2013. október 20., vasárnap

29.feji ízelítő + új történetről

Íme a tartalom, és egy kis részlet, illetve információk a következő történetről. Hogy mi köze lehet majd ennek, a mostani történetemhez, és hogy van-e valamilyen kapcsolat közöttük, az sajnos, csak a Sötét angyal legvégén fog kiderülni, amiből már nincs is olyan sok hátra. Az új történet címe pedig: Bűvöletben



TARTALOM:

Chris – Klaus és Hayley fia – különleges gyermek. Azonban mint minden tinédzsernek neki is át kell esnie az önmaga megismerésének útján, ami fajtája miatt nem is olyan könnyű. Hayley születése után nem sokkal új életet kezdett Los Angelesben, így Chris nem sok időt töltött zűrős apjával, aki az évek alatt sikeres hadjáratot folytatott Marcel ellen, és immár ő New Orleans királya. Hayley-nel betelt a pohár, miután Chris-t újabb rendőrségi ügyet szerzett magának,és tanácstalanságába úgy gondolja, jobb lesz a fiúnak az apja mellett, ahol kiélheti magát és talán megtapasztalja a francia negyed sötétségét. A fiú nem örül az egész nyáron át tartó büntetésnek és szkeptikusan áll a negyedhez. Végül hetek alatt belerázódott az ottani életbe, és kezdi megtalálni igazi önmagát, megdöbbenve a felismerésen, hogy jobban hasonlít apjára, mint gondolta volna. Aztán a határozottságot, amit addig képviselt megrendít egy furcsa lány visszatérése a bajos városba. Klaus erős tanácsa ellenére, egyre közelebb kerül a fiatal boszihoz, és olyannal szembesül, amit eddig elítélt és furcsa mód követte ebben a témában kegyetlen, rideg apját. Nem csak a kis nagyszájú lányról tud meg többet, de apjához is közelebb kerül, ahogy az egész Mikaelson családhoz. Új szövetségesek, újabb felkelések a király ellen, és új kapcsolatok alakulnak. Chris pedig rájön, hogy apja nem az, akinek eddig hitte. Hiszen mi köze lehet, egy gyönyörű, szőke vámpírlányhoz? 



részlet:



-Chris, neked beszélek – visszafogott indulat tört ki a hibrid hangjából, mire a fiú szemeit fogatva megtorpant a lépcsőn, és játszott kíváncsisággal lenézett.
-Viszont én nem akarom hallgatni a papolást.
- Felfogtad, hogy miért vagy itt? – dörrent szigorú hangja, ami még a laza srác is megrezzent egy kicsit. – Hayley nem bír veled, folyamatosan bajba kerülsz, és ellent mondasz neki. De ha itt akarsz maradni, akkor rám hallgatnod kell, és be kell tartanod a szabályaimat!
- Oké – sóhajtott fel ingerülten. – Egy: anya túl reagálja. Igen, volt pár balhém Staten Island-be, de semmi komoly. Csak pár szánalmas ember gyerek, akik nem tudják elfogadni, ha valaki erősebb náluk! Kettő: valakitől nagyon örököltem, hogy folyton bajba kerülök, El bácsi szerint te is mindig ezt csináltad. Csak azóta próbálsz felelősségteljesebb lenni, mióta megszülettem! És három: pont te írsz nekem elő szabályokat, aki szintén köp mindenre? Apa… - méltatlankodva húzta el száját.
- Nagy szerencséd, hogy elítélem az erőszakos nevelést – mormogta orra alatt, egyre nagyobb dühvel. – Ettől függetlenül – gúnyosan elmosolyodta magát. – ma a szobádban maradsz és nem mozdulhatsz ki onnan, világos? Akár az egész nyarat ott fogod tölteni, ha nem hagyod abba ezt az egoista viselkedést. – Chris megforgatta szemeit, legszívesebben kiakadva tiltakozott volna. – Felfogtad? – emelte fel hangját, ellentmondást nem tűrően, mire a srác megalázkodva bólintott. Hiába volt különleges, tisztába volt vele, hogy az apja sokkal erősebb nála. És talán ő volt az egyetlen, akit valamelyest tisztelt és félt tőle.
-Igen, uram. 



A 29. fejezetről pedig:
remélem, hogy mihamarabb tudom hozni, de iszonyatosan jól estek a kritikák az előzőhöz. Megtisztelő, aki idejét rászánva ír nekem, minden egyes kritikának nagyon örülök. 

ízelítő:

-Velem jössz? - Klaus nem volt a kertelős típus, egyszerűen és tömören megkérdezte, és egyben kinyilvánította akaratát. 
- Szeretnéd? - Caroline elmosolyodta magát. 
- Te is tudod a választ - biccentette félre fejét, mire a lány elkomorult és felsóhajtott.
- Klaus, ez...
- Bocsánat! - robbant be Elijah, zaklatottan. - Nem akarom megzavarni a beszélgetést, de fontos dologról lenne szó.
Klaus megköszörülte torkát, és távolabb lépett a szőke lánytól, majd kérdőn fivérére nézett.
-Tyler Lookwood eltűnt.
- Valószínűleg Elena magával vitte - vonta meg vállát a hibrid, miközben a háta mögött a lány átkarolta magát, és lehajtotta fejét. Hihetetlenül becsapottnak, átverve érezte magát, és még nehezebb volt felfognia, hogy gyerekkori legjobb barátnője tette. 
-  Nem csak erről van szó - rázta meg fejét feszülten az ős. 
- Várj egy kicsit! - csattant fel Caroline és ijedten a hibridre kapta fejét. - Ugye nem arra gondolsz, hogy akárcsak Kathrine-t, Elenát is évszázadokig fogod üldözni?
- Ugye nem arra gondolsz, hogy figyelmen kívül hagyom az árulását? - pördült felé értetlenkedve és dühösen.  

2 megjegyzés:

  1. Kedves ellie!
    Nos, mivel nagyon rég írtam kritikát, ami egy nagyon idegesítő tény most megteszem!
    27.rész Imádtaaaaaaam!! - Erről ennyit:)))))
    28.rész Carolinenak nagyon sok akaraterőre és bátorságra kellett támaszkodni, h bemenjen egy vérfarkashoz, aki csalódott benne...Le a kalappal Car, ami Elenát illeti: MIT CSINÁLT?????? Eszem megáll!!! De komolyan, hirtelen milyen gonosz lett:) Elárulta Klaust, Cart, és a többieket!! Úristen! :O De mit akar Rebekkával és Tylerrel?? Mert azt megértem, hogy Damont elviszi, hisz együtt vannak, de a másik kettő??...
    Az ízelítő nagyon tetszik, de ez a novella mi?? Mert azt értem, hogy az új rész az az ősiekről szól + a baby-ről (Chris) meg Hayley-ről, de a novella?

    Pussz:

    Barbi

    Ui.: Tényleg nagyon bocs, hogy rég írtam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barbi!
      nem szokásom felhántorgatni, ha valaki nem ír kritikát, úgy gondolom, hogy ez mindenkinek a saját dolga, de nagyon örülök neki, hogy értékeled annyira a történetemet, hogy zavarjon. Ez nekem jól esik.
      Elenán bizony sokan meglepődtek, de ez fontos része lesz a továbbiakban. Hogy Elena kivel van most és mit csinált, amíg ők a pincében voltak, az kiderül a köviben ^^
      Örülök neki, hogy tetszik az ízelítő. A novellának semmi köze nincs egyik történethez sem, azt hittem, hogy szóltam, de akkor bocsánat.
      Egy egyszerű kis novella (lesz), ami nem kapcsolódik semmihez, egyszerűen egy kis kitaláció, hogyan képzelem el Klaus-t a kislányával :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem, nekem megtisztelő, hogy időt szánsz rám :)
      Puszi

      Törlés