7. fejezet

Azoktól kapjuk sokszor a pofonokat, akiktől nem várnánk. Caroline úgy érezte, rég bántotta meg ennyire valaki, hol ott tisztába volt vele, hogy a hibridtől nem kell sok mindent várnia. De remélte, hogy meglátta benne a jót is, és esetleg félreismerte őt. Bár a sok rossz dolgot, amit tett, nem lehet már semmisé tenni, próbálta megmagyarázni, hogy volt oka rá. De jó emberismerőnek tartotta magát, de a férfi volt az egyetlen, akin nem tudott kiigazodni. Ha ránéz, a szemei mutatnak valamit, amitől úgy érzi, mintha Klaus-nak tényleg fontos lenne. Azonban a minap bebizonyosodott, hogy mindez csak álca. Tette a szépet neki, amióta csak betoppant az életükbe, de ő is csak egy lány lenne az öröklétben, akinek sikerült elcsavarnia a fejét. Caroline nehezen, de beismerte, ha még ember lenne, valószínűleg simán hagyta volna, hogy a jóképű férfi minél közelebb kerüljön hozzá. Sajnos ilyen volt a természete. Ma már azonban okosabb lett. Legalább is szerette volna ezt hinni magáról, de tudta jól, hogy olykor-olykor engedte, hogy a férfira másképp nézzen. És elkövette ezzel a legnagyobb hibát.

Boldog volt a tudattól, hogy Klaus életben akarja hagyni, ezzel is érezte, hogy fontos a férfinak. De csalódnia kellett, amikor számára ismeretlen okokból, a férfi úgy lekezelte ismét, mint egy járulékos veszteséget. Egyszer törődik vele, aztán meg feláldozza a saját céljai miatt. Melyik az igazi arca? A női büszkesége a vitatkozás után nem hagyta, hogy segítsen neki a férfi. Nem fogadta el a vérét, sőt teljesen elfordult tőle. Úgy érezte, csak is magát védi. Nem akarta, hogy a férfi ismét megbántsa őt. 

- Bejöhetek? – felkapta fejét Stefan hangjára, majd mosolyogva biccentett. Megint egy tasak vér volt a kezében.

- Persze. Vegetálok, túl sok mindent amúgy se csinálhatok bezárva – grimaszolva mutatott körbe a vendégszobába. Már két napja, hogy összeveszett a hibriddel, azóta pedig nem lépett ki a Salvatore birtokról.

- Csak a saját érdekedben – mosolygott elnézően a fiú, majd előre nyújtotta a tasakot. – A mai adagod.

- Két napja még nem tudtam meginni, akkor most már, miért? – motyogta inkább csak magának. Stefan megrántotta a vállát, mintha nem tudna róla. De valójában ő találta ki. Klaus titokban a saját vérét csapolta le, mivel a két férfi tudta, hogy a lány nem inna önszántából.

- Rebekah hazament, de azt mondta, jó lenne, ha este beszélnénk Klaus-szal. Talán kiderült valami.

- Jöjjön ő – grimaszolt a lány, mire Stefan jót mulatott rajta. Caroline makacskodása, mindenki számára szórakoztató volt. – Még mi tegyünk neki szívességet?

- Caroline, tudod, hogy nem szándékosan bántott meg – kegyes hazugság. Gondolta Stefan.

- Persze, mert ő a tapintatosságáról híres – fakadt ki dühösen a lány, és maga mellé dobta a könyvet. – Bosszantó egy alak, és tudod mit? Igaza van Damon-nek, idegesítő, hogy mindent csak ő tud megoldani! Előtte is mindent elintéztünk, most meg hirtelen megjelenik és mindenhez ő kell! Magával hozta a bajt, ez is az ő hibája!

Stefan jót mosolygott rajta, tudta, hogy közben odalent a hibrid mindent hall. Caroline nagyon figyelmetlen volt ilyen szempontból.

- Segíteni akar neked – próbálkozott mással a vámpír.

- Meg ne szakadjon az erőlködéstől – fintorgott ismét a lány. – Stefan, te is tudod, hogy ez nem igaz. A suttogó miatt akar életben tartani, de felőle, akár fel is fordulhatok.

- Caroline, jobban ismered őt, mint bármelyikünk. Tudod, hogy ez nem igaz.

- Miért hinném el, hogy fontos neki az életem? Nem ezt mondta nekem, sőt… valójában ki is jelentette, hogy nem számít neki az életem, akkor miről beszélünk? 

Stefan csak összeszorította a száját, mielőtt bármi meggondolatlanság kicsúszna a száján. Tudta, ő nem fogja tudni meggyőzni a lányt, csak akkor fog elmúlni a dühe, ha maga Klaus beszél vele. Ami a probléma, hogy a férfinak hatalmas a büszkesége és nem fog bocsánatot kérni. Gondolta, hogy a férfi kimondta azokat a szavakat, amiket nem kellett volna, de Stefan hitte, hogy csak úgy mondta, de nem gondolta komolyan. Néha ő is kételkedik a nagylelkűségében, de a tettei a szavaival ellentétben állnak. És, amikor ránéz egykori barátjára soha nem látott aggódást fedez fel rajta. Lehet, hogy csak magának mesélte ezt be, de már Rebekah is észrevette. Sejtette, hogy a kemény hibrid szívét megérintette a szőke lány, de nem gondolta volna, hogy talán ez még annál is több lehet. Mindenestre, jobb nem kimondani a véleményét, ha életben akar maradni. Klaus nagyon lobbanékony tud lenni.

A hibrid, ahogy az utóbbi két napban most is végig hallgatta a lány dühöngését. Sokszor szórakoztatónak és viccesnek találta, ahogy a lány úgy fújtatott akár egy macska. Nem hibáztatta érte, hiszen beletrafált a dolgokba. Tyler mindig is a lány gyengéje lesz, ezt pedig ő ki is használta. E mellett a viselkedésével csalódást okozott a lánynak, hisz vele még sose bánt így. Lekezelő volt és hideg, ami bántotta őt. Ugyan hazudott neki, de nem tudott megbarátkozni a tudattal, hogy bárki is azt higgye, megváltozott és a jófiúk közé fog tartozni. Muszáj volt valahogy felvilágosítani a lányt, hogy a gyengébb oldalától függetlenül, ugyanaz, aki megölte Jennát, vagy Tyler édesanyját. Látta ő maga is, hogy a lány kezdi elfeledni ezt, és nem hagyhatta, hogy nem létező világba ringassa magát. 

Nem akarta magának bevallani, hogy neki is rosszul esett, ahogy a lánnyal viselkedett és igenis szíven ütötte, amit Caroline mondott neki. Nem érdemled meg, hogy tartozzak neked. Elérte, amit akart, a lány nézete felé hatalmas fordulatot vett, de akkor is érezte a rossz érzést a mellkasában, amikor a lány pókerarccal nézett rá, mindenféle mosoly nélkül, kék szemei ridegen tekintettek rá, és elfordult tőle. Oly sokáig küzdött érte, hogy Caroline meglássa benne a jót – aki egykoron volt is – erre ő maga teszi tönkre mindazt, amit felépített. 

Ugyan sokáig abban reménykedett, ha eléggé megkedveli a lány, majd több is lehet belőle, és ott hagyja Tyler-t. Ma már azonban tudja, hogy a lány nem fogja elhagyni. Érte, meg pláne nem. Sosem tudna rá úgy nézni, ahogy a Lookwood fiúra. Ő pedig nem akart egy szerencsétlen lenni a sok bolond között, akik még hisznek a szerelemben. Szenvedett már nő miatt, és elég volt neki. 

- Remélem, jó hírrel szolgálsz – vette fel rezgő telefonját, amin Elijah neve villogott.

- Neked is jó reggelt.

- Meg van David? – tért egyből a lényegre, és közben tovább kortyolgatta italát.

- Ő igen, de Claire elment innen. David pedig nem hajlandó semmit mondani – jött a kellemetlen válasz. – Mindenképpen látni akarja Caroline-t. Megakar bizonyosodni róla, hogy valóban egy suttogóval találkoztunk-e vagy sem.

- Olyan bolond, hogy azt hiszi ilyennel szórakoznánk? Na, rá nem pozitívan hat az öregedés – a hibrid szellemeskedett, jót szórakozott ezen, bár bátyja nem értékelte humorát.

- Mindenképpen ki kell szednünk belőle hol van Claire. Ő tud segíteni, ha valóban kapcsolatba állt az első suttogóval.

- Biztos van valami, ami fontos neki. Egy barát, barátnő, rokon, ismerős, egy kiskutya, akármi! A lényeg, hogy fenyegesd meg!

- Régi jó barát, nem szívesen tennék ilyet – helytelenítette az erőszakos meggyőzést, ahogy mindig is.

- Hozd el ide – döntött hirtelen Klaus. – Ha látni akarja Caroline-t, akkor megmutatjuk neki. Csak a gond az, hogy mi a garancia arra, hogy pont akkor tör ki belőle a boszorkány, amikor itt lesz David? Ha nem mutatja meg, akkor csak egy átlagos vámpírt fog látni.

- Ez a te feladatod. Itt maradok még egy darabig, aztán visszamegyünk. Addig pedig próbáld meggyőzni Caroline-t, hogy ha nehéz is, de hagyja, hogy a boszorkány akkor irányíthassa őt, amikor engedi.

- Ez öngyilkosság, Elijah – szisszent fel a hibrid. – Lehetetlenre kéred őt.

- Muszáj lesz – mondta halkan a férfi, habár tudta, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy sikerül. – Hogy van?

- A vérem az egyetlen, amit magában tud tartani.

- Akkor a boszorkány most békén hagyja egy ideig.

- Honnan veszed ezt? Azt hittem egy suttogó mindig a vámpír fejében van – Klaus értetlenül ráncolta homlokát, úgy tűnt, ő rengeteg mindenről le van maradva.

-Így van. De nem válogathat, hogy kinek a vére a megfelelő neki.

- Még mindig irányítja csak csendesen a háttérből és próbálja elérni, hogy az összes vért kiszipolyozza belőlem, vagy…

- A lényeg, hogy adj neki. De biztos vagyok benne, hogy ez is csak egy tünet.

- De miért az én vérem? – morogta orra alatt, számára ez érdekes volt és furcsa. Bár a vérfarkas harapásra is, csak az ő vére az ellenszer.

- Gondolom, mert túl tiszta. A mi vérünk nem mocskolódott be az évszázadok vámpír átváltozásai alatt. De csak mértékkel adj neki. Nehogy túlzásba essen, mikor éppen…

- Emiatt nem kell aggódnia, jelenleg nem beszélünk egymással – kuncogva rázta meg fejét, bár szemei elkomorultak.

- Mit mondtál neki, Niklaus? – Elijah szigorú hangja miatt, a férfi úgy érezte magát, mint egy gyerek.

- Csak vitatkozunk, ennyi. Nem meglepő, Caroline az Caroline, én pedig én – felsóhajtott, mire fivére kuncogni kezdett a telefon másik oldalán.

- Azt hiszem még egyetlen nő sem fogott ki rajtad ennyire, mint ő. Még talán Tatia sem.

- Haladjunk a korral, értve vagyok? – morrant fel ellenségesen a hibrid. A nő említése csak rátett a rossz kedvére.

- Csak megemlítettem – békülékeny hangon szólalt meg Elijah. – Csak nem akarom, hogy olyat mondj vagy tegyél, ami árthat neki,ezúttal pedig nekünk.

- Megoldom – jött a kurta válasz, majd a hibrid lecsapta a készüléket. 

Úgy döntött végül, hogy kirobban ebből a házból, és elmegy inni egyet, vagy csak visszavonul egy kicsit a képei közé, azonban mielőtt az ajtóhoz ért volna Stefan jelent meg.

- Hová mész? – majdhogynem ijedt volt a Salvatore fiú arca, Klaus meglepődve húzta fel szemöldökét.

- Tudtommal én nem vagyok bezárva, szóval elmegyek. Miért?

- Rebekah-val elmennénk intézni a bált, utána pedig Damonék után megyünk. Próbálnak a legrégebbi emberig visszamenni Caroline családfáján, de elég nehéz munka. Az emberek nem szoktak évszázados papírokat megőrizni.

- Meg kell oldani – megrántotta vállát, de sejtette, hogy a kis csapat nem fogja tudni megoldani. Kezdte úgy érezni, hogy igaza lesz Caroline-nak és mindenhez ő kell. – De ha te a drága kishúgommal mész, és láthatóan, na meg persze hallgatóan se a kis Elena, se Damon nincs itt, akkor ki marad itt Caroline-nal?

Költői kérdésnek szánta, mert Stefan arca mindent elárult. 

- Remek – sóhajtott fel bosszúsan.

- A húgoddal elhozattam a készletedet, ha nagyon unatkoznál – rántotta meg vállát mosolyogva. – Mert, gondoltam most túl sokat amúgy se beszélgetnétek.

- Nem lesz baj – nyugtatta meg gúnyos vigyorral az arcán.

- Bocsánatot kellene kérned - jegyezte meg mosolyogva Stefan, bár sejtette, hogy tanácsa süket fülekre talál.

- Nem mondtam neki olyat, amivel ne lenne tisztába. Ha nem is merte magának bevallani, de biztos, hogy tudta - legalább is a hibrid ezzel biztatta magát. Amióta a lány elviharzott, nem beszéltek egymással, ha hozzászólt, Caroline egyszerűen elfordította fejét vagy ott hagyta. Klaus tudta, hogy messzire ment, és bosszantotta a lány viselkedése, főleg, hogy nem hajlandó elfogadni továbbra sem a segítségét. - Úgy viselkedik, mint egy kislány... - morogta a vámpírnak.

- Kivételesen meg tudom őt érteni, elég durva dolgokat vágtál a fejéhez.

- Nincs jobb dolgod, minthogy velem foglalkozz? – Klaus ingerülten szorította össze száját, Stefan ebből értette a célzást, és lelépett, mielőtt a férfi rajta vezetné le dühét. – Bölcs döntés – motyogta a zárt ajtónak, úgyis meghallotta a férfi. 

Most, hogy ismét kettesben maradtak a lánnyal, szíve szerint felment volna hozzá, de nem akart olajat önteni a tűzre. Így visszavonult a neki fenntartott szobájába, ahol valóban megtalálta a vásznakat, ecsetkészletét és jó pár holmiját. Ezek már azt hiszik ide költözök? Ámbár, valóban sok időt töltött a Salvatore birtokon, mióta visszajött. 

Vissza kellene térnie New Orleans-ba. Váratlanul verte fejbe az ésszerű felismerés. Talán Elijah is megtudna oldani ezt az egészet, sőt eredetileg, csak neki kellett volna jönnie. Ő erőszakoskodott, hogy jönni akar, mert fontosabbnak tartotta a suttogót, mint Marcelt. A fontossági sorrend még most sem változott, de a napok teltével egyre jobban bonyolódott olyan dologba, amit nem akart. Lassan jobban érdekelte a lánnyal való kapcsolata, mint a suttogó. De már előre tudta, ha ennek a történetnek a végre tragédiába torkollik, akkor mindenkinél jobban fog szenvedni. Jobb az elején elvágni ezeket a szálakat. 

Nem is tudta, hogy a lánynak hasonló gondolatai vannak.

Miután Stefan elment, Carolin ismét magányosan ücsörgött a szobájába. Imádta a helyet, sőt az egész házat, de honvágya volt. Szerette a kis szobáját, ami az övé volt csak, megannyi emlék fűzte hozzá, és már igazán személyes holmikkal színesítette. Meg aztán, ott volt az anyukája is, akivel nagyon sokáig rossz kapcsolata volt. De mióta vámpírrá változott, valahogy minden más lett. Már igazán, mindenféle rossz érzés nélkül gondolt Lizre. És ez így volt helyes. 

Már minden apró zugot megnézte végig nézett, úgy gondolta ideje, hogy az egész házzal megtegye ezt. Már a legtöbb helyen járt, kivéve egy helyiséget.

Szökkenve és dudorászva lépett be a modern, és persze tágas konyhába. Nézelődött, kutatott egy ideig, hátha valami érdekesre bukkan, de végül úgy döntött, hogy máshoz folyamodik. Megrántotta vállát, talán hülyeséget csinál, de idejéből kitelik. 

Zenét kapcsolt a hifin, majd hozzálátott, hogy ebédet csináljon. Sose volt a főzés mestere, hiába próbálkozott, mindig elszúrta. De lesz rá egy örökké valósága, hogy tökéletesítse magát.

Már jó ideje lent volt a konyhában, mikor észrevette, hogy figyelik. Kissé meglepődött, mikor Klaus-szal találta szembe magát, aki lazán könyökült a pulton és őt nézte félmosollyal az arcán. Idegesen beletúrt hajába, majd lentebb vette a zenét, bár nem szólt a férfihez. Jó pár percig nem szóltak egymáshoz, bár Caroline minden vágya az volt, hogy megtudja mit keres itt a férfi. Sokszor pillantott rá a szeme sarkából, Klaus rendíthetetlenül, vesébe hatolóan mustrálta őt.

Caroline próbált nem törődni vele, végül feladta.

- Mi van? – széttárta kezeit, majd bosszúsan az asztalra csapta a serpenyőt. – És mit keresel itt?

- Stefan Rebekah-nak segít, az álompár pedig kutat a családfád után, így maradtam én, hogy vigyázzak rád.

- Nem gondoltam volna, hogy szeretsz bébicsőszködni – grimaszolt a lány, de a férfi csak megrázta fejét.

- Nem is, de… jobb ha vigyáz rád mindig valaki.

Caroline hátat fordított ismét, mire a hibrid elkomorult.

- Most már végképp nem akarsz hozzám szólni?

- Miből jöttél rá? – kontrázott rá halkan és unott hangon.

- Gyerekesen viselkedsz Caroline – Klaus megforgatta szemeit, mire a lány elnevette magát.

- Mondja ezt az, aki már attól megsértődik, ha a testvérei nem azt teszik, amit mond nekik.

- Ezt feltételezed, de fogalmad sincs a múltról! – csattant fel a férfi a feltevéstől. 

- Semmit nem tudok rólad, nem csak a múltadról! – ennyi elég volt a lánynak, hogy elindítsa benne a lavinát. – Elvárod, hogy ismerjelek, de hogy, ha minden, amit mondasz és teszel ellentétben áll egymással? Kiismerhetetlen vagy és összezavarsz! Egyszer mellettem vagy, máskor ellenem, hogy… mit akarsz hogy álljak ehhez? Úgy érzem, hogy az utóbbi hetekben és hónapokban csak szórakoztál velem, de sose akartál semmit tőlem igazán, erre megjelensz és azt állítod, hogy mindenképpen segíteni akarsz és életben akarsz tartani, közben pedig két napja úgy viselkedtél, mintha már nem is számítanék! Nem tudom, hogy melyik az igazi arcod, de már nem is érdekel! Minden a te hibád, minden összekuszálódott, amióta csak megjelentél! Minden baj okozója te lettél, de elvárod, hogy ugyanúgy álljak hozzád, mint eddig? Fogadjalak el, és hagyjam, hogy a kedved szerint belém taposs, ha úgy gondolod helyes? Ha igen, akkor csúnyán félreismertél engem, Klaus!

Caroline mondandója végén, már a sírás határán állt, de lenyelte könnyeit és mérgesen szusszantott egyet. Kissé megrettent, mikor végig gondolta, hogy neki esett a hibridnek, aki pókerarccal hallgatta végig a lány kiborulását. Nem hibáztatta érte, teljesen igazat adott a lánynak, bár ezt csak magának vallotta be.

-Sajnálom, látom, még mindig nem érted – kezdte a férfi sóhajtva. – Én vagyok a gonosz hibrid, emlékszel? Nem lehetek gyenge – hangsúlyozta, egyre keményebben közelebb lépdelve a lányhoz.

- Gyengeségnek tartod a szerelmet, közben pedig végig arra hajtottál, hogy én egyszer az legyek beléd – suttogta a lány, és szemei furcsa mód bekönnyesedett. – Akkor meg mi volt ez az egész… csak egy trükk? Egy trófea lettem volna?

Klaus nem mondott rá semmit, csak állta a lány érzelmekkel teli kék szemeit, amik könnyesek voltak. Caroline szomorúan elmosolyodta magát, majd megrántotta vállát és kapkodva letörölte az egyik könnycseppet.

-Örülök, hogy ezt tisztáztuk.

Caroline elfordult a férfitől, majd lekapta a tűzről a húst, és kisietett a konyhából.

-Számít az életed!

Döbbenten torpant meg, majd összeráncolt homlokkal nézett a férfira, aki ugyanabban a pozícióban állt, mintha a lány még előtte állna.

- Már régóta számít – ismételte, majd Caroline felé fordította fejét.

- Nem értelek – lehelte rekedten, és megrázta fejét.

- Túl öreg vagyok, hogy megérthessen egy ilyen fiatal lány, mint te.

Klaus hangja halk volt és nyugodt, ismét közelebb lépett a lányhoz, mélyen a szemeibe nézve.

-De sosem hazudtam neked, és olyan oldalamat is megmutattam neked, amit csak nagyon kevesen ismernek. Többet nem tudok neked nyújtani.

Caroline emésztgette egy darabig, amit a hibrid mondott neki, majd szomorkásan elmosolyodta magát.

-Egyszer Silas megjelent a te alakodban, miután elmentél.

- Ezt eddig miért nem mondtad? – Klaus meglepődve ráncolta homlokát, de csak egy vállrángatást kapott.

- Nem tartottam fontosnak. Épp előtte beszéltem az érzéketlen Elena-val, és hát… mondott dolgokat. Utána pedig megjelentél te és rádöbbentett egy dologra, amit nagyon sokáig tagadtam – hangja elakadt, ahogy a szürkés szemek mélységéig nézett, de Klaus továbbra is kíváncsian nézte őt.

- Mondott valamit?

- Élethűen alakított téged – mosolyra húzódtak ajkai, majd elkomorult. – Azt mondta menjek vele New Orleans-ba. Aztán megkérdezte mitől félek, én pedig azt mondtam, hogy tőle… de ez nem igaz – vontatottan pillantott fel a férfi szemeibe. – Hogy Elenát idézzem, attól félek, hogy a te sötétséged felborzolja az én tökéletes tollaimat. Tagadtam magamnak, de igaz – komoran mondta ki féltve őrzött bűnös titkát. – Szörnyű ember vagy, még is van benned valami, ami megfogott és vonzz magához. Úgy hogy neked is igazad van. A sötétség csábító. De az is bebizonyosodott, hogy nekem is igazam volt. Két napja megbántottál a viselkedéseddel, és én ettől óvtam magam. Ha valaki hidegen hagy minket, akkor nem is tud megbántani. Úgyhogy maradjon meg köztünk továbbra is a három lépés távolság, oké? – nehézkesen, reszelős hangon mondta ezt ki.

Klaus nem tudott egyelőre mit reagálni a hallottakra, csak egy dolog járt az eszében.

- Nem akarlak bántani. Sose akartalak.

- Kivéve, amikor felakartál áldozni a rituálénál!

- Ne hozzuk fel a múltat inkább – horkant fel szemét forgatva. – Nem akarlak bántani – ismételte meg gyengébb hangon.

- Akkor mit akarsz tőlem? – húzta fel szemöldökét, mire a férfi meghökkent. Valójában sose gondolta végig.

- Csak azt tudom, hogy vonzódom hozzád, ami már elég rég nem történt meg velem – vallotta be kelletlenül, de sose fogja kibékíteni a lányt, ha nem mond neki igazat. – Ide hívott minket egy probléma, hogy ebből mi fog kisülni, fogalmam sincs. De mindent megfogok tenni, hogy te ne halj meg – olyan komolyan és hitelesen mondta, hogy Caroline kételkedni se mert benne, csak bólintott.

- Ugye nem egy újabb átverés? – hitt neki, de azért kijött a száján a kételkedő kérdés.

- Mivel bizonyítsam be, hogy igazat mondok? – a hibrid szája mosolyra húzódott, amitől Car-nek is jobb kedve lett.

- Kérj bocsánatot a múltkoriért.

Klaus szórakozottan mérte végig a lányt, majd közelebb hajolt hozzá. Caroline elhűlt, azt gondolta a férfi megcsókolja. A levegőt kapkodni kezdte, megérezte a férfi illatát, lepillantott ajkaira, majd ismét szemeit nézte. A hibrid jól tudta, hogy a lány mire gondol. Még nem.

-Majd, ha fagy – suttogta végül vigyorogva a lánynak, aki sértődötten megütötte a férfi karját.

- Valaha is félre fogod tenni a büszkeséged?

- Ebben az életben nem.

- Akkor végre valld be, hogy magadat csapolod már két napja – mosolyogva látta, hogy a férfi meghökken. – Ne hidd, hogy nem vettem észre. Csak a te vérednek van egy furcsa… íze. Senkihez nem hasonlítható.

- Ez hízelgő – nevette el magát a férfi. – De rendben! Bevallom, így van! Kiszáradtál volna, ha nem teszem meg.

- Végre őszinte vagy – biccentett a lány felé és elkomorult. – Ennek örülök.

Klaus nézte őt pár percig, minden játékosság eltűnt a szeméből, majd halvány mosolyra húzta száját. Ahogy nézte a gyönyörű szőke lányt, úgy érezte, hogy meg kell tennie. Még akkor is, ha ezzel sok mindent meghazudtol majd. 



Következő fejezet...