgel és Kíváncsisággal várom hihetetlenül nagyon a következő részt. Isten bizony már majdnem jobban, mint a TVD-t :))
Puszi - Kryszti
Drága Kriszti! :D A véleményed ismét lenyűgözött és meghatott, mint mindig ^^
TörlésA francba, sajnálom, hogy neked nem tudtam meglepetést okozni, de talán majd a későbbiekben ;) Mac és Klaus... hát... sok bonyodalomban lesz részük, és természetesen sok minden ki fog majd derülni Mac-ről. Halálának körülményeiről és stb. Nagyszerű a kérdésed és erre is választ kapunk majd a későbbiekben, nem mondom, hogy egyből a következőben, de kiderül ^^ Hehe, nem árulok el semmit, legyen meglepetés és döbbenet :D
Nagyon boldog vagyok, hogy tetszett a fejezet, igyekeztem vele :) Bár elég hamar megírtam, de dőltek belőlem a mondatok, szóval egyszerű dolgom volt! :D Anna igen, ő még felfog vetni némi problémát :) De vele minden rendben lesz ^^ Oh igen mostanában Caroline ismét háttérbe szorul, de ami késik nem múlik. Ez egy ilyen időszak, de igyekszek majd bepótolni ;)
Ez volt a cél, hogy minél érzelemdúsabb, meghatóbb legyen és hogy mindenki átérezze Klaus fájdalmát és minden érzését. Sydney-ről természetesen gondoskodni fogok :D Te állítod fel a sorrendet, én mindegyiket imádom, kivéve azt, ami nagyon nehezen akar összejönni :S Ennél vagy nyugodtabbak vagy durvábbak jönnek majd :D
Nagyon köszönöm, hogy ismét írtál nekem, ismét ilyen gyönyörű kritikát kaptam tőled! Huh, hát az iszonyat nagy bók nekem, köszönöm, minden erőmmel azon vagyok, hogy tényleg nagyon megszeresd a történetet :)
Puszillak drága!
Szia Ellie!
VálaszTörlésEz a rész is fantasztikus volt mint mindegyik :) egyszerűen imádom ezt a történetet :)
Ne haragudj hogy eddig nem írtam de csak nemrég csatlakoztam az olvasóidhoz. Ezentúl rendszeresen írok majd neked. :D Annyira meghatódtam attól ahogy Klaust nagyon sajnálom mert rengeteg dolgot nem élhet már át a kislányával, a családjával, és nagyon remélem hogy nem fog meghalni.nagyon meglepődtem hogy Mac a testvére. Szóval imádtam a fejezetet és nagyon-nagyon várom a következőt.
Bea
Szia Bea!!
TörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy így gondolod! És természetesen hatalmas nagy köszönet, amiért írtál nekem!
Semmi gond, jobb később, mint soha, így is nagyon boldog vagyok, hogy írtál! Igen igen, próbáltam úgy összehozni a részt, hogy mindenki átérezze most a hangulatot. Mindent megláttok majd a következő részekben :) Még kivesézésre kerül Mac és Klaus viszonya! :D
Köszönöm, igyekszek sietni vele! És nagyon köszönöm, hogy írtál nekem, és véleményezted a fejezetet!
Köszönöm, puszi
Szia Ellie!
VálaszTörlésEz a rész is nagyon jól sikerült, bár nekem kicsit hiányzott Caroline, de ettől függetlenül imádtam :D Remélem, Sydney rövidesen megkapja a magáét, mert nagyon megérdemelné a sok undokság után. Nagyon jól leírtad Klaus érzéseit, amikor a családján meg Caren gondolkodott, igazán meghatóra sikerült. Azért remélem, Kolt sem tünteted majd el véglegesen, személy szerint imádom a karakterét és hiányozna a kis pszichopata a csapatból :D
Már nagyon várom a következő fejezetet, siess vele!
Melly
szia Melly!
Törlésigen tudom, hiányzik Caroline, nekem is :D Sydney megfogja kapni a magáét :D Örülök neki, izgultam annál a résznél, hogy tetszeni fog-e, de remélem, hogy érezhető volt, amit átakartam adni. Kol nem örökre fog eltűnni, ennyit elárulok!
Természetesen, ma este mindenképpp hozni akarom az új részt :)
Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántál a kritika írásra, iszonyatosan hálás vagyok és köszönöm!!!
Puszi
Szia ! Fantasztikus volt ez a rész, ahogy leírod Klaus gondolatait a kislányáról, a családjáról, nagyon megrázó. Remélem Sydney megkapja a megérdemelt büntetését, de hogy Mac Klaus testvére... nagyon meglepődtem és kíváncsi vagyok a történetére. Cart hiányoltam, de most tényleg nem fért bele. Remélem találsz kiskaput és Klaus is és Anna is életben maradhat, most már Klaus is kicsit más lett , és olyan jó , hogy több vámpír is tiszteli.
VálaszTörlésSzóval várom a kövit, és ugye nem ölöd meg Klaust ? Légyszí !!!!!
Mira
Szia Mira!
TörlésÖrülök neki, hogy sikerült átadnom Klaus érzéseit :D Mac viszonya nagyon sok kérdést felvet, amire természetesen válaszolni is fogok majd mindenképp, de nem a köviben, csak hamarosan. :D igen, sajnos Caroline most ebbe az ügybe nem fér bele, de igyekszek majd pótolni, lesz olyan fejezet, ami csak róluk fog szólni :D Klaus karakterétől picikét eltértem, de visszazökkenek majd :D Hamarosan ezt ti is tapasztalhatjátok majd :D
Nem árulok el semmit, de gondolhatjátok, hogy nem szeretném, hisz ő a főszereplő! :D
Köszönöm szépen Mira, hogy ismét írtál rengeteget jelent ez nekem! Puszi!