2013. december 1., vasárnap

Szijjasztok!

Na hali mindenkinek!
Elsősorban csak annyit mondok nektek, - amit már nem is győzök hangsúlyozni - hogy nagyon szépen köszönöm a Sötét angyalhoz írt rengeteg kritikát, pipákat, bíztatásokat, hiszen ez hajszolt engem mindig előre, amikor éppen olyan lelkiválságba voltam, hogy szükségem volt rá.
Igaz, az utolsó fejezethez nem írtatok - aki igen annak köszönöm!!! - de sebaj, gondolom - lgalább is, gy hiszem, hogy tetszett nektek, de mivel nem volt benne semmi extra nagyon nem is tudtok rá mit írni. Szóval ez is egy visszajelzés :) Igen ez igaz, nem volt benne nagy izgalom vagy ilyesmi, de garantálom a következő történetbe lesz.

És el is érkeztünk a másik dologhoz!
A szavazást lezártam, és bár meglepődtem, de a Pokoli fényesség győzött. (valójában majd más címet adok neki, csak egyelőre nem tudtam valami kreatív lenni. ) akik a Bűvöletben c. történethez ragaszkodtak volna inkább, ne csüggedjenek, mert ebben a történetben is nagy szerepet fog kapni a szülő-gyerek viszony, történetesen tervezek belerakni egy kölköt :D Kb, mint a novellámban (aki nem olvasta nem marad le) egy kb. 5-10 éves gyereket fogok belerakni, aki majd nagyban uralni fogja a hangulatot a részekben. Majd egy közvélemény kutatást ismét ki fog kerülni, aminek a nagy kérdése, hogy milyen nemű legyen :D Kislány szereplőt kitudok rakni de fiúról passzolok :S SZÓVAL EBBEN SEGÍTHETTEK!

kislány 1.

kislány 2.






A történetről pedig bővebben, a múltkor eléggé lerövidítetem, de csak mert nem gondoltam, hogy a családi központú- Klaroline-nal megspékelve - jobban tetszeni fog nektek :) ( de ha befejeztem, akkor belefogok vágni a Bűvöletben c. történetbe, addig pedig remélem, hogy ez is majd elnyeri a tetszéseteket és akik kicsit csalódottak, remélem azok is ugyanúgy olvasóim maradnak és írni fognak nekem, Minden vélemény, legyen jó vagy rossz építő jellegű!!!!)

Szóval...
A történet alapja természetesen a TO, de mivel még csak az évad felénél járunk, nehéz is lenne kitalálni, hogy mi lesz a vége, így természetesen csak rögtönöztem. De Pf alapja csak a 9. (max 10.) részig terjed ki pont ezért. Tehát. Évek teltek el azóta, hogy Klaus visszaszerezte a királyságát, és bár békeidő van, gyötrő álmok kínozzák őt minden egyes nap. Nem foglalkozik velük, még akkor sem, ha talán mély jelentéssel bírnak. Azonban ismét egy árulással találja szembe magát, és bizony szorult helyzetbe kerül.
Nagy meglepetésére, nem attól kapja a leghamarabbi segítséget, akitől várta volna, hanem döbbenetére jelenik meg a francia negyedben Caroline és Stefan. Az évek nagy hatást gyakoroltak a két mystic falls-i vámpírra, és furcsa titkokkal fűszerezve mentik meg a hibridet.
Megjelenésük nagy lavinát indítanak el, és nagy titkok derülnek ki a múltról kapcsolatban. Klaus végül rádöbben, hogy a negyedbe látogató ismeretlenekhez több köze van, mint gondolta.
Ez azonban nem elég izgalmat nyújtó a kedvenc hibridünknek, és az új arcok fogják szegényt felvilágosítani, pár bizonyos fontos, vámpír szabályról. Tudomására jut, hogy bár ősi, akárcsak a családja is, nem ők az uralkodó hatalom már a vámpírok, vérfarkasok között, mint ahogy eddig gondolta. Klaus-nak pedig ismét szembe kell néznie vele, hogy valaki /valakik elakarja venni tőle a felsőbbrendűséget és a hatalmat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése