2013. szeptember 28., szombat

21. fejezet



Mindenki a Klaus által használt villában tartózkodott, várták, hogy a hibrid mikor ér vissza, remélhetőleg már Caroline-nal. Mindannyian nagyon aggódtak a szőke vámpírért, képtelenek voltak elhinni, hogy Tyler képes volt bezárni őt akárhová, e mellett pedig megölte Liz-t. Hamar kiütötték a hibridet, majd az alagsorba zárták az ájult fiút. 


- Nem tudom elhinni, hogy az a srác, akit én ismertem erre vetemedne – halkan adott hangot mindenki véleményének Elena. – Egyszerűen nem tudom róla elképzelni, hogy ő ölte volna meg Caroline anyját. 


- Tyler-ben túlteng a gyűlölet – jegyezte meg Elijah szokásos higgadtságával. – Egy dühöngő vérfarkas és egy arrogáns vámpír uralja őt. Egyáltalán nem meglepő, hogy az érzései és a szemlélete irracionálisba váltott át, és már képtelen reálisan gondolkodni. 


- Köszönjük a kimerítő lelki elemzést! – szarkasztikusan szólalt meg Damon és tovább iszogatott. Senki nem hibáztatta érte, és kivételesen nem szúrták le a különböző beszólásokért. Mind sejtették, hogy rossz kedvének oka a bekövetkezett haláleset. 


- Hol lehetnek már? – Stefan folyamatosan az óráját nézte.


- Biztos megtalálta – bíztatta Rebekah csendesen. 


- Már régen jelentkeznie kellett volna nem? – türelmetlenkedett továbbra is, meg se hallva a szőke ős nyugtatását. 


Pár percre rá, a feszült csendet a csapódó ajtó törte meg, amire mindannyian összerezzentek, majd ledermedtek a látványra. A hibrid arca semmiről nem árulkodott, bár szórakoztatónak találta a többiek arckifejezése, habár nagyon sok időbe tartott még ő maga is rendezni tudta arcvonásait. 


A karjaiban tartott lány, alig volt magánál, összeszorított szemhéjai alól pislogott néha fel, de még arra se volt ereje, hogy megnézze egyáltalán hol vannak. Hálás volt a férfinak, Klaus nagyon óvatosan mozgatta a benne levők golyók miatt. 


- Ugye, nem…?


- Rendbe jön – válaszolt Stefan ki nem mondott kérdésére, aki immár nyugodtan fújta ki a levegőt. Elhaladt a többiek mellett, akik a látottak alapján több dolgot is összeraktak. Egyrészt, újfent megdöbbentek, hogy Tyler képes volt így megkínozni a lányt, és bezárni őt. Másrészt furcsa volt a rettegett hibridet látni, ahogy óvón magához szorította a sebesültet. Furcsa volt és egyben olyan természetes. – Elijah – szólította őt halkan, mikor már a lépcsőnél járt. 


Szüksége volt fivérére, de csak is rá. Stefan túlzottan aggódik, Rebekah gúnyos megjegyzéseire senkinek nem volt szüksége, Damon és Elena pedig inkább Tyler-rel foglalkoztak azok után, hogy hittek Klaus-nak: a lány rendbe jön. 


Elijah-nak mondani sem kellett semmit, amíg ő lefektette az ágyra Caroline-t, hozott egy meleg vízzel teli tálat és törölközőt, na meg fertőtlenítőt. 


- Ugye nem fogsz felpofozni ezért? – szólalt meg halkan Klaus, miközben ujjai a lány felsőjéhez tévedtek, hogy kihámozza belőle, majd elővett egy ollót. 


- Figyelj rá, hova nézel – fenyegette meg őt gyenge mosollyal Caroline, majd ismét elaludt, mint oly sokszor, de fájdalmai mindig felkeltették. 


Klaus ezen jót mosolygott, majd úgy ügyeskedett, hogy eltüntesse a sebek útjából az átázott anyagot, és teljesen leszedte a lányról. Összes erejét bevetette, hogy még véletlenül se nézzen oda, ahova nem szabadna, de mit tudott tenni, látóterébe így is úgy is benne voltak a fekete melltartóval takart telt keblek. Na, nem mintha most látná először így a lányt… hisz az se volt semminek mondható, mikor Tyler testében volt. Ez a gondolat elég volt a kijózanításhoz, és teljesen a feladatára kezdett koncentrálni. Próbált nagyon gyengéd lenni a lánnyal, de így is úgy is ki kellett szednie a golyókat belőle. 


Az apró csipesszel megvizsgálta az egyiket, majd megállapította, hogy nem olyan, mint az, amelyik őt is eltalálta már.


- Nem egyszerű fagolyó – jelentette ki Elijah is, aki mögötte állt és a fadarabot méricskélte. 


- De nem is olyan, amit New York-ba sikerült beszereznem – vicces mosollyal az arcán célzott a kellemesnek nem mondható támadásra. – De legalább most nem találták el a szívét – mondta halkan, majd tovább tisztogatta a lány vállát, illetve bordáit és hasát. Szinte rögtön, hogy a golyó kikerült sérüléséből, záródni kezdett sebe, de vérhiány miatt nem volt igazi a gyógyulása. A vizes ronggyal áttörölgette a véres helyeket, addig tisztogatta a bőrt, amíg az vissza nem nyerte teljesen eredeti bársonyos, fehér színét, habár egy erős tusolás mindenképpen sokat segített volna rajta. 


Elijah elmosolyodta magát, látva testvére hogyan gondoskodik Caroline-ról. 


- Hol van Tyler? – kérdezte kimérten, miután ledobta a szekrényre a véres rongyokat.


- Az alagsorban. Stefan gondoskodott róla, de hamarosan felébred. 


- Nagyszerű – pattant fel, majd miután szinte kapkodva a lányra rántotta a takarót, szinte az ajtó felé vetődött. 


- Ne öld meg! – szólt rá erélyesen Elijah. – Azt gondolom, hogy neki kell közölnie Caroline-nal a szomorú hírt. 


Klaus ezen töprengett egy darabig, annyira lefoglalta az utóbbi két óra, hogy nem is gondolt arra, Caroline-t hogyan világosítja fel a történtekről. Gyorsan biccentett fivérének, majd még egy pillantást vetett a lányra, aztán visszavonult saját kis rezidenciájába, és kutakodni kezdett. A markában tartott fagolyó ismerős volt neki, biztos látta már valahol, de egyelőre nem jutott eszébe, hogy hol találkozott már vele. 


Miután a többiekkel közölte Elijah, hogy Caroline alszik, de minden rendben lesz megnyugodva és bizalommal hagyták el a villát, kivéve Stefan. 


- Nagyon aggódsz érte – jegyezte meg kissé epésen Rebekah. Nem tudta elrejteni a féltékenységet hangjából, amire Stefan mosolyogva reagált.


- Nagyon jó barátom. Sőt, a legjobb barátom. És nagyon sajnálom őt – komorult el. – Nem elég, hogy Tyler elárulta őt, de meghalt az édesanyja. Nagyon aggódok érte, nem tudom, hogy képes lesz-e feldolgozni, ezt így egyszerre. 


- Erős lány – biccentett felé Elijah.


- Azt hiszem, nála nem is ismerek erősebb embert – emelte fel fejét mosolyogva, de szemei továbbra is komolyak voltak. – De ez akárkit megrendítene, aki érez. 


- Ki is kapcsolhatja az érzéseit – jelent meg Klaus, majd italt töltött magának és leült a többiek közé. 


- Elenával se jártunk jól – rázta meg fejét tiltakozva Stefan. – Félek, hogy ő is túlságosan élvezni fogja, hogy nem kell éreznie. Könnyebb megoldás – rántotta meg vállát grimaszolva, majd Rebekah-ra nézett, aki értette, hogy a fiú Chicago-ra gondolt. 


- Szerintem meg tud vele birkózni – motyogta Klaus maga elé meredve. - De ha nem, Tyler az alagsorban biztos felkínálja magát, hogy a bosszúját kiélje rajta – vigyorra húzódott szája, külön élvezet volt számára, ahogy elképzelte Caroline hogyan fogja megkínozni majd a srácot. 


- Egy cseppet sem hat meg? – fakadt ki Rebekah, és habár nem foglalkozott sose mások magánéletével, kezdett neki is sok lenni a helyzet. – Tyler miattad lett ilyen! Megölted az anyját és elüldözted innen, gondolom ő se bírta tovább és kikapcsolt minden érzelmet, ami benne volt! Erre mit ért el vele? Képes volt megtámadni a lányt, akit szeret, sőt még az anyját is megöli, csak hogy teljes legyen a kép! Vagyis csúnyán fogalmazva, te tehetsz majd Caroline szenvedéséről! 


- Rebekah, elég! – szólt rá Elijah határozottan, majd apró pillantásokat vetett az elkomorult fivére felé. – Húgom, tudom, hogy mérges vagy Niklaus-ra, de nem kell… kisarkítani az eseményeket, hogy minden az ő bűne. 


- Ennyi erővel, hibáztasd a saját szüleidet! – szólt bele Stefan is. – Ha ti nem változtok vámpírrá, akkor ez az egész meg se történt volna! Egyikőnk se lenne egy szörnyeteg. 


- Mi ez a nagy egyetértés? – akadt ki Rebekah és felpattant helyéről. – Én is tudom, hogy Nik láthatóan megváltozott, azt hiszem ezer év után Caroline az első, aki képes volt ilyen érzéseket kiváltani a bátyámból, és szerelmes, de Nik akkor is sok mindenről tehet! 


- Befejezted? – dörrent fel az említett férfi hangja mérgesen.


- Sajnálom, hogy fáj, de ez az igazság! – nézett rá mérgesen. Ez volt az utolsó mondata, feldúltan távozott a nappaliból. Stefan elnézést kért a két férfitól, úgy gondolta jobb, ha beszél a lánnyal. Az utóbbi időben elég jóba lettek – szinte már veszélyesen közelebbi kapcsolatba kerültek – és remélte, hogy letudja nyugtatni az ingerült lányt. 


Elijah aggódva nézett öccsére, aki komoran maga elé nézett. Akármennyire is nem tetszik neki a dolog, de valamelyest igaza volt. Talán az ő döntései miatt Caroline bűnhődik. 


- Gondolom, akkor nem megyünk New Orleans-ba – szólalt meg halkan az idősebb ős. 


- Egyszerre foglalkozhatnánk egy dologgal? – nyögött fel Klaus szemforgatva. – Bármily furcsa ebben a mágikus világban csak egy van belőlem. Nem tudok több helyen lenni egyszerre. 


- Az egyik hibrided folyamatosan követi Claire-t és Viktort, ugye? 


- Igen. Miért? 


- Akkor őket már nem fogjuk szem elől téveszteni. De ha nem cselekszel időben Marcel hamar rájön, hogy tervezel valamit. És felesleges vérontásba fog kezdeni. Már nem csak rólad, vagy rólunk van szó Niklaus. Hanem a gyereked, a trónörökösöd életéről is. Egyelőre még te és Hayley vagytok a felelősek érte. És kételkedek benne, hogy egy lobbanékony, érzelmileg instabil nő olyan sok mindent tehetne azon a helyen, olyan természet őrzőkkel körülvéve, akik nem használhatják büntetlenül a varázserejüket. 


- Szóval azt mondod menjek vissza – motyogta, majd ajkai megrándultak. 


- Sose akartál tini drámába keveredni – biccentette félre fejét Elijah. – Ha csak nincs valami más, ami ideköt. 


- Ne célozgass – szúrósan nézett fel bátyjára, majd elmosolyodta magát. – Holnapra eldöntöm!


Elijah biccentett, majd szó nélkül ott hagyta fivérét. Ugyan a célszerűbb az lenne, ha öccse most nagy irányt váltana, és mihamarabb elhagyná ezt a kis várost, de tudta, ez már koránt sem lesz olyan egyszerű Klaus-nak, mint pár hete. Még nem döntötte el, hogy ennek felettébb örüljön-e vagy csak bosszankodjon az időzítés miatt. Nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy öccse rossz döntéseket hozzon az érzelmei miatt. Habár talán pont a szerelem kell hozzá, hogy fivére kissé megváltozzon. 






***





- Hogy érzed magad? – Stefan mosolygott Caroline folyamatosan fújtatásán.


- Egyelőre azt se tudom, hogy milyen nap van – nézett rá. – Köszönöm a cuccokat! – intett a táska felé, amit barátja hozott neki még az nap este. Felgumizta haját a frissítő zuhany után, és átöltözött tiszta ruhákba. Elsöpörte hajába lógó tincseit, majd sóhajtva felnézett. – Elmeséled, hogy mi történt?


- Talán érje a megtiszteltetés az exedet. Már ha az – zavartan nézett félre, mire Car grimaszolt. Igen, jogosan mondhatta, hogy vége van közöttük mindennel. 


- Beszélnem kell vele – jelentette ki határozottan, miután az utolsó kortyokat is lenyelte a vértasakból. – Ugye él még egyáltalán? – őszinte rémület futott arcára.


- Nyugodj meg, él, lent van az alagsorban. De Car tudnod kell mielőtt lemész oda, hogy mindannyian melletted állunk – gyorsan megölelte a lányt, aki bár furcsállta barátja hirtelen megnyilvánulását mosolyogva ölelt vissza. 


Stefan hagyta, hogy Caroline lemenjen a fiúhoz, és idegesen járkált a nappaliban várva, hogy visszajöjjön valószínűleg összetörve. Klaus eltűnt, nem tudta merre lehet, így, nem tudta felkészíteni őt a kitörő depressziós rohamra. 




***



- Szánalmasan festesz – jegyezte meg Caroline, bár hangzott olyan közömbösnek, mint amilyennek akarta. – Milyen érzés a másik oldalon lenni? Úgy, hogy az exed áll a túloldalon!


- Kezdesz úgy beszélni, mint a drága teremtőm – jött a gúnyos válasz. – Jó érzés a világ leggonoszabb teremtményének az oldalán kurvaként villogni?


- Fogalmad sincs miről beszélsz – Caroline összeszorította szemeit, hogy ne sírja el magát. – Tudni akarom miért, Tyler. Miért árultál el? Hogy tehetted ezt velem? Ha nincs Klaus, ha nem talál meg, akkor halott is lehetnék! És téged ez egyáltalán nem érdekel? Nem számítok már neked? – hangja elhalt, majd lehajtotta fejét.


- Takarodj innen Caroline! Te árultál el engem! – üvöltötte Tyler a rácsnak vetődve. – És csak hogy tudd, csak azért ment érted, mert a többi seggnyaló megjelent! De nem érdekli, ha meghalsz!


- Remélem egyszer majd átgondolod, hogy miket tettél. Nem kívánok neked rosszat Tyler – suttogta könnyes szemekkel, majd ott hagyta a dühöngő hibridet. 






- Jól vagy? – Stefan vigasztalóan ölelte magához a feldúlt lányt, és ugyan nem volt helyes, de megkönnyebbült, hogy Tyler nem mondta el neki mit tett. 


- Megijedtem – suttogta maga elé, majd nevetve kitörölte szeméből a könnyeket. – Sok volt a tegnapi nap, és annyira kusza most minden… Tyler annyira nem önmaga…


- Tévedtem volna? Igazam volt Klaus-szal kapcsolatban. – mosolygott Stefan és félrebiccentette fejét. – Tudod, Klaus nem habozott, amikor rólad volt szó. 


- Tyler egészen mást állít – nézett rá szúrósan.


- És hiszel neki azok után, amit tett? 


- Megsajnáltam – vallotta be halkan, szemlesütve. – Nem lehetett könnyű neki. Egyedül volt senkire nem számíthatott és még az édesanyja is meghalt. Természetes, hogy egyszerűen összeomlott és… nem is tudom…


- Írásban kérem a kérelmed! – szólalt meg Klaus metsző, ingerült hangja.


- Miről beszélsz? – Caroline ijedten pördült meg, és óvatosan pillantott fel a férfira. 


- A kérelmed, miszerint ne öljem meg a szívszerelmed. Nem gondolod, hogy kissé mártirkodsz? Előadod a hattyúk halálát, közben pedig véded Tylert? 


- Semmit nem értesz! – sikított fel mérgesen. – Mérges vagyok rá, és csalódott, és fáj, de nem akarom megölni ezért! Miért akarod mindig az Istent játszatni? Azt gondolod te döntöd el, hogy ki él és ki hal meg? Lehet, hogy a tápláléklánc csúcsán vagy, Klaus, de nem tehetsz meg mindent! 


- Sokba fog ez még neked kerülni – morogta orra alatt a teljesen feldühödött hibrid.


- Miért mit teszel? – Caroline indulatosan indult meg a férfi felé, majd megállt előtte. Észre sem vette, hogy szemei könnyeitől csillog, csak hagyta, hogy érzései eluralkodjanak rajta és most, hogy fizikailag rendben van, kioszthassa. – Nem hibáztathatom őt azért, mert a tehetetlenség idáig sodorta! Haragszom rá, eddig ő engem soha, de soha nem bántott, és én magam sem hiszem el, hogy képes volt rá, de tudom, hogy azért mert összeomlott, nem tudja mit tesz! 


- Tudom, hogy ez csak kifogás, hogy még véletlenül se öljem meg – Klaus próbálta figyelmen kívül hagyni az érzelmek sokaságától lobogó könnyes kék szemeket, de nyomott hagyott benne a látvány. 


- Mit tudsz te? Téged semmi nem hat meg! - fakadt ki Caroline.


- Azért ez nem így van – morrant fel elkomorulva.


- Ugyan kérlek - horkant fel a szőke lány és kisöpörte arcába csapódott tincseit, majd kapkodva letörölte kicsorduló könnyeit. 


- Megmentettelek, vagy nem? - kérdezte halkan, mire Car rákapta kemény tekintetét.


- És miért mentettél meg? A kettőnk kapcsolata lezárult... nem így van? A tudtomra adtad, hogy miért volt rám szükséged, akkor miért vagy még itt? – kiáltott fel zokogva. 


Klaus csak nézte a zihált lányt, de nem volt képes rá, hogy a szemébe vágja, holnap már nem lesz itt. Hiszen minden egyes dolog, amit a fejére kiabált pontosan úgy volt, és nem lett volna fair ellenkezni vele. 


- Sokba fog ez még neked kerülni – mondta ki végül az egyetlen gondolatát erős dühében. 


- Fenyegetsz? Te? Mindezek után? – ordított továbbra is Caroline. 


- Mindezek után? Te meg mi a frászkarikáról beszélsz? – Klaus-nak elpattant a tűréshatára. Eddig elviselte Caroline kis hisztériáját, de immár kezdett besokallni. – Megmentettem az életed! Nélkülem még mindig a cellában lennél, valószínűleg holtan. 


- Ha nem hergeled Tylert valószínűleg sose kerülök abba a cellába! Sőt, ha nem csináltál volna belőle hibridet, ez meg se történik! Igaza volt Elenának és mindenki másnak! Amióta csak megjelentél bajt hoztál a fejünkre!


- A vérem az egyetlen ellenszer a vérfarkas harapás ellen, úgyhogy annyira mégsem lehet kellemetlen az ismeretségünk – gúnyos vigyorra húzta száját, mire Caroline szánakozóan felnevetett.


- Oh, sajnálom, kihasználva érzed magad? Szar érzés ugye Klaus? Amikor érdekből kellesz az embereknek, nem azért mert kedvelnek, vagy szeretnek. Csak felhasználnak egy cél érdekében… - az eleinte ingerült hang elhalt a végére és Caroline végül könnyes szemekkel nyelt egyet, majd megrántotta vállait. 


- Car…- kezdte volna Klaus megenyhülve, miután rájött, hogy az egész nem Tyler miatt volt. A szőke lány saját megbántottságát kiabálta most a fejére, csak erre későn jött rá. 


- Miért vagy még itt? – csattant fel ismét reszelős hangján, majd kapkodva megtörölte szemeit. – Úgy értem, igen ez a te házad, de egyáltalán miért vagy még a városban? Megkaptad amit akartál, Tyler-t pedig majd mi elintézzük csak, hogy ne raboljuk a drága idődet! Menj el. Nincs itt több dolgod.


- Car…


- New Orleans-ban a helyed – mosolyodta el magát a végére. 


- Nem fogod megmondani, hogy mit tegyek – a hibrid hangja szigorú volt, még sem volt benne annyi határozottság, amennyit akart. 


- Javaslat volt – kacagott fel szarkasztikusan, majd ott hagyta a férfit. Csak vissza akart vonulni, az ágyba bújni, és elfelejteni mindent. Kipihenni az utóbbi napokat, majd újult erővel más dolgokra koncentrálni. Ezt kellett tennie, ha nem akart összeomlani.

Klaus a lány után nézett összehúzott szemekkel, ugyan hallotta a lány szavait, még sem értette őket. Elküldi őt, de közben szomorú? Miért? 


Stefan döbbenten hallgatta végig a vitájukat, bár titokban minden elismerése a lányé volt. Köztudott tény volt, hogy senki nem mert így beszélni a hibriddel, függetlenül a jó kapcsolatuktól. Egyedül Caroline volt az, aki mindig mindenhol megmondta a férfi szemébe a dolgokat, aki kimondottan higgadtan tűrte a fejére olvasott vádakat. Pedig mindenki tudta mennyire nem szokása és inkább a gyors elhallgattatásban szerette részesíteni a vele kiabálókat. 


- Ki van borulva – nem igazán tudta mikor jön el a hibridnél az a bizonyos tűréshatár, amikor már a szőke vámpírnak se fog kegyelmezni, ezért megakarta védeni. Nem tetszett neki, ahogy nézte a lecövekelt, maga elé meredő, elgondolkozott férfit. 


- Az utolsó dolog, amivel most foglalkoznom kellene egy érzelmeitől túltengő szeszélyes nő – jött halkan a válasz, Stefan pedig megkönnyebbülve fújta ki a benn tartott levegőt. 


- Még is foglalkozol vele, ugye? – elmosolyodta magát, ahogy Klaus szem forgatva felhorkant, majd megrázta fejét. 


- Lassan olyan ostoba leszek, mint az itt lakók. Ez jár azzal, ha az ember túl sok időt tölt idióták társaságában – Klaus fintorogott, majd felsóhajtva távozni készült. Ki kellett szellőztetnie a fejét, mielőtt beszél a lánnyal. 


- Szerelmesnek lenni nem ostobaság… - Stefan akaratlanul mondta ki gondolatait, és nem tudta őket visszaszívni. Klaus megtorpant menet közben, majd csak félig visszafordította a fejét.


- Mindenkinek jobban kell tudnia, hogyan érzek? Költői kérdés volt! – dörrent a fiúra, miután az válaszolni akart rá. 




Stefan nem akarta megállítani, hagyta, hogy távozzon, elvégre jól sejtette, hogy a hibridben most kemény érzések cikáznak, aminek a leülepedéséhez idő kell. Damon hamarosan megjelent azzal a szándékkal, hogy Tyler-t elvigyék a Salvatore birtokra, és jól kifaggathassa. Stefan gondolta, hogy ez Rebekah ötlete lehetett – amit nagyon jól gondolt – így együttes erővel elcipelték a vergődő és dühös Lookwoodot. 


A fiatalabb Salvatore szólt a lánynak, hogy velük tarthat, de nem lepődött meg a nemleges válaszon. Caroline újfent megijedt, mikor be lett avatva a kifaggatásról, és sajnos jól ismerte már a trükköket. Fájdalmasan, de hagyta, hogy a srácok azt tegyék, amit jónak látnak. Nagyon élénken élt még benne az emlék, ahogyan Tyler rá tartotta a pisztolyt és közömbösen – mintha csak egy idegenre szegezné a fegyvert – belelőtt, tudva, hogy egy fagolyó mennyire piszkosul tud fájni. 


Kissé feszélyezve érezte magát, hogy kinek a házába kényelmesedett ennyire be, de azt remélte Klaus nem fog visszatérni egy jó darabig. Addig ő is összeszedi magát, nyúl néhány vértasakot a hibridtől és hazamegy. Beszél az anyjával, megpróbálja neki sírás nélkül elmondani mi történt, hogy aztán ő megvigasztalja. Holnap pedig új nappal ébred fel. Elfelejti ki az a Tyler Lookwood. 
 

Caroline hamar beismerte, ez nem csupán a tetteinek köszönhető. Tyler-rel már olyan régóta távol vannak egymástól, hogy lassan azt se tudja miért döntöttek így. Az idő a felejtésbe sodorta a lányt, és akarva-akaratlanul más felé. 


Lehajtotta fejét, mikor rájött miket is vágott a hibrid fejéhez. Megbánta, hisz bár igazak voltak, még sem akarta csak így ráüvölteni. Az, hogy Tyler így döntött, és ezeket tette, valójában semmi köze nem volt hozzá. Csak kell egy ember, akit hibáztathatott abban a pillanatban, e mellett pedig inkább tagadta, mint sem beismerte, hogy mennyire elkezdett vonzódni hozzá. Büszke volt és nem akart bocsánatot kérni, de úgy döntött még is csak megteszi majd. 


Ezzel a reménnyel indult meg a szobájából, de még sose látta teljesen a villát, így elhatározását szinte a folyosó elején elfelejtette és felfedező útra indult. Elcsodálkozott, hogy mennyire szép és nem győzte magában mondogatni, ami eddig is nyilvánvaló volt: Klaus-nak remek ízlése van. 


A modern konyhában ámulgatott, mikor a hibrid is megjelent. Félve pislogott fel a férfira, aki biccentett neki.


-Nem sokára elmegyek, csak előbb…


- Engem nem zavarsz Kedvesem, nagy ez a ház – futó mosolyt küldött a komor lány felé, majd hátat fordított, hogy visszavonuljon, de Caroline hangja megállította.


- Sajnálom! 


- Mit?


- Amiket mondtam – Caroline felsóhajtott. – Te tetted Tyler-t azzá, ami, de a mostani döntéseiről nem te tehetsz. Ő döntött így. Volt választása és rosszul választott. Sajnálom, nem téged kellett volna leüvöltenem, ezért. 


- Azt gondoltam más miatt akarod majd lekiabálni a fejemet – Klaus félre biccentette fejét, majd szórakozott mosollyal a lány elé lépett. 


- Hosszú a lista – Caroline nem tudta megállni, hogy ne viszonozza a férfi ragadós mosolyát. – Én csak… köszönöm. Hogy megmentettél.


- Ismét – hajtotta fejét lentebb a férfi jelentőségteljes pillantással.


- Igen, köszönöm, már nem tudom hanyaggyára! -  Caroline nevetve megforgatta szemeit, majd megrázta fejét. Azt hitte, Klaus az a haragtartó típus, a régebbi helyzeteket figyelembe véve. Úgy tűnik tévedett. Vagy csak vele más? Erre a gondolatra elkomorult, majd vontatottan felemelte fejét. – Köszönöm – az ismét kiejtett hálának volt valami varázsa, amire mindketten nyeltek egyet. Caroline nem tudta megállni és halványan elmosolyodta magát, vállait lentebb engedte és már majdhogynem félénkséggel vegyült kacérkodással pislogott a férfire. 


Annak ellenére, hogy Klaus tudott olvasni a lány szemeiből és lassan, de biztosan érezte, hogy a napok óta fenntartott felszín le fog hullani róla, levetkőzve minden racionális gondolatát, türtőztetve megálljt parancsolt magának. 


- Elmész New Orleans-ba? – suttogta elnyíló ajkakkal, majd, hogy elrejtse keserűségét lehajtotta fejét. Lélegzete elakadt, ahogy látta a karok felé nyúlnak, majd a férfi kezei felfutnak a karjain, a vállakon, majd végül a nyakán állapodott meg, és felemelte fejét. 


- Még itt vagyok – jött a csendes válasz, mire elmosolyodta magát. Tüdeje összeszorult, majd tenyere rásimult a férfi kezeire és tekintetét a elégedett szürke szemekbe fúrta. 


- Én csak…


- Tudom – suttogta a férfi, majd apró vigyorral az arcán előre hajolt és megcsókolta a lányt. 





***





Ahogy néztem a buja, érzéki testet a kék tengerrel körítve furcsa, túlságosan is különös gondolat ébredt bennem. Miszerint őrülten kívánom ezt a nőt!


A szenvedélyes csók után, mindketten sejtették, hogy megállás nem lesz. Caroline életében először azt akarta tenni, amit ő akart, és ez esetben attól sem kellett félnie, hogy Klaus-nak másnak magyarázkodnia kellene. Nem éppen az a fajta, aki megvonná magától az egyéjszakás kalandokat, a férfi pedig majdnem ugyanezekkel a gondolatokkal lépett a tettek mezejére. Nem kellett másnak a lánynak mentegetőzni. Ez hol elégedettséggel töltötte el, hol viszont mellkasa összeszorult. Nem akart erre gondolni, így inkább hagyta, hogy az estét csak egymásnak szenteljék. 


Furcsa kontraszt és egyben összhang volt a két test között. Amennyire különböztek, legalább annyira egyek is voltak az este összes pillanatában. A hibrid minden egyes érintésben és reakcióban érezte a szőke vámpír mennyire vágyik rá, ami ugyan számára nem volt meglepő a több ezer nő számát tekintve, de az megdöbbentő volt, hogy magában is ugyanezeket az ajzott vágyat érezte meg. Az éjszaka több pillanatában nem csak azt érezte, hogy pusztán szeretkezne a lánnyal, de állati énje meg akarja jelölni, magáévá tenni és soha el nem engedni. 


Nem csak akkor este, - hogy aztán úgy tegyenek mintha mi se történt volna – hanem mindig, akkor és amikor akarja, és megteheti. Hagyná, hogy a lány azt tegyen vele, amit csak akar, ha cserébe ezt ő is megkapja. Rég nem érzett forróság maradt kezei nyomán, amikor csak megérintette a bársonyos bőrt, Caroline minden egyes kényeztetésre hevesen reagált, a szemeiben megvillanó lángok, és a kéj szülte sóhajok olyan élményt keltettek a hibridben, amit eddig még nem tapaszalt. Rengeteg nővel volt már, ez egyiknek sem volt titok, de valahogy ettől az együttléttől Klaus különlegesnek érezte magát és egyáltalán azt, ami köztük volt. 


A hibrid néha megkereste a lány tekintetét, ami egyre fátyolosabb lett, valahányszor a gyönyör kapuiban álltak már, Caroline ilyenkor egyre szorosabban simult a férfihoz, és bár még a végéhez sem értek, már a folytatásra vágyott. 


Mindketten érezték, hogy az este mindketten olyan visszafogott, már majdhogynem emberien szeretkeztek, mint még soha. A férfi óvatosan bánt a szőke lánnyal, aki mindannyiszor megjutalmazta ezért a gesztusért. 


Már hajnal volt mikor mindketten kifulladva terültek el a francia ágyon egymás mellett. Caroline halkan, erőtlenül nevetett hasán feküdve, még mindig ziháltak a legutolsó menettől. Klaus halványan mosolygott, mint aki jól szórakozik a lány elgyengült, elhaló hangján, az egész estés élvezethullámoktól. 


Caroline mondani akart valamit a férfinak, de nem is szerette volna megtörni a köztük kialakult mámorító, idilli csendet, így végül inkább a mozgalmas, érzelmektől dús nap után hagyta, hogy végre a fáradtság győzzön felette. Úgy, ahogy volt meztelenül, hason feküdve, kócos hajjal elaludt, aminek a férfi jelenleg csak örülni tudott. 


Miután észrevette, hogy Caroline már nagyon mély álomba merült,sóhajtva felkelt az ágyból. Gyorsa rendbe szedte magát, lezuhanyozott, felöltözött, majd összeszedte holmiját. Szemei még sose voltak ennyire komorak, mint abban a pillanatban, mikor a lányra terítette a vékony lepedőt és letette a másik oldali párnára a neki szánt levelet. 


-Egyszer majd megérted – suttogta neki, majd finoman végig simított a lány selymes, nyugodt arcán és akadozva felállt.

Vissza akart fordulni, minden egyes porcikája azt kiabálta neki, hogy azonnal menjen vissza, feküdjön be az ágyba és csináljon úgy, mintha el se akart volna indulni. De nem tehette. Akarta, de nem tette, más célok vezérelték, ő pedig nem egy Stefan féle szívszerelmes. Ezt pedig Caroline-nak is megkell értenie. 





8 megjegyzés:

  1. Szia ellie!

    Nagyon imádtam, bár a vége nagyon szomorú volt. Igen, Klaus tényleg nem olyan mint Stefan, de ez nem baj, mert ha szeretsz valakit azt nem hagyod el, főleg csak így. Ez már szinte nekem is fájt, mert olyan régen vártak egymásra és ő meg most lép le? Kíváncsi vagyok mi lesz Car-rel? Mert ha jól értem még az anyjáról sem tud és most Klaus is balra el? Szegény, azt hitem legalább itt marad addig, hogy megoldódnak a dolgok. Reménykedek benne, hogy nem megy el! Lehetséges ez?
    Egyébként eszméletlenül jó rész volt, az egyik kedvencem lett!
    Imádtam és már nagyon várom a kövit!
    xo xo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Veronika!
      Nos igen ez nem éppen a boldog fejezetek közé tartozik! Klaus jobban össze van zavarodva mint azt ő gondolná, de pontosan tudja hogy mi baja csak éppen nem hallgat rá :) A köviben több információhoz foglak juttatni, hogy ezek után mi lesz, hogy lesz ^^ sietek a kövivel, remélem, hogy hamar megtudom írni és akkor kiderül, hogy mi lesz majd :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem és külön öröm, hogy ez a fejezet is az egyik kedvenceddé vált :D bár szomorú, de én is imádtam:D
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem drága!
      Puszillak

      Törlés
  2. Szia ellie!!

    <3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3<3 -> ennyire nagyon, de nagyon tetszett a rész!!!!!!!!
    Minden Happy.....:) <3 Klaroline <3

    Na, és akkor részletezve: - Klaustól kicsit sem vártam más reakciót...
    - Azt a részt nagyon bírtam, amikor az elején a többiek majd megőrültek, de Klaus komoly arca :D
    - Tyler & Caroline jelenet...arra számítottam amit Klaus gondolt, hogy lesz egy kis csihi-puhi :)))
    - Elijah higgadt, mint mindig :)
    - Hát a vége az eszméletlen jól sikerült!!!!!!!!

    Várom a kövit!!
    Puszi: Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj Barbi, nagyon, nagyon boldoggá tettél ám :D Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire bejött a fejezet, igyekeztem vele és nagyon örülök, hogy jó is lett :D hát igen Klaus az nem igazán fog megváltozni :D hát, ami késik nem múlik, de nem mondtam semmit :DDDD
      Örülök neki, nagyon, hogy tetszett még akkor is, ha esetleg szomorú volt :S :D
      Köszönöm szépen nagyon, hogy írtál nekem!!! Ezer hála érte, puszillak Drága!!!!

      Törlés
  3. Újabb jó rész:) Azt hiszem Caroline meg gondolja magát a kínzásról ha megtudja mit tett Tyler. Évek óta erre vár erre reggel egy szó nélkül lelép? Bár azt hiszem Klaus nem is lenne Klaus ha időnként nem lenne ekkora idióta:) Érdeklődve várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy így gondolod!!! Nos igen, az is lehet, hogy majd erősen megváltozik a véleménye a dolgokról, ha megtudja :D Klaus nem lépett le annyira szó nélkül, mint ahogy mindannyian gondoljuk ;) majd meglátod :D
      Köszönöm szépen, sietni fogok vele!!! Nagyon örülök neki, hogy ennyire tetszett és nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem!
      Puszi

      Törlés
  4. Szia !
    Imádtam ezt a részt, bár a vége... na de Klaustól nem várhat mást az ember, elég régóta nem volt része szerelemben, most biztosan menekül, jó ok , hogy dolga van New Orleansban. Szegény Carolinet sajnálom, most biztos nagyon csalódott lesz, de biztos tervezel majd folytatást kettőjük kapcsolatának.
    Várom a kövit

    Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves Mira!
      Nagyon jól rátapintottál a lényegre :D menekül és bizony van kifogása is rá xD a kövi fejezetben mindkét oldalról próbálom majd bemutatni miként hatott rájuk akár az este akár az elválás :)))
      Hát ez csak természetes, a történet itt még nagyon nem ért véget :D de úgy érzem, hogy függetlenül attól, hogy lefeküdtek fel kell pörgetnem az eseményeket.. :))
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem! Nagyon jól esik ez most, annyira feldobtad vele a napomat :DDDD
      Puszi

      Törlés