7. fejezet - Testvéri (v)iszonyok

 New Orleans este nem csak a turistáknak okozott nagy élvezeteket, de a vámpírok is bátran előmerészkedtek rejtekükből, napfénygyűrű híján. Klaus nem egybe belebotlott az utcán menve, azok pedig furcsán méregetve, de okosan elálltak az útjából. A hibridet ez megmosolyogtatta, elégedetten és vigyorogva sétált be a táborba, Marcel otthonába, ahol szokás szerint most is hatalmas tömeg volt.

Dübörgő zene szólt, ami betöltötte szinte a környéket is, a sarokban, padokon, erkélyen mindenhol vámpír buliztak, emberi társaságukkal. Érdeklődve tekintett szét a tömegben, de semmi furcsát nem tapasztalt, amiért annyira sietően oda rendelte a szőke lány. Ha csak nem egy újabb csapda, elvégre Caroline elég szépen tudott hazudni. Honnan tudhatná, hogy megbízhat benne? Ez a gondolat feldühítette, nem akart arra gondolni, hogy a szőke lány valóban elárulná őt. 

- Jó, hogy itt vagy! – termett előtte, kikászálódva a tömegből Stefan. 

- Miért hívott ide Caroline? – vágott rögtön a közepébe türelmetlenül. 

- Mennyire bízol meg Marcelben? – kérdezte és gyanúsan méregetni kezdett pár vámpírt, akik felkapták a fejüket. 

- Nem kevésbé, mint bennetek. Miért? – sóhajtott fel, majd elindult a lépcsőn, hogy távolabb legyen a tömegtől és a hangzavartól. 

Stefan követte őt ki a második emeleti erkélyére, ami kilátást biztosított a mozgalmas utcára. 

-Nem gondolod, hogy ő esetleg kapva kap az alkalmon, hogy téged eltávolít az útból? Most, hogy Sydney elárulta neked a Szövetség létezését… lehet, hogy Marcel is tud róla, és akarja, hogy téged elkapjanak. 

- Te mit tudsz a Szövetségről? – fordult felé kérdőn, mire a vámpír megvonta a vállát.

- Nem sok mindent. Na jó, elég sok dolgot, és épp ezért akarlak figyelmeztetni, hogy senkiben sem szabad megbíznod! – hevesen nézett Klaus-ra és hadarva magyarázni kezdett. – Sydney nem mondott el neked mindent, mert megakar védeni! Nem csak azért akar téged a Szövetség mert az vagy, aki, hanem, hogy kísérletezzenek és megpróbáljanak még több hibridet teremteni! Ha kell élő sperma donornak használnak fel, összeszedik a világ összes vérfarkasát, hogy még több olyan gyerek szülessen, mint Anna. 

- Ez még az enyémnél is pszichopatább felfogás – fintorgott Klaus. 

- Sydney tényleg csak jót akar. És mi segíteni akarunk neki téged és a családodat megvédeni, de megkérlek rá, hogy ne bízz Marcel-ben! Talán összedolgozik a boszorkányokkal, hogy visszakaphassa a trónt, vagy még rosszabb, ő maga a tégla a vámpírok között és talán ő küldött Megan házába egy csomó vámpírt, miután odamentetek! 

- Nem adtál több okot, hogy benned bízzak – nézett el mellette a hibrid és halványan elmosolyodta magát. – Caroline! 

- Elmondtad neki? – nézett Stefan-ra a szőke lány, mire az bólintott. 

- Nekem nem akar hinni. Talán majd neked – biccentett, majd ott hagyta őket kettesben. 

- Szóval vámpírok után nyomoztál – szólalt meg Klaus mosolyogva.

- Meg kellett tudnom, hogy ki a tégla, vagy legalább azt, hogy ki irányítja a boszikat. Ezeknek a koveneknek szüksége van egy erősebb természetellenes személyre, egy vámpír kapóra jön nekik. Azt nem tudjuk, hogy a Szövetség tagja-e vagy esetleg itteni besúgó, aki szintén a vesztedet akarja. 

- Talán ismeretségünk óta ez az első eset, hogy ennyire véded az ősieket. És találtál valamit? 

- Nem – bosszúsan megrázta fejét, és lazán a korlátra dőlt, kihajolva onnan, hogy lenézzen az alattuk elsétáló részegekre. – De Sydney szerint türelmetlenek vagyunk. Előbb utóbb úgyis elbaltáznak valamit és akkor megtudjuk találni őt, vagy őket, de addig sötétben tapogatózunk. Megan halott, ahogy a boszorkánya is, és a barátja is, hála neked – az utolsónál szúrósan nézett a hibridre, aki halkan elkuncogva magát. 

- Mióta vagytok ebben az akcióban? – Klaus elkomorulva kezdte faggatni a szőke lányt, aki erre elmosolyodott.

- Régóta. Egy évet töltöttünk Kol-lal New York-ba, az előtt pedig… mindegy, már két éve. 

- Miért mondtad, hogy a vámpírok már nem nekem hűségesek?

- Mert mindig azt mondogatták, hogy csak is Marcel-nek tartoznak hűséggel – nézett rá jelentőségteljesen és idegesen babrálni kezdett napfény gyűrűjével. – Ezért gondoltunk arra, hogy talán Marcel nem a mi oldalunkon áll. Reméltem, ha ide jössz, tőled majd megrettennek és köpni fognak. 

- Még is csak van előnye a gonoszságomnak? – oldalra biccentette fejét, szemével a lány tekintetét kereste. Caroline halványan elmosolyodta magát és elkapta fejét. – Gyere, menjünk el valahova! – váratlanul lökte el magát a korláttól, és várakozóan tekintett a döbbent lányra.

- Hová?

- Megéheztem és gondoltam, legalább beszélgethetnénk egy kicsit. 

- Túl jó vagy abban, hogy fizesd a vacsorát, úgyhogy benne vagyok! – vigyorogva suhant el a hibrid mellett, aki csak titokzatosan somolyogni kezdett. Feltett szándéka volt, minden információt kiszedni a lányból, ami érdekelte őt. 

A pörgős utca egy emberekkel teli vendéglőjébe mentek, ami hangulatos kis hely volt élő zenével, és finom ételekkel. Klaus jól ismerte a helyet, már akkor is meg volt, amikor itt voltak száz éve. Meglepődött, a vacsora közben Caroline magától és kérdés nélkül kezdett neki csicseregni, de a tekintetére, csak amolyan „úgyis faggatni akartál” pillantást kapott. Néha-néha belekérdezett, de a lány szinte mindent elmesélt neki, ami az egyetemen közben történt, illetve hogyan találkoztak Kol-lal, miként esett a választás pont rá és Stefan-ra, és hogy Damon hogyan került bele a képbe. 

Klaus kimondottan örült, hogy hallgatgatja a lány mesélését, egy pillanatra érezte, hogy olyan, mint régen. Ismét látta a szemeiben a régi csillogást, ami megfogta már Mystic Falls-ban is, és megmosolyogtatta, hogy Caroline ennyi idő sem tudta csillapítani állandó lelkesedését és szinte levegő nélkül hadarta el neki az évek eseményeit. A hibrid úriember lévén nem szólt bele, csak ha tényleg fontos információt vélt a hiányosságokban, de hagyta, hogy egyszer a lány befejezze. Vacsorájuk közben végül Caroline tényleg kifogyott a mondanivalójából, így ő következett, hogy faggatni kezdje a hibridet. Klaus félmosollyal arcán kezdett bele a nyolc éves történetbe, onnan kezdve, hogy elhagyta Mystic Falls-t. Számított rá, hogy a lány közbe fog vágni a mesélés során, sokszor azzal érvelve, hogy tud róla. Bosszantotta a tény, hogy ez a Sydney meglepően sokan tud az életéről, túlságosan jól informált volt. 

Klaus így nem tudott sok újat mondani, és legalább visszatérhetett ahhoz a megfogalmazódott a kérdéshez, ami már napok óta a fejében volt. 

- Őszinte leszek hozzád, Caroline – dőlt egy kissé előre a székben. – Mióta itt vagy, ez volt az első alkalom, hogy láttam benned azt a lányt, aki Mystic Falls-ban élt. 

- Damon és Stefan sem az, akik voltak. Bár azt hiszem, Damon esetében ez érthető, eléggé megviselte Elena. 

- Szóval Elena Gillbert elhagyta Salvatore-t. Milyen meglepő - csúfondáros mosollyal meredt italába, míg Caroline megforgatta szemeit.

- Mind tudtuk, hogy nem fogják sokáig húzni - mormolta a lány is. – Csak éppenséggel nekem senki nem hitte el.

- Szép terelés - emelte fel hirtelen fejét mosolyogva. - De nem válaszoltál a kérdésemre.

- Melyikre? - zavartan megköszörülte torkát, és elnézett.

- Hogy mi történt veled, amiért így megváltoztál. Láttalak aznap, amikor megmentettél. Egy pillanatra láttam felvillanni a szemedben a gyilkolás élvezetét. Aztán sírással küszködve, szinte húsig dörzsölted a kezed, hogy eltüntesd a mészárlásod nyomait. Mi történt? - a hibridet valóban érdekelte, és elkomorult a gondolattól, hogy a folyton vidám, mosolygós lány miért lett ilyen.

Caroline szemei megrebbentek, gondolatai pedig visszaszárnyaltak arra a napra, amikor megtalálták a hibridet.

Megvárta, míg a hibrid kimegy a fürdőszobából, aztán visszament, hogy összébb pakolja az ott hagyott véres ruhákat, és ki takarítsa a vércseppes mosdókagylót, amiben még mindig ott voltak a vörös fagolyók. Nyelve kapta fel őket, és a szemetesbe lökte a hibrid ruháival együtt. Kezei közül kiesett a szemeteszsák, mikor ránézett kezeire, amik rászáradt vértől voltak mocskosak. De nem csak Klaus-é volt, azoknak a vámpírok a vére és Megan-é volt ujjain, akiket az nap megölt. 

Nyelt egyet, majd zihálva nyitotta meg a csapot, és kapkodva szappanozni kezdte kezét. Összeszorított fogakkal dörzsölte bőrét, szinte már felsértve a hófehér kezet. Zavarodott tekintettel, nyelve támaszkodott neki a kagylónak, hagyva, hogy a rózsaszín víz lecsurogjon ujjairól. 

- Minden vámpírnál el jön az a pont, amikor kénytelen beismerni, hogy egy gyilkos - szűrte fogai között. 

- Csak, hogy te sose ismerted volna be, ha csak nem történt egy olyan tragédia, amibe majd beleőrültél. Tyler?

- Na persze - horkant fel szemforgatva. - Mit gondolsz, mennyire érdekelt azok után, hogy jobban gyűlölt téged, a helyett, hogy engem kellett volna jobban szeretnie a bosszújánál!

- Igen, ez igaz - bólintott. - Nem vagy az a fajta, aki sokáig emésztené magát olyan dolgon, ami nem éri meg. És az anyukád? - Caroline megdermedt és reszelősen kifújta bent tartott levegőjét, a hibrid ebből pedig tudta, hogy fején találta a szöveg. - Mi történt?

- Miért faggatsz? - suttogta, könnyeivel küszködve.

- Mert te nem ilyen vagy - jelentette ki határozottan.

- Furcsa, hogy attól a személytől hallgatom ezt, akinek egy lélek se számít, és bárkit megölne hidegvérrel.

- De most nem rólam beszélünk, hanem rólad - biccentette oldalra fejét. - Még mindig nem tudsz megbékélt lélekkel beszélni az édesanyádról bármi is történt, ami azt jelenti, hogy még mindig nem dolgoztad fel.

- Én a helyedben a vámpírt keresném, aki irányítja a boszorkányokat! - pattant fel hirtelen, majd ott hagyta a meglepetten pislogó férfit.

Prüszkölve kifújta levegőt, és hiccegve megrázta fejét. Végülis a probléma forrását megtalálta, a múltban nyilvánvalóan meghalhatott az anyukája, más különben Caroline nem fordult volna ki ennyire önmagából. Másrészről tudta, egy időre elfogja kerülni őt a lány, már csak azért is mert így beletenyerelt a magánéletébe. Megrázta fejét, majd felállt, hogy hazamenjen. Elég volt ennyire információ mára. 

Kellett egy kis magány, hogy lenyugodjon, higgadtan átgondoljon mindent és holnap tiszta lappal, nyugodtan kezdjen neki a problémák megoldásához. 

A birtokra érve megkönnyebbülten sóhajtott, hogy a nappaliban senki nincs, így levetődhetett a fotelbe, némi alkoholnak a társaságában. Megforgatta fejét, hogy nyaka roppanjon, majd lehunyta szemeit, hogy tarkóját megtámasztva élvezhesse a csendet. Percek múlva aztán még is csak felemelte fejét, és összeráncolta homlokát. A furcsa az volt, hogy tényleg túl nagy volt a csend, ahhoz képest, ami lenni szokott. Sem egy hisztiző Rebekah, sem egy okoskodó, szőrszálhasogató Elijah, vagy egy hangoskodó, ajtót verdeső Hayley. Annáról nem is beszélve. 

Felpattant a kényelmes fotelből, az antik faasztalra vágva poharát, és a lépcső felé igyekezett.

-Anna? Hayley? 

- Szia apa! 

Egy pillanatra fellángoló ijedtségét, azonnal felváltotta a megnyugvás.

-Szia Törpe! – leguggolt a folyosóra kilépő kislányhoz, és magához vonta. – Mi a helyzet? Jó volt Vancouverben?

- Egyáltalán nem! – csattant fel lebiggyesztett ajkakkal. – Unalmas volt! 

- De… egyedül vagy itthon? – állt fel elkomorult tekintettel. 

- Áh nem, Kol bácsi kint a garázsban van. Tényleg most akkor nekem három plusz nagybácsim van és még két nénikém?

- Nem – elfojtotta feltörő nevetését, és megsimogatta arcát. – Csak Kol. Ő is a testvérem.

- Akkor a többiek kicsodák nekem? – ártatlan szemeivel pislogott, Klaus pedig megfogva kezét visszavezette őt a szobájába. 

- Még nem is találkoztál Caroline-nal és Stefan-nal. 

- Damon bácsi mesélte – bólogatott bőszen, majd apukája csúnya pillantását látva, ami a szobájára esett neki kezdett az összepakolásnak, közben Klaus leült az ágyra. – És Damon bácsi megsértődött, mikor bácsinak hívtam. 

- Ő nem a bácsikád, és nem is elég öreg hozzá, hogy így hívd. 

- Egyébként mindig azt mesélte Vancu..Vancure.

- Vancouver-ben? – segítette ki őt mosolyogva.

- Igen! Ott! Hogy abba a Miss Falls-ban te nem is ilyen voltál és hogy mindig bántottad őket! Ez igaz? – megállt a játékai pakolásában és összeráncolt homlokkal nézett fel. 

- Rosszak voltak – vonta meg vállát. – Meg kellett őket büntetnem.

- Mit csináltak? – kérdezte egyből kíváncsi izgatottsággal. 

- Akár csak te nem pakoltak el maguk után, és úgy nézett ki a szobájuk, mintha egy bomba robbant volna – állt fel helyéről és felsóhajtva karba fonta kezét. 

- Ők is a gyerekeid?

- Jó ég, még csak azt kéne – látványosan elborzadt a gondolattal, mire Anna hangosan elkacagta magát. – Ennyi neveletlen kölökkel, nem sok mindent tudnék kezdeni. De többszörösen is a gyerekeim lehetnének, igen. 

- Hű, akkor lehetnének a testvéreim! – tapsikolt örömében, Klaus viszont megforgatta szemeit. – Tényleg! Nekem lesz kistestvérem? 

- Ebbe ne most menjünk bele! – nyögte ki meglepetten, majd az órára nézett. – Késő van, neked már rég aludnod kéne! Különben is hol van anyád, hogy még nem parancsolt ágyba?

- Nem tudom! – nevette el magát, és gyorsan az ágyba ugrott, majd rugdosni kezdte súlyos takaróját. – Mihelyst Kol bácsi visszajött, elmentek. 

- Hm – hümmögve segített a kislánynak megtalálni a kellemes pozíciót, majd betakarta. – Jó éjszakát, édesem! 

Lekapcsolta a villanyt, nem kellett aggódnia, hogy Anna még fent lesz egy ideig, látszott szemein mennyire fáradt is már, így legalább biztos lehetett benne, hogy a mai estét nyugodtan átfogja aludni.

Nem kellett sok idő, közeledve a garázshoz tényleg meghallotta öccse szitkozódását. Neki támaszkodott az ajtónak, és nézte, ahogy Kol szinte teljesen belebújt az egyik autó motorházába. 

-Unatkozol vagy csak megakarod csillogtatni az autó szerelési tudásodat? – szólalt meg végül, mire Kol kikukkantott belőle. Teljesen maszatos volt arca, olajos a keze és a ruhája már teljesen más színt vett fel, mint amilyen volt. 

- Hello – bökte ki végül, és visszafordult munkája felé.

- Hol vannak a többiek?

- Öhm Hayley szólt, hogy jöjjek vissza a vámpír vadászatos akciómból, mert neki el kell mennie, így én kaptam a bébicsőszködést! Mondhatni örülök neki – fintorgott, de volt valami a hangjában, ami nem volt annyira bosszús, mint amennyire akarta. – Rebekah és Elijah pedig azt hiszem Sydney-vel vannak, de hamarosan visszajönnek. Caroline és Stefan azt hiszem a táborban vannak Marcel-lel. 

- Ott voltak – jelentette ki, majd beljebb lépve az egyik polcon heverő sörös rekeszhez lépett. Megmosolyogtatta Kol felkészültsége az egész esti melóra. Felbontott egyet, majd egy másik Kol felé nyújtott, aki vigyorogva fogadta el, miután megtörölte kezeit. 

- Mesélj nekem Sydney-ről – kérte őt határozottan.

- Áh, tudtam, hogy a kedvességednek van valami célja – szúrósan pillantott rá, majd leült az egyik székre. – Mit meséljek róla? Öt évvel ezelőtt egyszer csak kiragadt egy boszi a túlvilágból, amit már elmondtam. Sydney megtalált, elmondta, hogy veszélyben vagy. Eleinte nem akartam segíteni, amit azt hiszem megértesz és tök jogos lett volna – lesújtó pillantást vetett a hibridre, aki pofátlanul elmosolyodta magát erre. – Aztán meggondoltam magam. Mesélt nekem a Szövetségről, elmondta, hogy mi a helyzet most itt, és megkért, hogy keressek fel olyat, akit szintén érdekelni fog a megmentésed. Azért gondoltam Barbire-ra és Stef-re, mert ő is azt javasolta. Bármennyi szart is elkövettél Stephan ellen, azt hiszem még is csak sok közös van bennetek, és bár ki volt kapcsolva a húszas években, jó barátok voltatok. Szöszi pedig… - megvonta vállát, és nagyot kortyolt söréből, míg Klaus elkomorult.

- Mennyit tudsz Caroline-ról? Mennyire ismered őt?

- Hát, három év alatt eléggé kiismertem – nevette el magát, és szórakozva dobolni kezdett kezével az üveg oldalán. 

- Megváltozott.

- Az anyja meghalt, így gondolom, hogy ez nem meglepő.

- Mi történt? – kérdezte lezseren, és hátát a falnak támasztotta, várakozóan. 

- Passz – ismét megrántotta vállát. – Nem sok mindent tudok, de mikor már felkerestem, már egész más volt, mint korábban. Legalább is Super Stefan ezt mondta. Valójában ő rángatta el, hogy segítsen ő is. Azt mondta, jót fog neki tenni és bízott benne, hogy te majd hatással leszel rá. 

- Jelenleg nem vagyunk a legjobb időszakba – kuncogta el magát halkan. - És mi a helyzet Elijah-val? Ha Syndey-t már öt éve ismered, akkor tudnod kell azt is, hogy mi köze van a bátyánkhoz. 

- Ez az, amire nem válaszolhatok, de igen tudom – préselte össze ajkait és habozva felnézett. – Elijah elmondja majd, ha összeszedi a bátorságát.

- Ennyire súlyos ez a titok? – hangsúlyozta kitágult szemekkel, majd elnevette magát. – Ez szánalmas! A helyett, hogy már rég elmondta volna, húzza az időt, ezzel egyre jobban veszítve a türelmemből, ami felbosszant. És azt hiszem mindannyian tisztában vagytok vele, hogy nem okos dolog engem felbosszantani.. valakinek fájni fog, vagy éppen hosszú álomba szenderül egy kényelmes koporsóban – halkult el hangja cinikusan, és meghúzta az üvege tartalmát. 

- Nem hibáztathatod, csak mert fél elmondani. Tudjuk, hogy egy pszichopata állat vagy – forgatta meg szemeit. 

- Ez bóknak veszem, de ne felejtsd el, hogy sok mindenben hasonlítunk – nézett rá jelentőségteljesen, majd mindketten elnevették magukat. 

- Óh, ismét jóba vagytok? – Rebekah magassarkújának hangos kopogása betöltötte a visszhangzó helyiséget, és karba tett kézzel megállt a hibrid mellett, aki kérdőn nézett végig rajta.

- Hol voltál? 

- Éhes voltam – vonta meg vállát ártatlanul pislogva. Klaus összehúzta szemeit, tisztában volt vele, hogy húga túl kényes ahhoz, hogy kimozduljon embert ölni, inkább megelégszik a vértasakkal. 

- Vigyázz, elhízol! – figyelmeztette őt Kol ujjával intve neki, mire Rebekah vállába bokszolt.

- Pofa be Kol! Jut eszembe – hirtelen mozdulattal fordult Klaus felé, aki meglepődve pislogott. – Damon lelépett. 

- Csak így hirtelen? – vált komollyá arca.

- Azt mondta, hogy ennyi volt a dolga, hogy biztonságban leszállítsa Annát – megrántotta vállát, majd felcsillant szemei a drága, minőségi sört meglátva és kivett egyet a dobozból. 

- Furcsa ez nekem.

- Ne legyél már paranoiás! – szólt rá szemforgatva Kol. – Nem volt semmi dolga, de tisztában volt vele, hogy az öcsikéje még is hol mászkál, és amíg a mi dolgunk az volt, hogy téged megmentsünk, megkérte rá, illetve Sydney, hogy vigyázzon a kölyökre! Ennyi! 

- Nehéz megbíznom bennetek, amikor semmit nem mondtatok el még nekem erről a nőről. 

- Megbízható, nem akar neked rosszat! – tárta szét kezeit, szinte kétségbeesett meggyőzéssel hangjában.

- Damon nem ezt állította – szűrte fogai között a hibrid. 

- Damon megváltozott – felkapta fejét Stefan hangjára, nem is hallotta, hogy megjött. A fiú félmosollyal arcán lépett közéjük, majd zsebre vágta kezeit és magyarázatba kezdett. – Amióta Elena elhagyta, és hát Kathrine…

- Katerina? 

- Nem igazán segített a helyzetén, hogy Kathrine Mystic Falls-ban maradt. 

- És most hol van az a gerinctelen nő? – faggatózott továbbra is Klaus. 

- Nem tudjuk, de biztos vagyok benne, hogy még találkozunk vele.

Klaus figyelmét nem kerülte el Stefan és Kol egymásra vetett komoly pillantása. 

-Nagyszerű – sziszegte, majd sóhajtva ott hagyta őket és visszavonulót fújt. Remélte, hogy Elijah is visszatért, de a ház még mindig üres volt, és se Hayley se bátyja nem volt sehol. Nem örült neki, szeretett volna beszélni vele. Nem csak Marcel-ről, hanem Sydney-ről is. Kezdte úgy érezni, hogy bátyja nagyon kerüli őt, ami még inkább felkeltette kíváncsiságát. 

Elég volt neki a mai nap, vissza akart vonulni egy kicsit. Illetve ez volt a terve, amíg meg nem látta, hogy Caroline a lépcsőn siet felfelé.

- Várj! – szólt utána, mire a szőke vámpír meglepően torpant meg.

- Szia – mormolta orra alatt, és megvárta, amíg a hibrid elé suhan. – Öhm, Elijah-ék azt mondták, hogy itt maradhatunk és legalább többen vagyunk, akik vigyáznak Annára. 

- Igen, ártani nem árt főleg a mostani helyzetben – bólintott, majd habozva egy darabig felnézett a zavart, kék szemekbe. – Sajnálom, ami az étteremben történt. Nem akarlak faggatni, olyan dologról, ami fájdalmas a számodra. 

- Mikor lettél te ilyen megértő? – húzódott mosolyra ajkai, és teljes testével a férfi felé fordult, aki fejmagasságban volt vele. 

- Nem vagyok az – rázta meg fejét kissé ártatlanul pislogva. – Csupán ismerem milyen érzés olyan dologról beszélni, ami megnyomoríthat. És a faggatózásom nem azért volt, hogy téged gyötörjelek, de megértheted, hogy bosszús vagyok. Mindenki titkol mindent, azt se tudom, hogy ki ez a Sydney, de mindenki azt bizonygatja, hogy megbízható. Nem hiszem el, amíg saját magam nem tapasztalom.

- Megmentettük az életed, és Annát hazahozatta, mielőtt még vámpírok támadtak volna rá! – fakadt ki dühösen, Klaus pedig magában már megbánta, hogy ennyire őszinte volt a lánnyal. Úgy tűnt, ő is azon személyek egyike, akik védik a nőt. – Nem kérjük azt, hogy egyből bízz meg benne, hisz tudjuk, hogy nehezedre esik, de legalább ne vond kétségbe a mi bizalmunkat! Olyan, mintha bennünk se bíznál meg – Caroline hangja lehalkult, és farkasszemet nézett a hibrid tekintetével. – De bennünk megbízhatsz. Nem akarunk neked rosszat. 

- Ez az, amit nehezen hiszek el – suttogta. – Azok után, amiket veletek tettem, vagy, amit a testvéreimmel.. valahogy kételkedek a jó szándékotokban.

- Ha nem tudsz megbékélni a múltbéli tetteiddel, az a te bajod! – csattant fel felháborodottan, majd megpördült, hogy elmenjen, ha a hibrid nem kapja el a karját.

- Várj! 

A lány kitágult szemekkel meredt a férfi közelségére, és nyelt egyet a szürke íriszbe bámulva. A férfi nem engedte a lány tekintetét, mélyen egybe forrtak, és közelebb hajolt a lány szájához.

- Köszönöm – lehelte. 

- Mit? – zihálta Caroline, aki a férfi ajkait kezdte bámulni. Érezte, hogy arca bizseregni kezd, és zavartan kapta fel fejét. 

- Hogy kihoztatok a raktárból. 

A vámpír elmosolyodta magát, boldog volt, hogy Klaus félre tette büszkeségét, és megkésve ugyan, de még is kibökte háláját. A hibrid viszonozta a lány gesztusát, egészen hiányzott már neki a lány őszinte, büszke mosolya, ami neki szólt. Jó érzéssel töltötte el, hogy olyat tett, ami jól esett Caroline-nak, és jó pontot szerzett nála. Rádöbbent, hogy mennyire is hiányzott már neki a kék szemek csillogása, a boldog kislányos mosoly, ami mindig ott játszott a lány arcán. 

Félrebiccentette fejét, majd közeledni kezdett a lány felé. Caroline tisztában volt vele, hogy mit akar a férfi, és nem húzódott el. Jobb csuklóját még mindig a hibrid fogta, így másik kezét vállára rakta, és kifejezéstelenül bámult a szürke szemekbe. Ajkaikat már csak halszáj választotta el, érezték egymás lehelettét, és a másik vágyát is, hogy mindketten akarják ezt a csókot. 

-Nektek is jó estét!

Zavartan léptek hátra egymástól, Klaus lelépett egy lépcsőfokot és szikrázó szemekkel fordult a bejárati ajtó felé. Hayley és Elijah sétáltak be és furcsán méregették a lépcsőn álló párocskát. 

- De, jó, hogy itt vagytok – szűrte fogai között, erőltetett mosollyal. 

- Meg van a vámpír – bólintott felé elégedetten Elijah.

- Biztos? – kérdezte a hibrid háta mögül hitetlenkedve Caroline, és kilépett a hangulatból, ami addig a hatalmába kerítette. – Csak mert én is és Kol is faggatóztunk, nyomokat kerestünk, de semmit nem találtunk. 

- Nem jó embert kérdeztetek – mosolygott rá kiengesztelően Elijah. – A boszorkányok hajlanak mindenre, ha megfelelő alkut ajánlunk nekik. 

- Elegem van a boszorkányokból – fakadt ki dühösen Klaus, mire mindhárman meglepetten néztek rá. – Muszáj mindig bekavarniuk? Talán nem véletlenül akarták őket állandóan máglyán égetni! – tette hozzá bosszúsan. Senki nem értette, hogy igazán mi lett hirtelen a hibridnek, csak ő értette, hogy a felgyülemlett vágyától lett váratlanul ennyire ingerült. Sose titkolta magában, hogy vonzódik a szőke lányhoz, és mikor végre már semmi nem akadályozza őket, akkor meg is zavarják őket. Úgy érezte lassan, de biztosan felrobban a sok összegyűlt eseménytől, amiket nem ő irányított. 

- Ha meg van, akkor elkapjuk és a boszorkányok a mi oldalunkon lesznek – meglepetten fordult Caroline felé, aki lazán foglalta össze a teendőt. – Ha a boszorkányok neked fogadnak hűséget, akkor a Szövetség tehetetlen lesz. A vámpírok és boszorkányok is téged fognak védeni, és ne beszéljünk Davináról sem.

- Te honnan tudsz róla? – gyanúsan méregetni kezdte a szőke lányt, aki zavarba jött és megrázta fejét.

- Mindenki tud róla! 

- Ki az? – fordult ismét bátyja fleé.

- Max Pauly. A táborban van, Marcel értesített róla.

- Helyes – elégedetten mosolygott, bár volt valami a dologban, ami bűzlött neki.

 -Akkor menjünk!– nyitotta ki az ajtót Elijah, de Klaus rászólt.

- Nem jössz! Egyedül megyek. 

- Miért?

- Gondolkozz el rajta mit jelent, ha nem vagy hozzám őszinte – közömbösen nézett bátyjára, aki lesunyta fejét. 

- Majd én veled megyek – kiáltott utána Caroline, majd bíztató mosolyt küldött az idősebb ős felé és Klaus után rohant a kocsihoz. 

- És te minek jössz? 

- Kedvesebb is lehetnél – fonta össze karjait sértődötten, mire Klaus egy szempillantás alatt előtte termett és megragadta karját.

- Nem akarok kedves lenni – sziszegte arcába dühtől tajtékozva. – Elvesztettem a türelmemet Caroline! Már semmit nem én irányítok és most lett ebből elegem! Ha segíteni akarsz, vagy akartok, rendben – eleresztette a lányt, aki levegőt kapkodva dörzsölte meg bőrét. – De ne álljatok az utamba, és mindent el kell mondjatok nekem! Ez a feltételem, hogy beleavatkoztok-e vagy nem! Ha túl nagy árat szabtam, el lehet menni! 

- Kicsit hullámzó a hangulatod! – motyogta összeráncolt szemöldökkel. – Az előbb még megakartál csókolni – lassan emelte fel tekintetét a férfira, aki hidegen tekintett rá.

- Pillanatnyi gyengeség volt. De ami Mystic Falls-ban volt, az maradjon is ott. Nincs szükségem hátráltatókra.

- Értem – suttogta megbántottan. Klaus várta, hogy beszáll-e a kocsiba, de a szőke lány dermedtsége elárulta neki, hogy mennyire nem szándékozik most vele menni. Így bosszankodva, de nélküle indult el. 

folyt. köv.

Na, hát ezzel a fejezettel kívánok én nektek Boldog Karácsonyt!!! Köszönöm az előzőhöz írt kritikákat, és természetesen a pipákat is! Remélem szép ajándékot adtam nektek ezzel a fejezettel, igyekszem mihamarabb hozni a következőt is, de azért remélem, hogy ti is megajándékoztok engem néhány kritikával! :)) Nagyon jól esne! Puszi nektek!