A
szőke lány grimaszolva hajtotta le fejét, hogy ne keljen állnia a szúrós,
kemény pillantást.
-Válaszolj!
– dörrent rá mérgesen, és akaratlanul az ajtóra csapott öklével.
-
Ne dühöng, megijesztesz – suttogta összeszorított állkapoccsal.
-
Jogosan vagyok kiakadva Caroline! Elég volt a játékból. Magamhoz képest még
igazán toleráns voltam veletek, de elfogyott a türelmem – hangját lecsitította,
látva, hogy a lány tényleg összerándult iszonyában.
-
Rendben – lehelte, majd felemelte fejét. Klaus döbbenetében hátrább lépett, és
értetlenül nézett a dacos szemekbe. Caroline határozottan megkeményítette
arcvonásait, csupán tekintetéből sugárzott a rengeteg bizonytalanság, és beletörődéssel
vegyült félelem. – Elijah, és Rebekah is itthon van.
***
-Az
előbb úgy felrohantál… nem volt alkalmam megkérdezni, hogy sikert arattál-e a
boszorkány témában.
Elijah
barátságosan nyitott és a válasz természetesen csak is igen lehetett, de látva
Klaus komor arckifejezését, az ő kedvessége is alább hagyott. Rebekah kérdőn
nézett bátyjára, és már előre megijedt. Túlságosan ismerte már ezt a fajta
nézését.
-Itt
az ideje, hogy mindent elmondj Elijah – kezdett bele a hibrid, és feszülten
megállt. Caroline sóhajtva lépett el mellőle, és bocsánatkérően pillantott a
testvérekre.
-
Történt valami, hogy ilyen váratlanul kíváncsi lettél mindenre? – Elijah
próbálta húzni az időt, idegesen nyelt egyet, és összefűzte ujjait. Igyekezett
megőrizni nyugalmát, de nincs mese; el kell mondania mindent.
-
Nincs különösebb oka, azon kívül, hogy tudni akarom – nyájasan vigyorgott, és
szemei figyelmeztetően megvillantak, mikor Caroline felkapja fejét. – Bármi is
az, tudnom kell most már – próbált kedvesebb hangot megütni, idegei ellenére.
Elijah-t
majdhogynem leforrázta a hirtelen faggatás, és tekintete fájdalmasan
összeszűkült.
-
Tudnod kell, hogy… - kezdte, de torkában gombóc keletkezett. Megköszörülte
torkát, és reszelősen felsóhajtott. – Meg kell értened, hogy… ez nem az a
helyzet, amikor forrófejű lehetsz. Nem vagy abban a helyzetben, hogy
megengedhesd magadnak a meggondolatlan dühkitöréseket, még akkor sem, ha
teljesen jogosak.
-
Ha tovább kertelsz, csak rontasz a helyzeten – szórakozottan vonta meg vállát,
elképzelni se tudta, hogy Elijah mit titkol előle ennyire gondosan. – Szóval?
Mi az a szörnyű nagy titok, amit mindezidáig nem mertél nekem elmondani?
-
Én se tudom – intett Rebekah, aki érdeklődve figyelte bátyját. Persze tudta,
hogy Elijah valamit nagyon elhallgat, amióta csak megjelent Sydney, de még ő
neki se mondta el, bármennyit is faggatta.
-
Súlyos lehet, ha ennyire félsz a reakciómtól – jegyezte meg a hibrid, figyelmen
kívül hagyva húgát.
-
Legalább ne mondanád ezt olyan büszkén! – fakadt ki szinte hisztérikus
kétségbeeséssel Caroline. – Szerinted annyira vicces, hogy Elijah nem mer neked
elmondani semmit?
-
Csak, hogy tud… - kezdte hevesen a megtámadott fél, de szavába vágtak.
-
Szánalmasak vagytok.
Klaus
kikerekedett szemekkel fordult meg. Kathrine Pierce, önelégülten dőlt neki a
falnak, mosolya szokásához híven, hideg volt és ördögi. Elijah ijedtében
felállt, és a lány mellé sétált, majd gondolva, ebből már jól nem tud kijönni
beletörődve felsóhajtott.
-Azért
van itt, mert ő is tudja, bár egyelőre nem tudom, hogy ebből hogyan tudnál
hasznot húzni.
-
Most már teljesen felkeltetted a kíváncsiságom – Klaus el se tudta volna
rejteni az ellenszenvét a nem várt látogató iránt.
-
Hazudtak neked – vágott bele a közepébe. – Illetve, mind hazudtunk.
-
Kik és miben? – a hibrid gyorsan összerakta magában a képeket, de nem lepődött
meg, hogy újabb árulásról fog hallani.
-
Ezer éve, amikor Mikeal megtudta, hogy te nem az ő vérszerinti fia vagy, felbőszült
– Elijah mesélésbe kezdett, de alig kezdett bele, már megkapta a szemforgatást.
-
Tudjuk a történetet, Elijah.
-
Sértette a büszkeségét, hogy a felesége, Esther megcsalta, ezért bosszút
esküdött. Akkor már nem volt ember, így gondolkodás nélkül támadt az apádra,
aki vérfarkas volt. Megölte őt, ahogy a feleségét, és az egész családját.
-
Ez tény, és?
-
Hétszáz éve, valami a tudomásomra jutott – kezdte, majd nehézkesen folytatta. –
Találkoztam egy nővel, egy nagyon különleges nővel.
-
Sydney, ha jól sejtem – biccentett felé gúnyosan.
-
Igen. Tőle, tudtam meg egy olyan információt, amit magam sem hittem el, egészen
addig, amíg nem tudtam meg, hogy ő is egy hibrid.
-
Sikeresen szemtanúja voltam ennek ma– nevette el magát Klaus, és lazán a
kanapéra ült. – Csak nem értesített, hogy veszélyben a titkotok?
-
A lényeg, hogy… te… és Syndey… több a közös bennetek, mint hinnéd.
-
Bökd már ki végre! – szólt rá türelmét elveszítve, mire Kathrine élvezettel telve
megszólalt.
-
Te nem vagy a testvére Elijah-nak! Nem csak félig, de amúgy se!
Elijah
felháborodva pillantott háta mögé, de a nő csak megvonta vállát. Caroline ekkor
betelt a pohár, és maga indult meg felé.
-Csak
nyugalom! Már megyek is! Elvégeztem a dolgom – mindannyian Klaus felé
fordultak, aki meglepetten pislogott.
-
Ez valami vicc? – szólalt meg végül kuncogva. – Jobb hazugságot nem tudtatok
kitalálni?
-
Ez igaz Elijah? – suttogta Rebekah elhűlve. – Nik, nem a testvérünk?
-
Milyen marhaság ez? – csattant fel az említett. – Mindannyian tudjuk, hogy
Esther ugyan megcsalta Mikeal-t, de ő a vérszerinti anyám!
-
Nem az – rázta meg fejét csendesen Elijah. – A gyermek, akit kihordott halva
született. A férfi felesége ugyancsak terhes volt ekkor. Így…
-
Klaus ez semmin nem változtat! – szólalt meg Caroline gyengéden. – Te ugyanúgy
ősi vagy és a testvérük, még ha nem is vérszerinti.
-
Ez valami újabb trükk? – csattant fel Klaus rá se hederítve a szőke lányra.
Szikrázó szemeit végig Elijah-n tartotta, aki bűntudatosan szorította össze
szemeit. – Ez nevetséges!
-
Mikeal nem alaptalanul gyűlölt téged – sóhajtott fel Caroline, mire a hibridben
elpattant a húr. Állatias morgással vetette magát a lány elé, és megragadta
annak karját.
-
Mit tudsz te Caroline? Mit tudhatsz te az én életemről?
-
Klaus, ez fáj! – kiáltotta el magát, karja a szorítástól teljesen elzsibbadt.
-
Megjelensz itt ennyi év után, és azt gondolod, hogy mindennel tisztába vagy! –
Klaus belül tudta, hogy fájdalmat okoz a lánynak, de elméje annyira zavaros
volt, hogy képtelen volt magát visszafogni. Nem tudta felfogni a hallottakat,
fejében folyamatosan zakatolt a kérdés: ez hogyan lehetséges.
-
Igen, tudom, mindent tudok! – kiáltotta összeszedve minden bátorságát. – Nem
akartam ebben részt venni, de megtaláltak, és rávettek, mert valaha is közöm
volt hozzád!
-
Kik? – eszeveszett dühvel, vérben forgó szemekkel morgott a lány arcába, aki
kétségbeesetten nézett vissza rá.
-
A testvéreid – jött a válasz a háta mögül.
-
Szánalmasak vagytok és nem vagyok hajlandó tovább ezt hallgatni! – morogta,
majd elengedve a lányt, elakart menni, ha Elijah nem állja el az útját.
-
Hallgass meg! – kérlelte őt gyengéden, majd hadarásba kezdett. – A vérszerinti
apád felesége ikreket várt, így amikor megtudta, hogy Esther gyermeke halva
született, a feleségétől elszakította a fiút. Esther kérte meg erre, annyira
rettegett Mikeal reakciójától! Ezt senki nem tudta, egészen addig, amíg
Sydney-vel nem találkoztam hétszáz éve. Ő a testvéred, Niklaus – mondta ki halkan
az igazságot. – Ezért ijedtem meg annyira, amikor megjelent, sose akartam, hogy
megtudd az igazságot. Te mindig a testvérünk leszel, függetlenül attól, hogy
egy vérből származunk-e vagy sem.
Klaus-ban
bent akadt a levegő, és lefagyva fordult el bátyjától. Rebekah ajkai elé tette
kezét szörnyülködésében, szemeiben könnyek csillogtak.
-Én
kértem meg rá, hogy sose jelenjen meg, de egyébként se tette volna meg –
folytatta halkan. – Gyűlölte Mikeal-t és Esthert is, amiért elszakították az
ikertestvérétől, és az apánk végül dühében megölte az ő apját és az egész
családját.
-Engem
okolt – suttogta grimaszolva.
-
Azt hitte, mindennel tisztába vagy. Én világosítottam fel, hogy…
-
De akkor mi a magyarázat arra, hogy Esther összetudott kötni bennünket? Ha nem
egy vérvonalból származunk, akkor, hogy…? – a hibridben egymást kergették a
gondolatok, próbált minden lehetséges módon tagadásban maradni.
-
Anyánk a legerősebb boszorkány volt. Biztosan nem jelentett problémát, egy
ilyen csekély bűbáj. Sajnálom – Elijah valódi megbánással és sajnálkozással
meredt Klaus-ra, aki elnyílt ajkakkal rótta köreit.
-
Mondj valamit – kérte őt halkan Rebekah felé fordulva.
Caroline
még sose érzett ekkora sajnálatot Klaus iránt, aki látszólag teljesen magába
zuhant. Kényelmetlenül érezte magát, hogy egy ilyen családi dologban van része,
de közben szeretett volna támaszt nyújtani a hibridnek. Végül az előbbi érzés
győzött felette, és elnézést kérve Elijah-tól, elvonult.
-Beszélek
Marcel-lel – sóhajtott fel Rebekah. Nem akart elmenni, de nem is akart
szemtanúja lenni a következő eseményeknek.
-
Ne mondj el neki mindent – fogta meg karját Elijah. – Sajnálom, húgom, de én se
bízok benne annyira, mint kellene.
Rebekah
kivételesen nem vitatkozott. Elijah tekintetét végig Klaus-on tartotta, aki
immár egy pohár wisky társaságában zöttyent le a fotelbe, és meredt maga elé.
Elijah mondani akart valamit neki, de tisztában volt vele, hogy időre van
szükség. Így hát türelmesen leült a kanapéra, és várt.
Órák
teltek el így, már éjfél is elmúlhatott, amikor végre vette a bátorságot, hogy
megszólaljon.
-Mire
gondolsz? – válaszban sem nagyon reménykedett. Öccse mozdulatlanul ült órákig,
laposakat pislogva, üveges szemekkel nézett maga elé, még csak nem is
sóhajtozott.
-
Arra… - kezdte hihetetlenül halkan, majd megrántotta. – Hogy enni kéne valamit.
És ma nem is találkoztam Annával.
Elijah
nem volt biztos benne, hogy most ugratja-e vagy csak a vihar előtti csend
játszódik le testvérében.
-Caroline
vele volt, amikor csak tehette. Már régen elküldte aludni.
-
Elmegyek enni valamit. Vagy valakit – mormolta, majd kiürítve poharát,
felpattant.
-
Niklaus – sietett utána majdhogynem könyörögve, de az ingerülten felé fordult.
-
Ne, Elijah! Nem akarok belegondolni, mert ha belegondolok, akkor ezen fog járni
az agyam, és akkor felbosszantom magam, és kitudja, mit teszek akkor. Hadd
szellőztessem ki a fejem, aztán beszélünk…
Hangneme
nem volt durva vagy sértő, csupán feszültséggel teli. Elijah beletörődve
bólintott, és útjára engedte őt.
***
A
hibrid teljesen elvesztette időérzékét, és azzal se volt tisztába, hogy hány
üveg alkoholt fogyasztott már el. Csak ment, amerre a lába vitte, próbálta
felfogni a hallottakat. Idővel, de összeállt benne a kép, és most már logikusan
tudta, hogy Esther miért gyűlölte őt annyira. Nem a botlását látta benne, hanem
maga a szánakozást, a fájdalmas emléket, egy idegen fattyút, aki nem az ő fia.
Elszakították az igazi családjától, és helyette egy olyat kapott, amit még az
ellenségeinek se kívánna. Ezer éve már hogy csak is Elijah és Rebekah volt a
családja. Akik így vagy úgy, akarva vagy akaratlanul, önmaguktól vagy
kényszerítve, de ott voltak mellette, így sosem kellett magányosnak lennie.
Legalább is próbált nem az lenni.
De
most már tudta, nem véletlenül volt benne az idegenkedés érzése. Kötődött a két
ősihez, a testvéreinek tekintette őket, még is… sose tartotta magát igazi
családtagnak. És mint kiderült, nem is volt az. Csak egy púp volt a nevelő
szülei hátán. Egy korcs. Ahogy a saját testvéreinek is csak ennyit jelentett.
Nem értette, hogy Elijah, aki már hétszáz éve tudja, akkor miért állt ki
mellette még is? Számtalan alkalma lett volna elmondani az igazságot, és még
sem tette. Tovább játszotta a bátyj szerepét, és elviselte őt. Szánalomból?
Könyörületből? Vagy csak egyszerű megszokásból?
Nem
is nézte nagyon, hogy merre megy, de feltűnt neki, hogy a kertvárosban sétálgat
a szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb családi házak között. Fanyar mosollyal
arcán indult meg célirányosan, tudta, hogy mi vagy ki volt az iránytűje, ami
idáig vonzotta.
A
sárga, egyszerű kis ház, beleillett az összképbe, apró udvarral, fehér
kerítéssel. Még kiszivárgott a lámpa fénye, így percekig tartó gondolkodás
után, de végül a nagy, barna ajtó elé lépett és bekopogott. Nem tudta, hogy
tényleg itt akar-e lenni, vagy csak már maga se tudja, de amikor kinyílt az
ajtó, és meglátta őt, tudta, hogy a válasz igen. Itt kell lennie, most.
-Hogy
találtál meg? – jött azonnal a kérdés, amit még felfogni se tudott, annyira
részeg volt.
-
Mielőtt Kol… elment volna, ő köpte el, hogy van egy kis ház a kertvárosba,
ahova visszavonultok, ha… elakartok menekülni vagy ilyesmi – dünnyögte, majd
neki dőlt az ajtófélfának. – Te is tudtad? – lehelte végül, mire Caroline
felsóhajtott.
-
Részeg vagy?
-
Csak egy picit – mutatta ujjaival, és másik kezével meglötyöktette a majdnem
üres üveget. – De nem válaszoltál.
-
Nem hiszem, hogy többet kéne innod – rázta meg fejét szomorú mosollyal.
-
Most ő a legjobb barátom – mosolygott felemelve a wiskyt, Caroline pedig
akadálytalanul kitudta tépni a kezéből. Klaus nem ellenkezett, de tekintetét
végig a lány arcán tartotta.
Caroline
megrázta fejét, majd megfogta a hibrid karját, és beinvitálta. Jó messzire
rakta a piát üveget, míg a hibridet a nappaliba vezettel. A lakás belülről
otthonos volt, igényes, és igazán harmonikusan volt berendezve. Leültette az
egyik kényelmes kanapéra, majd leült vele szembe. Ugyan meglepődött, hogy Klaus
hozzá jött, de örült, hogy legalább nem öldököl valahol.
-Szeretnél
kérdezni? – törte meg a csendet, mire a hibrid felnézett rá.
-
Mit kérdezhetnék? – nevette el magát szánakozóan.
-
Nehéz elfogadnod, de…
-
Nem nehéz elfogadnom, hanem lehetetlen – szűrte fogai között ingerülten, az
alkohol okozta mámor pedig mint egy varázsütésre eltűnt belőle. – Ezer évig
valakit a testvérednek tekintesz, aztán kiderül, hogy semmi közöd hozzá.
Rebekah pedig… gyűlölni fog engem ezután.
-
Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezte döbbenten, majd megrázta fejét. – Rebekah
szeret téged, és fáj neki is az igazság.
-
És miután túlteszi magát a döbbeneten, eszébe fog jutni az összes gonoszságom
és gyűlölni fog engem, azért, amiket elkövettem ellene.
-
Biztos vagyok benne, hogy nem – Caroline átült a hibrid mellé, és megfogta
kezét. – Nem fognak téged gyűlölni. Ezer éve már, hogy szeretetben és
gyűlöletben éltek egymással. Megértenek téged, és Elijah… mindig azt akarta,
hogy boldog legyél.
-
Most már tudom, miért – suttogta. – Hétszáz éve tudja, hogy nem vagyok a
testvére, és félt, ha elmondja, akkor… még rosszabb leszek.
-
Attól félt, hogy örökre elveszítenéd az emberséged. De szeret téged.
Függetlenül attól, hogy vérszerinti testvérek vagytok-e vagy sem.
-
Elmondhattad volna – csattant fel, hirtelen ismételten ingerültséggel a
hangjában. – Te vagy az egyetlen, aki önszántából, önérdekből még sose vert át.
Erre most ismét csalódnom kell, hogy már te se olyan vagy, mint gondoltam.
-
Idefigyelj, Klaus! Nem az én dolgom volt ezt elmondani! Belefolyhattam volna,
de minek? – a szőke lány sajnálata egy pillanat alatt eltűnt, a vádolás egy
formája, megsértette őt. – És különben is… ma se úgy reagáltad le a
jelenlétemet, mint ahogy én azt gondoltam.
-
Tényleg… sajnálom. Nem akartalak… se megrémíteni, se fájdalmat okozni.
Caroline
lehűtötte a hibrid valódi bocsánatkérése.
-
Mit fogsz most csinálni? – kérdezte halkan, de előre félve a választól.
-
Nem tudom – lehelte, majd elkuncogta magát. – Fogalmam sincs – tátogta,
laposakat pislogva. – Nem gondoltam, hogy ennyi idő után, érhetnek még
meglepetések. Úgy értem, ami a családomat érinti – mosolygott, de hangja olyan gyászos,
szomorú és bánatos volt, hogy a szőke lány, majdnem pityeregni kezdett. – Így
vagy úgy, de a vámpírok mindig magányosak maradnak.
-
Nem maradsz egyedül. Ha más nem, én melletted maradok – Caroline maga se tudta,
milyen ígéretet tesz meg a hibridnek, amit ráadásul nem biztos, hogy be tud,
vagy be akar tartani.
-
Szánalomból? – kérdezte gúnyosan. – Úgy, ahogy Elijah?
A
lány elhúzta száját, és lehajtotta fejét. Nem gondolta, hogy visszafele fog
elsülni.
-Sosem
fogsz egyedül maradni. Ígérem – határozottan nézett a hibrid szemeibe, aki
kissé megenyhült ettől, és bólintott.
-
Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani.
-
Nem a levegőbe szoktam beszélni – Caroline önelégült mosollyal állt fel.
-
Ez becsülendő – mormolta orra alatt apró mosollyal. A lány örült, hogy Klaus
hangulata egy kicsit jobb lett, és remélhetőleg már nem kell attól tartania,
hogy őrült módjára tombolni fog a városban.
-
Jobban vagy? – talán a sorsot akarta kísérteni, de mindenképp megakart
bizonyosodni arról, hogy a hibrid már lenyugodott, és nem háborog.
-
Mindig is jó hatással voltál rám. Talán ezért jöttem pont ide.
-
A megnyugtatásomra volt szükséged? – maga se értette, de jó érzéssel töltötte
el, hogy Klaus igenis hozzá fordult. Tetszett neki, és egyben zavarba ejtette.
Fejében hirtelen tört előre Sydney figyelmeztetése, hogy sok időt töltenek
együtt. Nem tehetett róla. Már évekkel ezelőtt is vonzotta valami a hibridhez,
és ez ennyi idő után sem változott. Tudta, hogy szörnyű ember, még is volt
benne valami, ami felélesztette benne az ösztönöket. Olyan gondolatokkal
kellett szembesülni, amivel eddig rövidke élete során még sose. Támaszt akart
nyújtani Klaus-nak, mellette akart lenni, óvni őt, akár egy kisgyereket. Úgy érezte
szüksége van rá, hogy igenis ezeket megtegye érte. Hiszen Klaus csak egy
szörnyen megbántott lélek, akinek világéletében fájdalommal kellett
megküzdenie. Egy olyan személyiség alakult ki, akinek sose volt része valódi
szeretetben. Természetesen ez nem menti fel, a sok gonosz tette alól, és nem is
akart vele elfogult lenni, de képtelen volt rá, hogy teljesen elítélje őt.
Gondolatai
közül a bizsergető érzés rángatta ki, amit Klaus hirtelen közelsége okozott.
Zavartan nézett a szürke, érzelmektől kavargó szemekbe, de nem tudott más felé
nézni.
-A
közelségedre volt szükségem – vallotta be, miután a lány visszatért
kalandozásából. – Kiváltod belőlem a jobbik énem.
-
Szerencse, hogy évek múltán ezt Anna is megfogja tenni – hadarta, ideges
nevetéssel.
-
Miért vagy még mindig itt? – kikerekedett szemekkel meredt rá, de Klaus csak
kíváncsi volt. – A boszorkányok nekem felelnek, és akad még vámpír, aki a
városban maradt. És végtére is, az igazság is kiderült Sydney-vel kapcsolatban.
-
Mit gondolsz róla most, hogy tudod…?
-
Ne tereld a témát! – csattant fel. –
Csak, válaszolj nekem. Miért vagy még itt? Itt kell lenned vagy más oka van?
-
Mit akarsz hallani? – lehelte, miközben légzése felgyorsult a férfi
közelségétől.
-
Az igazat.
-
Mert nem akarok elmenni. Itt akarok maradni. Veletek, és Annával is tudom,
őrültség, de úgy érzem, hogy itt is kell maradnod, mert… szükséged van rám! –
hangja egyre erősebb és határozottan volt. – És bár Sydney lehet, hogy nem fog
ennek örülni, sőt biztosra veszem, de igen, úgy érzem, hogy nekem is szükségem
van rád! Mert… mert te vagy az egyetlen, aki nem tudom, hogyan, de úgy ismer,
mint a saját tenyerét és igen, fiatal vámpír vagyok, szükségem van az
útmutatásodra! Mondhatnám, hogy igen, majd pont tőled, de nem érdekel, mert
igen! Rád van szükségem! És azt hiszem, hogy a mai nap a legjobb példa arra,
hogy ez igenis kölcsönös! Amit reggel mondtál, a kocsiban….
-
Tudom – bólintott. Tekintete hozzá képest gyengéd volt, és határozott.
Caroline
hátrálni akart, túlságosan is jól látta, hogy mit akar a hibrid. Esze tudta,
hogy mennyire nem szabadna hagynia, de a vonzalma erősebb volt. Kiszáradt torka
miatt nyelnie kellett, és komótosan felbámult. Klaus is tisztában volt vele,
hogy mit akar, és mikor akarja. Ugyan látta a lány szemeiben a csöppnyi
tiltakozás és ódzkodás jeleit, de hamar eltűnt, aminek ő nagyon is örült.
A
lány egy pillanatra lehunyta szemeit, gyorsan eldöntötte, hogy mit akar, majd
nagy hevességgel végül felbillentette fejét és megcsókolta őt. Klaus megdöbbent
először a váratlan intenzitástól, végül elégedetten vigyorgott bele a csókba és
ugyanolyan – ha nem erősebben – viszonozta. Nagyon régóta vágyott már erre,
csak éppen nem tartozott a legfontosabb tervek listába. Tudta, megfog érni
egyszer Caroline erre a döntésre, ő pedig nem is lehetett volna ennél
elégedettebb és örömtelibb. A kezdeti forró csók egyre kapkodóbb, követelőzőbb
lett, Caroline a csók mámorában is érezte, hogy a hibrid ujjai erősen vájnak
bele csípőjébe, egyre közelebb vonva őt magához. Nyelvük először csak
kóstolgatva ízlelte a másikat, később viszont már egyre jobban ingerelték
egymást a folytatásra. Caroline zihálva szakadt ki a csókból, bár először maga
se értette, hogy miért, majd rájött.
Klaus
is engedett a szorításon, és kipislogva szemeiből a vágy okozta homályosságot,
elnézett a lány válla felett. Caroline ajkai elé kapta kezét, és eltávolodott.
-
Miattam ne zavartassátok magatokat – legyintett Sydney gúnyos mosollyal arcán.-
Csak legalább gyújtsatok meg egy zsálya gyertyát, nem akarom végig hallgatni.
-
Már menni készült – hadarta zavartan Car, mire Klaus felhúzta szemöldökét.
Látta a lányon, hogy iszonyatosan zavarban van, de nem miatta, hanem Sydney
elítélő tekintete miatt.
-
A tekintetedből ítélve Elijah mindent elmondott – nézett rá Syd.
-
A nyugodtságodból ítélve nem ismersz eléggé – szólalt meg végül pattogó
idegességgel hangjában. Nem csak azért, mert elvágták a terveit a következő pár
órára, hanem mert ismét visszakerült a valóságba, és ismét szembesülnie kellett
a tényekkel.
-
Csak nem megölnéd a saját édestestvéredet?
-
Klaus – suttogta figyelmeztetően Caroline, és habozva szeme sarkából rá nézett.
A hibrid arca komoly volt, kezeit ökölbe szorította, amire végül rásimult a
lány apró ujja.
-
És most mit akarsz tenni? – Syd továbbra is akaratlanul, de hergelte a
hibridet. – Te a rettegett, ezer éves hibrid, megakar büntetni, mert eddig
titokban éltem? Válaszolj Klaus – artikulálta, egyre nagyobb dühvel és
kétségbeeséssel. – Mit akarsz most tenni?
-
Holnap hívlak – mormolta halkan Caroline-nak, szemeit végig Sydney-n tartva.
Színlelt nyugodtsággal sétált el a nő mellett, de mielőtt kiléphetett volna az
ajtón, megszólalt.
-
Gyáva féreg vagy Klaus! Mindig elmenekültél a problémák elől, és ez most sem
lesz másképp! Elijah mindent megtett érted, testvéred volt… helyettem!
-
Ahogy mondod. Helyetted – sziszegte. – És akármit is tesztek… Elijah és Rebekah
a testvéreim.
-
Meg Kol – jegyezte meg csendesen Car.
-
Kol halott! – forgatta meg szemeit Sydney.
-
Mi? – Klaus elhűlve lépett hátrább egyet.
-
Mindig is halott volt! – tört ki belőle egy másik dolog. – Csak szellem volt,
akit mindenki látott! Komolyan azt hitted, hogy feltudtam támasztani?
Esélytelen, aki halott az, az is marad, főleg ha ősi! Azért volt rá szükségem,
hogy jobban megbízz bennem és végre megértessem veled, hogy ez nem holmi
családról szól! Ha a Szövetség megkaparint téged és Annát, akkor mindketten
meghaltok és veletek együtt az egész vámpír társadalom! Ha te meghalsz, mit
gondolsz mennyi időbe és fáradtságos munkába fog telni elkapni Elijah-t és
Rebekah-t? Ha te gyenge leszel, akkor aláírtad a halálos ítéletüket! Erre
gondolj Klaus! Ne arra, hogy magányos vagy.
-Hihetetlenül, fantasztikus volt a fejezet!
VálaszTörlés-Minden benne volt, amire számítottam és akartam, hogy benne legyen!
-Úristen még keresem a szavakat. Fantasztikus, tényleg le a kalappal.
Úgy érzem ez nagyon, durvára sikeredett, végre kiderült az igazság, most aztán el kell dönteniük, hogy mi a fontosabb, főleg Klausnak kell megküzdeni-e saját magával. Nem akarok Sydnek igaza adni, de valóban, itt nem Klaus lelki világáról van szó, persze az is fontos, de elsősorban meg kell küzdeniük a fő problémával, egy olyannal ami vagy felemészt mindenkit és kihal az egész vámpírtársadalom vagy pedig küzdenek a végsőkig és nem most adják fel. Nem csak Klausról szól az egész. Akik mellette állnak... Rebekah és Elijah hiába nem az édestestvérei mégis ők voltak mindig is ott vele, most tényleg nem adhatja fel. Kicsit rosszul esett még nekem is, ahogy olvastam, hogy szegény Kol még halott és nem tért vissza valójában. Kíváncsian várom, hogy Macnek esetleg van-e köze hozzá és Syd ismeri-e egyáltalán a halál angyalát, valami azt súgja igen.
- Kat mindig bekavar, meg sem várta, hogy normálisan tálalja Elijah én kitekertem volna azonnal a nyakát. Először nem tetszett a viselkedése Klausnak, de végülis érthető, hiszen tényleg szívfacsaró és őrjítő, hogy ezer év múlva tudod csak meg a valódi és megmásíthatatlan igazságot.
- A kedvencem pedig... *dobpergés* mondanom sem kell. Csóóók! Tetszett, hogy olyan szenvedéllyel és hévvel viszonyultak egymáshoz. Komolyan mondom, jobban leírtad, mint a soriban a jelenet és még azt láthattuk is... Nem is mondom arról is van véleményem. De ezt igazán élveztem. Innentől kezdve remélem, mindig ott lesznek majd egymásnak és, ha már a kezdet megtörtént, akkor jöhet a folytatás. Minden veszély és szenvedés ellenére ami rájuk vár úgy érzem, hogy most már ott lesznek egymásnak. Felőlem tragédia is lehet a vége. De még holtukban sem tudnák lemosni magukról a ragaszkodást és a szeretet érzését.
-Mindenesetre nem kívánom azért a könnycseppes véget...
Kíváncsian várom a következő fejezetet. Reménységgel.:)
-Never Give Up! <3 Ez most nagyon ide vág! <3
-Puszi: - Kryszti
Szia Kryszti!!!!
TörlésNagyon nagyon boldog lettem a véleményedtől! Hihetetlenül jól esik a gyönyörű véleményed!! Igen, maga a történetben két nagyobb döbbenet lesz majd, a többi is, de úgy gondolom, hogy a két holdponthoz semmi nem fogható! Ez az egyik ilyen volt, a másik már durvább lesz! :D Pontosan úgy van ahogy kifejtetted, nem Klausról és a lelkivilágáról van szó, hanem sokkal többről! Kolról a kövi fejezetben több szó fog esni és Mac is ismét előtérbe kerül! Kathrine megfogja járni, maga a karakterét én csípem, de sokszor már engem is idegesít, és ebben a történetben meg is kapja majd a magáét :D
Huh, hát iszonyat jól esik, hogy így gondolod, de azért ez sehol nem volt (szerintem) a TVD 100. epizódjához képest :D A klaroline kicsi háttérbe szorult eddig, igazán nem sokszor jelent meg annyira a kapcsolatuk, de innentől kezdve egyre több lesz majd belőlük is, Klaus-nak sok helyzetben kell majd egy "nyugtató", és Caroline mindig ott lesz :D Lesz sírás,rívás, de nem kettőjük közötti kapcsolatban lesz :D
Sietek vele, nagyon jól esett és ösztönöz a kritikád, és mivel most így este már úgy se tanulok, ezért neki is kezdek :DD
Köszönöm szépen nagyon a szép, hosszú, kifejező kritikádat, iszonyatosan jól esik!!!!! Puszillak drága!