8. fejezet II. része

Nem egészen így terveztem ezt a fejezetet, de szerintem több, mint a semmi, és a 9. fejezetben kicsit beindulnak már az események. Remélhetőleg a héten mindenképpen hozni fogom, de az már teljes fejezet lett és remélem jobban is fog tetszeni, mint ez, mert ezzel a fejezettel én magam sem vagyok megelégedve, csupán azért bocsátom meg magamnak,mert a vizsgaidőszak eléggé leköti a figyelmemet. Na mind1, jó szórakozást hozzá:

Nem volt meglepve a boszorkányoktól. Mindannyian gyűlöletes pillantásokkal méltatták, amíg ott voltak Sydney-vel, a nem túl sikeres akció elbukott, Megan halott, ő pedig továbbra is örülhet az eddig megélt ezer évének, ami remélhetőleg bővülni fog. Már az otthona se tudta eléggé megnyugtatni, minden idegszála megfeszült a helyzettől. 

Lehuppant a kellemes fotelbe, némi wisky társaságába és visszagondolt az utóbbi egy óra eseményeire.

-A tervetek elbukott. A vámpír Megan halott. Most mihez kezdtek, mielőtt úgy nem döntök, hogy mindegyikőtöket megölöm? – játszott türelemmel sétált a remegő boszik között, önelégülten szívta magába a rettegés szagát. Kérdőn Sophie-ra nézett, aki az egyik sarokban ült felhúzott lábakkal, a hibridtől pár méterre. Klaus a pár méter távolság ellenére is érezte a lány gyomra összeugrott iszonyában. 

- Csigavér hibrid – legyintett Sydney és Sophie elé állt. – A srác, Max felszívódott, mire megtaláltuk volna. Valaki leadta neki a drótot. És mivel még mindig nyugodtak vagytok az a sejtésem, hogy más valaki áll az irányításotok mögött. 

- Jól tudod, hogy mi nem sokat tehetünk, ha egyszer vérhűséget fogadtunk – szólalt meg az egyik remegő hanggal. 

- Vérhűség? – kérdezte Klaus meglepetten.

- Vérrel kötött szerződés – magyarázta Sydney. – A legszorosabb hűségkapcsolat. Ha így van, akkor csak egy dolgot tehetünk, hogy találkozzunk és kiiktassuk azt a bizonyos illetőt – fintorgott, majd önelülten elmosolyodta magát és Sophie elé lépdelt. – Hol lesz a következő verseny? 

- Miért mondanám el nektek? – emelte fel dacosan fejét. – A szövetség embere, azt teszi ami nekünk jó. Mi kiakarjuk irtani innen az összes vámpírt. 

- Sok sikert, de bukás lesz a vége – hadarta egyre idegesebben Klaus. – Milyen versenyről van szó?

- Ahol a vámpírok helyet cserélhetnek – válaszolta nagy kegyesen Sophie. 

- A ring – sóhajtott fel Sydney. – A sötét boszorkányok vámpíroknak fogadnak hűséget. De mivel a boszik elég nagy hatalommal bírnak, sok vámpír bármit megtenne, hogy ilyen boszik legyenek a csicskásai. A ring egy verseny, ahol vámpírok mérik össze az erejüket. 

- Nos, vagyis, ha ott én győznék, akkor ti onnantól kezdve engem szolgálnátok? – felhúzott szemöldökkel fordult Sophie felé, aki bólintott. – Miért nem jutott ez hamarabb az eszedbe? – sziszegte Sydney-nek, aki megrántotta vállát.

- Mert ez nem ilyen egyszerű. Nem indulhat mindenki, és kevés az esélye, hogy a Szövetség embere pont egy ilyen utcai versengésbe beszállna. Ahhoz túl elitista – grimaszolt gyűlölködve. – De ha minden igaz, van ott olyan ember, akivel tudnék beszélni. Megtudom, hogy hol és mikor lesz és elmegyünk. 

- Akkor felkészülhettek, hogy ismét az én irányításom alatt fogtok állni – jegyezte meg Klaus gúnyos mosollyal. 

- Menjünk.

-Hello – lassan, vontatott pillantással díjazta öccsét, aki megzavarta cseppet sem nyugalmas töprengését. – Hallom Sydney-vel elmentetek a boszikhoz.

- Gyorsan terjednek a hírek – mormolta kedvetlenül a hibrid, és újabb adag italért nyúlt. – Már csak az a kérdés, kinek tartoztok nagyobb hűséggel. Nekem vagy neki – szúrós pillantása szinte lyukat égetett Kol-ba, aki elhúzta száját.

- Nézd, nem szívesen csináljuk ezt hidd el. Nekünk se könnyű mindent így alakítani, a helyett, hogy nyílt lapokkal játszanánk, de ez az ügy már túlnőtt rajtad, rajtunk és az egész családon. És e mellett még mindig morci vagyok, amiért egy cseppet sem voltál szomorú a halálom miatt! 

- Elakarod kezdeni a világ leghülyébb vitáját? – dörrent kegyetlen hangja, majd felsóhajtott. – Mind gyászoltunk, de bocsásd meg, hogy nem hullattam könnyeket, miután megakartad ölni Jeremy Gillbertet. 

- Régen volt már, próbáld megemészteni! – vonta meg vállát hevesen. – Naaa? 

- Mi na? – húzta fel szemöldökét kérdőn.

- Még mindig fasirtban vagytok Barbie-val? 

- Ütköznek az elveink és a nézeteink, de a jelek szerint ő se kockáztat a személyes sérelmei miatt. Ami megfelelő erre a… kényelmetlen helyzetre – enyhén fejezte ki magát, majd fel kapta fejét a hirtelen ajtó csapódásra, majd meg is jelent húga, Stefan-nal az oldalán. – Kishúgom, kérlek mond, hogy ez nem az, aminek látszik.

- Ne kezd el – sziszegte vehemesen Rebekah. – És ha már itt tartunk, miért nem mondtad el, hogy nem bízol Marcelben? Ő mindent megtesz, hogy a boszorkányok ne merjenek ártani nekünk, még Davinát is felkereste, a vámpírok pedig mindig készenlétbe állnak, hogy megvédjenek és még ezek után is inkább a paranoiás ösztöneidre hallgatsz, mint sem a józan észre! 

- Miért mondtad el neki? – csattant fel Klaus elégedetlenül, Stefan legszívesebben inkább visszavonulót fújt volna.

- Ha együtt játszunk, akkor nem szabad titkolóznunk. Rebekah pedig túlságosan közeli viszonyba került Marcel-lel ahhoz, hogy elhallgassunk előle bármit.

- Oka van annak, ha a testvéreimet nem avatom be! – sziszegte. – Mi hasznom van abból, hogy egyáltalán itt vagy? 

- Muszáj azon levezetned a dühödet, aki megmentette a segged? – szólt közbe helytelenítően Kol. – Stefan csak jót akar, ő az utolsó, aki kavarni akarná a dolgokat. Próbálj meg megbízni bennünk. 

- Fogd be Kol! – fakadt ki Klaus továbbra is, homloka ráncba szaladt visszaszorított indulatától.

- Ennyit a testvérei odaadásról – forgatta meg szemeit Rebekah és összefonta karjait, mire a hibrid tekintete elsötétült és szemei aranyra változtak. A szőke ős nyelt egyet, és akaratlanul hátrébb lépett, de Klaus csak elsietett mellette. 

Úgy érezte lassan felrobban a tehetetlenségben, a tudatban, hogy elveszítette az irányítást, és a tényben, hogy rajta kívül mindenki tisztába van a kapcsolatokkal. Mi köze van Elijah-nak Sydney-hez, vagy éppen Caroline és Stefan mi okból védik annyira a nőt, vagy, hogy egyáltalán mi ez a hirtelen mutatott váratlan segítség az irányába. És ha ez nem lenne elég, Hayley elakarja vinni az egyetlen személyt, aki valamelyest még mindig visszafogja az őrjöngéstől, és a rossz döntésektől. 

Ingerülten masírozott a házba, majd döbbenten torpant meg az egyik nyitott ajtónál.

-Hát te meg mit csinálsz? – simán besétált a szobába, ami majdnem üresnek volt mondható. Caroline a rengeteg könyv, papírhalom, feljegyzés és doboz között a földön ült török ülésben, maga előtt egy hatalmas térkép kiterítve. Felkapta fejét az érkezőre, majd elhúzta száját.

- Sydney szerint mágikus pontok vannak a városban, ahol sokkal erősebb a hatalma bármely boszinak. Elvileg ki lehet deríteni, feltéve, ha elég szemfüles vagyok hozzá – grimaszolva sóhajtott, és arrébb dobta a keze ügyébe akadt papírt. 

- Én emiatt nem aggódnék, meg van hozzá a tehetséged. Ha érdekel a véleményem – tette hozzá ártatlanul pislogva, miután látta a lány lesújtó pillantását. – Nem beszélhetnénk erről? Csak hogy tisztázzuk – fáradtan masszírozta meg halántékát, majd halk magyarázatba kezdett. – Van elég gond a nélkül, hogy még tetőznénk a kettőnk kis helyzetével. Elég sok bajom van, nem akarok még veled is háborús övezetben élni. 

- Még mindig a személyes kényelmed dominál? – szisszent fel, majd megforgatta szemeit. – Hiába vagy ezer éves, úgy tűnik sose fogod megérteni, hogy mi a bajom veled! 

- Megfogok hajolni azelőtt a férfi előtt, aki képes téged megérteni.

- Hogy mi van?! – idegesen csattant fel, majd mérgelődve felpattant. – Szóval szerinted én vagyok a furcsa és nem te? 

- Te mondtad! – mormolta halkan, apró mosollyal arcán, majd szórakozottan végig nézett a fújtató lányon. 

- Hát te hihetetlen vagy!

- Először is köszönöm a bókot, másodszor megbeszélhetnénk ezt felnőtt emberek módjára? – kissé türelmetlenül sóhajtott fel, majd halvány mosollyal lépett a lány elé. – Megbántottalak és sajnálom. Nem akartam. Csak éppen nem dob fel a tudat, hogy nem én irányítok. 

- Tudom Klaus, de meg kell bíznod bennünk! Kérlek! – nyoma se volt haragjának, könyörgően meredt a szürke szemekbe.

- Nem erősségem a bizalom osztás – egy pillanatra a plafonra nézett, majd megvonta vállát. – De meglátom mit tehetek az ügyben. 

- Köszönöm – elégedetten biccentett, majd zavartan hátrébb lépett. – Szóval mi volt a boszorkányoknál?

- Honnan tudod, hogy voltunk?

- Sydney mesélte.

- Mindig tudtok, minden egyes lépésről, amit a másik tesz? – horkant fel a hibrid. 

- Biztonságosabb. 

- És kicsit olyan, mintha a hátam mögött csinálnátok – szúrós pillantására, Caroline csak lemondóan sóhajtott.

- Nincs olyan, amit te ne tudnál. Majdnem – helyesbített végül elhúzva száját. 

- Elijah – bátyja nevének említése megértették mindketten, hogy mire gondolt maga a lány. – Megkérhetnélek valamire? Mint a bizalmam jeléül? – előre vigyorogni kezdett a lány reakcióját sejtve. 

- Mit akarsz? – gyanakodva húzta fel szemöldökét.

- Hayley elakarja vinni innen Annát, szerinte az biztonságosabb, ha minél messzebb kerülnek New Orleanstól. 

- Hallottam hírét, Kol elkotyogta – halkan elkuncogta magát, bár tekintetéből komolyság sugárzott. – És?

- Nem beszélnél Hayley-vel? – a mindig határozott hibrid most lesunyta fejét és ártatlanul, kérlelően pislogott a lányra, akár egy kunyerálós kiskutya. 

- Hogy mit csináljak? 

 

- Beszélhetnél vele, tudod… mint nő a nővel! – legyintett felé, kissé zavarban. 

- Még mindig nem értem…

- Nem akarom, hogy Hayley elvigye innen Annát és szerintem ez logikus. Ha szem előtt van, sokkal jobban megtudom védeni. 

- Öö igen, de nekem mi közöm van ehhez? – összefont karokkal meredt rá, aki továbbra is kitartóan szemeivel a lány lábai előtt könyörgött. 

 

- Csupán annyi a dolgod, hogy megérteted ezt Hayley-vel is. 

 

- Felejtsd el – fakadt ki, és indult, hogy faképnél hagyja őt, ha az nem állította volna meg.

- Semmi mást nem kell tenned, csak megmondod neki, hogy milyen rossz dolog, ha elszakítja tőlem a lányomat! 

- Semmi közöm ehhez, és Hayley-vel amúgy sem bírjuk egymást, én lennék az utolsó ember, akire hallgatna! – vitatkozott vele továbbra is. 

- De talán, ha meggyőznéd, hogy te is tudsz Annára vigyázni, hiszen elvileg képzett vagy nem? Kol mesélte, hogy hónapokat töltöttek egy táborba. 

- Esélytelen – szűrte fogai között.

- Úgy sem hagylak addig békén, amíg meg nem teszed, amire kérlek – olyan természetességgel mondta ezt, mintha csak az időjárásról beszélt volna, de egy szemernyi kétsége sem volt a felől, hogy komolyan beszél.

 

-Hagyj már békén! - morrant fel idegesen sziszegve Caroline és megpróbált kitérni a hibrid útjából, ám az hajthatatlan volt.

- Hányszor kértem én tőled olyat, amit nem akartál megtenni?

- Elkezdjem számolni? - csattant fel szarkazmussal hangjában, majd látva Klaus elhatározását, mérgesen összefonta karjait mellkasa előtt és hátrébb húzódott. - Olyanba akarsz belevonni, amihez semmi közöm nincs!

- Egész életedet úgy töltötted, hogy beleütötted az orrod más dolgába, úgy, hogy nem kell ez az álszentség - nem bántásképp szánta, a csibészes mosoly pedig enyhített mondata szúrósságán. - Caroline, kérlek - mondta hirtelen, némi alázkodással hangjában. - Tisztába vagy vele, hogy mennyit jelent nekem Anna. Ha az vagy, akinek megismertelek akkor engem, a javíthatatlan, romlott lelkű, gonosz hibridet is megszánod és segítesz.

- Lehet, hogy megváltoztam - gúnyolódott, de a néma, kérlelő szemek miatt lesunyta fejét.

- Talán igen - hangsúlya miatt hirtelen irányt váltott a beszélgetés, illetve a vitatkozás témája, a szőke lány kikerekedett szemekkel kapta fel fejét. - Talán már nem az a jókislány vagy, aki a Mystic Falls-i szépségkirálynői díjat nyerte. De így vagy úgy, te nem az a fajta vagy, aki hatalmas irányt vetne az elveiben. És tudod, hogy igazam van. Nem csak ebben, hanem Anna ügyében is.

Közel állt a meggyőzés határához, a lány ajkai közül kiszakadt sóhaj a beletörődés és beleegyezés jeleként hatott rá.

-Mi a hasznom nekem ebben? 

- Elviszlek randizni – vonta meg vállát, mire Caroline ajkai közül nevetés robbant ki.

- Úgy tetted fel ezt az ajánlatot, mintha a világ legnagyszerűbb partija lennél! 

- Miért, nem? – a lányban bent akadt a levegő a szürke szemek megvillanása után. – Ha a világ összes nőjének nem, de neked igen. 

- Egoista barom vagy – makogta, miután összeszedte magát a döbbeneten. – Nagyon sokat képzelsz magadról, ugye tudod? 

- Tényleg? – hangja elhalkult, és szemérmetlenül végig mérte a lányt, aki a nézéstől úgy érezte, hogy kiszáradt a torka. 

- És ez kicsit kevés ahhoz, hogy beleártsam magam ebbe a dologba – hadarta másik okát is. – Hayley igazi anyatigrisként viselkedik, nem szívesen haragítom magamra. Még akkor sem, ha nincs igaza. Miért nem a testvéreiddel próbálsz egyezkedni?

- Mert Elijah úgyis Hayley mellé áll, Kol-t túlságosan nem érdekli, de nem hiszem, hogy támogatna, Rebekah pedig… jelenleg mindenen megsértődik. Biztos sérti az önérzetét, hogy már kétszer is leszúrták. 

- Félek, megfogom bánni, de legyen – összeszorított ajkait, és megrázta fejét. – De csak is mert Annát tartom szem előtt! Ha itt van, akkor többen megtudjuk védeni. Állandó vámpír felügyeletet kaphat, ami valljuk be, szükséges ezekben az időkben. 

- Köszönöm! – Klaus önelégülten vigyorgott, majd kifordult a szobából. Szinte látta maga előtt a dühösen fújtató lányt, ami még jobb kedvre derítette. Tudta, Caroline jól tud érvelni, biztos volt benne, hogy megfogja győzni Hayley-t. 

Következő fejezet

 

Na, ennyi lett volna egyelőre, de sietek, hogy minél hamarabb hozzam a következőt, ami már sokkal jobb lesz!

És persze ne feledjétek, ma este, bocsánat, igazából hajnalba, VÁMPÍRNAPLÓK 100. RÉSZ. Én mindenképpen felkelek, letöltöm és megnézem :D