8. fejezet

Azt gondolnánk, hogy azzal az emberrel kijönni milyen nehéz, aki majdhogynem az ellenségünk. De valójában a legcsábítóbb dolog, hisz azt az embert megismerni, aki távol áll tőlünk, a legnagyobb kihívás. 

Caroline magában töprengett, jelenleg nem tudta hova rakni a történteket. Szeretett volna kiigazodni a hibriden, de rendkívül titokzatos. Pedig Klaus mindig nyílt lapokkal játszik, nem kertel és mindig – na jó, a legtöbb esetben – őszinte. Még is, ő az egyetlen, akit olyan nehéz megismerni. És, ami még furcsább, hogy a szőke vámpír minden kívánsága az volt, hogy a férfi ne legyen számára ekkora rejtély. 

-Sajnálom.

Meghökkenve nézett a férfira, nem tudta felfogni, hogy tényleg bocsánatot kért tőle.

- Nem rajtad kell levezetnem a… saját problémáimat – Klaus ennél jobban nem tudta kifejezni sajnálatát, de magyarázatba nem fog kezdeni, még akkor sem, ha tudta Caroline szeretné meghallgatni. Nem gondolta, hogy a saját gondolatai és érzései a lányra tartoznának. A férfi látta a lány szemében felcsillanni az örömet, ezért folytatta. – De mielőtt korán örülnél, azt elmondom neked, hogy minden szó igaz volt. – legalább is majdnem. Folytatta magában a hibrid. Nem döntött másképp, a lányt távol fogja magától tartani, amennyire csak lehetséges. Túl gyengének érzi magát, amikor a lánnyal van, és olyan érzések kerítik hatalmába, amit már régen inkább kiűzött magából. – Segítek neked, mert a te kis problémád sajnos másokat is érinthet. Jobb megelőzni a bajt.

- Hogy érted, hogy másokat is érint? – ráncolta homlokát, hisz hogyan kerülhetne más bajba, miatta?

- Majd megtudod, egyelőre veled kell foglalkoznunk.

- Szóval minden szó igaz volt? – Caroline átlátott a férfin ezúttal, tudta, hogy nem mond igazat. Lassan úgy érezte, hogy felismeri a férfi szemeiben rejlő hazugságot.

- Majdnem – bökte ki a férfi és elnézett a lánytól. Tudta, hogy a kék szemek ismét kierőszakolják tőle a gyenge igazságot. –Ne kényszeríts, hogy kimondjam azt, amit nem akarok. Már így is többet tudsz a kelleténél! – a hibrid lassan fortyogni kezdett az indulattól, amit ismét csak magának köszönhet.

- Mivel szeretném, ha a furcsa mód jó kapcsolatunk megmaradna, ezért nem faggatlak, bár nem az a fajta vagyok, aki feladja – halk figyelmeztetés volt ez a lány részéről, akinek apró mosoly kúszott fel arcára.

- Én sem – viszonozta a gesztust cinikusan a férfi, mire csak egy szemforgatást kapott. Töprengett egy darabig, majd habozva a szürke szemekbe nézett.

- Egyszer már megkérdezted tőlem, és akkor elég elutasító voltam. De azt hiszem ma már tartunk ott, hogy barátok legyünk – a férfi csak vigyorgott rajta.

- Azt gondoltam, hogy már akkor barátok voltunk, amikor fenyegetve felhívtál tíz percenként, hogy mentsem meg Damon életét, különben szétrúgod a seggem.

Caroline egyik kezébe temette arcát, miközben hangosan nevetni kezdett, ami lassan a férfi hangja is követett.

- De hatásos voltam!

- Minden sejtem megrettent tőled – motyogta megjátszott ijedéssel Klaus. 

Kettőjük jókedvű nevetésére toppant be Damon és Elena, akik kissé furcsállva nézték a hatalmas nevetést.

- Sziasztok!

- Te már megint itt vagy? – Damon nem hazudtolta meg önmagát.

- Neveletlen egy kölyök vagy – nézet végig rajta végig szánakozóan a hibrid. – De lassan már ide is költözök!

- Még csak az kéne – morrant fel a vámpír, mire Elena csitítani kezdte.

- Damon, fejezd már be! Gyere, Caroline meghoztam a ruhádat!

- Uhh, de szuper! – a szőke lány tapsikolni kezdett örömében, és már kifelé mentek volna, ha meg nem hallják a szigorú hangot.

- Megállni! – Klaus morcos hangja dörrent közéjük, mire megtorpantak. – Komolyan elakarsz menni a bálba? Drágám, ne kezdjük előről ezt a vitát!

- Klaus, kérlek… - Caroline visszasétált a férfi elé, és könyörgő, gyengéd szemeit az övébe fúrta. – Már három napja semmi baj nincs, talán már nem is lesz, de ha bevagyok ide zárva, az se jó. Egy kicsit kimozdulok, emberek között leszek, hátha segít! És mindenki ott lesz, ha valami baj lenne, akkor mindenképpen megállítanak! Kérlek…

A hibrid tudta, csatát veszít így is úgy is a lány ellen, úgyhogy bólintott. Ugyan, semmi kedve nem volt a bálhoz, de nem volt hajlandó a többiekre bízni a lányt. Ha ő kevés volt hozzá, hogy megállítsa, akkor a többi, átlagos vámpír se lesz képes rá. 

- Akkor velem jössz? – mosolyogva emelte fel fejét Caroline.

- Van más választásom? – kérdezett vissza a férfi, miközben elhúzta száját.

- Jó lesz – Caroline futólag végig simított a hibrid karján, majd belekarolt Elenába és elvonultak. Damon fintorogva nézte meg közbe, hogy Caroline min ügyködött, és rögtön megállapította, hogy a lány nem tud főzni.

- Mit gondolsz? Van esély rá, hogy túlélje? – a vámpír próbált beszélgetést kezdeményezni az ősivel, aki igen morcos hangulatba volt.

- Nem tudom. Talán – megrántotta vállát, bár rendkívül bosszantotta ez a tudatlanság. – Este gyertek hozzám, van egy kis dolgunk – pillantott rá válla fölött, majd elővette telefonját.

- Remélem nem perverz dolog – Damon elvigyorodta magát.

Klaus nem reagált a vámpírra, hanem hívta fivérét. 

-Caroline!

A lány ijedten tért vissza a jelenbe.

- Hol jár az eszed?

- Bocs, csak elgondolkodtam – halványan mosolyogni kezdett, majd visszatért ruhája csodálatához. – Gyönyörű!

- Hogy vagy Car? – pillantott rá elkomorulva Elena.

- Jól, de nagyon nehezen viselem – mondta ki végül sóhajtva. – Nagy félek, hogy egyszer csak ismét irányítani kezd a boszorkány és ki tudja, hogy kit fogok megölni akkor. Bárcsak erősebb lennék nála!

- Ez nem a te hibád – együttérzőn szorította meg a kezét, éreztetve, hogy mellette van. – Mindent megteszünk, hogy rendbe hozzunk téged és, hogy…

- Nem igazán látom a kiutat ebből – grimaszolva rántotta meg vállát, de nagyon nagy súly nehezedett rá. – Próbálok reménykedni, hogy igenis van megoldás, de nagyon félek ettől.

- Melletted vagyunk, Car! És látod, hogy Klaus is mindent megpróbál, hogy ne halj meg!

- Lehet, hogy még ő se tud segíteni – nézett rá szomorúan, de tudta, hogy a hibrid nem fogja feladni. A tudat, hogy még a rideg és kegyetlen ősi is érte küzd jó érzéssel töltötte el. Ha ő hisz a megoldásban, akkor neki is muszáj.

- Hogy vegyem rá Caroline-t? Nem rajta múlik – bosszankodott már jó ideje a hibrid.

- Gondolkozz! – csattant fel Rebekah. – Caroline akkor veszíti el általában a tudatát, amikor kiakad. Ha valamit nem tud feldolgozni, vagy csak egyszerűen a düh teljesen elveszi az eszét! Ezt kell kihasználni.

- Dühítsük fel? – döbbent meg Stefan, és megrázta a fejét. – Ez nem jó ötlet mi van, ha nem tudjuk megállítani?

- Itt van a vérbankosunk! – legyintette kezét fivére felé a szőke ős, aki erre gúnyosan vigyorogni kezdett. – Minden jel arra mutat, hogy Car józansága Nik vérétől függ. Ha látjuk, hogy a boszi teljesen irányítja, de úgy, hogy mi is majdnem meghalunk, akkor csak elé dobjuk Niket, hogy igyon belőle – Rebekah nem tudta elrejteni a kárörvendést a hangjából, de bátyja nem reagált rá inkább.

- Beszéltem Elijah-val, ma estére visszajön David-del – jelentette ki a hibrid.

- Meg van a lány is? – kérdezte kíváncsian Rebekah, míg Stefan visszatért az asztalra fektetett papírokra.

- Nincs, David pedig nem áll kötélnek, amíg nem látja a saját szemével a suttogót.

- Akkor jól kell időzíteni! – csapta össze kezeit a lány. – Ma este feldühítjük, és kész.

- De ha letépi valakinek a fejét, ne engem okolj – tárta szét kezeit ártatlanul Klaus.

- Hát hogyha a tiédet fogja – pillantott rá szúrósan a lány, mire a hibrid elnevette magát.

- Mi a helyzet a vérvonalával? – szólalt meg, miután kiszórakozta magát.

- Elenáék semmit nem találtak, ahogy mi se. Szó szerint, mintha valaki eltüntette volna a nyomokat. Még a Gillbert vérvonalat is visszatudtuk nézni, több mint háromszáz évre, de Caroline-é valahogy eltűnt. Liz-t faggatták Damonék, de ő nem tud erről semmit. Szerinte egyszerű óvatosság, ha valaki eltünteti ezeket.

-Érdekes – mormolta orra alatt Klaus. Számára nem volt ismeretlen, ha valaki eltünteti a családfáját, találkozott már ilyennel az évszázadok folyamán, de remélte, hogy Caroline-nál nem kerül szembe ilyen problémával és talán előrébb jut majd a megoldásban. Ugyan, nem gondolta, hogy köze lehet bármihez, de ártani nem árthat, ha tudják. 

Nagy sajnálatukra hamar este lett, nem sokkal sötétedés után jelent meg Caroline, Damon és Elena. Klaus célzatosan pillantott Rebekah-ékra, akik biccentettek. 

- Miért kellett idejönnünk? – szólalt meg Elena és leült a kanapéra, Damon-nel.

- Mindjárt megtudjátok – bólintott Klaus, majd megfogva Caroline könyökét arrébb vezette, hogy Stefan beavassa a többieket is a tervbe. 

- Most meg mi van? – kérdezte Caroline felháborodottan, és kitépte magát a hibrid szorításából. – Minek jöttünk ide? Kiderült valami? Elijah megtalálta azt a Davidet, vagy kit?

- Honnan tudsz róla? – hökkent meg Klaus, elvileg ez titokban zajlott.

- Rebekah kikotyogta – rántotta meg vállát, mintha mi se lenne természetesebb. – Miért, meg van?

- David igen, de a boszorkánya nem – válaszolta kissé vonakodva. – Mindenképpen látni akar téged.

- Küldök neki fényképet – mosolyogta, de a hibrid nem osztozott jókedvén. – De miért olyan fontos, hogy találkozzon velem?

- Látni akarja, hogy valóban egy suttogóval van-e dolga, mielőtt bármit is mondana Claire hollétéről.

- Miért tojik be mindenki, mihelyst egy suttogóról van szó? – tette fel az igen logikus kérdést, hisz erre még nem kapott választ. – És különben is, miért mondod mindig azt, hogy a problémám másokat is érint? 

- Caroline… - kezdett bele a férfi, miután látta, hogy a lány egyre dühösebb. A tervnek lőttek, nem is kell szándékosan mérgesíteni a vámpírt, felhergeli ő magát. Klaus először örült a lány forrófejűségének.

- Elegem van, hogy egy csomó mindent eltitkoltok előlem, hol ott ez engem érint! Azt hiszem a legérintettebb vagyok ebben az ügyben, még is mindenből kimaradok! Igazán lehetnétek velem egy kicsit őszintébb is, úgy gondolom, hogy jogom van hozzá, és különben is…

Caroline nem jutott tovább a monológjában, szemei elsötétültek, ahogy a méreg szétterjedt a testében, és torkába forrt a szó. Klaus tettre készen fogta meg vállát, hogy megállítsa, ha úgy adódik a helyzet. De erre a helyzetre, még ő sem készült fel. A következő pillanatban már a falnak szorítva találta magát és érezte, hogy elméje zsibbadni kezd. Sziszegve vette a levegőt, szemei átváltoztak, ahogy fogai is megnyúltak, de nem ő irányította magát. Hörögve nézett a lány sötét szemeibe, aki nyakánál fogva tartotta őt a falnál, majd gonosz mosoly kerekedett arcán.

- Szánalmas vagy, sőt mind azok vagytok! A lányt már nem menthetitek meg…

- Engedd őt el! – ordította a férfi, és vergődve próbált szabadulni, de egyre nehezebben volt ura a tetteinek.

- Ahhoz meg kell ölnöd őt – suttogta, majd kacagva hagyta, hogy ereje tovább feszítse a hibrid idegeit. Aztán hirtelen gondolta meg magát, már nem megölni akarta őt, és a nappaliban lévőket, helyette máshoz folyamodott. Mosoly kúszott arcára, majd koncentrálni kezdett.

A többiek semmit nem vettek észre mi történt nem sokkal arrébb, már csak arra eszméltek fel, hogy különleges, de hihetetlenül erős aura veszi őket körbe, és szemeikre sötétség borult. Állati hörgés szakadt fel torkukból, majd megkeresték a hozzájuk legközelebb eső személyt és elborult aggyal egymásnak estek. 

Caroline mosolyogva nyitotta ki szemeit, immár csak egy valakire kell koncentrálnia.

- Ki a franc vagy és miért csinálod ezt? – sziszegte a még mindig tudatánál levő hibrid, de már nem sokáig bírta.

- Mert energiára van szükségem – lehelte kéjesen a lány, majd kacéran végig nézett a férfin. – A többiek csak ráadás, de te… a legjobb vagy – közel hajolt a férfihez, és végig simított ajkain. Klaus felnyögött, és elgyengülve hagyta, hogy teljesen az irányítása alá vonja a boszorkány. 

- Nem tudtam, hogy ismered őt – pillantott szeme sarkából Davidre, aki cinikusan tekintett a remegő Kathrine-re.

- Mondjuk úgy, hogy engem is behálózott – válaszolt, mire a nő nyelt egyet.

- Miért van itt David? – kérdezte rekedten a félelemtől. Sajnos David Baker is egy volt a sok közül, akit átvert, becsapott és tartozott neki.

- Mert szükségünk van rá, ahogy rád is – válaszolt nyugodtan Elijah. – Azt mondtad tudsz segíteni Caroline problémáján.

- Mert tudja, hol van Claire – jegyezte meg közömbösen David.

- Honnan tudnám? – vonta meg vállát, de a szokásos gonosz mosoly ott játszott arcán. David fenyegetően elé suhant, bár Elijah a lány elé állt. Méregették egymást egy darabig, majd David a nő szemeibe nézett.

- Jobb, ha vigyázol, mit mondasz. Bár úgy látom mindig sikerül egy balekot találnod – célzatosan pillantott az ősre, aki állta a helytelenítő pillantást.

- Induljunk. Niklaus-nál vannak a többiek is.

- Jobb, ha én nem megyek – mutatott magára Kathrine.

- Nem fognak bántani – bíztatta Elijah mosolyogva, és egyébként is megvédené. Még akkor is, ha tudta nem érdemli meg a nő, hogy akárki a védelme alá vegye. 

Kathrine vonakodva, de bólintott, tudta, hogy az ős megvédi őt, de attól még tartott a többiektől. Túl sok mindenkinek ártott már, aggódott, hogy valaki a bosszún töri a fejét. 

David szánakozóan nézett a párosra, bosszantotta, hogy az ős, akit tisztelt és igazán felnézett rá, beleesett ugyanabba a csapdába, mint a legtöbb bolond. 

Elijah hamar a hatalmas villához ért, ahol ott állt már Stefan és Damon kocsija is. Semmit nem sejtve léptek be a villába, bár mikor a nappaliba értek, teljesen letaglózta őket a látvány. Kathrine szája elé kapta a kezét, nem tudta, hogy zavarba legyen-e vagy csak szimplán döbbenjen meg. Elijah tudta, hogy baj van, ahogy David is sejtette már a látványból. Nem hazudtak, egy suttogó van itt. 

Lopva pillantott az ősre, majd vissza a nappaliban lévő személyekre. Nem egy mindennapi látvány volt, az biztos. Rebekah Stefan, Elena pedig Damon ölében ült és meglehetősen zavarba ejtő vonaglásokat tettek, miközben mind a négyük torkából ismeretlen hangok, majdhogynem hörgések szakadtak fel. A páros ott simogatta a másikat, ahol csak tudta, heves csókokat váltottak, lassan a ruhák is a földön landoltak. A nézők kezdték úgy érezni magukat, mintha valami pornófilmbe csöppentek volna. 

- Melyik a suttogó? – kérdezte David, miután vigyorgott egy sort.

- Legalább szobára mehetnének – motyogta orra alatt Kathrine, majd mellkasához kapott. – Mi ez az érzés?

- Tűnj el a házból! – morrant rá David, és kifelé terelte a nőt. – A suttogó ereje, mivel ember vagy hamarabb a hatalmába kerít! Tünés!

- Niklaus sincs itt, szóval valószínűleg vele van – jelentette ki Elijah. 

Több se kellett nekik, azonnal az emeletre suhantak, hogy megkeressék a párost. Nem volt nehéz dolguk, minél közelebb voltak, annál erősebben érezték a vonzást, és a boszorkány erejét. David áldotta Claire-t, hogy nincs vele, valószínűleg ugyanarra a sorsra jutott volna, mint a többi. Elijah-nak pedig pusztán hatalmas önfegyelme van. Benyitottak Klaus szobájába, és helyesen ítélték meg az érzést, habár az egész házat belepte az intenzitás. 

Akárcsak a nappaliban, a páros ugyanabban a pozícióban volt, csak a nagy francia ágy kényelmében. Klaus már felső nélkül volt, ezzel szabad utat engedve a lánynak, hogy végig simíthassa, csókolgassa és mélyen karmolássza a kidolgozott, izmos felsőtestet. A hibrid csukott szemmel tűrte hol a kéj édes érzését, hol a fájdalmat, bár jelenleg nem sok mindent érzékelt.

 Akár egy parfüm, úgy lengte körbe a lány édes illata, már-már eufórikus hangulatba érezte magát. Mindenhol a lányt érezte, minden egyes érintéssel tüzelte őt, és még többet akart. Caroline hagyta, hogy a férfi simogassa őt, szemérmetlenül nyögdécselt fölötte, hol ott valójában ő se volt tudatánál. 

Egyre erősebben mozgott a férfin, bár ruha elválasztotta őket, ez nem akadályozta meg egyiket sem az élvezetekben. A férfi háta, mellkasa és vállai már véresek voltak a folytonos karmolásoktól, ahogy a lány mellkasa se volt épp tiszta. Harapásnyomok díszítették a nyakát és a melltartó feletti bársonyos bőrt, bár egyáltalán nem érezte a fájdalmat, amit a vérfarkas harapás okozott neki. 

David csak egy pillantást engedett a szobára, ahol a legtöbb tárgy a padlótól pár centire lebegett, ami mutatta, hogy a boszi mennyire telve van most energiával. Összehúzta szemeit, ahogy meglátta valójában miért tapadt össze a két személy. A páros között alig látható aura lebegett érintkezésüknél, a lány kegyetlenül szívta a tömérdek energiát, ami a férfiban volt.

Caroline szemfogai megnyúltak az élvezettől, ahogy szemei alatt is dagadtak az erek. David a lány mögé suhant, nem akart több időt fecsérelni, mielőtt elérné, amit akar, majd elővette zsebéből a megtöltött fecskendőt és a lány csípőjébe nyomta. A lány felsikoltott, szemei kipattantak, majd a közben oda rohanó Elijah karjaiba zuhant. 

-Ez meg mi volt? – kérdezte az ős, és le emelte öccséről a lányt, aki az ágyba hanyatlott, miután megszakadt közöttük a kapcsolat.

- Egy erős szer, amit a fekete boszorkányok nem viselnek el.

- Nem lesz baja tőle? – aggodalmaskodott, és kisimított egy hajtincset a lány arcából.

- Nem. Legalább is reméld – motyogta, majd az elájult hibridre nézett. Elijah követte a tekintetét, és megrántotta vállát.

- Most mi lesz?

- Csak alszanak egyet.  – biccentett felé, majd átvette az őstől a lányt, és a férfi mellé fektette. – Legyen egy jó ébredésük – magyarázta az értetlen férfinak.

- Mi volt ez az egész? Ilyet még nem láttam – rázta meg fejét Elijah és próbálta magában elrendezni a történteket. – A boszorkány műve?

- Energiát erős érzelmekből is vehet – mondta hevesen gesztikulálva David, és tovább ment lefelé a lépcsőn, de nem hagyta abba. – A boszorkány kihasználta, hogy párok vannak itt.

- De Rebekah és Stefan nincsenek együtt, ahogy az öcsém se Caroline-nal!

- Elég, ha már egy kicsit is vonzódik a másikhoz – torpant meg a férfi az ajtó előtt. – Ennyi bizonyíték elég volt! Visszamegyek New York-ba, és szólok Claire-nek. Ne totojázzatok itt sokáig, intézzétek el a legfontosabbakat, aztán hozzátok el a lányt. Sietnünk kell.

- Megmenthető? – kisebb öröm játszott a férfin, de hamar le is lombozódott.

- Ezt csak Claire tudja megmondani. Ahogy mesélted, elég hosszú ideje van már benne a boszorkány. Reméljük el is engedi őt. És különben is tudnotok kell valamit a lányról.

- Mi az?

- Majd megtudjátok New Yorkba.

Benyúlt a zsebébe, és odaadta neki a maradék szert, ami még az üvegbe volt.

- Ha úgy látnátok kezdi elveszíteni a fejét, csak nyomjátok bele. Elaltatja, de visszaszorítani, nem lehet.

- Köszönjük David – hálálkodott neki mindenért, mire a férfi biccentett.

- Nem ígérek semmit, Elijah! Mindent megteszünk a lányért, de készítsd fel az öcsédet a búcsúzás lehetőségére is. Csakhogy ne érje váratlanul a kedvese elvesztése.

- Nincsenek együtt – rázta meg fejét elnézően az ősi, mire a férfi csak nevetni kezdett. – Niklaus, már eleget csalódott a szerelemben ahhoz, hogy még egyszer az legyen.

- Nos, én elég régen találkoztam már vele, de a suttogó csak attól tud ennyi energiát elvenni, aki biztosan érez valamit iránta. Csak, hogy tudjátok – megrántotta vállát, majd kinyitotta az ajtót, és elrohant a toporzékoló Kathrine mellett.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte egyből, és Elijah után ment, aki hanyagul a nappali falának dőlt, nézve az ájult kis csapatot. – Elijah?

- Nagy probléma – suttogta maga elé, bár maga se értette, hogy melyik a nagyobb baj. Hogy Caroline lehet, hogy nem megmenthető, vagy hogy az öccse kezd érezni valamit a lány iránt. Ismerte már annyira fivérét, hogy tudja, ha bekövetkezik a legrosszabb, képtelen lesz ésszerűen gondolkodni. Úgy tűnik ő is egy lesz a sok epekedő bolondok között. 

Következő fejezet