Bűvöletben-bevezető rész

Bevezető rész

A nevem Chris, és történetesen én vagyok a hírhedt, híres ősi csoda gyerek. Apámnak ezer év kellett hozzá, na meg egy átok megtörése, hogy rájöjjön meglepetések mindig fogják érni az életében. A természetfeletti világ talán egyik legnagyobb döbbenete voltam, miután a hibrid apám egy érdekes éjszakát töltött el anyámmal, aki egy vérfarkas. Mondanom sem kell, hogy mennyire megnéztem volna mindenkinek az arcát, amikor kiderült, hogy az-az este mindkettőjük életét megváltoztatta.

Idő és természetesen rengeteg kutatás kellett hozzá, hogy rájöjjenek mi is vagyok én valójában. Egy hibrid és egy vérfarkas gyereke még a mi fura világunkban is természetellenesnek számít. Nem vagyok mindennapi, ez mára már bizonyos, ha eddig nem lett volna magától értetődő. Egészen tizennyolc éves koromig úgy fejlődtem, akár egy ember. Ahhoz, hogy ne öregedjek tovább meg kell halnom, de még nem vagyok biztos benne, hogy akarom-e ezt. Nem éltem és tapasztaltam annyit, hogy tudjam mit akarok. Egy örökkévalóságig élni igen vonzó ajánlat, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ez így. Egyesek szerint egy átok vagyok ezen a világon, persze ezt legfőképp a boszorkányok mondják, akik mérhetetlenül félnek tőlem.

Tisztában vagyok vele, hogy a családom képesek lennének erőszakkal átváltoztatni, csak, hogy ne veszítsenek el. Ezer év után én voltam az esély rá, hogy a sok fájdalom, árulás és csalódás után ismét egy család legyenek. Elijah bácsikám sejtése beigazolódott, amióta tudtak a létezésemről összetartóbbak lettek, és rájöttek, hogy mit is jelent a család mindenek felett. Amióta az eszemet tudom, másról se hallok, keményen belém nevelték „a család szent” dolgot.

Bár mondhatnám, hogy megkönnyítem a családom életét. Azonban sokkal nehezebb volt akárhova beilleszkednem, mint reméltem. Mindig is különc voltam, szó szerint stratégiát kellett alkalmaznom mindenhova. Nem mondhatnám, hogy jó gyerek voltam, furcsa természetemnek hála kerestem a bajt. Rebekah és Elijah szerint ez nagyon öröklődő vonás.

Az életem akkor változott meg inkább, amikor anyám besokkalt. Tíz éves lehettem, amikor anyám úgy döntött, hogy elköltözünk New Orleans-ból, hogy új életet kezdjünk. Azóta minden félévente mindig egy hónapot apámmékkal töltök, na meg persze az egész nyaramat is a negyedben szoktam tölteni. A nevelésem így kicsit nehézkesebbé vált: anyám fogott volna, mert féltett, amiért én lázadtam, miközben apám tanított volna határokon belül, amit szintén szerettem átlépni. Anyám úgy döntött, hogy nem fog több bajból kiráncigálni és remélve a változásban, hogy benő a fejem lágya egy egész évre apámhoz küldött. Tudta, hogy ő mindent megfog tenni, hogy kicsit toleráljon és megváltoztassa a nézetemet. Bár inkább Elijah és Rebekah nevelésének hatására változnék meg, még véletlenül sem apám kedvéért.

Sose mondtam ki, de valamiért dühös vagyok rá. Illetve nem csak rá, hanem anyára, a boszorkányokra, a negyedre, az egész világra mérges voltam. Elcseszett, mert az vagyok ami. Igazából semmi bajom nem lehetne, hisz egy egész család áll mögöttem, támogatnak és szeretnek, de képtelen voltam túl lépni azon, hogy egy ilyen életre száműztek.

Akkor még nem találtam a helyem, nem találtam önmagam. Ami végül a helyes irányba terelt, amit eleinte elleneztem és hülyeségnek tartottam, az a francia negyedben töltött évem volt. És, hogy mi vagy inkább ki volt az, aki felnyitotta a szemem? Nekem is gáz volt kimondani – mostanra már annyira nem – de egy nálam fiatalabb, elvont kislány, aki egyszer csak betoppant New Orleans utcáira és vele együtt az életembe. Az az egy év igazi mérföldkő volt a létezésemben, és végül beláttam, hogy igaza volt Elijah-nak. A család mindenek felett. Hogyan tud egy másik személy befolyásolni minket a nélkül, hogy bármit is észrevennénk ebből? Képes minket megváltoztatni, úgy, hogy közben ugyanazok maradjunk. Képtelenség, még is igaz. És, hogy mi ebbe az egészbe a pláne? Számomra is kemény dolog volt, de végül a szemét szerelem környékezte meg balhés mindennapjaimat, és ami végül szó szerint a végzetem lett.

-Tudom, hogy nagy kérés, de vigyázz magadra! - már nem is számoltam hanyadjára ölelgetett meg anyám, kezdett elegem lenni.

-Jó, anya, nem lesz gond! - forgattam meg szemeimet, mire mérgesen a vállamra csapott.

-Remélem, hogy kicsit érettebben fogsz hazajönni!

-Már bocsika, de miből gondolod, hogy apa mellett fogok majd megkomolyodni? Biztos, hogy jó helyre küldesz? Lehet, hogy visszafele fejlődök majd – vigyorogtam rá.

-Isten ments a bajtól! Na menj, indul a géped! - még egyszer a nyakamba ugrott, amin jót mosolyogtam és most az egyszer visszaöleltem. Még nem voltam ilyen sok idáig távol tőle – na nem mintha baj lenne – de megszoktam már, hogy mindig babusgat. Bár ebből kifog járni a negyedben is, Rebekah nénikém még mindig azt hiszi, hogy kölyök vagyok. -És tudod!!! Se drog, se fű, se alkoholizálás és nem akarom, hogy tetkókkal és piercingekkel gyere haza!

Összeszorítottam számat, nehogy elnevessem magam. Tisztában volt vele, hogy a piálás nagy családi hagyom nálunk – még a mindennapos is – arról pedig jobb, ha nem tud, hogy már egy fél éve van a hátamon tetko. Azt hiszem kiborulna.

-Szia Anya! - öleltem meg őt még egyszer, majd vigyorogva hátat fordítottam. Oh, azt hiszem most kezdődik az igazi szabadság számomra.


Sötét angyal:31. fejezet