Klaroline novella

a 4. évadban engem nagyon érdekelt, hogy Klaus hogyan könyörögte ki azt a „randit” a kedvenc szőke vámpírlányból, és ezért megírtam egy ilyet, amiben bele kerül egy kicsit más is J

Caroline nem tudta pontosan, hogy Tyler és Stefan azért küldték pont őt Klaus figyelmének elterelésére, mert nagyon jó benne, vagy mert nagyon is előnyösen kiakarták használni, hogy a hibrid látszólag nagyon kedveli őt. De persze, sose akart annyira messzire menni, hogy hagyja a férfinak, ennek a megcáfolására. Még a végén képes lenne megölni őt.

Felsóhajtott, megrázta haját, majd könnyedén besétált a Grill-be, tudva – illetve sejtve – hogy ott találja Klaus-t. Már a bejáratnál látta, hogy a férfi nyugodtan ült a bárpultnál, így menet közben lecsúsztatta kabátját, majd hangosan is tudtára adta a hibridnek, hogy itt van. Némi szarkazmust azért belecsempészett…

- Elég jól néz ki a hely, ahhoz képest, hogy itt robbant fel a hibrided – valahogy örült neki, hogy nem volt szemtanúja az elmondottak alapján. 

- Caroline – mosolyogva félig a lány felé fordult, letéve kezéből a boros poharat. A lány leszedte magáról kabátját, és lazán mellé lépett, neki támaszkodva a pultnak. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – nézett fel a lányra, aki csak ezután fordult teljesen felé.

- Azt akarom, hogy engedd el Elenát – nem köntörfalazott, amúgy sem szokott, ráadásul a valós tény mindig jobb figyelemelterelő.

Klaus elnézően elmosolyodta magát, majd mint egy megállapításként megszólalt.

- Azért küldtek, hogy bájcsevegj velem – kissé helytelenítően ráncolta homlokát, de szemei még is megvillantak. – Nos, jó választás, de attól tartok, nem tehetem. 

- Miért? – vágta rá egyből pókerarccal Caroline.

- Szüksége van a segítségemre – válaszolta kifejezéstelenül pislogás nélkül tartva a szemkontaktust.

Megjátszott bosszúsággal fordult el a hibridtől, aki felsóhajtva magyarázatba kezdett.

- Nézd, nem foglak terhelni a véres részletekkel, tudom, hogy így is épp elég gondod van – a végére jelentőségteljesen felnézett, mire a lány őszinte felháborodással csattant fel.

- Ami azt illeti, ehhez semmi közöd!

- Igen – mosolyodta el magát a hibrid. – Nos, csak hogy tudd, ha Tyler még mindig kötődne hozzám, sosem bántott volna meg – a szőke lány erre elkomorulva rá nézett, ő pedig folytatta, immár farkas szemet nézve vele. – Nem hagytam volna.

A hibrid kissé felengedve nézett el mellette, érezte, olyan vizekre evezett, ami tényleg feszültséget okoz kettőjük között.

-Legalább egy italra meghívhatlak?

A lány egy pillanatig habozott, majd bólintott. Itt kell tartania a hibridet, még akkor is, ha kényelmetlenül érzi magát vele. Tudta, hogy Tyler féltékeny, de ő az egyetlen, aki eléggé le tudja kötni a férfit. Legalább is remélte. 

-Igen. Köszönöm.

Ugyan mindig kedvelte az udvariasságot, de valami még is zavarba ejtette. Talán a férfi személye miatt? De hát, mit várhatott volna el, egy ezer éves vámpírtól? 

- Hol vannak a testvéreid? – szólalt meg, hogy oldja némiképp a benne lévő feszültséget, e mellett muszáj volt beszélgetnie vele. 

- Úgy érted, amelyik nincs leszúrva vagy nem halott? – vigyorgott, bár a lány ezt annyira nem tartotta viccesnek. – Ugyan már Caroline, nem erről akarsz beszélgetni.

- Nahát, már gondolatolvasó is vagy? – erőlködően felnevetett, majd mosolya lelohadt a hibrid vesébe hatoló pillantása miatt.

- A Tyler-rel való szakításotok, mintha nem is viselt volna annyira meg, mint gondoltam. 

- Tudod, nem szoktam mindenkinek kiteregetni a magánéletem, elég kínos, hogy így is ennyire tudsz róla – idegesen babrálni kezdett a borospoharának aljával, és szusszantva egyet felnézett. – Tudod, idegesítő, hogy ennyire mindent tudsz Tyler magánéletéről. Apropó, honnan is tudsz te arról, hogy az ex barátom és a Hayley között volt valami? 

- Jók az informátoraim – emelkedett fel szórakozottan homloka, mire a lány megforgatta szemeit. – Valójában, Tyler magát buktatta az egyszerű reakciójával. Ki gondolná, hogy ennyire nem tud titkot tartani? – halkan szánakozva elnevette magát, de persze fel tűnt neki, hogy a szőke vámpír mennyire ideges lett ettől. 

- Csak egy csicska a sok közül a nem? – fakadt ki, összepréselt ajkakkal, majd látva a hibrid szemeiben megjelenő negatív tónusokat, gyorsan témát váltott. – Mindegy hagyjuk! Egyébként, csak hogy tudd, Tyler-rel sokat vitatkoztunk miattad – úgy gondolta jobb, ha inkább más felől közelíti meg a beszélgetést. Félő volt, ha felbosszantja, Klaus lelép és akkor az egésznek semmi értelme nem volt. Amíg Stefan nem üzen, addig muszáj fenntartania a látszatot.

- Nahát – Klaus nem tűnt meglepettnek, de mindenképpen örült ennek a hírnek. 

- Csodálkozol? Arra jött vissza, hogy van egy ruhám tőled, amiben történetesen egy bálon vettem részt, ahol te voltál a partnerem, és még meg is találta a rajzot, amit tőled kaptam. 

- Hidd el, semmi hátsó szándékom nem volt ezekben – emelte fel kissé kezét, védekezően. Caroline elnevette magát, bár csak félig volt szívből jövő.

- Na, persze! Azért valld be, egy pici volt – ujjaival mutatni kezdte a mértéket, mire a hibrid is kuncogni kezdett.

- Rendben. Egy nagyon pici. De igaz, volt, amit üzentem. Ritkán fordul elő, hogy velem őszinték az emberek, akik körülvesznek. Legtöbb esetben aggódnak a nyíltság következménye miatt. 

- Nem is tudom miért – rázta meg fejét és megvonta vállát. Klaus elmosolyodta magát ezen. 

Belülről ujjongott, amikor megérezte rezgő mobilját, előkapva azt olvasni kezdte az üzenetet. Na, miért is ne? Ő itt az életét kockáztatja, Stefan pedig elveszti Elenát? Nagyon gyorsan kellett döntenie. Nem akart, egy ártatlan átváltoztatni, Klaus-nak viszont rengeteg vámpír ismerőse van, akiket bizonyára annyira nem is sajnálna…

Elvigyorodta magát, kivillanta ragyogó fogsorát, majd mélyen beszívta fogain között a levegőt, és kínosan összehúzta vállát.

-A következő a helyzet – kezdte zavartan, a hibrid már így is átlátott rajta. – Nem csak azért jöttem, hogy meggyőzzelek engedd el Elenát – fészkelődött helyén, próbálta legcsekélyebb – és egyben legemberibb – ügyességét bevetni, és kitolva dekoltázsát, nagy ártatlan szemekkel pislogott, mintha meghathatná vele a férfit. 

- Nem mondod – Klaus kifejezetten élvezte, hogy végre kibukik a lány miért választotta hirtelen a társaságát, amikor pontosan tudja, hogy mit gondol róla. 

Caroline arcáról kissé lefagyott mosolya, és idegesen tördelni kezdte kezeit, majd vontatottan, alig véve levegőt megszólalt.

- Azért jöttem, hogy eltereljem a figyelmed, amíg Stefan betör a házadba és kiszabadítja Elenát, ami meg is történt, és ne akadj ki, de utána elvesztette – ahogy Klaus arca vált egyre komorabbá és dühösebbé, úgy kezdett benne egyre jobban eluralkodni a pánik. Félt, hogy valakinek baja fog esni.

- Klaus! – kétségbeesetten lépett a gyorsan leugró és távozni készülő hibrid után. Átfutott az agyán, hogy lehet erővel kell megállítania, mielőtt neki támadna Stefan-nak, de hát hol van ő Klaus-hoz képest? 

- Caroline! – a hibrid lendületesen fordult vissza a lány felé és hadarni kezdett. – Gyönyörű vagy, de ha nem fogod be a szádat, akkor megöllek! 

- Rájöttek, hogyan szüntethetnék meg a hallucinációkat! – kapaszkodott bele az utolsó esélybe, hogy megállíthatja a férfit, mielőtt öldöklésbe kezd. 

Idegesen megfagyott, mikor Klaus visszafordult felé, de indulatos volt és hihetetlen mérges.

- Van tíz másodperced, hogy beavass. 

- Oké, nyugi – emelte fel kezeit, és felsóhajtott. – Ahhoz, hogy Connor teljesen eltűnjön, a következő vadásznak el kell kezdeni. Jeremy látta csak a tetoválását, ő is vadász lehet! Ahhoz, hogy ő legyen a következő és Connor megszűnjön, meg kell ölnie egy vámpírt! Vagy… egy hibridet – nyelt egyet, majd fel nézett. 

- Több hibridem is vigyázott Elenára, Stefan még is gond nélkül betudott jutni, ami arra enged következtetni, hogy valamelyik hibridem nem jól végezte a dolgát. Tudod, hogy ki volt?

Caroline óriási bűntudatot érzett magában, és lehajtotta fejét, majd bólintott.

- Igen tudom.

- Az, hogy én mivel büntetem meg a hibridemet az más dolog, mint, hogy arra kértek ti, hogy hagyjam meghalni. Tudod, elég kevés van belőlük, amit nem kell magyaráznom, szerintem.

A lány gyorsan bólintott, erre. Tisztában volt vele. 

- Ki volt?

- Chris – suttogta halkan, és átkarolva magát, erőt gyűjtve felemelte fejét. – Félig vámpír, szóval… ha Jeremy megölné, az beindítaná a vadász átkot, és megjelenne rajta a jegy. 

- Te honnan tudsz erről? – szűkültek össze szemei. Caroline-nak elakadt a szava, majd elhúzta száját.

- Nem lényeg – lehelte elhűlve. – Szóval…

- Arra kérsz… - lépett közelebb hozzá fenyegetően, és vontatottan félre biccentette fejét. – hogy hagyjam megöletni Jeremy Gillbert-tel az egyik hibridemet? 

- Csak így szabadulhat meg Elena Connor szellemétől.

- Ez elég nagy kérés – tagolta szikrázó szemekkel.

- Mit kérsz cserébe? Nem elég az, ha Elena megint ember lesz, akkor újabb hibrideket gyárthatsz? – meggondolás nélkül csúszott ki a száján, de már nem szívhatta vissza. Persze látta mekkora méreg lobbant fel a hibrid tekintetében. Végül az ingerültség valami egészen más formát öltött a szemeiben.

- Rendben. Hagyom, hogy Gillbert megölje Chris-t. Megkapjátok az egyik hibridemet. 

- Cserééébe? – húzta el száját, előre rettegve a választól. Klaus merengve nézte egy darabig a kék szemeket, majd önelégült mosollyal megszólalt.

- Ígérj nekem egy randevút. 

- Mi? – Caroline szemei nem is kerekedhettek volna ki jobban. – Ez most komoly? Az egyik becsült hibridedért cserébe egy randit kérsz tőlem?

- Nos, azt gondolom ez még mindig nem ér fel a kérésetekkel, de mondjuk úgy, hogy most hajlandó vagyok engedékeny lenni – közömbös, póker arccal nézte végig, hogyan játszódnak le az érzelmek Caroline-ba. Mindent le lehetett olvasni az arcáról, egészen a szörnyű elképzeléstől,hogy Tyler mit fog hozzá szólni, a felháborodáson át, az apró félelemig. – Ne aggódj drágám! Sosem bántanálak.

- Csak tudnom, hogy mire jó neked ez az egész – mormolta gondterhelten. Nem eshetett neki, hogy az egészet azért csinálja-e, hogy Tyler-t bosszantsa, hisz ők szakítottak, elvileg azt csinálhat, amit akar. – De rendben. Megígérem, hogy randizni fogunk. 

- Legalább kiengesztelhetsz a folyamatos figyelem elterelési akcióidért – mosolygott ártatlanul, mire a lányban düh lobbant fel.

- Mindnek volt alapja – szűkítette össze szemeit.

- Én ezt nem vonom kétségbe – vonta meg vállát. – Megegyeztünk akkor, édesem?

- Meg – szűrte fogai között, bár arca teljesen eltorzult indulatától. Bosszantotta a hibrid laza, nagyképű viselkedése, látszott rajta mennyire élvezi, hogy ennyire küzd egy olyanért, akit nem kaphat meg. Caroline gondolatai között, pedig csak egy valami tört utat. Ezt hogyan fogja Tyler lenyelni? 

- Ne hidd, hogy gonosz vagyok.

- Oh, nem hiszem. Tudom! – hadarta, majd felkapva kabátját elsietett a hibrid mellett neki ütközve vállának, aki erre halkan elnevette magát. 

- Hamar befogom hajtani az ígéreted!

Caroline eddig észre se vette, hogy Klaus a sarkában volt, egészen addig, amíg ki nem értek a parkolóba.

-Nem is mertem remélni, hogy elfelejted. Csak tedd meg – nézett rá válla felett. – Elenát csak így menthetjük meg. 

- És nincs is bűntudatod, Caroline? Egy ártatlan fog meghalni csak azért, hogy a te barátnőd éljen. 

A lány farkas szemet nézett vele, majd szó nélkül fordított neki hátat és bepattant a kocsijába. Mire visszanézett, a hibrid már nem volt ott. Gondterhelten felsóhajtott, és telefonjáért nyúlt, hogy értesítse Stefan-t, a terv sikerült. 

na, remélem tetszett, bár nem a legjobb novellám, amit eddig írtam! 

Nagyon köszönöm, a 3 kritikázómnak, Cleo-nak, Dórinak és az egyik névtelen olvasómnak, akik írtak a Pf első fejezetéhez és köszönöm a pipákat is. Fogalmatok sincs mennyit jelent ez nekem!

Igazából nem tudom, hogy a többieket mivel tudnám rávenni, hogy írjanak. Mit írjak, amire írnátok, reagálnátok is valamit? Mi az, ami jobban érdekel titeket? Írjatok nyugodtan, hogy mi az, amit szívesen olvasnátok, de nagyon sokat jelent a visszajelzés! 

Már jó ideje nem nyavajogtam kritikáért xD szóval kérlek titeket, hogy írjatok nekem, mert nagyon nagyon sokat segítene nekem! Ha nem érzem a kíváncsiságot, és lelkesedést, akkor nekem is elmúlik :S :( (természetesen hatalmas kivétel azoknak, akik mai napig minden alkalommal, minden bejegyezésemhez írnak, csak azok ösztönöznek! )

Na mindegy, visszatérve, remélem tetszett a kis novellám, fogok még ilyeneket hozni, csak ha magamtól annyira nem találok ki,akkor kíváncsi vagyok, hogy ti esetleg mire lennétek kíváncsiak? Melyik az a rész, ami úgy kimaradt, de örülnétek neki, ha megírnám?

Pokoli fényesség 1. fejezet - Szükségem van rád!

Na, meg is hoztam az első fejezetet, ami picit rövidebb lett, csak 7 oldal, de ezen majd turbózni fogok :)

„senkiben nem bízol”…. „örökkön örökké”… „cserben hagytalak”…. „hazug, manipulátor, fattyú”… „véget ér valaha a gonoszságod?”…”valami alapvető baj van veled”…. „ a saját tükörképedben sem bízol”…

„nem bízok”…

„örökkön örökké”

„Elijah… Rebekah”…

Hörögve köhögte fel a tüdejébe gyűlt vért, és kábán a padlóra köpött. Alig nyitotta fel szemeit, de semmit nem látott, minden ami előtte volt csak homályos foltokként jelent meg. Az egyetlen, amit megtudott állapítani, hogy egy szörnyen sötét helyen van, eldugva valahol a villa alatt. 

- Marcel – suttogta Klaus, és ködös agya egyre jobban kezdett dolgozni. – Marcel…

- Rossz érzés igaz?

Félig kinyitotta szemeit, orrát megcsapta Marcel szaga, ahogy előtte állt, majd érezte, hogy felemeli fejét.

- Szánalmas téged így látni. De sosem szabadultunk volna meg tőled. 

- Mondj, amit akarsz – suttogta vontatottan, és szemei lecsukódtak. – De nem éled meg a következő teliholdat. Ebben biztos vagyok – halvány mosolyt erőltetett magára, mire érezte, hogy bordájába fúródik egy újabb fakaró. 

- Én ebben nem vagyok ennyire biztos – rázta meg fejét a néger srác. – Nyugodtan akarunk élni Rebekah-val. Jobb, ha itt maradsz pár évtizedig. Legalább amíg lenyugszol. 

- Nem akarok vészmadárkodni… - reszelősen nevetni kezdett, és felemelte fejét, és bár tudta, értékes vére buggyan ki szája sarkán gúnyosan folytatta. – De nem lesz az olyan sok évtized. És ha megtalállak titeket… mind meghaltok. 

- Pont ezért vigyázunk rád, mi nagyon idelent – vigyorában kivillant az összes foga, majd megveregette a hibrid vállát. – Szép napot Klaus! 

- Micsoda szerencsétlenek – motyogta, majd hagyta, hogy a sötétség ismét elnyelje, és feje lebukott. 

A hibrid zihálva ült fel ágyában, és kitágult szemekkel körül nézett. Felfogva, hogy csupán álmodott fáradtan visszahanyatlott az ágyra, majd telefonjára nézett, ami reggel hatot mutatott. Bosszúsan dobta el magától a kütyüt, és megdörzsölte szemeit. 

Már napok óta ugyanazt álmodta, amitől kimerült, és ingerült volt. Akárhányszor álomra hajtotta fejét a vége mindig az lett, hogy izzadtan, csapkodva vergődött az ágyában a képektől okozott gyötrelmek miatt. De miért álmodta mindig azt, hogy Marcel elkapja őt, bebörtönzi, és kínozza hosszú éveken át? Ami pedig még ennél is rosszabb, hogy a saját húga is szerepet játszott ebben. 

Sóhajtva felült ismét a hatalmas francia ágyban, majd kikászálódva belőle a fürdő felé vette az irányt. A frissítő zuhany alatt elmerengett az utóbbi évek eseményein, és neki dőlt a hideg csempének. 

Nem sokkal azután, hogy visszatért New Orleans-ba, vissza szerezte királyságát, ő lett az uralkodó a negyedben, Marcel-lel pedig tiszta lappal kezdték barátságukat. A boszorkányokkal való háború rosszabban sült el, mint gondolta, de végül Davina szabad lett, visszanyerte életét, a boszorkányokkal pedig új alku lett kötve. 

E mellett, hagyta, hogy pártfogoltja Rebekah-val ismét újra együtt legyen, ezúttal nem szólt bele, bár gyakran fűzött megjegyzést hozzá és azóta is együtt élnek a negyedben. Neki nagyon is megfelelt, a birtokon való lakosztálya, bár a társasággal nem mindig volt kibékülve. Hayley és Elijah között kialakuló románc idegőrlő volt számára, így a megjegyzései, beszólogatásai révén jutottak előrébb kedvencei. Addig nem érdekelte testvérének viszonya a gyermekének anyjával, amíg a saját vére se fordul el tőle. Amitől egy cseppet sem kellet tartani. 

Félelme alaptalannak bizonyult, Anna mér születésétől kezdve kötődött az apjához, talán még jobban is, mint Hayley-hez. Feltétel nélküli szeret élt benne, és bár sok mindennel nem volt tisztába, tudta, hogy a hibrid nem a legjóságosabb ember a világon. Még sem fordított neki hátat, inkább gyermeki ártatlanságával próbált rá hatni, ha esetleg be lett avatva a nem túl békés megoldásokba. 

Klaus ennek nem is örülhetett volna jobban, és napról napra azt kívánta bár csak örökre gyerek maradna Anna. De előreláthatólag ez teljesen lehetetlen volt, a furcsa Mikaelson gyerek úgy fejlődött, akár egy halandó, s, hogy ez változzon, majd meg kell halnia, mint egy vámpírnak. De ez olyan messzi gondolat volt, hogy nem is aggódtak ezen az ősiek. 

A hibrid gondolatai ismét visszatértek volna a rémálmaira, így gyorsan kipattant a víz alól, és felfrissülve, felöltözve lesietett a nappaliba.

-Szia apa! – köszönt rá a folyton mosolygó kislány. 

Klaus arcán apró mosoly szaladt fel, és elhaladva mellette, megsimogatta fejét. Nem mondhatta volna, hogy Elijah reményei miszerint a hozzáállása a világhoz megváltozott, de némiképp az évszázados dühe csillapodott és higgadtabb lett. 

- Jó reggelt – kapta fel fejét Hayley, és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. – Kicsit nyúzottnak tűnsz. Hosszú volt az éjszaka? 

- Valahogy úgy – tért ki a válaszadás alól, és átvágva a nappalin a dolgozó szobába ment. Nem lepődött meg, hogy Elijah ott találja, Sophie-val, és Marcel-lel. Bátyja ígéretéhez híven támogatta, segítette öccsét a város irányításával kapcsolatban, így alkalom adtán hamarabb is szerzett információkat, mint Klaus. 

- Fejlemény? – kérdezte és lehuppant az egyik bőrfotelbe. 

- Sophie új hírekkel szolgál, ami kicsit nyugtalanító – kezdett bele egyből Elijah, habár látta öccsén, hogy emészti valami. Már napok óta látta a szemei alatt húzódó karikákat, a szemeiben ülő kialvatlanságot, és a nyúzottságot, de még nem kérdezett rá. Egyébként is kételkedett benne, hogy megosztaná vele problémáját, még akkor sem, ha viszonyuk a lehető legjobb vizek felé evezett évek óta. 

- A vámpírjaim egyre dühösebbek – szólalt meg Marcel, majd a hibrid kérdő tekintetét látván magyarázatba kezdett. – Davina megtudta, hogy a boszorkányok ismét valami lázadáson törik a fejüket, és tegnap este néhány vámpíromat meg is támadták. 

- A vámpírjaid a te problémád, azt hittem tisztáztuk – Klaus metsző, nyugodt hangja veszélyesebb volt, mintha kiabált volna.

- A hölgynek mond – intette fejét Sophie felé, aki lesunyta fejét.

- Mi bajuk van a boszorkányoknak? – nézett rá Klaus ellenkezést nem tűrően. – Évekkel ezelőtt megegyeztünk, varázsolhattok, engedélyt kaptatok rá. 

- Tudjuk, de…

- Azt csináltok, amit akartok, csak ne titkolózzatok. Számítunk a boszorkányok segítségére, nem akarom, hogy olyan rettegésben éljenek, mint amikor Marcel uralkodott. Ennek a megállapodásnak a felfogásával melyik boszorkánynak akadnak problémái? – szemei mérgesen villantak meg, mire Sophie felcsattant.

- Nem azért tették, hogy ellent mondjanak neked! Vagy, hogy megszeglyék a szabályokat.

- Áh igen, a szabályok – csettintett ingerülten Klaus és felállva az ablakhoz lépett, majd a párkányra támasztva csípőjét, karba font kézzel a boszira nézett. – Sophie Deveraux megegyeztünk, hogy a vámpírok és a boszorkányok nem bánthatják egymást! Mi történt, hogy valamelyik felbujtót még is meg kellene büntetnem ezért? 

- Miért is hiszed azt, hogy jobb vagy mint én? – nevette el magát Marcel. 

- Szóval? – Klaus figyelmen kívül hagyta a somolygó vámpírt. 

- Hallottak egy pletykát, sokaknak látomásai támadtak. Azt hiszik, hogy a vámpírok a boszorkányokat leakarják igázni, és ők akarnak előbb lépni. Valami furcsa előérzetük támadt, hogy már nem lehet megbízni a vámpírokban! 

- Volt olyan idő, amikor megbíztatok bennünk? – húzta fel szemöldökét Elijah, jogosan. 

- Nem ez a lényeg! – legyintett Sophie zavarodottan. – A szélsőséges boszik nem fognak leállni még akkor sem, ha a többiek próbálják meggyőzni az ellenkezőjéről! Olyan mintha megvesztek volna… rettegnek egy jövőképtől, ami egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik. 

- Mi az? 

- Valami rossz – sóhajtott fel merengve. – Egy olyan dolog, ami mind a vámpírokra, mint a boszorkányokra hatással van. Nem tudják pontosan mi az. Mármint a gyerekeden kívül. 

- Anna nagyon is szereti a boszorkányokat, kétlem, hogy valaha is elakarja majd pusztítani őket, de ha esetleg eljönne az az idő, amikor eláruljátok valószínűleg nem az én bosszúmtól kell félnetek – szórakozott mosoly csúszott fel a hibridre, mikor Sophie idegesen nyelt egyet. – Hayley szerint eléggé hasonlít rám. Bónuszként tedd hozzá majd az idegesítő női szeszélyét. Őszintén megmondom… részvétem. 

- A boszorkányokat meg kell állítanunk mielőtt tényleg egy újabb háborút indítanak el – mondta Elijah, mire a boszorkány bólintott, és mindketten Marcelre néztek. 

- Ugye letudod csillapítani a haverjaidat? – szólalt meg Klaus apró kétkedéssel hangjában. 

- Nem probléma – bólintott határozottan. 

- Kikísérlek Sophie – állt fel az asztaltól az idősebb ős, majd távozott a boszorkánnyal. 

- Hol van a húgom? – kérdezte semlegesen Klaus és kinézett az ablakon.

- A városban. Ma este lesz egy jótékonysági est. Nem is tudsz róla? – meglepetten ráncolta homlokát, a hibrid ezt egy mosollyal reagálta le.

- Talán említett ilyesmit. 

- Fáradtnak tűnsz, ami nálad nagy szó. Valami probléma adódott? – kisebb kárörvendéssel kérdezte ezt, mire Klaus elnevette magát.

- Kezd idegesítő lenni, hogy ennyire a bukásomat akarod. Pedig csak pár év telt el, Marcellus – tekintete megkeményedett, és megnyalta ajkait. – Talán egyszer visszakapod a várost. 

- Ilyen hamar meguntad? – a vámpír elnevette magát, de a férfi nem osztozott vele. 

- Szerettem ezt a várost – mondta halkan, elrévedő tekintettel. – Most is szeretem. És mikor száz év után visszatértem feltett szándékomban állt, hogy visszaszerzem tőled, ami az enyém. Ez sikerült, valami még is elégedetlenné tesz. 

- Micsoda? 

- A bizalmatlanság – kapta rá fejét hirtelen elkomorulva. – Hűséget fogadtál nekem, de sokan tették ezt meg, és a végén halottként végezték az árulásuk miatt.

- Ha nem bízol bennem az a te bajod Klaus! De ne gyanúsítgass engem! – felcsattanva állt fel székéből, és ezzel a végszóval ott is hagyta a hibridet. 

Mintha alaptalan lenne. Gondolta cinikusan Klaus, és felsóhajtva, összeszűkítette szemeit, mikor a nap a szemébe sütött. Valahogy még sem volt hajlandó elfordítani a szemét, jól esett neki a melegség, amit érzett, megtöltötte energiával, amire most igazán szüksége volt. És ki hitte volna, ő meg aztán végképp nem, hogy mennyire meglepő, hogy őt az ezer éves hibridet is kitudja meríteni ez a sok pszichés álom. Legalább álmodna valami szépet, ami feltölti. 

Tudta, utána kéne járnia, hogy mit jelentenek ezek a rémképek, vagy csak tényleg – ahogy anno Cami mondta – paranoiás lett az évek alatt. A szép szőke halandó lány nem olyan régen elköltözött, jobban mondva inkább elmenekült. Sok volt az egyetemista lánynak ami a negyedben történt, így a hibrid tanácsára elhagyta a várost. Klaus a szíve mélyén bánta ezt, habár sokszor idegesítette a lány okoskodása – valójában nagyon is igaza volt sok mindenben. És tényleg szüksége lett volna valakire, aki megérti, úgy, ahogy ő akarja. 

Elijah-val való viszonya, noha sose még ennyire jó, mint ezekben az időkben, még is örökre ott fog maradni köztük egy távolságtartás, ami sose fogja hagyni, hogy igazán egyet értsenek. Rebekah bár ezer évig kitartott mellette, nem azért tette, mert annyira megértette volna őt, inkább tette a magánytól való félelem miatt. Na, meg, azért mert nem volt más választása. Klaus belátta, talán sokszor messzire ment, még sem bánta. Magányos volt, még a családja támogatásával is, hát, ha még azok is elhagynák… 

Sokat gondolkozott, és sokszor igazat adott húgának, amit egyszer a szemébe vágott.”Nem mi megyünk el, Nik, te üldözöl el minket! „

Lehet, hogy így van? 

-Reggelizünk? 

Feszülten fordult el az ablaktól, majd mosolyogva ölébe ültette kislányát. Voltak pillanatok, amikor a hibrid minden szó nélkül magához vonta Annát, aki bár nem értette, hogy erre miért volt szükség, kérdés nélkül hagyta. Valahogy érezte, hogy apjának szüksége van erre, és nem érdemes megzavarni őt, amikor ennyire a gondolataiba mélyed. Nagy barna szemeivel pislogott fel borostás arcú apukájára, majd unottan mellkasának dőlt, és hosszú, szőkésbarna hajával kezdett játszani. 

Klaus nagy kezeibe fogta a kislány kis markát, szinte elveszett az ő tenyerében, majd összezárta őket, és megsimogatta az apró bütyköket. Az a kéz, ami megannyi embert megölt már, amihez ezrek vére tapad hozzá, most az ártatlan gyerekének alig észrevehető szorítását élvezi, hagyja, hogy a gyilkolástól szűz ujjak játszani kezdjenek az ő megromlott, halált osztó ujjaival. 

Nyelt egyet, majd állát a kislány frufruját feltűző kis fémcsatra helyezte és lassan ringatni kezdte őt.

-Ugye te soha nem hagysz el? Te mindig velem maradsz? – szórakozottan félre biccentette fejét, mire Anna elmosolyodta magát. Ugyan szemei, és haja Hayley-re hasonlított, egész arckifejezésében saját magát látta. A barna szemek olyan bohókásan, néha elrévedve néztek, ahogy csak ő szokott, ha mérges volt, csak a sajátjához hasonlító dühöt látta bennük, amik akármilyen kegyetlenségre képesek lennének. 

- Igen. Örökkön-örökké – ígérte kisujjesküvel, mire elkuncogta magát. Néha – nagyon ritka alkalommal – sajnálta kislányát, hogy a családja iránti hűséget ilyen kiskorban már megkellett tanulnia. 

- Helyes – biccentett, majd megköszörülte torkát, és végig simított az apró arcon.

- De azért reggelizni elmehetek ugye? – már a kérdés közben ficánkolni kezdett, és lekászálódott a hibrid öléből. Klaus nem mondott semmit, csak mosolygott, természetesen nem róhatta fel Annának, hogy ennyi idősen, még annyira nem tudja felfogni, mekkora jelentőségű kijelentést tett. 

- Remélem nem csak édesanyád nagyszerű rántottáját eszed – szólt utána, majd végül még is a lány után ment a konyhába. 

- Akkor tanulj meg főzni! – jött azonnal a felcsattanás Hayley részéről. 

- Tudok főzni, csak nem akarok – rántotta meg vállát, és a hűtőhöz lépve kivett belőle egy vértasakot. 

- Nahát, mik ki nem derülnek rólad – forgatta meg szemeit a vérfarkas, és a pulton támaszkodó Anna elé rakta a gabonapelyhez.

- Tele vagyok meglepetésekkel, ha nem tudnád! – dörmögte orra alatt viccesen, és a mikrózni kezdte létfenntartásának fontos italát. Ugyan sosem szerette a vértasakot, jobban preferálta az élő emberből való ivást, de mikor legelőször meglátta őt Anna mikor ölt, megfogadta, hogy a villában soha többet. 

A kislány napokig nem akart hozzászólni, még nagyon fiatal volt, és nem értette mi történt, valósággal megrémült a hibridtől, aki ezután, alig tudta neki elmagyarázni mi történt. A dolog kibukott abban a pillanatban, hogy óvatlan volt, és Anna meglátta átváltozott arcát, így kénytelenek voltak Hayley-vel idő előtt felvilágosítani. De ez már évekkel ezelőtt történt, azóta Anna hozzászokott mindehhez a dologhoz, és felfogta, már amennyire egy ennyi idős gyerek feltud ilyesmit dolgozni. 

-Nem rémlik mekkora meglepetést tartogattam neked azon az estén? Kilenc hónapos ajándék lett belőle. 

- A helyedben nem dobnám el az agyamat, attól az egy óra hosszától – pillantott rá lesújtóan Hayley és leült Anna mellé, de ő gyümölcssalátát evett. 

- A férfiak legnagyobb csapása ezen a világon, hogy a vágyott trónörökös mellé jár egy hisztis, anyatigris is. Miért nem tudtok egyszerűen csak azok lenni, amiért igazán teremtettek titeket? – költői kérdésnek szánva, kéjes mosollyal arcán üzente szemeivel Hayley-nek mondandója valódi jelentését, aki erre hozzávágott egy rongyot. 

Anna felnevetett ezen, de már hozzászokott, hogy szülei sosem jönnek ki egymással. 

- Ti sose voltatok házasok? – tette fel az ártatlan kérdést, és tovább majszolta reggelijét. 

- Apádnak csak a szőkék jönnek be – mormolta teljes természetességgel Hayley és megvonta vállát. – Sose voltam neki elég jó – megjátszott megbántottsággal fordította el fejét, mintha sírás akarna visszafojtani. Anna szomorú, majd megbántott, mérges szemekkel fordult Klaus felé, aki ezt meglátva felcsattant.

- El ne hidd neki! Csak manipulálni akar, hogy jobban szeresd és sajnáld őt!

- Az a te asztalod – horkant fel Hayley. 

- Még mindig nem akartok Elijah-val elköltözni? – gúnyolódva biccentette oldalra a fejét, és meghúzta pohara tartalmát. 

- Ha ennyire szeretnéd, bármikor elmehetünk, de akkor Anna velünk jön!

- A gyerek marad – vágott rá egyből szigorúan, majd arca felengedett és gyengéd, szinte önelégült tekintettel a pultra támaszkodott, Anna elé. – Ugye velem maradnál, édesem?

- Ne hagyd, hogy megsajnáltassa magát! – hajolt közelebb Hayley is. 

- Én… - Anna tanácstanlanul kapkodta fejét szülei között, végül megvonta vállát. – Elijah bácsi azt mondta, hogy fogok ilyen helyzetbe kerülni, és ő azt mondta, hogy meneküljek el az ilyenek elől azzal, hogy még gyerek vagyok. Szóval, gyerek vagyok, ne vonjatok bele a vitátokba! – ezzel lepattant a székről, és elfutott. 

- Figyelmeztess, hogy tiltsam el az Elijah-val való beszélgetésektől – fortyant fel Klaus, és szúrós szemeit a vérfarkasra szegezte, mintha ő tehetne róla. Hol ott, nagyon is hálás lehetett, Hayley egyáltalán nem befolyásolta Elijah döntéseit, cselekedeteit, inkább fordítva volt ez igaz. 

- Ugyan már Klaus! – Hayley elnevette magát, és a mosogatóba tette a tányérokat. – Elijah-val imádnak együtt lenni, rengeteg mindent megbeszélnek. Én ennek csak örülök – pillantott vissza válla felett a dacos férfira. 

- De miért? Miért kell nekik beszélgetniük? 

- Vannak dolgok, amiket egy gyerek nem mond el a szüleinek. Jobb szeret egy olyan személlyel beszélgetni, akihez nem kötődik annyira szorosan. 

- Én lehetek csak a barátja! – mondta megbántottan. Kissé fájt neki, amikor Anna nem vele beszélte meg a dolgait. Már, ha van egy nyolc éves gyereknek dolgai… 

- Klaus, ezen ne sértődj meg, és légy szives ne merd leszúrni Elijah-t! 

- Nincsenek is meg a tőrök! – háborodott fel a feltételezésen. – Hála neked. 

- Erre nem ez lett volna a jó válasz! – pördült meg mérgesen. – Azt kellett volna mondanod, hogy ugyan már Hayley, évek óta még csak a gondolat se született meg a fejemben, hogy akár Elijah-t, akár Rebekah-t leszúrjam és ismét koporsóba rakjam! 

- Nem vártad meg, hogy befejezzem – vonta meg vállát, és megitta a maradék vért. – De hazudnék, ha azt mondanám nem gondoltam rá, egyszer-kétszer. 

- Ezt fejtsd ki Annának is, ugyanebben a stílusban, meglátjuk mit szól hozzá – préselte össze ajkait dühösen, mire Klaus-ról is lehullott az ugratás jegyei. 

- Minden áron azt akarod elérni, hogy a gyerek megutáljon engem, igaz?

- Nem, nem akarom. Te magad fogod elérni ezt – vonta meg vállát, majd megtörölve vizes kezeit, elsietett a hibrid mellett, aki dühösen fortyogott magában. Már kezdte elveszíteni a türelmét, Hayley folyamatosan beszólásai miatt.Fogta magát, és kicsörtetett a házból, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, és mielőtt még valami butaságot tenne.

Nem akart, olyan lenni, mint régen, Anna szeme láttára, pedig főleg nem, de nem tudott uralkodni magán, már csak a feltételezésbe is beleőrült, hogy Annát elveszítheti. Őt sosem fogja elengedni!

Következő fejezet

Kérlek titeket, please, írjatok nekem pár véleményt, akár jót, rosszat, mit vártok a történettől, mi az amit egyáltalán nem szeretnétek stb, akármi jöhet, csak kérlek titeket, hogy írjatok nekem véleményeket!

Jah, a frissítésről.. hát.. na igen vizsgaidőszak hamarosan jön, próbálok készülgetni arra is, és közben erre is koncentrálni,meg a saját történetemre, ami így elég nehéz, de továbbra is fenn marad az a felállás, ami régen volt, hogy ha frisset akartok mi hamarabb csak a kellő lelkesítésre van szükségem és még hajnalba is hajlandó vagyok gépelni xD de egyébként szeretnék minden héten feltenni egy fejezetet! minden hétvégén szeretnék hozni majd friss fejezetet aztán majd meglátjuk :D kérlek titeket, hogy kérlek írjatok, nem tudom mit fogtok hozzá szólni, főleg, akik a Bűvöletben c. történetet részesítették volna előnyben. Azoktól is várom, hogy mivel engesztelhetlek ki titeket ^^

Szijjasztok!

Na hali mindenkinek!
Elsősorban csak annyit mondok nektek, - amit már nem is győzök hangsúlyozni - hogy nagyon szépen köszönöm a Sötét angyalhoz írt rengeteg kritikát, pipákat, bíztatásokat, hiszen ez hajszolt engem mindig előre, amikor éppen olyan lelkiválságba voltam, hogy szükségem volt rá.
Igaz, az utolsó fejezethez nem írtatok - aki igen annak köszönöm!!! - de sebaj, gondolom - lgalább is, gy hiszem, hogy tetszett nektek, de mivel nem volt benne semmi extra nagyon nem is tudtok rá mit írni. Szóval ez is egy visszajelzés :) Igen ez igaz, nem volt benne nagy izgalom vagy ilyesmi, de garantálom a következő történetbe lesz.

És el is érkeztünk a másik dologhoz!
A szavazást lezártam, és bár meglepődtem, de a Pokoli fényesség győzött. (valójában majd más címet adok neki, csak egyelőre nem tudtam valami kreatív lenni. ) akik a Bűvöletben c. történethez ragaszkodtak volna inkább, ne csüggedjenek, mert ebben a történetben is nagy szerepet fog kapni a szülő-gyerek viszony, történetesen tervezek belerakni egy kölköt :D Kb, mint a novellámban (aki nem olvasta nem marad le) egy kb. 5-10 éves gyereket fogok belerakni, aki majd nagyban uralni fogja a hangulatot a részekben. Majd egy közvélemény kutatást ismét ki fog kerülni, aminek a nagy kérdése, hogy milyen nemű legyen :D Kislány szereplőt kitudok rakni de fiúról passzolok :S SZÓVAL EBBEN SEGÍTHETTEK!

kislány 1.

kislány 2.

A történetről pedig bővebben, a múltkor eléggé lerövidítetem, de csak mert nem gondoltam, hogy a családi központú- Klaroline-nal megspékelve - jobban tetszeni fog nektek :) ( de ha befejeztem, akkor belefogok vágni a Bűvöletben c. történetbe, addig pedig remélem, hogy ez is majd elnyeri a tetszéseteket és akik kicsit csalódottak, remélem azok is ugyanúgy olvasóim maradnak és írni fognak nekem, Minden vélemény, legyen jó vagy rossz építő jellegű!!!!)

Szóval...
A történet alapja természetesen a TO, de mivel még csak az évad felénél járunk, nehéz is lenne kitalálni, hogy mi lesz a vége, így természetesen csak rögtönöztem. De Pf alapja csak a 9. (max 10.) részig terjed ki pont ezért. Tehát. Évek teltek el azóta, hogy Klaus visszaszerezte a királyságát, és bár békeidő van, gyötrő álmok kínozzák őt minden egyes nap. Nem foglalkozik velük, még akkor sem, ha talán mély jelentéssel bírnak. Azonban ismét egy árulással találja szembe magát, és bizony szorult helyzetbe kerül.
Nagy meglepetésére, nem attól kapja a leghamarabbi segítséget, akitől várta volna, hanem döbbenetére jelenik meg a francia negyedben Caroline és Stefan. Az évek nagy hatást gyakoroltak a két mystic falls-i vámpírra, és furcsa titkokkal fűszerezve mentik meg a hibridet.
Megjelenésük nagy lavinát indítanak el, és nagy titkok derülnek ki a múltról kapcsolatban. Klaus végül rádöbben, hogy a negyedbe látogató ismeretlenekhez több köze van, mint gondolta.
Ez azonban nem elég izgalmat nyújtó a kedvenc hibridünknek, és az új arcok fogják szegényt felvilágosítani, pár bizonyos fontos, vámpír szabályról. Tudomására jut, hogy bár ősi, akárcsak a családja is, nem ők az uralkodó hatalom már a vámpírok, vérfarkasok között, mint ahogy eddig gondolta. Klaus-nak pedig ismét szembe kell néznie vele, hogy valaki /valakik elakarja venni tőle a felsőbbrendűséget és a hatalmat.