4. fejezet

Hát meg is jött, egy nappal rá :) Remélem tetszeni fog :D És a dal, amit ajánlok hozzá speciel én imádom ^^

- Mi a fene volt ez? – fakadt ki Stefan, miután Klaus-szal kocsiba pattantak. Az utcákat járva majdcsak megtalálják a lányt, bár mindenképpen olyan helyen kellett keresni, ahol sokan vannak. – Ami odabent volt? Mintha Caroline egy boszorkány lenne és az arca…

- Az őrület egyik látható jele. Bár még ilyet nem láttam – mordult rá Klaus. Elégedetlen volt, és szörnyen dühös. Kitekerem a nyakát, ha megtalálom. Megmert támadni! Persze tudta, hogy a lány valójában nem tehet róla, de a mérgét akkor is rajta fogja levezetni. Neki nem árt jelenleg semmi.

- Caroline boszorkány képességekkel bír?

- Nem csak szimpla boszorkány szállta meg, már elmondtuk Elijah-val. Caroline bír a legrosszabb mágiával és minél többször használja, annál jobban fel fogja emészteni – nem tudta elrejteni dühét, ráadásul Stefan kérdésekkel bombázza. – Nem érinthet meg senkit – mondta végül. Stefan értetlenül ráncolta szemöldökét, mire magyarázatba kezdett. – A boszi, hogy minél több ideig maradhasson a kiszemelt testbe, energiára van szüksége, amit a vámpír fizikumára használ. De természetesen, hogy ez ne mehessen az örökkévalósáig, gyengíti mindkettőjüket. A természet őrei találták ki.

- Azt mondta Rebekah, hogy egyszer már ezt megállítottátok.

- Boszorkányokkal való szövetséget jelentett. Se nekik, se a vámpíroknak nem volt ez az állapot kedvező. Mindkét fajt egyszerre gyengíti és erősíti, de a természet egyensúlya mindenképpen felborul. Az akkori boszik még bírtak az ősi mágiával és átkot szórtak a két fajra, hogy egy vámpír se legyen kedvező a suttogóknak – célzatosan pillantott Stefan-ra. – Csak egy igazán „jó” vámpírt tudnak megszállni. De mivel jó vámpír nem igazán van, ezért akadályozó tényező lett. Így az évszázadok során a suttogók kihaltak, hogy úgy fogalmazzak. A rossz karmájuk vagy mi nem engedi, hogy túl sokáig a földön legyenek – a hibrid megforgatta szemeit, túlságosan nem értette ezt a részét, de nem is érdekelte. Az már inkább érintette jobban, hogy minden vámpírban eluralkodik a sötétség, de lényegében nem érdekelte. Minden vámpír meg tanulja előbb-utóbb kezelni a szomját.

-És most újra megjelent egy, mert Caroline nem tartozik a gyilkos vámpír kategóriába?  - Stefan hitetlenkedve rázta meg fejét. Látott már pár dolgot életében, és a természetfeletti világban semmi sem volt meglepő, de hallottak lesokkolták.

Klaus biccentett, majd a grill felé vette az irányt. Ott elég sok az ember, nyilvánvalóan az első dolga az volt a lánynak, hogy táplálkozzon. Már három napja, hogy be volt zárva.

Stefan meglepődve pillantott rezgő mobiljára.

Baj van. Gyere haza. Damon

- Azt hiszem meg van Caroline – motyogta inkább csak magának. Nem igazán tudta elképzelni, hogy Damon és Elena nagy problémával kerülnének szembe, ettől eltekintve nyugodt napoknak örvendtek. – Damonék visszajöttek.

-A két idióta semmit nem tud, csak megöletik magukat, ha találkoznak a szőke vadmacskával – gúnyolódva horkant fel Klaus és gyors irányt váltott.

- Milyen energiáról beszéltél az előbb? Honnan fogja venni Caroline?

- Nem a konnektorba fog belenyúlni – nevette el magát a hibrid, de Stefan nem értékelte humorát. – Mit gondolsz neked miért vannak természetfeletti képességeid? Tulajdonképpen csak két dologban különbözünk az emberektől. Az egyik, hogy más az étrendünk, amire te is rájöhettél már az évek folyamán. Pech, hogy az a táplálékunk, amik egykoron mi is voltunk.

- Mi a másik? – lenéző pillantást vetett rá, nem érdekelte, hogy a hibrid ilyen viccesnek találja az egészet. Persze, ő nem tudta, hogy mindez csak álca.

- Olyan energiával rendelkezel, ami százszorosa az emberekénél. Csak míg az embereké olyan apró, hogy elvesztik és muszáj pihenniük. Jól tudod, neked ilyenre nincs szükséged. A természet adta erőből nyered az energiád. Caroline pedig elveszi tőled ezt.

- Azért vagy ilyen nagy szakértő, mert te is egyike vagy az első vámpíroknak? – Stefannak minden információ új volt.

- Részben – bólintott, majd leparkolt a Salvatore ház előtt. – De rém sok szabadidőm volt, hogy utána járjak pár dologban.

Kissé sietve nyitottak be a házba. Elena és Damon a nappaliba várták, de nem számítottak az ősre.

- Ő mit keres itt?

- Nem New Orleans-ba kéne lenned?

Klaus csak mosolygott a fogadtatáson, nem várt tőlük többet.

- Mi a baj? – figyelmen kívül hagyta Stefan tőlük a kérdést, majd később mindent elmond nekik.

- Caroline teljesen begőzölt – válaszolta Elena, még mindig szörnyülködve. – Éppen hogy visszajöttünk, amikor besétált. Az arca olyan más volt…Nem volt rajta semmi érzelem, és csak bámult ránk. Olyan… - Elena kereste a szavakat, Damon pedig látva ezt kisegítette.

- Éhesen. Nem vicc! Ezt a fajta nézést bárhol felismerem! Mint amikor Stefan kikapcsolja az érzelmeit – mosolyogva nézett testvérére, aki grimaszolva elfordította a fejét.

- Köszönöm, de azt hiszem Caroline túltesz rajtam.

- Te tudod, hogy mi ez az egész? – Elena döbbenten pislogott rá, majd kérdőn Klaus-ra nézett, aki bár mosolygott, fontosabb dolga is lett volna, minthogy a Salvatore testvéreket hallgassa.

- Igen, és mindent elmondok, de…

- Hol van Caroline? – kérdezte türelmesen Klaus.

- A pincében – vonta meg vállát Damon, de idegesen magyarázatba kezdett, mikor látta Klaus arcáról lefagyni a mosolyt. – Megtámadta Elenát, aztán engem is, alig bírtuk lefogni. Muszáj voltam bezárni.

- De mi baja Caroline-nak? – fakadt ki Elena aggodalmasan.

- Meséld el nekik – utasította Stefant a hibrid, majd a pince fele igyekezett.

- Nem mintha nem örülnék neki, hogy itt vagy cimbi – kezdte cinikusan Damon a férfi után nézve. – De miért is vagy itt?

Klaus bosszúsan megforgatta szemeit, nem díjazta a fiatal vámpír hangnemét, majd fenyegető éllel a hangjában visszanézett válla felett.

-Kapj az agyadhoz Salvatore, nem is olyan régen megmentettem az életed, emlékszel? De ha kihozol a béketűrésemből, akkor el is vehetem.

Damon és Elena ezután kérdőn néztek Stefan-ra, aki elnézően mosolygott.

- Mindent elmagyarázok – sóhajtott.

- Ha megtennéd, öcsikém annak örülnénk! – vonta meg vállát Damon.

Klaus nem törődött többet velük, látni akarta, hogy Caroline milyen állapotban van. Ma este szemtanúja volt, hogy a lány még nagyon küzd a boszorkány ellen. Persze, nem is Caroline lenne, ha feladná.

Benézett a pince ajtajának rácsán, látta, hogy a lány a földön fekszik. Töprengett egy darabig, majd kinyitotta az ajtót és belépett. Caroline látszólag teljesen nyugodtan feküdt a hátán, térdeit felhúzta, kezeit összekulcsolva ráfektette hasára és a plafont bámulta.

- Kedvesem – szólította meg lágyan, majd leguggolt mellé. – Caroline...?

- Már emlékszem – törte meg a csendet a lány, de hangja alig volt több suttogásnál. – Megöltem két embert. Képtelen voltam megállni. Rátámadtam Stefanra, és Rebekah-ra. Majdnem mindkettőt megöltem. Téged is…- kék szemeit a férfira emelte és nyelt egyet.

- Azért ahhoz több kell, hogy engem megölj. Ősi vagyok, rengeteg erődbe kerülne, ha megpróbálnád leszívni az életerőmet – halkan figyelte, hogy a lány lassan elmosolyodta magát. – Tudod, hogy ki ő?

- Nem – suttogta. – Fogalmam sincs, hogy kicsoda. Vagy, hogy mit akar.

- Talán ebbe segíthetek – vetette fel Klaus somolyogva. – Pusztán aludnod kell hozzá – lepkeszárny finoman végig simított a lány hófehér arcán, amin még mindig érezhető volt a rászáradt könny.

- Megfogsz ölni, ugye? – kérdezte hirtelen, majd szomorúan mosolyogni kezdett. – Hallottalak titeket. Így is úgy is meghalok. Pedig még meg se engedtem, hogy megmutasd nekem a világot – vigyorogva fordította fejét a hibrid felé, aki félmosollyal viszonozta a gesztust. Caroline nem tudta megállítani, a kicsorduló könnycseppek végig folytak arcán. – Miért én? – zokogott fel hirtelen, és kezeibe temette arcát. – Több száz vámpír mászkál odakint, miért én? Ez nem fair!

- Caroline, ne borulj ki! – szólt rá szigorúan és gyorsan. Nem akarta, hogy a lány okot adjon a boszinak, hogy előtörjön. De ha kikel magából, úgy könnyebb uralkodnia rajta.

- De nem akarok meghalni! – fakadt ki, és lendületesen felült, majd mérgesen a földre csapott.

- Ki akarna, kedvesem? – horkant fel a hibrid és megforgatta szemeit. – Most azonban meg kell nyugodnod. És későre jár, aludj szépen – próbált hatni Caroline-ra a kedveskedő szavakkal, e mellett a lánynak most szüksége van valakire, akire támaszkodhat. Ebben a helyzetben viszont csak az ősökre számíthat.

- Miért vagy itt? – kérdezte halkan és ártatlanul felpillantott. – Úgy értem jelenleg káros vagyok mindenkire, veszélyes a közelemben lenned.

Klaus töprengett egy darabig, mielőtt kibökte volna.

- Rebekah felhívta Elijah-t, hogy bajban vagy. Én pedig jöttem, hogy segítsek – megvonta vállát, mintha mi se lenne természetesebb, de mindketten jól tudták, hogy Klaus nem önzetlen. Senkihez nem rohan csak azért, mert problémái vannak.

- Csak miattam jöttél vissza? – Caroline hitetlenkedve húzta fel szemöldökét.

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy a te kis problémád másokra is kihat, ha nem teszünk időben ellene. – Klaus elmosolyodta magát, majd sóhajtva felállt és az ajtóhoz lépett. – Most pedig gyere! Ha alszol, könnyebben tudok kutatni a fejedben.

- Ne is álmodj róla! – csattant fel, mire Klaus a plafonra nézett. – Nem engedem, hogy a fejembe turkálj!

- Titkolsz valamit előlem, drágám? – vigyorgott Klaus visszafordulva.

- Klaus!

- Nem fogok a személyes dolgaidba vájkálni, a szavamat adom! – emelte fel védekezően kezeit, bár még mindig szórakozott a lány ijedtségén.

- Minek erőlteted ezt az egészet? – Caroline szomorúan és fájdalmasan összehúzta szemeit, mire a férfi is elkomorult. – Azt mondtátok nincs esély. Mindenképpen meghalok.

Klaus elgondolkodva pillantott végig a lányon.

- Az a Caroline akit én ismerek, nem adná fel ilyen könnyen.

- A halálom már biztos, a kérdés az mikor – Caroline cinikusan elhúzta száját, mire a hibrid megelégelve ezt felcsattant.

- Hagyd abba a mártírkodást! Stefannak igaza volt mindig van egy kiskapu! És megfogom találni – határozottan állította ezt, bár fogalma sem volt, hogy miért mondja. – Megoldást fogok találni Caroline, de ha még sincs… - elakadt a szava, majd sóhajtott és megnyalta ajkait. – Teszek neked egy szívességet – nem kellet kimondani, hogy a lány értse a célzást.

A hibrid nem értette feldúltságát, de ingerelte, hogy Caroline ennyire feladta és beletörődött a halálába. Visszazárta az ajtót, tudta, hogy nem aratott ma sikert – egyelőre - , pusztán annyi derült ki, hogy a lány némiképp még önmaga. Morcosan sétált végig a folyosón, majd a nappaliba érve meglátta Damon és Elena döbbent tekintetét, ami mosolyt csalt az arcára.

- Az arcotokból ítélve Stefan mindent elmondott – gúnyosan vigyorogni kezdett, élvezte, a két vámpír döbbenetét.

- Caroline még önmaga? – Elena óvatosan pillantott a hibridre.

- Erős lány – jelentette ki kurtán, majd Stefanhoz fordult. – Kihozhatod a cellából, de ne engedd ki a házból és tartsátok magatokat távol tőle. A boszi ma nagy belépőt tett, tudatta velünk, hogy itt van, vagyis célja van – élvezettel töltötte el, hogy mindhárman információéhes tekintettel meredtek rá. – Idő kérdése és ki fog derülni mi, de egyelőre azt kell megtudnunk, hogy ki a boszorkány. Holnap megpróbálok belemászni a fejébe, hátha kiderül.

- Miért nem ma? – rántotta meg flegmán vállát Damon.- Azt hittem sürget az idő!

- Annyira nem, hogy megvonjak magamtól egy édes vacsorát – mosolygott gúnyosan az ős. – Apropó vacsora… Caroline-nak ne adjatok vért.

- Akkor kiszárad! – pattant fel rémülten Elena és feldúltan megindult a hibrid felé. – Nem fogjuk őt éheztetni!

- Jelenleg ez az egyetlen lehetőség a gyengítésére – Klaus lenézően és szánakozóan nézett végig a hasonmáson, aki inkább nem szállt vitába vele.

- Tisztázzunk valamit! – emelte fel kezét okoskodva Damon. – Az, hogy Stefan miért kockáztatja az életét érthető. Barbie Lexi-re emlékezteti. Elijah furcsa mód tisztességes és segítőkész a családodra való tekintettel ez nagyon meglepő, ha érted hogy értem… Barbi Klaus egy őrült, pszichopata, de ettől függetlenül segít, mert Caroline jóba van a kis Donovan-nel.. És mi a ti indokod?

Klaus kinyitotta száját, hogy válaszoljon, majd elnevette magát.

-Nem tartozom elszámolással neked Salvatore! Az, hogy miért segítek az-az én dolgom.

- Szóval nem azért teszed mert a szőke vámpírról van szó? – Damon jelentőségteljesen húzogatta szemöldökét.

- Szimplán süket vagy ostoba vagy? Mit nem értettél azon, amit az előbb mondtam? – a hibrid kezdett kijönni a béketűrésből. Idegesítette Damon, függetlenül attól, hogy bizony jó kérdéseket tett fel. – Egyébként a problémája százak problémája lehet, ha nem lépünk időben. Téma lezárva – mordult fel, majd Stefan-ra nézett, aki végig aggodalmasan nézett maga elé. – Holnap találkozunk.

-Köszönöm – Stefan hálásan emelte fel fejét,Klaus arcvonási pedig némiképp ellazultak. A fiatal vámpír tekintetében megannyi érzés volt, amit bár a hibrid nem sokra méltatott, kivételesen sajnálta őt. A szívén viselte a lány sorsát.

Biccentett egykori barátjának, majd sietősen távozott.  Ennyi elég volt neki egy napra. A helyett, hogy visszatért volna húga otthonába, egykor felújított házába ment. Már elég jó társasága volt a magány, és most inkább azt választotta, mint testvéreit. Nem volt kedve se a sértődött húgához, se a folyton komoly Elijah-hoz.

Nem elég, hogy egy suttogót el kell intéznie, de még a nyakláncot is meg kell találni, ami mintha köddé vált volna. Felrántotta a fehér lepedőt a kanapéról és sóhajtva leült rá. Kezdte úgy érezni, hogy igaz a mondás… csőstül jön a baj. Marcel, Hayley, Sophie és most még Caroline is. Még az ő türelmét is megrengette ez a sok dolog. És még dühös is volt. Konkrétan mindenre, de leginkább magára. Mi a francért mondta a lánynak, hogy megmenti, ha fogalma sincs, hogyan kellene?

Anno, hétszáz éve könnyebb dolguk volt. Ha időben észrevették mi történt, egyszerűen irányították a vámpír elmét, és kiűzték onnan a boszorkányt. Ha pedig már késő volt, csak megölték. Klaus ezt se nagyon értette, hogy három nap után Caroline hogy lehet még mindig ennyire önmaga? Tényleg ennyire erős lenne a lány vagy van valami különösebb oka? Mindenesetre ki kellett derítenie, mielőtt elterjed a hír, hogy ismét megjelent egy suttogó.

Caroline szemszög

Mindent hallottam, miután Klaus rám zárta az ajtót, és próbáltam a tanácshoz megfelelően megnyugodni. Épp, hogy lehunytam a szememet, hogy kicsit pihenjek, egyből meghallottam a nő hangját.

- Caroline, ugyan már… te nem vagy gyenge…

- Hagyj békén – motyogtam, éreztem, hogy leszívja valami az energiámat.

- Ugyan, Car… hagyd, hogy segítsek! – nyájaskodott, és megsimogatta hajamat.

- Kérlek, hagyj békén… - fájdalmasan felnyögtem, ahogy keze a homlokomhoz ért és ismét elárasztott az erejével. – Nem akarom…mit akarsz tőlem? – ordítottam el magam, és el sírtam magam. Folyamatos áram cikázott végig a testemen, az érintése által.

- Elakarom pusztítani az ősöket és te fogsz nekem segíteni. Mindenesetre, előbb el kell intézned a talpnyalókat – célzatosan pillantott az ajtó felé, majd az egész fejemet elöntötte a fájdalom.

Kinyitottam a szememet, de addigra már nem voltam ura önmagamnak. Könnyű volt egy egyszerű csettintéssel kinyitni az ajtót, majd halkan lépdelve az ajtó felé vettem az irányt. Hallottam, hogy Stefan a szobájában van – ír, szokás szerint – Damon és Elena pedig elvonultak rólam beszélni. Megforgattam szemeimet, ez nagyon rájuk vallott. Végig néztem a nappalin – valami figyelemfelkeltés kellett – majd a kandallón állapodott meg a tekintetem.

Hümmögtem egy sort, majd apró mosollyal az arcomon összébb húztam szemeimet, és kezemet a tűzre irányítottam. A lángok egy percig tiltakoztak, majd engedték magukat az erőmnek és egyre erőteljesebben csapódtak kifele. Mikor már a parázs elérte a kanapét és az italos pultot, hátat fordítottam. A többi már magától történik. Kinyitottam az ajtót, majd nagyon szippantottam az esti levegőből. Ilyen érzés lehet a szabadság.

Nem akarom ezt…

Ne ellenkezz! Csak menj és igyál valakiből, mielőtt hasznavehetetlen leszel számomra!

Ördögi vigyor húzódott arcomra, majd kihasználva képességemet, hamar a városban találtam magam, illetve a grillben. Pár ismerős arc – akiket még a suliból ismertem – mosolyogva rám köszöntek, de látva arcomat, inkább ijedten elfordították fejüket. Éhesen jártattam végig tekintetemet, majd a pultnál levő fiúra néztem. Matt Donovan. Ez fájni fog. Persze, nem nekem.

-Hello Matty – mosolyogtam rá, ő pedig megkövülve nézett.

- Caroline? Hogy kerülsz ide? Nem Tyler után mentél?

Stefan azt mondta anyádnak és a kölyöknek, hogy a Lookwood srác után mentél, miután elárulta hol van.

-Nem találtam meg – motyogtam közömbösen, majd ismét elmosolyodtam magam. – Hogy vagy?

- Jelenleg össze vagyok zavarodva – hadarta, mire közelebb hajoltam hozzá és mélyet szippantottam a levegőből. – Caroline, minden rendben? Furcsán nézel.

- Ugye még mindig iszol verbénát?

- Persze. Erre felé szükség van rá.

Megforgattam szemeimet, ha tudná, hogy sok mindentől kell félni. Leginkább tőlem, jelenleg.

-Jaj Matt… szomorú dolog embernek lenni – bánatosan ráztam meg fejemet, majd felpillantottam rá szempilláim alól. – Nem akarod kipróbálni milyen érzés nem annak lenni?

- Valami nem stimmel veled – motyogta és hátrálni kezdett. Elnevettem magam, ő pedig visszatért a munkájához. Okos fiú, tudja, hogy nagy közönség van.

Rendeltem magam egy kis alkoholt, bár nagyon szomjas voltam. Itt könnyű volt találni valami idiótát, akit képes vagyok elcsábítani. Akár egy vadász lestem, a leggyengébb prédát a grillben.

- Jó estét Caroline!

- Elijah – mosolyogtam rá, bár az öltönyös komoly megjelenése nagyon nem illet ide. – Minek köszönhetem, hogy itt vagy?

- Magadnál vagy? – nézett rám komoran, mire mosolyogva lehajtottam fejemet.

- Még soha nem voltam ennyire önmagam.

- Nyilvánosan úgy sem mersz támadni – Elijah megragadta a könyökömet, mire kacagva felpillantottam rá. Épp egy fiatal srác haladt el mellettünk, elég volt egy oldalpillantást vetnem rá, és nemes egyszerűséggel összeesett. Kár, hogy megöltem finom falatnak nézett ki.

Elijah döbbenve nézett rám, az emberek odarohantak az összeesett fiúhoz, én pedig addigra eltűntem onnan. Majd keresek más harapnivalót. Hallottam, hogy Elijah követ engem, de nem törődtem vele. Kit kellene megölnöm? Láttam a szemem sarkából, hogy egy rendőrkocsi áll meg a grill előtt. Elmosolyodtam magam hát persze. Miért kellene vadásznom, ha házhoz is jöhet a vacsi? Egyszerűen haza kell mennem.

Ne! Anya!

Következő fejezet...