33. fejezet-egyik része

A szőke lány hallgatagon állt, maga elé meredve, szemei előtt lepörgött a múlt, amit Emília vetített neki. Érezte a fájdalmát, amikor meghalt a gyerekével együtt, kezében pedig ott tartotta a hatalmat, a reinkarnálódás varázsigéjét. Egy buborékban érezte magát, még arra se figyelt fel, hogy mögötte kisebb vitatkozás alakult ki, mintha ő ott se lenne. 

- Tudtam, hogy nem véletlen a visszatérésed – sziszegte indulatosan a hibrid és legszívesebben kilépett volna a mágikus körből, hogy letépje Tatia fejét. 

- Tatia, elárulod végre, hogy mi a célod? – fordult felé Elijah is, aki időközben megérkezett Stefan-nal. 

- Nem egyértelmű? – vágott közbe Klaus indulatosan. – Alkut kötöttél a túlvilágon az egyik boszival, igaz? Életet adnak neked, ha megölöd Caroline-t, és persze minket is. Egy önző ribanc voltál és az is maradtál!

- Sajnálom, de vagy ti vagy én – köpte felé gúnyosan, és Elena-ra nézett. – a hasonmásom pedig boldogan ajánlotta fel a segítségét, ha visszahozom a családtagjait.

- A halált nem lehet átverni – szólt közbe Stefan, közben pillantása sokszor a maga elé meredő szőke lányra tévedt. – Nem lehet akárkit csak úgy visszahozni a halálból! 

- Az első suttogó boszorkány hajlandó engem korlátlan hatalommal felruházni! Szerinted nem leszek képes feltámasztani akárkit?

- Sajnálom – hajtotta le fejét Elena bűntudatosan. – Szükségem van a családomra. 

- Elena – suttogta megsemmisülten Stefan, és megrázta fejét. – Ha Klaus és az ősiek meghalnak, mind meghalunk. 

- Mi nem! – szólt közbe önelégülten Tyler. – Egy boszorkány tegnap elszakított minket Klaus-tól! Ha meghal, mi életben maradunk. 

- Nagyszerű – sziszegte Klaus indulatosan. – De Caroline akkor is életben marad, és végez veletek, szóval nem mindegy, hogy velem együtt pusztultok el, vagy pár óra múlva? 

- Addigra ő is meghal – vonta meg vállát Tyler, mire megfagyott a levegő. – Mi az? Nem tudtátok? Minden varázslatnak van egy szabálya! Nem létezik korlátlan mágia. Valentina és Emília csak úgy tudtak még mindig „életben” maradni Caroline-ban, ha mihelyst az esküjüknek vége szakad, a vérvonalnak is annyi. Valentina tényleg feláldozta a saját vérvonalát. Mihelyst minden vámpír meghal, a boszorkányok lelke a túlvilágra kerül, Caroline pedig meghal. 

- Ez lassan kezd melodrámává válni – jegyezte meg Elijah, bár nyugtalanul mászkált a kör szélén. 

- Elég – suttogta Caroline, majd felemelte fejét arca pedig átváltozott. – Ma itt mindenki meghal. 

- Csak lassan a testtel – intett felé szigorúan Klaus, mikor a lány megindult felé. – Nem hal meg senki, max az áruló bagázs, de ők az én kezem által – szúrósan pillantott Elenáékra, akik idegesen toporogni kezdtek. 

- Belenyugodhatsz – sóhajtott fel Caroline, majd közvetlenül a hibrid előtt megtorpant, és higgadtan előhúzta az ezüst karót. – Ha nem harcolsz ellene, könnyebb lesz. 

- Ez szánalmas – Klaus szánakozóan húzta fel szemöldökét, majd látva a lány eltökélt szándékát, még is csak nyelt egyet. - Caroline kérlek, te nem akarsz engem megölni! - Klaus próbálta lazára venni, de sajnos ádámcsutkája megugrott a túlságosan közel tartott karó látványára. 

- Miből gondolod? - húzta fel kecses szemöldökét a szőke lány, és szinte mulatva simogatni kezdte a karót. A hibridet akaratlanul kirázta a hideg, a lány hangja üres volt és érzelemmentes.

- Na, jó, a szíved rosszabbik oldala szomjazik a halálomra, de mint tudjuk, a szív két kamrás, szóval biztos vagyok benne, hogy a jobb oldali részed leges legmélyén, te szenvedsz, hogy ezt kell tenned.

- Tévedsz - rázta meg fejét halkan, majd szemei megvillantak és a férfira vetette magát. Klaus a hátára esett a neki vetődött lány hirtelen súlyától, majd erejét beleadva eltartotta magától a szíve felé helyezett karót. 

Amolyan kisebb harc kerekedett, de nem csak közöttük. Mint egy végszóra, Elijah egy pillanat Tatia előtt termett, és kitörte a nyakát, majd Elenához suhant és vele is így tett, míg Stefan Tyler elé lépett. Hibrid lévén nehezebb dolga volt vele, így eltartott egy darabig, amíg ő is olyan sorsa jutott, mint a másik kettő. 

Elijah rögtön felkapta fejét, hogy az eseményeket lássa, és próbált belépni a körbe, de láthatatlan akadályba ütközött. Aggódva nézte, ahogy furcsa mód testvére alig bírt a lánnyal. Klaus-t meglepte Caroline ereje, de nem kellett volna annyira megdöbbennie ezen, hisz két boszorkány jelenleg mindent megtesz annak érdekében, hogy őt holtan lássák. 

Azt hitte, hogy a karó az egyetlen módja, hogy megölje, aztán meg is lepődött, mikor a nyomás hirtelen megszűnt a mellkasánál, aztán fel se tudott ocsúdni, Caroline a nyakár vetette magát. Megragadta karját, hogy elszakítsa magától, de fogai mélyen nyakába mélyedtek és erőteljesen szívni kezdte vérét. Felszisszent, majd némileg elernyedt, hogy a lány azt higgye közel a cél. Reményei beváltak, Caroline már nem szorította őt annyira erősen, ő pedig ezt az alkalmat választotta arra, hogy lelökje magáról a lányt. 

Jó két méterre elrúgta magától, majd mindketten zihálva felpattantak és vártak, hogy a másik lépjen. A lány szemei vérben forogtak, ajkairól csöpögött a hibrid vére, és állatias hörgés hagyta el torkát. Klaus nyelt egyet és nyakához nyúlt, amin csúnya, mély seb éktetlenkedett, de bízott benne, hogy hamarosan begyógyul. Caroline felé lendült, de félúton megtorpan, Klaus pedig leengedte hirtelen feltartott kezeit, hogy megállítsa. 

A szőke lány torkához kapott, és öklendezni kezdett. A hibrid értetlenül állt, és kérdőn fordította fejét fivére felé, aki aggódva nézte mi történik. Caroline fulladozva esett térdre, szájából ömleni kezdett a vér, és mikor szemei visszaváltoztak, halálra rémült szemmel emelte fel fejét a hibridre, aki közelebb lépett, tekintete pedig kétségbeesett volt. 

Engem csak a karóval lehet megölni. Ha máshogy próbálnak végezni velem, sosem fogok meghalni véglegesen. De ha a természet ezzel nem számolt? Caroline akkor is meghalhat! 

A szőke lány zihálni kezdet, körmei a földbe vájódtak, és felsikoltott.

- Ne! 

- Caroline! – Klaus gondolkozás nélkül a lány elé térdelt és felemelte fejét. – Caroline nézz rám, kérlek! Semmi baj! 

A lány szemei üvegessé váltak, és csak nézett előre. 

-Mi a…? – kezdte értetlenül Caroline és körül nézett. Látta mi történik, saját teste mellett állt, mellette Klaus ült kétségbeesett, zavarodott tekintettel próbált hatni a tudatlan lányra. Tekintetét elijah-ra és Stefan-ra emelte. – Meghaltam? – suttogta szemei pedig kitágultak.

- Nem – értetlenül pördült meg tengelye körül és homlokráncolva nézett idegen nőre. 

– Maga meg ki?

- A nevem Valetina – mondta, kedves mosollyal arcán. Hosszú szőke haja votl, ami lágy hullámokban omlott hátára, kék szemei pedig barátságosak pislogtak rá. – Örülök, hogy végre találkozunk! 

- Mit akar tőlem? – összefonta karját majd ismét testére meredt. – És mi történik most? 

- Semmi baj! Nem haltál meg, csupán egy kis varázslat, hogy beszélgethessünk. Emília-t visszaszorítottam, de nem tudom sokáig fent tartani ezt. 

- Mit akar azok után, hogy mindenkit megölök, majd végül én magam is meghalok? – kiáltott rá mérgesen. 

- Hidd el nem így akartam – sóhajtott fel. – És hibáztam, amit most jóvá akarok tenni. 

- Akkor tegye jóvá Valentina, kérem – a szőke vámpírban eltört a mécses, nem csak a maga látványa miatt, de a hibrid szemei olyan szenvedőek voltak, mint, amit ő maga is átérzett. – Nem akarom őket megölni, és én sem akarok meghalni. 

- Bárcsak ne így történt volna ez az egész – sóhajtott fel szomorúan, és pillantása a hibridre tévedt. – Nem is ők hibáztak nem igaz?

- Nem maguktól lettek azok, amik – bólogatott hevesen és remegve beestek vállai. – A szülei…

- Mindent tudok Caroline! – vágott a szavába. – De akkor is volt választásuk, és szörnyetegek lettek, akik csak úgy osztogatták a halált, nem foglalkozva azzal, hogy milyen fájdalmat élnek át mások. 

- Sajnálom, ami történt Henry-vel! Tényleg sajnálom, de túl rég volt már! Nem büntethetnek mindenkit! Sokan nem tettek semmit! 

- Olyan régen volt már – a kék szemek elrévedtek és üvegessé váltak. – Amikor megtudtam, hogy a nagyapád szörnyeteg lett, nem voltam szomorú és nem féltem tőle. Csak rettegtem, mint minden egyes ember attól, hogy elveszítem és nem maradhatunk együtt. Ezért ellenszegülten a természetnek, sötét varázslathoz nyúltam, és a lelkem az örökkévalóságig háborogni fog. Nem érdekelt kinek kell bűnhődnie érte, de én vele akartam maradni. A természet a véremet kérte cserébe, amit én megadtam neki. Esküt tettem, hogy amíg a vérvonalam él, addig én is a földön járok, kárhozott lélekként. De ha a célját eléri, akkor nem csak én, de az egész vérvonalam eltűnik. A természet azzal próbált akadályt állítani elém, hogy csak vámpírokat szállhatunk meg. Te vámpírrá váltál, és így Emília és én is elvettük az elmédet, az akaratodat… és az életedet. Jóvá akarom tenni.

- Hogyan? – suttogta rekedten. 

- Segítek, hogy Emília soha többé ne bánthasson téged. De ehhez először meg kell halnod – bágyadt szemeiből,könnycsepp csordult ki. – Csak akkor szabadulhatsz meg tőlünk, Caroline. 

- Először? – zihálta. – Miért, hogy fogok visszatérni?

- Majd én segítek – megfogta kezét, és erősen megszorította. – Az első suttogó vagyok, és sötét boszorkány, bármire képes vagyok. 

- És mi lesz Tatia-val?

- Emília-val alkut kötött, még anno. Teljesen mindegy volt, kinek hazudik, vissza akart térni a földre. De következmény nélkül senki nem térhet vissza a halálból. Vele ne foglalkozz, csak azért tud a földön lenni, mert Emília még benned van, belőle merít energiát. 

-Ez nagyon zavaros most már – sóhajtott fel. 

- Nagyon sajnálom, hogy ez az egész megtörtént. Azt gondoltam, hogy a tervem az be fog állni. De a lányom, Emília eszét teljesen elvette a gyűlölet. Gonosszá vált, és képes volt még téged is szenvedtetni. Nagyon sajnálom, Caroline. 

- Csak legyen ennek vége – jelentette ki határozottan, mire a boszorkány bólintott. 

Mire egyet pislantott, ismét érezte, ahogy a talaj nyomja a térdét, kezei piszkosak lettek tőle a támaszkodástól, arca előtt pár centire, Klaus dacos tekintete volt. Hosszan kifújta a bent tartott levegőjét. 

-Caroline?

- Minden rendben – bólintott, és elgyengülve homloka a férfi mellkasára dőlt. 

- Mi történt? – kérdezte a hibrid halkan, és lágyan végig simított a lány gerincén. 

- Meg kell tennem valamit – hangja reszelőssé vált, majd akadozva felemelte fejét. – Csak várj türelmesen jó? Nem foglak bántani – rázta meg gyorsan fejét, mikor érezte, hogy Klaus megfeszül. – Most már én vagyok, tényleg – bólogatott hevesen, és pillantása a körön kívülre esett. 

Elijah és Stefan türelmesen várták, hogy mi fog következni most. Caroline felsóhajtott, majd fejét az egyik nagyobb tűz felé fordította. Érezte, hogy szíve felgyorsul és egyre erősebbeket dobban a lángokat figyelve. Ajkai kicserepesedtek, szemei könnyel teltek meg, és akadozva felállt. Klaus árgus szemekkel figyelte minden lépését, de nem értette, hogy a szőke lány miért indult meg lassan az egyik nagyobb tűzrakás felé.

-Mit akarsz tenni?

folyt. köv.