8. fejezet első része. Megértetni és megérteni

Mintha a békeidő továbbra is tartana, három napja már csend volt a negyedben. Marcel jóvoltából a boszorkányok szabadon távozhattak a táborból, ugyan figyeltetve őket, de visszatérhettek otthonaikba. A vámpírok továbbra is bizalmatlanok voltak, és árgus szemmel figyeltek mindenre, de semmi nem történt, ami gyanakvásra adna okot. 

Az Elijah által megtalált vámpír felszívódott, Klaus így feleslegesen töltötte idejét kereséssel. Nem léphettek, amíg semmi gyanús nem történt, vagy amíg nem kaptak valami fülest mozgolódásról, így ők is úgy tettek, mintha mi sem történt volna, bár a feszült hangulat ott játszott közöttük. 

Klaus érdeklődését jobban felkeltette Stefan és Caroline gyanakvása Marcel iránt, mint kellett volna, így mindig rajta tartotta a szemét, amikor csak tudta. Nem állt szándékában Rebekah-t beavatni, nem ez lett volna az első eset, ha netalántán saját húga elárulná őt, így csak ő tudott a bizalmatlanságról. Stefan továbbra is a városban tartózkodott legtöbbször, Sydney utasítása szerint, aki szintén keveset mutatkozott az utóbbi három napban. 

Elijah és Klaus között nem változott semmi, az idősebb ős továbbra is magában tartotta titkát, bár a sokszori célzás, odaszúrogatás és cinikus megjegyzés, amit öccsétől kapott a napokban egyre inkább arra sarkallta, hogy valljon be mindent. A hibridet nem csak ez nyugtalanította, de türelmét az is inkább feszegette, hogy a szőke lány nem szólt hozzá, legutóbbi összeveszésük miatt. Próbált közeledni a lány felé, de Caroline minduntalan közömbös volt vele, elfordult tőle, és elhagyta a szobát, ha megjelent. Klaus próbált vele nem foglalkozni, arra hivatkozva, hogy előbb-utóbb túlteszi magát a túlzott őszinteségi rohamán, lelke mélyén azonban megbánta a kimondott szavakat, főleg, hogy egyáltalán nem úgy érezte, amiket mondott.

De hiába akarta volna megmagyarázni, Caroline még arra se méltatta, hogy meghallgassa. Szörnyen büszke volt, és sértett, és mindezt a túlzott tisztelet álcája mögé rejtette. Túlontúl negédesen mosolygott a hibridre, de minden szavából csöpögött a gúny. Klaus csak azért nem nyilvánította ki érzéseit ez iránt, mert még is csak kedvelte a lányt. Ha lehurrogná viselkedése miatt, csak rontana a helyzeten, amit nem akart. Persze a visszafogott indulatos viselkedés, amit mindenki tanusított, nem volt jobb. Senki nem mondta ki bántottságát, vagy gondjait, inkább feszengve maradtak egymás társaságában, ami rányomta a bélyeget az egész házra. 

Egyedül a kis Anna volt az, aki értetlenül figyelte mindenki viselkedését. Nem tudta, hogy mi baja van a felnőtteknek, amiért ennyire morcosak, indulatosak, és kevésbé tudnak mosolyogni egymásra, mint eddig. Végül ő volt az, aki miatt még is csak kirobbant mindenkiből a felbőszült érzések, miután a negyedik nap reggelén, két vámpír kopogtatott az ajtón.

Mindenki saját dolgával volt elfoglalva, így ott hagyva a tv-t a kislány felpattant és az ajtóhoz rohant, majd kinyitotta. Kikerekedett ártatlan nagy barna szemeivel meredt a felé tornyosuló alakokra. 

- Kit tetszenek keresni? – kérdezne halkan, mire a két vámpír egymásra nézett.

- Te vagy Anna Mikaelson? Te kisebb vagy, mint amit mondtak – mondta az egyik köpcösebb vámpír, és lazán neki támaszkodott a falnak. 

- Anya inkább hajlik arra, hogy Anna Marshall legyek, de ez nem igazán tetszik a többieknek – rántotta meg apró vállát. – És idegeneknek amúgy sem szabadna ajtót nyitnom – összeráncolta homlokát, és hátrébb lépett. 

- Kicsi lány nem akarsz kijönni? – vigyorogta a másik, és összefonta karját. 

- Gyerek vagyok, de nem hülye – emelte fel dacosan fejét, majd még hátrább lépett, mikor az egyik megindult felé. – Apa! – sikította és futni kezdett a lépcső felé, de addigra az egyik már bent termett és elkapva őt a karjába fogta. 

- Induljunk! – utasította társát, miközben alig bírta lefogni a kapálózó lányt. 

- Apa! – visította kétségbeesett nyöszörgéssel. 

A vámpír társa megfordult, majd halálra vált arccal megtorpant. Klaus komoran nézett a férfire, majd pillantása tovább esett az Annát foglyul ejtettre. A kislány önelégülten pillantott a derekát szorongató vámpírra, aki nyelt egyet. 

- Ez nagy ostobaság volt – mondta halkan, majd nyakánál fogva megragadta a vámpírt és messzire lökte. Az antik asztal porrá zúzta, majd a másik elé suhant. – Engedd el. 

- Így is úgy is megölsz minket – sziszegte jobban szorítva a kislányt. 

- Nem, előbb kifaggatlak, addig pedig eldöntöm, hogyan öljelek meg ezért a vakmerőségért – jelentőségteljesen pillantott kislányára, aki fájdalmasan nyöszörgött a szorítás erejétől. 

- Csak parancsot teljesítettünk – kiáltotta, majd jobbnak látva a sárga szemek megvillanását ítélve, ha elengedi a lányt. Anna elszaladt, pechére a feltámaszkodó vámpír felé, aki megragadta őt és az ajtó felé lendült, hogy elmenekülhessen. – Nyugi hibrid! Én csak egy kis csicska vagyok! – hátrált feltartott kezekkel.

- Én meg a te rémálmod – ridegen elmosolyodta magát, és elé suhanva kitörte a nyakát, majd dühében messzire lökte. 

Mindeközben a vámpír már régen messze járt volna Annával, ha Hayley nem jelenik meg előtte. Annyira felbőszült, hogy vérfarkas génje felszínre tört, és sikeresen kitörte a vérszívó nyakát, majd letérdelt az ijedt Anna elé.

-Jól vagy kicsim? 

- Igen – mormolta halkan, és véraláfutásos kezére pillantott. 

- Mi történt? – rohant le a lépcsőn Kol, miközben sietősen próbálta begombolni felsőjét. Idegesen pillantott az összetört bútorra, és kitört nyakú vámpírokra. – Gondolom nem barátok. 

- Már megoldottuk – sóhajtott fel Klaus, majd kislánya mellé guggolt. – Jól vagy? 

- Kol, légy szíves vidd a konyhába Annát – temette arcát kezeibe Hayley könnyeivel küszködve, és szikrázó szemeit Klaus-ra emelte, aki nyugtatóan simogatta a kislány hátát.

- Hosszú lesz? Csak mert dolgom van – zavarton mutatott az emelet irányába, mindketten tudták, hogy Kol összeszedett valami nőt.

- Kol – nézett rá fenyegetően a hibrid. Az ős méregette őket egy darabig, majd Anna mellé lépve óvatosan felkapta őt.

- Gyere törpe! Eszünk egy hatalmas adat csokis palacsintát! 

Anna hangját már nem hallották, Klaus pedig feszülten nézett a két vámpírra.

- Ez így nem mehet tovább – felkapta fejé Hayley idegen hangjára. – Az utóbbi másfél hétben ez a második alkalom, hogy Anna veszélybe került. 

- Dolgozok rajta, hogy megszüntessem a fenyegetést, de egyelőre azt se tudom, hogy pontosan mivel állok szembe- összepréselt ajakkal fordult felé. 

- Ez már nem engem érint, hanem Annát – hangja elakadt, majd szemeiben határozottsággal felszegte fejét. – Él még rokonom Chicago-ban, oda megyünk Annával. 

- Mi?

- Ne! – feszülten tartotta fel kezét, megállítva, hogy a hibrid bármit is tudjon reagálni. – Elég volt! – hangsúlyozta, és átlépett a testen.

- Ne csináld ezt Hayley, felesleges elutaznotok – rázta meg fejét és szánakozóan mosolygott.

- Nem, nem felesleges! – tört fel belőle hisztérikusan. – Nézz körül Klaus! Ez már túlnőtt rajtad, jobb ha belátod! És akár tetszik akár nem, elviszem Annát addig, amíg ez az egész meg nem oldódik!

- Elakarod vinni? – akadt bent a levegő Klaus-ban és szemei kikerekedtek. – Nem mehettek el, az a legbiztonságosabb, ha itt vagytok. Anna körül négy ősi van, és itt van Caroline és Stefan is, akik megvédhetik. Sokkal jobb, ha itt van, ezt beláttam, amikor Vancouver-be voltatok. 

- Én csak azt nézem, ami neki jó, és nincs szüksége arra, hogy alig nyolc évesen ilyeneket lásson!

- Ne vidd el őt – kérte őt még mindig döbbenten. 

- Klaus, te is tudod, hogy ez a legjobb megoldás.

- Ez nem igaz! Mellettem van a helye! – dörrent rá egyre mérgesebben. 

- Már egy ideje gondolkozom rajta, ez pedig – mutatott a háta mögé Hayley. – Csak megerősített a döntésben. 

-Nem veheted el őt tőlem! - kiáltotta ismét Klaus hangjában kétségbeeséssel.

- Ő még csak egy gyerek, Klaus, nincs szüksége ilyenekre! - indulatosan mutatott az étkezőbe, ahol két halott vámpír feküdt az összetört asztalok és székek között. 

- Ha elviszed innen nem tudom garantálni a biztonságotokat! 

- Ezzel ne foglalkozz majd én megoldom! Bravúrosan megtudtam eddig védeni magamat az évek alatt - sziszegte fogai között és mérgesen dobbantott lábával. 

- Nem érted meg, hogy szüksége van rám? - ordította és lendületesen a farkaslány előtt termett. 

- Neked sokkal nagyobb szükséged van rá, mint neki rád! - grimaszolt ingerülten. 

- Nincs jogod őt elvinni innen! Velem kell maradnia! 

- De igen jogom van hozzá Klaus - jelentette ki hidegen és hátrébb lépett. - Az anyja vagyok. Te viszont csak egy, egy éjszakás kaland voltál, és nem is akartad őt! Semmi jogod nincsen hozzá! 

- Leszarom, hogy mi volt évekkel ezelőtt Hayley! - dörrent rá kiabálva. Képtelen volt megnyugodni és higgadtságot erőltetni magára, a tudat, hogy Hayley elakarja vinni Annát teljesen elvette az eszét. - Azóta minden megváltozott, és Annával kötődünk egymáshoz! Nem szakíthatod el őt tőlem - fenyegetően halkult el hangja, és szemei fájdalmasan villantak meg. 

- Próbálj megállítani egy anyát, aki csak a gyereke biztonságát tartja szem előtt - önelégülten mosolyogni kezdett, majd a neszre felkapta fejét.

- Ne veszekedjetek - pityergett Anna, félig a fal mögé bújva. 

- Anna – kezdte Hayley és elindult felé, de ő hátrálni kezdett.

- Én nem akarok elmenni.

- Anna, kérlek, értsd meg, hogy ez nem így működik.

- Hadd döntse el ő, hogy mit akar – szólalt meg immár lecsillapodva Klaus. 

- Nem lehetsz ennyire önző! – sziszegte Hayley, a veszekedésüket pedig a kopogás törte meg. 

- Újabb hülyegyerekek? – mormogta inkább csak magának a hibrid, és ajtót nyitott.

- Hello. Oh – Sydney felhúzott szemöldökkel meredt a kiterült vámpírokra, majd pillantása az étkezőbe esett. – Lemaradtam valamiről? 

- Csak egy kis reggeli félre értés – húzódott gúnyos mosolyra szája, és szemei sarkából Hayley-re nézett, aki inkább csendben elfordult. 

- Hát persze – biccentett feléjük cinikusan, majd, hogy a hangulat még jobb legyen Elijah is betoppant a lány háta mögött.

- Jó reggelt! Oh – akár csak Sydney, az ősi is döbbenten meredt a halott vámpírokra. – Mi történt?

- Csak néhány eltévedt fazon – vonta meg vállát lazán a hibrid szemforgatva, majd szemöldökráncolva az ajtóban állókra mutatott. – Együtt jöttetek? 

- Dehogy! – zavartan pillantották egymásra, mire gúnyosan hümmögni kezdett. 

- Én azt akartam kérdezni, hogy elmegyünk-e a boszikhoz, ha másért nem is, ezt megkérdezni! – mosolyogva mutogatni kezdett a látványra, majd Elijah-ra nézett.

- Én beszélni akartam veled. Amit már rég el kellett volna mondanom. 

- Csak sorjában rendben? – emelte fel kezét, majd felsóhajtott. – Te! – felbőszülten fordult Hayley felé, aki flegmán megrántotta szemöldökét. – Maradj a seggeden, és nem mész sehova, amíg ezt meg nem beszéljük! Ha az engedélyem nélkül viszed el innen Annát, szembe nézhetsz a következménnyel, hogy milyen ostoba dolog engem feldühíteni. Elijah – türelmesen fordult bátyja felé, aki megfeszült erre és értetlenül meredt a vérfarkasra, hogy ezt miért mondhatta a hibrid. – ha ezer évet tudtál várni ezzel a beszélgetéssel, akkor pár óra már mit sem számít, ugye? És te pedig… indulj a kocsihoz, azonnal indulok – legyintett Sydney felé, aki elégedetten sarkon fordult. 

- Hová mentek? – fordult utána Elijah meglepetten.

- Passz, de jelenleg bárhol jobb, mint itthon – szűrte ingerülten a hibrid és hangosan becsapta maga után az ajtót. Elijah és Hayley pedig lassan az ébredező vámpírokra fordították fejüket, majd a lány mérgesen combjára csapott.

- Feladom!

Klaus nem is igazán figyelt arra, hogy a nő merre vezet, elrévedő tekintettel meredt ki az ablakon. Sydney nem szívesen rángatta volna ki gondolataiból őt, de unta a némaságot. 

-Szóval mi volt ez? – törte meg a csendet habozva.

- Van hátránya, ha a gyereked nyakán van az anyja. 

- Őt helyezi előtérbe, ez a legtöbb anyánál így van.

- Én is ezt teszem, és tisztába vagyok vele, hogy miattam veszélyben van, de akkor tudom a lehető legjobban megvédeni, ha velem van. Kilométeres távolságokból mit tehetek? Nagy hatalmam van, de nem vagyok Isten – morcosan visszafogta indulatát, de kezei idegesen doboltak a karosszérián. 

- Na igen, nem mondhatnád, hogy ezt érted megtette Esther. 

- Sokat tudsz – villantak meg szemei ellenségesen. 

- Rólatok mindenki tud mindent Klaus – vigyorogta Sydney. – Híresek vagytok, mondhatni a vámpír világ celebjei! 

- Mindennek van hátütője – jelentette ki tömören. Hayley-vel való vitatkozása megbélyegezte hangulatát. 

- Azt hittem szereted a hírnevet. 

- Hová megyünk? – hárított egy kérdéssel, ezzel elvágva ezt a témát. 

- A boszorkányokhoz. 

- Újabb fejlemények? – sóhajtott fel, és megmasszírozta orrnyergét. Nem is gondolta volna, hogy ennyire eltudja szívni energiáját, néhány pitiáner kis boszorkány és vámpír. 

- Meglátod – mosolygott rá titokzatosan Sydney. Klaus-t valamiért kirázta a hideg ettől a nézéstől, furcsa mód, saját magát jutatta eszébe. 

folyt. köv.

Nem fogok mentegetőzni a rengeteg késésért, egyelőre ennyit tudtam nektek hozni, ha véget ért a vizsgaidőszak talán visszazökkenek. Sajnálom, tényleg, el se tudom mondani mennyire, hogy így megvárakoztatlak titeket. :S Remélem azért ez is több, mint a semmi és örültök neki.