13. fejezet második fele

Klaus elgondolkozva ráncolta homlokát, majd elnevette magát és örömében összecsapta tenyerét.

- Valentina? 

- Rájöttél – biccentett neki a lány elismerősen. – Nem volt hazugság, hogy okos vagy. 

- Köszönöm – csúfondáros mosolyt eresztett meg felé. – Szóval végig te játszottál Caroline-nal. És velem is – nézett rá jelentőségteljesen, mire megrántotta vállát.

- Sajnálom a tegnapit. Kicsit forró vérű vagyok. 

- Mit akarsz a lánytól? Nem fogja sokáig bírni az erődet. Hiszen ti több energiával rendelkeztek, amit egy vámpír fizikailag nem tud elviselni.  

- Ez így van, ha csak mi suttogók nem teszünk ez ellen. Tanultam a hibáimból, és csak annyit adok Caroline-nak, amennyit elbír. De nem fogom elhagyni a testét, amíg el nem érem a célom.

- Ami, mi is? – kérdőn pillantott fel, miközben a beszélgetés során a pult mögé somfordált egy kis italért. 

- Ne nézz hülyének – nevette el magát és megrázta fejét. – Nem fogok neked semmit mondani. Előbb utóbb te magad is ráfogsz jönni. 

- Nagyon remélem nem vagy olyan ostoba, hogy én legyek a célpontod – éllel a hangjában fordult a nő felé, aki vigyorogva megrántotta vállát.

- Nem tudhatod, én pedig semmit nem mondok, de úgy sem fogsz megtámadni. Ebben a testben semmiképp. 

Klaus bosszúsan szorította össze ajkait. Sajnos igaza volt a boszinak, Caroline-t esze ágába nem volt bántani.

- Ne kísérts, boszorkány! A gyors véleményváltoztatásomról vagyok híres!

- Nem vagyok hülye – mosolyogta. – Sosem bántanád a lányt, ami nekem kapóra jön. Sőt, ha úgy adódik még meg is védenéd, ami most nagyon is hasznos. Jaj, de idegesítő ez a kiabálás! – hirtelen kapott fejéhez, felszisszenve, és megdörzsölte halántékát. – Caroline, úgy tud visítani, akár egy csecsemő. Na mindegy! – Klaus próbálta elfojtani elégedett mosolyát. Nagyon is büszke volt a lányra, hogy idegesítette a boszorkányt. 

- Szóval Viktorék elárulnak, azt állítod – jelentette ki közömbösen, hol ott ez a tény kiborította, bár nem ez volt az első, hogy valaki elárulja. Pont ezért nem bízott meg senkiben, teljes mértékig. Még akkor sem, ha régóta ismerte. 

- Jól hallottad! Ugyan már, te is sejtetted, csak remélted, hogy még is segítenek. De elárulom neked drága hibrid, hogy nincs megoldás. A vámpír akkor hal meg, ha tesznek róla, vagy éppen a suttogó rosszul csinálja. Én azonban az első suttogó vagyok és nem mondok újat, ha azt mondom sokat megéltem már. Nagyon is tudom, hogy mi kell a túléléshez. Mindkettőnk részéről – mutatott végig magán nagyzolósan. 

- Miért kéne elhinnem, hogy nem akarod bántani őt? És békén hagyod, ha éppen nincs rá szükséged? Az eddig látottak alapján… - elharapta a mondatot, de a lány értette a célzást. 

- Mert nincs hasznom a halálából. És van hozzá elég eszem, hogy életben tartsam!

- Alkut ajánlok neked, Valentina – mondta határozottan, miután már a harmadik vodkát húzta le. – Segítek neked elérni a célod, ha cserébe utána eltűnsz Caroline fejéből. 

- Nem alkudozok vámpírokkal, még veled sem! Hibrid – gúnyos mosolyt küldött a férfi felé, aki mérgesen lecsapta a poharat. 

- Ostobább vagy, mint hittem. Miből gondolod, hogy nem unom meg a kis játékodat, és egyszerűen végzek a lánnyal? Vagy, hogy a kezem tiszta maradjon az ártatlan lány vérétől, hagyom, hogy megtegye más? – logikus kérdés volt ez részéről, őt ismerve. 

- Mert kedveled őt – mondta halkan, elkomorulva. Lepattant a színpadról, amin eddig a lábát lógatta, majd a férfi elé sétált, aki a közelségtől nem túl feltűnően nyelt egyet. Forró, heves emlékei voltak, akárcsak a közelébe került. – Ezer év után ő az első, akiben olyan fényt látsz, ami kitisztítaná a sötétséged. 

- Találkoztam már ilyen lánnyal, és nem különb – ellenkezett, kicsit sem meggyőzően. 

- Találkoztál már ez igaz – bólintott elnéző mosollyal. – Csak, hogy ő más. Milyen érzés, amikor védeni akarsz valakit, magadon kívül? Akit biztonságban akarsz tudni? Akinek már a nevének hallatára is minden sejted égni kezd, mintha a lány mosolyogna rád… milyen érzés, találkozni azzal a reménnyel, és támasszal, amit kerestél ezer évig? Aki feltétel nélkül, elfogad téged… 

- Azt hiszed ismersz – szánakozóan végig nézett a lányon és elnevette magát. – De sajnos nem hatott meg ez a lélekbúvárkodás, úgyhogy a helyzet a következő… - elkomorult, majd fenyegetően tornyosult fölé. – Ha a lánynak bántódása esik miattad, akkor megtalálom a módját, hogy kiszedjelek onnan. De szórakozz továbbra is velem, és bebizonyítom neked, hogy hamar megvétózom a feltevéseidet. 

- Tudod mit Niklaus? Kössünk fogadást! Ha képes vagy kezet emelni a lányra, vagy csak közben járni bármiféle kockáztatásnak az épségében, akkor elhagyom őt. De előre figyelmeztetlek… vállald a következményeit is. 

- Nem fogadok boszorkányokkal – elkuncogta magát, ahogy a mosoly lefagyott az arcáról. 

- Még találkozunk – mosolyogta, majd lehunyta szemeit, a lány pedig összecsuklott. Ha Klaus nem rendelkezett volna megfelelő reflexekkel, a padlón koppant volna. 

A hibrid lassan megrázta fejét, majd felkapta az alélt lányt és felvitte az apró lakásba. Már felkelt a nap, az egész ház fényességben úszott. A férfinak ez most nem tetszett, talán az egyre nagyobb fáradtság keletkezése miatt, így miután lerakta a lányt, kissé gyorsan húzta be a függönyöket. Mikor a konyhára nézőre ért, azt is berántotta és sóhajtva neki dőlt a pultnak. Most mi a francot csináljon?

Egész idáig gyakran az őrület határát sodorta a tanácstalanság, és a tehetetlenség. Nem sokszor érzett ilyet életében, sőt mi több alig. Inkább ő volt az, aki élvezte másokon ezt a fajta szenvedést, főleg, ha csak ő segíthetett rajtuk. Most azonban talán a sors furcsa fintora, hogy hatalmas dózisban és váratlanul kellett neki is átélnie ezt. Ez lesz belőle, ha valaki túl közel kerül hozzád… Morogta magában, majd hála Viktor jólelkűségének talált magának vértasakot a hűtőben. Csendben, élvezettel itta a nedűt, bár nem volt olyan, mint ha vadászott volna. Sokkal jobban élvezte, amikor egy ember volt a tápláléka. De manapság úgy lefoglalta Caroline gondja, hogy el sem jutott odáig. És persze helyzetén sem segített, hogy a lány felkavarta eddig nyugodt lelkivilágát. 

Nem volt gyáva, beismerte, hogy igenis vonzódik a lányhoz, jobban a kelleténél és minden ésszerű érvét sajnos megdöntötte a tény, hogy minden egyes lépéssel tiltakozott a lány halála ellen. Mindenáron megakarta őt óvni a bajtól. Nem akart igazat adni a pofátlan boszorkánynak, de sajnos beletrafált a dolgokba. 

Ezer év után, Caroline az első, aki belé lát és semmi köze nincs hozzá, hisz nem családtag. Már a megismerkedésük óta látott valamit a lányban, különlegesnek tartotta, mert a többi, egyszerű vámpírral ellentétben, más volt. Olyan emberi volt – fajtájától függetlenül – akit csak kevesen mondhatnak el magukról. És még kevesebben, hogy annyi szenvedés után, lépnek a férfi felé, és hajlandóan a megbocsátásra. 

Oly sokáig remélte, hogy a lány egyszer felkeresi, hogy mutassa meg neki a világot, elviheti őt New Orleans-ba, és a férfi talán létezés óta először elengedné egy kicsit azt az énjét, aki eddig uralta. De ezek csak képzelgések, álmok voltak a férfi részéről, hisz tudta, Caroline makacs és akkor sem keresné fel, ha minden vágya az lenne. E mellett, amíg a kis Tyler él és elméletileg együtt vannak, nem adja be a derekát. Ezekkel tisztába volt, ezért nem is kapaszkodott bele ezekbe a vágyakba. Aztán, minden felborult. 

A nélkül, hogy ő bármit is tett volna – szándékosan – majdhogynem magától értetődően kezdett a lány közelíteni felé. Talán csak hálából, a sok segítségért, a férfi nem tudott olvasni a gondolataiban, de sejtette, ha ez tovább megy így akkor koppanni fog. A lány nem fogja ott hagyni Tylert. Érte meg pláne nem. Ő pedig nem volt hozzászokva a pofára eséshez. Sőt, megszokta, hogy mindig megkapja, amit akar, független attól, hogy mi az. Nőtől meg aztán pláne nem várta, hogy valaha is elutasítsa. Caroline ebben is más volt. Megigézni nem tudta, habár sosem állt szándékában, elcsábítani szintén nem. A lány okosabb volt ennél, na meg ha akarná se tudná elfelejteni azt a sok dolgot, amit a hibrid tett. 

Klaus tudta már nyakig benne van a slamasztikában, de makacs volt. Küzdött ellene, még akkor is, ha minden sejtje tiltakozott. Próbálta magának bemesélni, hogy az egész kapcsolatuk érdekre épül és semmi másra. De nem tudott hazudni magának és az egész helyzetnek, volt közöttük valami. Szerelem? Nem, az kizárt. A hibrid volt már szerelmes, igaz, emberként. De az teljesen más volt. Nem érezte magát szerelmesnek, abba se volt biztos, hogy még képes lenne rá, de kötődött a lányhoz. És neki ennyi elég volt, hogy legszívesebben a falba verte volna a fejét. Ugyan neki több tíz lány sorakozott valahol a világ pontjain, de azokat sose viszonozta. Kihasználta, ha kellett, de egyikhez se kötődött. Mi a francért más, akkor a szőke lány, mint a többi? Persze, ő nagyon is büszke lenne arra, ha a lány teljesen beleesne, de valamiért úgy érzi, hogy ez kölcsönös is lehetne. De egyszer már összetörték a szívét, és többé nem akarja engedni. 

Homlokráncolva vette fel csörgő mobilját, ami már percek óta nem hagyta nyugodni.

- Drága bátyám, minek köszönhetem ezt a korai ébresztőt? 

- Jó reggelt. Csak gondoltam szólok, hogy meg van a nyaklánc rejtekhelye. 

- Ügyes – bólintott vigyorogva. – És hol van?

- Épp vele vagy – jelentette ki határozottan. Klaus egy pillanatig maga elé meredt, majd lassan felemelte fejét az alvó lányra tekintve. 

- Ez most vicc? – szisszent fel. – Miért lenne Caroline-nál az a nyaklánc, ami eredetileg a húgomé volt, aztán a kis Elenáé? 

- Elena kihozta a barlangból nem sokkal azután, hogy Rebekah bedobta. De ő nem akarta megtartani, így Caroline-nak adta, hogy rejtse el. Okos, hisz nála senki nem keresné.

- Gondolom, kikéne szednem belőle, hogy hol van– morogta orra alatt és türelmetlenül dobolni kezdett ujjaival. 

- Talán elmondja neked – vetette fel bizonytalanul az idősebb ős. – Jutottatok valamire?

- Mondhatni – mondta titokzatosan. – Egyébként honnan tudtad meg mindezt?

- Katerina árulta el, ő pedig a kis Bonnie-tól tudta meg még a nyár elején. Egyéb kérdés?

- Azt hittem New Orleans-ba vagy – meglepődött, hogy testvére kijelentésétől eltérően még sem tért vissza a francia negyedbe. 

- Változtak a dolgok, de beszéltem Sophie-val és Hayley-vel… Marcelnek nagyon nem tetszik a gyors távozásod és valamit forral. Úgy gondolja, hogy te is tervezel valamit és beakarja magát biztosítani.

- Jó érzékkel rendelkezik a szerencsétlen – motyogta önelégülten, elvégre ő változtatta át. – De ostoba is, hisz semmi köze nincs Caroline-hoz. 

- Mikor tértek vissza Mystic Falls-ba? – kíváncsiskodott Elijah.

- Mihelyst Viktorék megtámadnak minket – jelentette ki elégedetten. 

Folytatás