Sziasztok!

Hát nem igazán tudok nektek hirtelen mit mondani egyelőre csak bocsánatot kérek, amiért már hetek óta nem is jelentkeztem. Röstellem, de rengeteg minden közbe jött, időm nem igazán volt blogolni, vagy éppen írni, de igyekszek majd valamilyen szinten visszazökkenni.
De azért azt tudnotok kell, hogy a szünet miatt illetve a hírek, a sorozatok alakulása miatt egyre jobban eltávolodik tőlem a történet. Sajnálom, megteszek azért majd mindent, hogy ezen változtassak :/
Igyekszek hamarosan frisselni, amint tudok.

17. fejezet - Új esély 1. rész

Siasztok! Ez még nem a teljes fejezet, mint láthatjátok, de nem volt pofám tovább húzni titeket. Ugyan ebbe még nincs sok klaroline, de ez csak az első rész, amiben elindítom az ő kettőjük hullámzó kapcsolatát. Remélem tetszeni fog, és nagyon sajnálom, de igyekszek mihamarabb hozni a többit!

Nagyon korán volt még, a konyhában még is csörömpölés hallatszódott. Klaus-t egy zuhany, és némi alvás már is megfelelő állapotba hozta, és immár csak a hangulata volt az, ami árulkodott a tegnap eseményeiről. Közömbös arccal töltött magának kávét, és kisétált az erkélyre. Gondolataiba merült, miközben leült az egyik kerti székre, tekintetét az udvarra helyezte, ami sivárnak, halottnak hatott a ráereszkedő ködtől. 

-Ilyen korán fent?

Lassan emelte fel fejét Elijah-ra, aki megigazította öltönyét, kezében szintén kávéval ült le a hibrid mellé. 

- Kialudtad magad? – kérdezett újra, öccsének hallgatása révén.

- Elég volt egy éjszaka, hogy túl lépjek ezen a halálos drámán. 

- Nem tudom, hogy tiszteljelek vagy lenézzelek a különleges képességed miatt, miszerint elképesztő gyorsasággal tudsz túl lépni mindenen – apró mosollyal rázta meg fejét, és nagyot kortyolt a gőzölgő koffeinből. 

- Jobban örülnék, ha az előbbi lenne – vigyorogta Klaus. – Miért lennék rabja a múltnak? Elmúlt és kész. Életben vagyok és ez a lényeg. 

- De megannyi problémát is felvet.

- Amibe újult erővel fogom beleásni magam – biccentett magabiztosan, és szemeiben felébredt az eddig visszafojtott düh. – Először megkell tudnom biztosan, hogy Annában miért vannak boszorkány képességek, ő most az elsődleges. Aztán ki kell derítenünk, hogy ki és miért avatkozott bele a kivégzésbe. Nem mintha nem lennék rohadtul hálás – cinikusan elnevette magát, de ez hamar el is múlt. – De túlságosan szorul a hurok a nyakunk körül, Elijah – komoran nézett rá, az ősi bólintott, hogy egyetért vele. – Ezer év után, most kell szembesülnünk olyannal, amivel eddig még soha. A természet mondja meg, hogy élhetünk-e? Én ebbe nem hiszek…

- Még se kockáztattál – mormolta halkan, büszkeséggel.

- Annáról volt szó – vonta meg vállát. – Nem tehettem. 

- Létezésed óta először vagy önzetlen. A kislányodat tartod szem előtt, és ez a legemberségesebb dolog, amit valaha láttam tőled. 

- Mintha valódi elismerést és örömet hallanék a hangodból!

Könyökével a térdeire támaszkodva pillantott fel bátyjára, aki zavartan elfordította fejét. 

- Inkább örülj, a helyett, hogy gúnyolódsz. 

- Eszembe se jutna – emelte fel kezét ártatlan pislogással, majd felhajtotta maradék kávéját és felállt. – Kérdés!

- Hm? 

- Hol van Stefan? Egy hete még itt lődörgött, azóta nem sokat hallottam róla.

- Nem tudom – Elijah összeráncolta homlokát, nem tagadta, hogy már jó ideje ő se halott semmit az ifjú vámpírról. – Beszélnél vele?

- Nem tartod különösnek ezt? – emelte fel kecsesen szemöldökét Klaus, és összefonta karjait, ujjai között lazán tartva az üres bögrét. – Stefan hirtelen felbukkanása majd eltűnése…. Sydney-nek dolgozott ő is, akárcsak… - hangja elakadt, és kitágult szemeit a padlóra függesztette. Caroline. Nem akart belegondolni a legrosszabbra, még is felötlött benne az elképzelés, hogy a szőke vámpírlány megcsillogtatva ismét színészi tehetségét, átverte őket. De miért?

- Ne képzelj bele a helyzetbe abszurd dolgokat – szólt rá figyelmeztetően Elijah, miután látta öccse arcán az összes lefutott gondolatát. 

- Nem lehetek elfogult – vonta meg vállát. Na, nem mintha egyébként olyan sokszor az lenne.

- Én csak azt mondom, hogy ne vonj le téves következtetést. Stefan és Caroline megbízható szövetségesek. És szerintem Caroline lenne az utolsó, aki valóban elárulna. 

- Hirtelen mindenki elfelejtette, hogy én vagyok a leggonoszabb lény a világon? Bármit megteszek, hogy elérjem a célom, nem érdekel, hogy kinek kell meghalnia ezért. Miből gondolod, hogy Caroline nem akar bosszút állni a sok… mindenért, amit elkövettem

- Jó emberismerő vagyok Niklaus – sóhajtott fel, mosolyogva. – Caroline tudja, hogy milyen vagy, de valamilyen furcsa oknál fogva ő is próbál szemet hunyni a tetteid fölött. Akárcsak én. 

- Micsoda fordulat – füttyentett viccesen, majd gúnyolódva folytatta. – Eddig mindenki arra hajtott, hogy megöljön, most meg hirtelen mindenki megmenteni akar? Mit tettem, hogy kiérdemeltem? – fölényesen vigyorgott Elijah-ra, de ő figyelmen kívül hagyta testvére piszkálódását. 

Klaus látta, hogy Elijah nem fog választ adni kérdésére, így ott hagyta őt. Meglepődött, amikor a konyhában összefutott Annával, aki várakozásteljesen ült a pultnál, hogy Rebekah reggelit készítsen neki.

-Jó reggelt – mormogta húgának, aki csak mosolyogva nézett át a válla felett. – Hogy-hogy ilyen korán itthon?

Kérdezte, miközben Annához sétált és nagy puszit nyomott arcára, majd játékosan összeborzolta haját. 

-Gondoltam ma inkább itthon lennék – adta meg az egyszerű indokot. 

- Remek gondolat, ugyannissss – elhúzva a szót rákönyökölt a pultra, és Annára mosolygott. – a mai napot együtt töltjük. Bármit csinálhatunk. Mihez volna kedved?

- Suliba kell mennem – nevette el magát a kislány.

- Oh, az igazgató biztos megfogja érteni, hogy a mai napot az apukáddal szeretnéd tölteni, miután szó szerint megmenekült a halálból…

- Nik! – kiáltott rá Rebekah, mire ártatlanul pislogni kezdett.

- Csak vicceltem! Természetesen ismét a beteg vagy kártyát használjuk fel – kacsintott Annára, aki bár mosolygott, végül az ajkába harapott és összeráncolta homlokát.


 

- Anyu nem fog neki örülni.

- De, amit az anyu nem tud, az nem fáj neki, nem igaz? – gonoszan mosolygott, majd tekintete Rebekah-ra esett, aki rosszallóan rázta fejét.

- Nem akarok cinkos társ lenni, és más helyzetben azt mondanám, hogy felejtsd el… de ez egy különleges nap – rántotta meg vállát engedékeny mosollyal. 

- Látod, még a házi sárkány is beleegyezett – kuncogott egyet, és elhajolt a felé repülő konyharuhától. – Igaz, is a házi sárkány az Hayley.

- Suliba kell mennem, anyu a lelkemre kötötte, hogy bejárok – Anna nagy barna szemekkel meredt Klaus-ra. – És hiányzik. 

- És mivel tudnálak egy kicsit jobb kedvre deríteni? – döntötte oldalra fejét lebigyesztett ajkakkal. 

- Tudsz olyan sütit sütni, mint anyu? – Anna felvillanyozódott egy kicsit, de Klaus kétségbeesett tekintete lelohasztotta lelkesedését. 

- Várj türelmesen, amíg hazaér – veregette meg vállát, és elsétált.

- Jellemző – forgatta meg szemeit Rebekah és visszatért a rántottához. – Anna, egy jó tanács. Az öröklétig várhatod, hogy apád eléd rakjon olyat, amit maga készített.

- Tiltakozom! – pördült meg felháborodva ujját fenyegetően felmutatva. – Fantasztikus müzlit tudok csinálni!

- Amihez az előre megvásárolt doboz müzli és tej kell? – nevette el magát az ős. 

- De tényleg az apujé a legfinomabb! – kotyogott közbe Anna, miközben lóbálta lábait. 

- Másképp dönti meg a dobozt? – húzta fel szemöldökét hitetlenkedve.

- Mindig tesz a dobozba valami meglepetést! – kacagott fel boldogan, mire Klaus büszkén kihúzta magát. 

- Szánalmas vagy, hogy ezzel próbálod Hayley-t rosszabbnak feltüntetni – fordult felé fejcsóválva. 

- Ez mit jelent? – kapta fel fejét a kislány. 

- Csupán annyit, hogy amióta csak megszülettél próbálok a szívedbe férkőzni, de anyád nem könnyíti meg a dolgomat – vonta meg vállát. Anna vihogni kezdett, majd leugrott a székről és elé szaladt.

- Próbálkozz továbbra is! – apró szellőt keverve maga után elszaladt, így nem láthatta apukája önelégült vigyorát.

- És a reggeli? – fakadt ki Rebekah, majd felsóhajtott. Már megszokhatta volna, hogy Anna senki mástól nem fogad el reggelit, csak a szüleitől. Micsoda egy rossz szokás! Grimaszolva fordult az elkészített étel felé, majd lassan átnézett válla fölött.

- Én éhes vagyok – jelentette ki egyszerűen Klaus, és közömbösen arccal ült le kislánya helyére. 

- Tessék – lökte elé a tányért. – Tojásrántotta a’la Rebekah. 

- Arany szíved van – csapta össze tenyerét vigyorogva. 

- Ha nem tudnám mi történt az utóbbi néhány napban, azt mondanám megbolondultál.

- Miért? – kérdezte megdöbbenten, és jóízűen tovább falatozott.

- Letörölhetetlen a vigyor az arcodról, és jókedved van, de nem azért mert valamiben sántikálsz. És… jó érzés ezt látni – vallotta be végül zavartan. – Emlékeztet arra az időkre, amikor még… nem voltak ilyen problémáink. 

- Csak lépjünk túl a múlton – komorult el arca egy pillanatra. – Ami megtörtént, az megtörtént Rebelah, kár abajgatni. 

- Tudom, csak… azt hittük tényleg meghalsz – elhomályosult tekintettel meredt Klaus-ra, aki sóhajtva abba hagyta az evést, és húga felé fordult. Töprengett egy darabig, majd végül megfogta kezét és komolyan állta az elérzékenyült pillantást. 

- Rebekah, nem ez volt az első és valószínűleg nem is az utolsó, hogy valaki meg akar ölni. 

 

- De más az akarat és más, amikor már ott állsz várva, hogy kivégezzenek – csattant fel, és lehajtotta fejét.

- Álltam már a halál küszöbén. Nem is egy alkalommal. De természet ide vagy oda, valamilyen úton módon mindig sikerül megúsznom. 

- De most nem úgy tűnt, mintha ezt is sikerült volna. Csupán… megkönnyebbültem és boldog vagyok, ennyi az egész. 

- Ne dramatizáld már túl – horkant fel elfordulva tőle. Rebekah ugyan megsértődhetett volna ezen, e helyett elmosolyodta magát. Klaus hű maradt önmagához, és ez bizonyítja azt, hogy valóban felesleges rágódni a múlton. 

Elijah ekkor lépett be, de Klaus tett róla – még ha hallott is valamit – hogy ne keljen vele is lefutni ugyanazt a kört.

-Rebekah reggelit készített nekem, hát nem édes? Kezdem úgy érezni, hogy többször kellene öngyilkossági kísérletbe részt vennem.

- Mekkora szemét vagy!

- És minden olyan, mint régen – sóhajtott fel Elijah, de sokkal elégedettebb volt a hangja, mint a stílusa. 

- Pont, mint régen – biccentett felé Klaus mosolyogva. 

- Akkor most már nincs mitől tartanunk? Sydney meghalt, ahogy a boszorkány is, aki elvégezte volna a varázsigét. Nincs mitől félni, nem igaz? 

- Ez nem ilyen egyszerű – mindhárman egyszerre fordultak a hang irányába. – Nathaniel keresett. Azt üzente beszélni akar veled.

- Legalább egy napot adhatna – fortyogott Rebekah, majd elsietett a somolygó Caroline mellett. Habozva emelte fel tekintetét, Klaus áthatóan nézett rá. 

- Hogy vagy? – kérdezte lezseren, de Klaus túlságosan szúrósan nézett rá. 

- Jól. 

- El kell intéznem pár dolgot, meglesztek ugye? – mormolta Elijah, a telefonját nyomogatva. 

- Miféle dolgot? 

- Éppenséggel az ingatlan befektetés egy jó pénzlehetőség – mosolygogta, majd ott hagyta a párost. 

- Miért nézel így rám? – húzta fel szemöldökét sértődötten Car, és védekezően összefonta karját. – Borsódzik a hátam a tekintetedtől.

- Általában ezt váltom ki – jelentette ki, majd felengedett és mosoly szaladt fel arcára. – Neked mi a mai programod? 

- Amíg Anna suliba van, addig semmi dolgom nincs – legyintett. – Miért, neked van valami ötleted?

- Éppenséggel akad – döntötte oldalra fejét. – Eljönnél velem valahova? Beszélgessünk egy kicsit – kuncogott fel sötéten. Caroline-t kivételesen semmi jót nem remélt ettől. Ismerte már annyira Klaus-t, hogy tudja, mikor kell visszavonulót fújni. 

- Ha valamit megakarsz kérdezni, akkor azt itt is megteheted! – mutogatott zavartan a konyhára. – Nem szeretem a kertelést, ahogy te sem és épp ezért, ha bármi érdekel téged, akkor nyugodtan faggass, de nincs szükségem az…

- Az értelmetlen locsogásod az, ami nagyon gyanús. Ugyan már Caroline! Jókat szoktunk beszélgetni, élvezem a társaságod, és mivel a család az életben maradásom nagy örömére lepattintott, ezért úgy gondoltam, akkor már kihasználom az alkalmat, hogy eltölthetek egy napot kettesben egy gyönyörű szőke lánnyal. 

- Az ajánlatod, ami gyanús – szűkítette össze szemeit, majd felsóhajtott. – De tudod mit? Legyen ez a te napod! Az lesz, amit te akarsz.

- Két dolog! Egy, egyébként is az szokott lenni, amit én akarok és kettő… nevetséges, hogy a majdnem halálom kellett ahhoz, hogy elérjek erre a szintre!

Caroline elnevette magát.

-Jól van Mr. Az van, amit én akarok… elvisszük Annát a suliba és utána a tiéd vagyok – szemérmesen pislogott a férfira, aki csak mosolygott ezen.

***

-Mire is gondoltál pontosan, hogy elviszel valahova? – húzta fel szemöldökét Caroline, miután közösen elköszöntek Annától. A kislány boldog mosollyal arcán adott puszit mindkettőnek, majd viháncolva szaladt oda barátnőihez. 

- Ki más tudná jobban bemutatni neked a várost, mint az, aki felépítette? – költői kérdésnek szánta, önelégült mosollyal kanyarodott ki a forgalmas útról, majd a lányra nézett. 

- Idegen vezetést kapok? – öröm bujkált a hitetlenkedés mögött, Caroline döbbenten pislogott. 


 

- Sosem jártál a városban. Sőt, tulajdonképpen sehol, ha jól rémlik az egyik beszélgetésünk – jelentőségteljesen sóhajtott fel, piszkálódó arcjátékkal, Car pedig elhúzta száját.

- Igen. És, ha nekem is jól rémlik, akkor a legnagyobb bajom az volt veled, hogy Tyler-t egy marionett bábunak tartottad. 

- Apropó… mi van az ifjú Lookwood-dal? Azóta nem láttam, hogy…

- Tyler jól van, köszi az érdeklődést – Caroline durván vágott a szavába, ezzel pedig felkeltette a hibrid érdeklődését. Merően bámulta az elkomorult, majdhogynem szomorú arcot, majd felsóhajtott.

- Megbántott – állapította meg tényként. Caroline nem reagált a feltételezésre, továbbra is ölébe ejtett kezével játszott. – Ideges vagy? – kérdezett rá Klaus kissé szórakozottan. 

- Nem tudom, annak kéne lennem? – kapta fel fejét, hangjában akaratlanul szorongás volt. 


 

- Olyan rémült vagy, mintha kivégezni vinnélek – a lány nem tartotta mulatságosnak a beteges viccet. – Félsz tőlem? 

- Nem bántanál nem igaz? – nézett rá vontatottan, megjátszott határozottsággal. 

- Persze, hogy nem. 

Próbált a lehető legmeggyőzőbb lenni, de Caroline-t nem nyugtatta meg. Érezte, hogy baj van. Klaus úgy nézett rá, mintha a veséjébe akarna látni, és egyszerűen a hideg rázta ki a tekintetétől. 

- Miért jöttünk a temetőbe? – szólalt meg az autó leállítása után. 

- El kell beszélgetnem a boszorkányokkal, a tegnapi után valószínűleg itt gyűltek össze, szokás szerint – fintorgott, majd bájos mosollyal arcán a gyanakvó lány felé fordult. – Úgy érzem nem voltak mindenben őszinték hozzám. Én pedig rühellem, ha valaki megpróbál átverni – metsző hangjára Caroline összerázkódott, és úgy érezte hideg veríték folyik a hátán. Próbálta kivenni a hibrid tekintetéből mire gondolhat, akárcsak a férfi. – Te nem vernél át ugye?

A szőke vámpír lány nyelt a kérdésre, túlságosan is kedves volt vele a hibrid. 

-Nem – lehelte végül kiszáradt torokkal. 

- Helyes – biccentett felé látszólag elhitte a lány szavait. Caroline mióta a városban volt, először érzett görcsös rémületet testében, ami az üléshez ragasztotta. Bármennyit is érzett a hibrid iránt, most túlságosan is felrémlettek előtte azok a dolgok, amiket tett. Még is csak a leggonoszabb lény a világon. Kegyetlen, hidegszívű és nem számít neki semmi.

folyt. köv.

Nagyon próbálok sietni a kövivel, türelmet kérek, nagyon nehéz a mostani félévem mellett erre is koncentrálni :S

részlet 17. fejezetből

- Miért nézel így rám? – húzta fel szemöldökét sértődötten Car, és védekezően összefonta karját. – Borsódzik a hátam a tekintetedtől.

- Általában ezt váltom ki – jelentette ki, majd felengedett és mosoly szaladt fel arcára. – Neked mi a mai programod?

- Amíg Anna suliba van, addig semmi dolgom nincs – legyintett. – Miért, neked van valami ötleted?

- Éppenséggel akad – döntötte oldalra fejét. – Eljönnél velem valahova? Beszélgessünk egy kicsit – kuncogott fel sötéten. Caroline-t kivételesen semmi jót nem remélt ettől. Ismerte már annyira Klaus-t, hogy tudja, mikor kell visszavonulót fújni.

- Ha valamit megakarsz kérdezni, akkor azt itt is megteheted! – mutogatott zavartan a konyhára. – Nem szeretem a kertelést, ahogy te sem és épp ezért, ha bármi érdekel téged, akkor nyugodtan faggass, de nincs szükségem az…

- Az értelmetlen locsogásod az, ami nagyon gyanús. Ugyan már Caroline! Jókat szoktunk beszélgetni, élvezem a társaságod, és mivel a család az életben maradásom nagy örömére lepattintott, ezért úgy gondoltam, akkor már kihasználom az alkalmat, hogy eltölthetek egy napot kettesben egy gyönyörű szőke lánnyal.

- Az ajánlatod, ami gyanús – szűkítette össze szemeit, majd felsóhajtott. – De tudod mit? Legyen ez a te napod! Az lesz, amit te akarsz.

- Két dolog! Egy, egyébként is az szokott lenni, amit én akarok és kettő… nevetséges, hogy a majdnem halálom kellett ahhoz, hogy elérjek erre a szintre!

Caroline elnevette magát.

-Jól van Mr. Az van, amit én akarok… elvisszük Annát a suliba és utána a tiéd vagyok – szemérmesen pislogott a férfira, aki csak mosolygott ezen. 

Remélem tetszett, egyelőre ennyivel tudok nektek szolgálni, de igyekszek mihamarabb befejezni a fejezetet, jó hír, hogy haladok vele! :D Még egy kis türelmet kérek, csütörtök estére megpróbálom hozni. (maximum)