"promók"

Üdv! Egy kis segítség a szavazáshoz! :D
A Bűvöletben c. történethez is hoztam, de csak mert úgy gondoltam sokan kíváncsiak vagytok, hogy mi köze van a történetnek a Sötét angyalhoz. Hát egy kis magyarázat féleség. :)) De csak egy pici!

A következő történet címe pedig: Pokoli fényesség. Na, hát most szavazhattok!! :D

- Én ezt nem értem – mormoltam, miközben tovább majszoltam a kekszemet, és bácsikámra néztem. – Apád úgy állítja be mindenki, mintha mekkora casanova lenne, de én szerintem azóta nem láttam nővel, hogy ésszel is birok!

- Ez egy rendkívül hosszú történet – kuncogta el magát Rebekah mögöttem.

- Tudod Chris, apádra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy gyáva – kezdte szokásos magasztos stílussal Elijah. – És mint oly sok mindentől a szerelemtől se menekült el, még akkor sem, ha tisztába volt vele a vesztébe rohan.

- Megállni! – kiáltottam fel és döbbenetemben eldobtam magamtól a zacskót. – Azt akarod mondani, hogy apa volt szerelmes? Mikor és kibe? Ismerem a csajt?

- Nem ismered – kotyogott közbe nénikém.

- Egy gyönyörű szőke lány volt, és a kezdeti nehézséges ellenére a végén nagy szerelem bontakozott ki közöttük – Elijah halványan elmosolyodta magát, majd kissé megrázta fejét.

- És mi történt? – mohó kíváncsisággal dőltem előrébb, információra éhesen, de bácsikámba megfagyott a szó, és zavartan megköszörülte torkát.

- Elment – felkaptam fejemet apám hangjára, és nem is foglalkozva a feszült légkörrel hevesen neki szegeztem kérdésemet.

- Mi történt? És miért nem mondtad? Ez a nő, ugye nem anya volt? És akkor most hol van? Megölted? Vagy…

- Abbahagynád? – szakított félbe csendes szórakozottsággal szemében. – Ősi história már.

- Olyan régen volt? – méltatlankodva elhúztam számat, de valami azért még is csak szöget ütött a fejembe. Ha olyan régen volt, és még mindig ilyen reakciót vált ki apából, ha beszélnek róla, akkor tényleg nagyon szerethette.

- Ne hazudj neki – mormolta halkan Elijah, és sokatmondóan fivérére nézett. Apám farkas szemet nézett vele, majd megkeményítve arcát, felém fordult.

- Nem volt régen. És már megszülettél, amikor együtt voltunk. De még gyerek voltál, nem emlékezhetsz rá.

- Főleg, hogy megigézted – nézett ránk Rebekah, mire én felháborodva felkiáltottam.

- MiCSODA? Te megigéztél gyerekként azért, hogy ne emlékezzek a nőre?

- Szinte mindenkivel megtette, akivel megtehette – legyintett Elijah, mintha mindennapos lenne.

- Ez durva – kotyogtam, majd megráztam fejemet, és ismét felé fordultam. – És mi történt? Hol van most?

- Biztos Barbadoson sütteti a hasát – gúnyosan elmosolyodta magát, én pedig lapos pillantással jutalmaztam érte. Nem vettem a poénját. – Nem tudom, Chris, fogalmam sincs mi van vele azóta.

- De miért mentetek szét, ha minden jó volt? – elkomorultam a gondolatra, hogy talán az erkölcstelen apám is boldog volt egyszer a hosszú életébe, erre még azt a kevéske szeretettől is megfosztották.

- Mert nem működött, és kevés voltam neki – megvonta vállát, de a tekintetében megvillanó hatástól nem tudtam komolyan venni.

- Mond már el! – szóltam rá kérlelően, mire felsóhajtott.

- Chris, nem akarok erről beszélni, régen történt és elmúlt.

- Akkor már elmondhatod és arra se foghatod, hogy még fáj – tártam szét kezeimet, mire Elijah és Rebekah egyszerre mormolták, hogy mennyire hasonlítok apára.

- Szép volt, jó volt, de ennyi volt, és ebben a házban erről nem beszélünk, szóval te is tartsd magad ehhez – arca most már kevésbé árulkodott a jókedvről, és határozottan mondott nemet. Ismertem már ezt a nézését, ilyenkor már tényleg jobb volt befogni. Szomorúan néztem eltávozó alakja után, és kérdőn bácsikámra néztem, aki állta pillantásom.

- Ne erőltesd Chris. Elfogja mondani, ha készen áll rá.

- Ennyire megviselte? – látványosan hülledeztem, hiszen ez annyira abszurd volt. Az én hidegvérű gyilkos apám, mint lelkileg megviselt szerelmes? Én ismertem félre vagy ő volt az, aki jól takargatta ezt az oldalát? Mondjuk, ha képes volt engem is megigézni bizonyára tényleg fontos volt neki. De mi történt?

Másik történet részlete: címe: Pokoli fényesség.

-Elijah! – szólt rá erőteljesen Klaus, majd széttárta karját. – Mi ez az egész?

- Egy darabka a múltból, amit sosem kellett volna megtudnod – az ős felsóhajtott, és folyamatosan a padlót fixírozta.

- Akkor talán itt az ideje, hogy elmond. És talán azt is, hogy ők hogy kerülnek a képbe – szúrós pillantásokkal méltatta Stefan-t, és Caroline, bár utóbbira enyhébben. A szőke lány erre megforgatta szemeit, majd Elijah elé vágott.

- Nézd Klaus! Senkinek nem tetszik a helyzet! Én is inkább tombolnék egy koncerten valahol New York szívében, a helyett, hogy itt vagyok. De nem olyan régen, belerángattak ebbe minket, és nem volt huszonnégy órája, hogy megmentettük a segged! Ezek után, a minimum, hogy elrebegsz egy köszönömöt!

A lány érezte az elismerő és egyben megijedt pillantásokat a háta mögött, de ő csak dacosan meredt a szürke szemekbe, amik megvillantak, majd hirtelen Klaus elnevette magát.

-Igazán lenyűgöztetek a megmentési akciótokkal, bár nem szorultam rá.

- Na persze – Stefan felhorkant, de azonnal elfordította fejét, mikor a hibrid rá felé nézett.

- Tetszik vagy sem, most a mi segítségünkre szorulsz – szólalt meg ismét Caroline. – Szükséged van ránk, ahogy nekünk is rád. Mi nem hagyhatjuk, hogy meghalj, neked pedig kellenek emberek, akikben megbízhatsz a negyedben.

Klaus nyitotta száját, hogy mondjon valami epéset, de végül pillantása a mögötte álló fivérére esett. Elijah hallgatag volt, és fájdalmas tekintetét folyamatosan a földön tartotta.

-Mit titkolsz előlem bátyám? Bármi is az, azt hiszem, tudnom kell.

- Meg kell értened, hogy… - kezdte Elijah, majd mély levegőt vett. – Ez nem az a helyzet, amikor forrófejűen akárkinek neki támadhatnál.

- Ha tovább kertelsz csak rontasz a helyzeten – szórakozott mosollyal dőlt neki a falnak, és kérdőn megvonta vállát. – Szóval? Mi az a szörnyű nagy titok, amit mindezidáig nem mertél nekem elmondani? Súlyos lehet, ha ennyire féltél a következményétől.

- Legalább ne mondanád ezt olyan büszkén – Caroline szörnyülködve nézett végig a férfin, aki mosolygott felháborodásán. – Miért örülsz annak, ha a saját testvéred is elhallgat előled információkat, mert fél a reakciódtól?

- Csak, hogy tudd… - kezdte felbőszülten Klaus, és a lány előtt termett, de egy hang megállította.

- Elég. Egyikőtök szánalmasabb, mint a másik.

- Kathrine?

- Ő is tudja – magyarázta el tömören Elijah, hogy a petrova hasonmás mit keresett ott.

- Remek. Szóval mindenki tudja, csak én nem, most már igazán felkeltetted a kíváncsiságom – mosolya hideg és fenyegető volt, még az ősi is nyelt egy aprót. Olyan fenséges büszkeséggel tudott nézni a hibrid, amitől bárki megrettenne. - Szóval?

- Hazudtak neked – suttogta Elijah. – Illetve mind hazudtunk.

- Miben? – már rosszul kezdődött, Klaus megvillanó tekintete semmi jót nem ígért, na nem mintha meglepődött volna, hogy ismét egy árulásról fog tudomást szerezni.

- Az apánk… anno… igaz lemészárolta az egész családját a vérszerinti apádnak, de ez… hazugság volt. Hazudott Esther, Mikael, és mi is. Így vagy úgy, de a testvérünk vagy – volt valami a barna szemekben, ami még Klaus-t is megrendítette.

- Miről beszélsz? Bökd már ki Elijah! – kiáltott rá türelmetlenül, mire Kathrine megforgatta szemeit és helyette szólalt meg.

- Te nem vagy a vérszerinti testvérük. Nem csak, hogy félig, de amúgy se. Semmi közöd nincsen Elijah-hoz és Rebekah-hoz.

- Na persze – hitetlenkedve elnevette magát, de Elijah tekintete mindent elárult.

- És ez még nem minden – jegyezte meg Caroline, és félig a hibrid felé fordult. – De tudnod kell, hogy ez semmin nem változtat Klaus! Te ugyanúgy ősi vagy, és a testvérük, még hanem is vérszerinti is.

- Ez valami újabb trükk? – csattant fel egyre dühösebben, és szikrázó szemeit Elijah-ra vetette. – Mond, hogy ez nem igaz! Mond, hogy nem hazudtál nekem évszázadokon át! Hogy nem használtad ki a testvér kártyát számtalan alkalommal, abban a tudatban élve, hogy semmi közünk nincs egymáshoz!

- Mikael nem véletlenül gyűlölt téged – rázta meg fejét Caroline, a hibrid pedig immár állatias morgással a lány elé vetődött, és megragadta annak karjait.

- Honnan tudod? Mit tudsz te Caroline? Mit tudsz te az én életemről?

- Klaus! – sikított fel, a fájdalomtól, és próbált szabadulni a szorításból. – Ez fáj!

- Nagy szakértőként jelensz itt meg, és úgy beszélsz, mintha bármiről is tudnál!

- Mert tudom! – ordította magából kikelve, mire a hibrid meghökkent. – Én se akartam ebbe részt venni, de megtaláltak, mert egyáltalán volt valami közöm hozzád!

- Kik? Kik találtak meg?

- A testvéreid – sziszegte fogai között.