34. Utolsó, extra hosszú fejezet!

Nyugalom esett a kis mystic falls-i csapatra, mindenki immár megbékülve a történtekkel tért haza saját otthonába, és a kómásan az események hatására, pihenni kezdtek. Stefan, Rebekah-val együtt tért vissza a Salvatore panzióba, magukkal vitték Elenát is, aki még mindig ájult volt, Tyler viszont mihelyst felébredt, megszökött. Nem is bánták annyira, hogy a hibrid fiú magától döntött így, legalább egy problémával kevesebb. 

Elijah ellógott, kettesben akarta hagyni Caroline-t és fivérét, így inkább Kathrine-hez sietett, hogy beavassa a történekbe. 

Mikor a Salvatore fiú kirakta a hibrid villájánál a lányt, elköszöntek azzal, hogy majd találkoznak a temetésen. Caroline álmosan pislogott a fiúra, és hálálkodva megölelte, majd bevánszorgott az átmenetileg használt házba. Nem gondolkozott rajta, hogy egyáltalán itt akar-e maradni majd, ha Klaus vissza megy New Orleans-ba. Mióta lekiabálta a fejét a boszorkánytemetőnél nem is látta. 

Fáradtan dőlt bele egy forró vízzel feltöltött kádba, felcsatolta haját és fejét a kád szélének döntötte. Lehunyta szemeit, de akármire is gondolt, mindig az este történtek pörögtek le előtte, azon belül is saját halála. Sose akarta még egyszer átélni azt a fájdalmat. A legmegdöbbentőbb az volt számára, hogy nem a saját szenvedése volt a legrosszabb, hanem ami a közben lezajlott benne. A lelki kínjához fel se ért a fizikai szenvedés, szinte érezte, ahogy átéli ugyanazt, amit anno nagyanyja, és majd megszakadt a szíve a döntésébe.

A párától még az eddiginél is jobban elálmosodott, de még a ködös agyán keresztül is egy gondolat fogalmazódott meg benne: hogyan tovább? Már nagyon régóta álmodozott arról, hogy ennek az egész boszorkányos-ügynek vége legyen, de most, hogy ez valóra vált, fogalma sincs, hogy mi legyen ezután. A régi gyerekkori álmuk, hogy Elenával és Bonnie-val egyetemre mennek, már régen veszett ügynek látszott. Bonnie alig beszél vele, teljesen elmerült a Jeremy-vel való kapcsolatában, a kis Gillbert pedig szintén eltűnt. Amióta megtudták, hogy Elena változása olyan gyökeres lett, hogy képes volt elárulni a legjobb barátnőjét, elszakadtak mindenkitől és csak is egymásra támaszkodnak. Matt-et pedig annyira kihagyták mindenből, hogy mostanában még csak fel se hívta. 

Damon-ról pedig már napok óta nem is hallott semmit. Kíváncsi volt, hogy mi van az idősebb Salvatore fiúval, de még nem volt alkalma beszélni vele. És amúgy se volt vele sose olyan a kapcsolata, hogy bármikor bensőségesen beszélgethetett volna vele.  

Bűntudata volt emiatt a dolgok miatt, de rájött, hogy mostanában nem is volt olyan helyzetben, amikor egyáltalán ideje lett volna másokkal foglalkoznia. Örült, hogy egyáltalán túlélte, és bár sok minden tisztázódott, sok kérdés fenn maradt, amire nem tudja, hogy kitől fogja megkapni a választ. Félig boszorkány maradt, függetlenül attól, hogy most már egy rokona se osztozik vele a testén, és mindeközben ott van a tény, hogy vámpír is. De ez mit jelent? Örökké fog élni félig halandóként? Sebezhető, akár egy ember, de emberi vérrel kell táplálkoznia? Ki tudná ezeket megválaszolni neki, hogy ne tengesse a napjait kétségbeesetten? 

-El fogsz aludni.

 

Sikítva kapta maga elé kezeit, és felháborodva pillantott az ajtóban álló hibridre.

- Klaus! Nem tudsz kopogni? És egyébként is nem látod, hogy fürdök? Menj ki! 

- Mutass olyat, amit még nem láttam – ártatlan nagy szemekkel pislogott, mire elhúzta száját.

- Jogos – motyogta a habokra meredve, és immár lazán elterült a vízen nyugtatva kezeit. Klaus erre már nyugodtan sétált be a fürdőszobába, és ült le a kád szélére. 

- Min merengsz ennyire? 

- Hogy hogyan tovább… - sóhajtott fel őszintén, bár nem volt benne biztos, hogy a hibriddel akarja megosztani gondolatait. Ő vele túl… személyes kapcsolat alakult ki az utóbbi időben. Vagy talán pont ezért beszélhetne pont vele a legnyíltabban? 

- Ti nők miért bonyolítjátok mindig túl a dolgokat? – szórakozottan húzta vigyorra száját, és lopva a vízre nézett, ami csak éppen, hogy rejtette a lány testét. 

- És ti férfiak miért tudtok mindenen csak úgy túllépni, mintha mindennapos dolog lenne? – jött azonnal a válasz, némi sértettséggel. A hibrid halványan elmosolyodta magát, kezdte úgy érezni, visszakapja a régi, feleselős, nagyszájú Caroline-t. 

- Ez nem így van! – emelte fel kezét, és mutató ujját tiltakozva mozgatni kezdte. – Csupán nem gondolkozunk olyan dolgokon, ami már megtörtént és nem lehet rajta változtatni. 

- Az elmúlt néhány órában több embert öltem meg, mint talán egész vámpírlétem során – elkomorult, és füle mögé simította az egyik gőztől benedvesedett tincsét. 

- Nem is igaz – motyogta megjátszott komolysággal és összeráncolta homlokát. – És a boszorkányos akciód, amikor megmentetted Bonnie-t, és ezért megöltél tizenkét boszit? 

- Oh, köszi, hogy emlékeztetsz rá, tényleg – összepréselte ajkait bosszúságában, de attól még igaza volt a férfinek. – Hol van Elijah? – tért rá egy kevésbé kényelmetlen témába. 

- Meglátogatja Katherinát. 

- Gondolom magadtól jöttél rá – apró mosoly szaladt a szőke lány arcára, mire a hibrid megvonta vállát.

- Nem volt nehéz kitalálni. Bár azt hiszi, hogy átverhet. Egyelőre még nem tudom mik a tervei vele – tekintete a lány arcára suhant, és belemélyedt szemeibe. – Ha New Orleans-ba hozza, akkor ostobább, mint hittem. 

- Megtudná védeni – vonta meg vállát.

- Nem erről van szó! – fakadt ki halkan, és indulatosan hadarni kezdett. – De ha ott lesz és legalább annyira komoly a kapcsolatuk, mint ahogy azt sejtem, nem számíthatok rá többet. 

- Kathrine-t nem kell féltetni, nem hiszem bármilyen gonoszságot elítélne. Azok után, amiket ő tett, nem fogja Elijah-nak megmondani mi a helyes és mi nem. 

- És ha megváltoztak a nézetei mert emberré vált? – lehelte maga elé meredve. – Elijah őt fogja előrébb tartani. 

- Én emiatt nem tartanék a helyedbe – mosolygott, kissé felszabadultabban. – Elijah-nak fontosabb vagy, mint akármelyik nő. 

 

- Ebbe kezdek kételkedni.

- Milyen bizalmatlan tudsz lenni a saját testvéreddel szemben is! – csattant fel a lány, és apró vizet fröcskölt a férfi ruhájára. 

- Ezer évnyi árulás után, talán te se bíznál meg akárkiben, még ha a tulajdon testvéred is – a hibrid bár tudta elég komoly témára váltottak, visszaadta a lánynak a támadást, és tenyerébe merve egy kis vizet a lány arcába lökte. Caroline nevetve kezdett prüszkölni, és maga elé tartotta kezét, majd kitörölte homályos szemeiből a cseppeket. 

- Kérdezhetek valamit? – apró titokzatos mosollyal merült visszább a habokra, és szemei elkomorultak. 

- Csatlakozzak hozzád? Azonnal! – Klaus felpattant helyéről és megfogta kissé átázott felsőjének szélét, de a lány utána kapott és megakadályozta a vetkőzésben.

- Nem! – kuncogva megvárta, míg a férfi bár mosolyogva, de igazán rá figyeljen. – Eljönnél velem anya temetésére? 

- Idejét se tudom mikor voltam temetésen, jó buli lehet – lesújtó pillantást kapott a lánytól, mire szája megrándult a mosolytól. – Talán jobb, ha egyedül mész. 

- Miért? 

- Ha az ember elveszít valakit jobb szereti egyedül feldolgozni. Te nem így gondolod? – félrebiccentette fejét, a lány pedig elgondolkodott.

- De igazad lehet. Csak talán…. nem is tudom… - homlokát kezdte dörzsölni, és a kád szélére rakta karját, majd ráfektette fejét. – Azt hiszem a tegnap történtek miatt mintha… félnék egyedül maradni. Illetve, azóta utálok egyedül maradni, hogy a bulin az a nő…. Nora megjelent előttem, és minden elkezdődött. 

- Nézd a jó oldalát! Ha veled ez az egész nem történik meg, én nem jöttem volna vissza Mystic Falls-ba. És akkor most nem itt tartanánk – Klaus elkomorult, és leguggolt, hogy feje egy vonalba legyen a lányéval. Kontyból kihullott tincsét füle mögé tűrte, és gyengéden végig simított a piros arcon. – Remélem, ha megkérlek arra, hogy vigyázz magadra ezután, akkor tartani fogod hozzá magad. Pedig már azt reméltem, hogy vámpírként nem eshet bántódásod – halkan elkuncogta magát, Caroline kék szemei pedig meghatottan csillogtak. 

- Fontos vagyok neked? – suttogta, és kissé lecsukta szemeit, mikor a hibrid arca közel került az övéhez. 

Klaus habozott egy darabig, majd halványan elmosolyodta magát.

-Kielégítő válasz, ha azt mondom, amikor láttalak meghalni, majd megőrültem? Bíztam benned pedig. Még ha nem is értettem miért tenne bárki is ilyen őrültséget. De bíztam benned, ezer év után, feltétel nélkül hittem valakinek. 

- Mert te nem vagy olyan, mint amilyennek beállítod magad. Szörnyűségeket tudsz tenni, ez igaz, de aki része ennek az egész természetfeletti világnak, az azt hiszem alapjáraton már el van könyvelve, hogy rosszat fog tenni! Neked… pedig ezer éved volt rá, hogy felhalmozd a gyilkosságaidat, a rossz döntéseidet, de mindezt azért, mert te magad is egy sérült lélek vagy, akit bántottak, és megaláztak emberként! Szóval.. nem hibáztathatlak azért mert ennyi idő után már senkiben nem tudsz bízni. De örülök… - mosolygott, majd megfogta a férfi kezeit, és ujjait végig húzta annak kézfején. – Hittél bennem, és ez rengeteget jelent nekem. 

- Nem sokszor fordul elő, szóval jegyezd fel valahova.

Nevetve emelte fel fejét, majd hagyta, hogy Klaus megcsókolja. Kezdetben a csók gyengéd volt, amolyan „örülök, hogy élsz és itt vagy velem” jellegű, amibe Caroline beleremegett, és feltornázva magát átkarolta a férfi nyakát. Felsóhajtott, ahogy arcát simogató kezek áttértek nyakára, majd ujjaival végig cirógatta karját. A lány aprót beleharapott a hibrid alsó ajkába, aki erre felmordult, és hevesebb ostromba kezdett. 

A szőke vámpír felnyögött, a hibrid pedig egy pillanatra elvált tőle, hogy a szemeibe nézhessen. Mindketten kapkodták a levegőt, a férfi tekintetében pedig valami szenvedélyes tűz égett, amit eddig még sosem látott tőle a lány. Olyan gyengéden nézett rá, mint még soha. A lány szíve hevesen verni kezdett az ellágyuló, szürke szemek pillantása csak neki szólt. A hibrid máshogy nézett rá, mint akármelyik nőre, különlegesnek érezte magát ettől. Furcsa boldogság terjedt szét benne, hisz tudta, eddig talán senki nem látta rajta kívül ezt a szerető, óvó nézést tőle. 

-Sze…

Mosolyogva megrázta fejét, és gyorsan a férfi ajkaira tette kezét, majd végig simított a borostás arcon. Értetlenkedés, homlokráncolást kapott tőle, mire magyarázatba kezdett.

-Tudom, hogy tegnap kiakadtam, de csak az adrenalin miatt, és nem rajtad kellett volna kitöltenem. Te vagy a rettegett, hűvös ősi hibrid, nem várom el tőled, hogy kimond. Úgy értem, hogy nem várhatom el tőled, hogy egyik pillanatra a másikra megváltozz. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Nem kell kimondanod, csak éreztesd velem – suttogta, és homlokát a férfiénak támasztotta. – Csak éreztesd, hogy így van. Nekem ennyi elég. 

Klaus egy pillanatig maga elé meredt, majd hatalmas mosoly kerekedett arcán. Boldog volt, mert rájött, hogy megtalálta azt a személyt, aki teljesen megérti őt, és még nem is vár el tőle semmit. Még is csak van olyan ember ebben a világban, aki hozzá tartozik? Végérvényesen és elválaszthatatlanul? Talán még soha, senki iránt nem táplált ennyire mély érzéseket, mint ez iránt a felpörgött, minden lében kanál, folyton vidám lány iránt, de jelenleg úgy érezte, hogy még sose volt ennyire boldog. Még sose érezte ennyire könnyednek, teljesnek magát, és létezése óta először érezte azt, hogy igazán van valakije, akire akármikor számíthat. Aki soha nem fogja őt elhagyni. 

Csak hogy a pozitív gondolatokhoz más is társult, és kijózanítóan súlyosodott rá a tény, hogy visszafog térni New Orleans-ba. Nem tudja mi fog kisülni abból, ami az elkövetkező napokban, hetekben le fog zajlani, de érezte, hogy nem lesz olyan egyszerű visszaszereznie a városát Marcel-től. És egy ilyen valószínűleg kirobbanó háborúba, nincs szüksége olyanra, aki meggyengítheti akármilyen szilárd elhatározását. 

Valóságos kétségbeeséssel kapott a lány ajkai után, és kapkodva, kimaradt mozdulatsorokkal ölébe vette a lányt, és a hálószobába vitte. Egyetlen pillanatot sem akart vesztegetni, amit még a lánnyal tölthet, és bár tudta sürget az idő, még is elnyújtotta a reggelüket. 

Vad, szenvedélyes, érzelmekkel teli éjszakát tudhatott a háta mögött, amit természetesen még egyik nővel sem tapasztalt. A szeretkezés minden pillanata elméjébe ivódott, és habár az együttlét után Caroline szemei majd leragadtak már az álmosságtól, nem hagyta nyugton. A cirógatások, simogatások és ölelések, elálmosították és egyben felkorbácsolták a lányt, és szinte véget nem érő szerelmeskedésre hajtotta őt folyamatosan. 

A hibrid elraktározta a kék tenger összes érzelmét, pillantását, gyengédségét és csillogását, mélyen magába szívta Caroline illatát, hajának selymes tapintását, bőrének meleg érintését, testének összes rejtekét, ami megannyi gyönyört adott neki, és még akkor sem engedte ki karjai közül, amikor már reggel volt. 

A nap már verőfényesen hét ágra sütött, Caroline kimerülten, de boldog mosollyal szuszogott mélyen a francia ágyba, a puha párnák között, és Klaus erős, védelmező ölelésében. A lánnyal ellentétben ő egy percet sem aludt, nem volt kimerülve, nem volt szüksége pihentető alvásra, és kattogó, zakatoló agya, amúgy sem hagyta volna. 

Egyáltalán nem akaródzott kimászni az ágyból, ott hagyva a lányt, de tudta, nem maradhat ott örökre. El kell engednie, még ha majd belepusztul is. Óvatosan kikászálódott mellőle, nehogy felkeltse, bár az lehetetlen volt, annyira kimerítette őt. Gyorsan lezuhanyozott, majd immár felöltözve, frissen ment vissza a hálószobába. Összeszedte nagyon kevés cuccát, bepakolta egy apró utazótáskába, majd az asztalhoz lépett. Papírt és tollat vett elő, majd sóhajtva írni kezdett.

Terhes üresség ereszkedett belsőjére, minden egyes szó leírásánál, szenvedve, kissé remegő kézzel fejezte be a levelet és borítékba tette. Erőt véve magán az ágy mellé rakta, majd utoljára végig simított a selymes arcon, és kisétált a szobából. 

Az időzítése nagyon jó volt, Elijah ebben a pillanatban pattant ki a kocsiból, Rebekah-val.

-Jó reggelt. 

Klaus közönyt színlelve biccentett nekik, majd szó nélkül belökte cuccát a hátsó ülésre.

 

- Mivel Katerina nincs a kocsiban feltételezem hátra hagyod őt – jelentette ki, bár hangja semmi színről nem árulkodott. Elijah és Rebekah egy pillanatra összenéztek, mire a hibrid folytatta. – És Stefant se látom, ami arra enged következtetni, hogy szintén nem jön velünk. 

- Stefan azt mondta Caroline-t világkörüli útra viszi – vonta meg vállát, szemei nem mutattak megbántottságot. – És amúgy se illünk össze – grimaszolt, mire halványan elmosolyodta magát.

- Micsoda klisé ennyi együtt töltött idő után – gúnyolódott, mire Elijah közbe szólt.

- Nem várjuk meg Caroline-t? Liz Forbes-t ma temetik el, egy óra múlva. 

- Caroline nem jön – fejét elfordította, hogy ne lássák meg rajta a kiütköző nehézséget, ahogy ezt kimondta, de hallotta a meglepetten nyögést két testvérétől. 

- Mi? Mi az, hogy nem jön? – hülledezett Rebekah és döbbenten fivérére nézett, aki szintén értetlenül állt. 

- Ezek szerint ismét rosszul döntöttél – jegyezte meg halkan, mire Klaus gyilkosan nézett rá.

- Hadd tudjam én, hogy jól döntök-e vagy nem – artikulálta ingerülten. – És nem akarok többet erről beszélni, ha csak nem akarsz egy koporsóban kikötni a vádaskodásod és sértegetéseid miatt. Ismét – tette hozzá halkabban. 

Elijah tudta, nem fog tudni öccsére hatni, így csak megadóan bólintott. Rebekah felcsattant, mielőtt visszaültek volna a kocsiba, hogy induljanak a negyedbe maguk mögött hagyva a kis bajos várost. 

- Hazudik! Nézd meg a sunyi képét, biztos, hogy csinált valamit Caroline-nal! Úgy ismered, mint, aki megül a seggén, és nem jönne el, oda ahol Klaus is tartózkodik? Az a szerencsétlen fülig szerelmes lett a bátyánkba! Bár magam sem értem, ez hogyan lehetséges.

- Köszönöm a bizalmat - biccentett felé megjátszott komolysággal a hibrid. 

- Ezt nekik kell tudniuk húgom – szólt rá Elijah, mire a szőke ős vámpír csak hápogni tudott. – Nem szólhatunk bele.

- Bölcs döntés – halvány, rideg mosolyt küldött felé, majd jelezvén, hogy lezártnak tekinti a témát bepattant az anyósülésre és tüntetőleg elfordította fejét. 

- Valójában én még megakartam várni a temetést – hadarta zavartan Rebekah, majd legyintett. – Menjetek, majd utánatok megyek. 

- Nem várhatunk tovább, aggódok Hayley és a gyerek miatt.

- Menjetek nyugodtan – bólintott Rebekah halvány mosollyal arcán. – Megyek, ahogy tudok. De elszeretnék köszönni Caroline-tól. 

- Add át neki üdvözletem – mosolygott Elijah elnézően. – És… sajnálom az édesanyját.

A lány bólintott, és hátat fordítva besietett a házba, míg Elijah indított és kihajtottak az útra, immár elsődleges céljuknak tekintették, hogy visszatérjenek a francia negyedbe. 

-Még nem láttalak ilyennek – szólalt meg halkan Elijah, a hibrid csak morgott valamit az orra alatt nem tetszését kifejezve. – Sose fogsz megváltozni? Mikor fogsz végre normálisan gondolkodni? Elhagyod azt az egyetlen nőt, aki teljes szívből szeret téged, csak mert félsz, hogy nem tudsz rá vigyázni és elveszíted?

 

- Ezzel védem meg őt a legjobban – vonta meg vállát közömbösen. – Itt marad, biztonságban, fenyegetés mentesen, és sosem kell tartanom attól, hogy ennél jobban elveszi tőlem bárki is. És szeretném, ha Caroline tabu téma maradna a közeljövőben. 

- Niklaus… 

- Elijah. Nem akarom többször elmondani. Megkérlek rá – tagolva, kihangsúlyozott minden szót, hogy nyomatékosítsa akaratát. Ugyan az ős még mondott volna pár szót, amivel kioktatná fivérét, de végül csendben maradsz. – És téged végül mi ösztönzött arra, hogy Kathrine-t hátra hagyd? 

- Nincs biztonságban – válaszolt tömören. – Megígértem neki, ha ennek vége, és lezajlott a kis… nézeteltérés köztünk és Marcel között, akkor felkeresem. Addig viszont jobb, ha egy nyugodt helyen marad. 

- Még sem vagy annyira ostoba, mint ahogy gondoltam – halkan elnevette magát, és fejét felé fordította. – De ezer év után talán most érzem először azt, hogy mellettem állsz és támogatsz, mint testvér. 

- Bizonyításra vágytál, úgy, hogy közben elhagyom azt, ami szintén fontos nekem.

- Mi mással tudnád bizonyítani hűségedet felém? – kérdőn felhúzta szemöldökét, mire az ős aprót biccentett.

- Bármi mással tudnám bizonyítani, de neked feltétlenül szükséges az, hogy az ár, amit érted adunk elég nagy legyen. De ez olyannyira berögződött, hogy te is túl nagy árat fizetsz magadnak, ha elakarsz érni valami mást. 

- Muszáj beszélgetnünk? – vonta meg hirtelen vállát és szúrós szemekkel meredt bátyjára.

- Nem. 

Caroline olyannyira nem is tudott odafigyelni édesanyja temetésére, habár megérdemelte volna. Megfogadta Valentina tanácsát, és nem zokogta végig, úgy, ahogy azt mindenki elvárta volna, csak csendesen hullatott pár könnycseppet. Úgy érezte, hogy édesanyja se akarná, ha gyászosan végig élné ezt a napot. 

Stefan ott állt mellette végig, ha úgy érezte nagyon fáj, akkor belekapaszkodott, bár sokszor tudta, nem feltétlenül édesanyja temetése miatt érzi ezt a hatalmas fájdalmat. Klaus levelét megtalálta, először gyilkos düh, majd végül ernyedt kétségbeesés, és szenvedés sújtotta mellkasát. Rebekah találta meg, és vígasztalni próbálta, ami abból állt, hogy együtt szidták a hibridet. Ennél többet még az ősi sem tehetett, hiszem nagy hülyeség lett volna szembe menni Klaus akaratával. Egyedül Caroline tudta volna meggyőzni, hogy azonnal álljon meg és együtt menjenek New Orleans-ba. Azonban ez elmaradt, a szőke lány dacosan és büszkeséggel telve rántotta meg vállát, azt kiabálva, hogy megvolt az esélye Klausnak, de elbaltázta. „Rohadjon meg ott ahol van.” 

-Damon! – kapta fel fejét Caroline, a temetés után, mikor a tömeg megindult kifele a temetőből. A Salvatore fiú egy fa mellett állt, természetesen alkalomhoz illő öltözetben. – Szia! – elé sietett, hátra hagyva Stefan-t és Rebekah-t.

- Caroline – biccentett felé a fiú mosolyt erőltetve magára. – Sajnálom anyukádat. Liz, jó barátom volt. És Tyler még megfogja kapni ezért a magáét!

- Igen, ebbe biztos vagyok – bólintott szomorúan. – És te hogy vagy?

- Őszintén? Pazarul – lazán megvonta vállát, de a napokig tartó eltűnése és arcának borús hangulata mindent elárult a lánynak. 

- Sajnálom. Elena mindannyiunkat elárulta. 

- Csak azért bosszankodom, hogy azt gondoltam Elena más, mint Kathrine. De kiderült, hogy nem csak a külsőjük egyforma. 

- A családját akarta visszakapni. 

- Milyen megbocsátó vagy – cinikusan elhúzta száját, mire felsóhajtott.

- Mit fogsz most csinálni? Elmész Mystic Falls-ból?

- Történetesen veletek tartok – ártatlan arccal pillantott a lány háta mögé, aki zavarodottan összefonta karját.

- Hova? És kivel? 

- Stefan-nak az a terve, hogy bepótoljátok az elmaradt nyári kiruccanást. Tudod, körbejárni, felfedezni a világot! 

- Oh – meglepetten nyíltak el ajkai, és elmosolyodott a melléjük lépő Stefan-ra. – Ez nagyon aranyos tőled, tényleg, de…

- Máshol kell lenned – fejezte be helyette Stefan mosolyogva. Damon összeráncolta homlokát, majd ciccegve megszólalt.

- Ez komoly? Te és Klaus? Valaki könyörüljön meg a világon! 

- Ha-ha – Caroline megütötte a fiú karját, aki elnevette magát. – És egyelőre nincs olyan, hogy én és Klaus! Az a balfék elég csúnyán megalázott, és nem is Caroline Forbes lennék, ha ezt annyiban hagynám! 

- Szóóóóval… utána mész – jelentette ki Rebekah, majd a kezdeti meglepődés után úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. 

- Nem fogom csak úgy lenyelni, hogy így viselkedett velem! És amúgy is… elegem van abból, hogy makacs módon azt hiszi, hogy minden jó, amit ő csinál! Rosszul döntött! Szüksége van rám! 

- Ebben mind egyetértünk – biccentett Stefan szórakozottan. 

- Sok sikert, Szöszi – mosolygott Damon is.

***

A szőke lány tudta, talán élete legnagyobb ostobaságát követi el. De egyelőre nem volt életcélja, nem tudja mihez kezdjen, jobb esetben nincs is más dolga, mint a hibrid mellett maradni. Stefan és Damon nagy utazást terveznek, furcsa mód együtt. Lehet, hogy Elena árulása volt az a pont, amikor tényleg rájöttek, hogy egy nő se éri meg a testvéri kapcsolat szétbomlását. 

Caroline nem tudott mitől, vagy kitől elköszönni. Bonnie és Jeremy sehol nem volt, Matt-et pedig nem akarta zavarni, csak egy levelet hagyott neki is, ahogy régi barátnőjének, amiben mindent elmagyaráz nekik. Nem érezte úgy, hogy lenne bármi is, ami még a városba kötné. 

- Remélem elő van készítve a szobám– szólalt meg Rebekah, mikor kipattantak a kocsiból. 

- Ebben a házban éltek? Apró – somolygott, a hatalmas, több emeletes villára nézve.

- Régi történetek fűznek minket ehhez a birtokhoz, majd elmesélem később – legyintett. Éjszakára értek csak New Orleans-ba. Rebekah hevesen nyitott be a házba, Caroline csak csodálkozva meredt a gyönyörű, régies házra.

-Te meg ki a franc vagy? – a lépcsőn egy barna hajú, fiatal lány sétált le némileg furcsán mereszgetve szemeit az érkezőkre. 

- Te biztos a szobalány vagy – megkönnyebbülten fújta ki a levegőt a szőke ős, mintha elfáradt volna.

- Ez Hayley! – lökte meg őt Caroline.

- Caroline – biccentett felé, Hayley elkomorulva. Sajnos mindketten emlékeztek arra a napra, amikor a szőke lány majdnem beleköpött a vérfarkas tervébe, ezért kitekerte a nyakát a Grill lány wc-ben. 

-Óh tényleg! – sóhajtott fel. – Te vagy a vérfarkas lány, akit a bátyám felcsinált. 

- Olyan a modorod, mint a bátyádnak – Hayley elhúzta száját nem tetszését kifejezve, mire Rebekah kissé türelmetlenül csattant fel.

- És a vérmérsékletem is, szóval vigyázz.

Caroline halkan elkuncogta magát a háttérben, mindig is rühellte Hayley-t, és most, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetben van, örült neki. És némiképp fényezte büszkeségét, hogy neki nem kell félnie az ősöktől. 

-Hol vannak a testvéreim?

- Klaus valahol itt. Elijah-t nem tudom, már reggel óta eltűnt.

- Hogy érted, hogy eltűnt? – Rebekah gyanúsan méregetni kezdte a lányt, és gyors pillantást vetett Caroline-nal.

- Fogalmam sincs – vonta meg vállát. – Mikor visszaértek ide tegnap délután még nagy örömmel látta, hogy minden rendben van velem. Nagy ígéreteket tett, hogy megfog védeni ebben a kicsapott helyzetben, amibe néhány rossz döntés és egy üveg scotch sodort, és költőien kijelentette, hogy egy család vagyunk, aztán eltűnt. Gondolom ezt kapom, amiért megbíztam egy vámpírban – elítélően nézett végig mindkét szőke lányon, akik értették egymás pillantásából, hogy valami nincs rendben.

- Elijah nem akármilyen vámpír – szólalt meg paprikás hangon Rebekah. – És ő mindig betartja az ígéretét, ami azt jelenti, hogy a drága testvérem valami rá valló és gerinctelen dolgot művelt vele.

- Ezt ne vedd biztosra – motyogta Caroline, de kezdte sejteni, hogy ez egyáltalán nem kizárt. És még csak meg se róhatná senki őket a feltételezésért. 

- Klaus! – kiáltott el magát mérgesen Rebekah és betrappolt a ház jobb oldalára. – Klaus, gyere ide és mond el mit tettél a bátyánkkal, te nárcisztikus, hátba támadó, seggfej!

- Ez durva – motyogta maga elé Caroline, majd tekintete Hayley-re tévedt, aki szintén őt mustrálta. – Remélem, hogy nem fogjuk zavarni egymást.

- Attól függ, hogy te melyik oldalon állsz! Akik megakarnak védeni, vagy akik inkább megakarnak ölni?

- Nekem semleges vagy – vonta meg vállát hanyagul. – De mivel az ősöknek segítek, gondolom az előbbi tábort képviselem én is. 

- Nem kedveljük egymást – állapította meg Hayley mosolyogva. – És ez így is marad.

- Nem téged kell, hogy kedveljelek – vetett rá haragos pillantást Caroline, majd a szőke ős után iparkodott. 

- Nem érdekel Marcel, sem az ő szabályai! Alig egy napja jöttetek el Mystic Falls-ból, hol van Elijah?

Klaus önelégült mosollyal nyitotta száját, hogy válaszoljon, de meglátva Caroline-t, az arcára is fagyott mosolya.

-Mit keresel itt? – dörrent rá mérgesen, Caroline pedig dacosan felemelte fejét.

- Még neked áll feljebb? Van egy kis megbeszélnivalónk, de előbb áruld el, hogy hol van Elijah! – hangja felemelkedett a benne tomboló dühtől, mire a hibrid felsóhajtott.

- Dolga akadt. Beszél Sophie Deveroux-val. Hamarosan visszajön. 

- Na persze – horkant fel Rebekah mérgesen. – Már megint tettél vele valamit igaz?

- Elég! – szólt rá Klaus hidegen. – A boszorkányokkal van, de hamarosan vissza jön, úgy hogy húgom, kérlek… elég volt a bizalmatlanságból. 

- Paraszt! – kiáltotta mérgesen majd elviharzott Caroline mellett. 

- Most te jössz – szólt rá Klaus erélyesen. – Mit keresel itt?

- Megkéne etetnem veled a levelet, amit nekem hagytál – zsebéből előhúzta az összehajtogatott papírt, a hibrid szemei sötétebbek lettek egy árnyalatnyival.

- Úgy tűnik nem fogalmaztam elég világosan.

- Csak, hogy engem nem érdekel mit írsz vagy mit mondasz! Nem te döntöd el, hogy én hogyan érzek vagy mit akarok! És, ha én úgy döntök, hogy melletted maradok és segíteni foglak, akkor fogadd el, hogy ez így lesz! Bízz bennem – vetett be egy utolsó dolgot, ami talán megrendíti elhatározásában Klaus-t. 

- Miért vagy itt? – lehelte, nyelve egyet, mire a szőke lány elé sétált, és nyaka köré fonta karjait.

- Mert melletted kell lennem. Nem foglak magadra hagyni, esküszöm!

- Soha nem hagysz el? – kérdezte tőlem komoran, mély tekintettel. 

- Nem – lehelte mosolyogva és megrázta fejét. – Soha, nem hagylak el. És elég komolyan gondolom, mert tudom, hogy te milyen morci szoktál lenni, ha valaki megszegi a neked ígért szavát. 

- Ez igaz – mosolygott a hibrid és homlokát a lányénak döntötte. – Ha velem maradsz… szembesülnöd kell a legrosszabb tényekkel. 

- Van olyan, amit még nem mutattál meg? – húzta fel szemöldökét grimaszolva. – Azt hiszem már nem tudsz nekem újat mutatni. És külön díj jár érte, hogy még mindig kitartok melletted, nem gondolod? 

- De. Micsoda egy sötét angyal vagy te.

- Sötét angyal? – vihogva elhúzódott tőle, a hibrid arca szintén sugárzó volt. – Miért is?

- Egy angyal vagy, de velem… átléped a határt. Ha velem maradsz jobb ha feladod az előző erkölcsös, emberimádó részed. 

- Mindenre felkészültem – bólintott felé magabiztosan. – Szóval? Hol van Elijah?

- Előtted semmi nem marad titokban? – húzta el száját, elengedve a lányt, és ellépett tőle. Félő, a lány hatalmas pofont fog neki lekeverni.

- Nem igazán. Szóval? Jobban ismerlek, mint a tulajdon testvéred, látom a szemedben amikor hazudsz. Hol van Elijah? 

- Leszúrtam – szűrte fogai között, némi megbánással hangjában. – És Marcellnek adtam a testét, mint békeajándék gyanánt. 

- Te tényleg nagyon elcseszett vagy – Caroline sóhajtva homlokára tette kezét. Tényleg tudta vajon, hogy mire vállalkozik? 

- Ezért szeretsz, vagy nem?

Felemelte fejét a kérdésre. A szürke szemek, bizalmasan őszinték és nyíltak voltak, a tettei miatt pedig halvány bűntudat játszott az íriszben. 

-De, igen – sóhajtott fel, majd visszabújt a óvó, biztonságot nyújtó ölelésbe.

Vége.

Na, hát idáig is elérkeztünk, gyerekek!Úristen, el sem hiszem,hogy vége!! L( nagyon durva!

de nagyon nagyon nagyon köszönöm a sok-sok véleménynek, kritikázónak, szép nagy számú pipáknak, akik bíztattak engem minden egyes fejezet megírásával! tudom, voltak hullámvölgyeim,nem is kevesek és kicsik, de azt hiszem ez minden írónál benne van a pakliban! Szóval nagyon, nagyon szépen köszönöm minden egyes olvasómnak a véleményt, remélem, hogy ez az utolsó fejezet is tetszett annyira, mint a többi!

Kérem, hogy nyugodtan írjátok le, hogy melyik fejezet, rész volt a kedvencetek, és ha esetleg szeretnétek, hogy megírjam más szemszögből vagy ilyesmi, nyugodtan írjátok meg nekem! Most egy kicsit pihenek,ha nem haragszotok, nem sok, csak pár nap, addig készülök mindkét történetemből 1-1 fejezettel, hogy még könnyebb legyen majd eldönteni. Elég nehéz választani, nekem speciel mindkettő a kedvencem! J

Szóval mindegy köszönöm szépen mindenkinek a bíztatást, miattatok tudtam eljutni idáig, szóval  nagyon szépen köszönöm, hatalmas nagy hála nektek minden egy kommentért, és üziért! Remélem a jó szokásotokat, később is megtartjátok, és természetesen nagyon várom, ehhez a fejezethez is a véleményeket!

Akik esetleg eddig nem írtak, remélem, hogy legalább most, az utolsó fejezetnél megtisztelnek egy kritikával J) Köszönöm! Puszi nektek!